34. Rész~ Miért kell még mindig szenvednünk? Miért nem lehetünk együtt boldogak?

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :)

Hetek, sőt hónapok teltek el. Ma pontosan július 15.-ét írunk. Sok minden történt ez alatt a majdnem fél év alatt. Én sikeresen leérettségiztem, de nem jelentkeztem fő sulira, vagy egyetemre, hisz nincs értelme. Ahogy Tom mondta, tényleg terhes lettem. A szülésig még van 4 hónapom. Harry, ahogy kértem, nem keresett. Nem tudom, hogy azért, mert ez volt a kívánságom, vagy, mert nem jutok eszébe, de nekem ez most teljesen mindegy. A lényeg, hogy éli az életét, és szép lassan elfelejt. A pocakom folyamatosan nőtt. Szerencsére, Mrs. Kingslei mindenben segít, amiben csak tud.

Meleg, napfényes nyári reggelre ébredtem. Gyönyörű idő volt, ezért gondoltam, kimegyek sétálok a parkban Hilaryvel. Felöltöztem, majd rá is adtam valami szép nyári ruhát, és elindultunk. Már egy ideje sétáltunk, mikor érdekes kérdést tett fel nekem.

- Mikor születik meg a testvérem? –kérdezte, és megállt.

- Tessék? –néztem rá furcsán.

- A testvérem. Aki itt van bent! –mutatott a hasamra. Most már leesett. Felnevettem, és megfogtam a kezét, így sétáltunk tovább.

- A gyerek, aki hamarosan születni fog, nem a testvéred. Nem én vagyok az anyukád.

- De te mindig olyan jól bántál velem. Úgy érzem, te vagy az anyukám. Miután apuciék a nevelő otthonba hoztak Catrin vigyázott rám mindig. Olyan volt, mint te. Ő is folyton gondoskodott rólam. De aztán ő elment, és jöttél te. Angela, annyira szeretlek! –bújt oda hozzám. Könnyek gyűltek a szemembe. Ez a csöpp lány, aki még ilyen kicsi, és mégis annyit szenvedett. Akit tényleg úgy szeretek, mintha a lányom lenne.

- Én is szeretlek, Kincsem! –letöröltem könnyeim, majd tovább mentünk. Ekkor egy fuvallat söpörte hátra hajam, majd halk suttogást hallottam.

- Azonnal menjetek haza. Beszélnünk kell! –ismertem fel Alice hangját.

- Haaah –sóhajtottam.

- Mi a baj?

- Semmi, csak, mintha rúgott volna a baba. Gyere, menjünk haza, jobb lesz, ha lepihenek. –nyugtattam meg a kislányt, és elindultunk. Mikor hazaértünk átadtam Hilaryt a nevelőknek, azzal, hogy én lefekszem pihenni, vigyázzanak rá. Mikor beértem a szobámba, bezártam az ajtót.

- Alice! Tiszta a levegő, jöhetsz! –szóltam, majd megjelent angyal barátnőm, Tommal együtt. – Sziasztok! De jó, titeket látni, már úgy hiányoztatok!

- Szia! –köszöntek egyszerre, de ők koránt sem voltak olyan vidámak, mint én.

- Valami baj van? –kérdeztem aggódva.

- Catrin, kérlek ülj le. –szólt Alice.

- Mi? Mi van?

- Nyugodj meg, nem jó ha idegeskedsz! – fogta meg a karom Tom, és leültetett az ágyra. –Rendben vagy?

- Igen. Ki vele, mi történt?

- Amit most mondani fogunk, azt nem lesz egyszerű feldolgoznod. Kérlek ne idegesítsd fel magad nagyon, mert az árt a babádnak. –Alice.

- Ilyen nagy gond van? Jó, megígérem.

- Tudod, te angyal voltál, és az volt a feladatod, hogy jó útra térítsd Harryt. És azzal a feltétellel élhetsz itt tovább, mint 1 év, ha őszintén beléd szeret. –Tom.

- Igen…

- És ez még mindig érvényes. Mivel a baba hamarabb megszületik majd, mint január 1., amikor ide jöttél, és ha Harry nem szert beléd, akkor vissza kell jönnöd hozzánk, ám a gyermek nélkül. –Alice.

- Mi? Nem, ez nem lehet, nem hagyhatom magára! Nem lehet árva! –kezdtem hisztizni.

- Ne, kérlek, Catrin, higgadj le, mert ha nem, akkor lehet, hogy a világra sem tudod hozni épségben! –utasított Alice.

- Lehet, hogy jobb is lenne neki. Itt fog maradni egyedül 1 hónaposan anya nélkül. Az apja pedig azt sem tudja majd, hogy létezik.

- Ezen lehet változtatni. –Tom.

- Nem! –ráztam meg a fejem, könnyes szemmel. –Harry élete nem mehet ez miatt tönkre. Nem tudhatja az igazságot. De te…te miért nem mondat ezt nekem? Akkor még nem volt késő az abortuszhoz! –támadtam meg Tomot.

- Akkor még nem tudtuk. Most mondták el, amint meghallottuk egyből jöttünk. –szólalt meg  a srác védelmére Alice.

- Ez nem lehet. Miért, miért büntet engem ennyire a sors? Nem szenvedtem még eleget? –zokogtam. – De ha még én ki is készülök teljesen, az már nem érdekel, de ő? Ő még világra sem jött, még semmit nem tette, de máris meg van pecsételve a sorsa, ami nem ígérkezik valami fényesnek.

- Tom, kérlek magunkra hagynál? Megpróbálom megnyugtatni. –fordult Alice Tomhoz, aki engedelmesen bólintott, majd köddé vált. – Oké, akkor beszélgessünk. Mit szeretnél, ha fiú lenne, vagy lány?

- É-én azt hiszem, azt, hogy lány. –szipogtam. – De nem mindegy, hisz nem leszek vele! –sírtam tovább.

- Jaj, Catrin! Kérlek, nyugodj meg! Itt lehetsz vele. Angyalként. Őrizni fogod őt.

- Te ezt nem érted! Az nem ugyan az, mintha vele lennék emberként. Nem dajkálhatom majd meg, nem vigasztalhatom meg, ha éjjel sírni kezd, nem… egyszerűen nem lesz anyja. Alice, segíts! Nem lehet, hogy elviszem magammal az agyalok közé, vagy vele maradok, amíg nem lesz nagyobb?

- Az utolsó sajnos teljesen kizárt. Az első.. nem tudom. Megkérdezhetem, de én nem fűznék hozzá túl sok reményt. Sajnálom.  –hajtotta le a fejét. Tovább sírtam, majd oda jött az ágyamhoz, leült mellém, és megölelt. –Kérlek nyugodj meg. A lányod miatt! –erre felkaptam a fejem.

- H-honnan v-veszed, hogy lány lesz?- kérdeztem, mire csak elmosolyodott.

- Én tudom. Ahogy Tom tudta, hogy terhes leszel, úgy én tudom, hogy kislányod lesz. –mosolygott, és próbált jobb kedvre deríteni.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem! –hálálkodtam.

- Hisz barátok vagyunk. És amikor nem voltam közvetlen melletted, akkor is végig veled voltam.

- Tudom.

- És… mi lesz a neve?

- Ah.. ezen még nem is gondolkodtam.

- Akkor épp itt az ideje. Mit szólsz a Bellához?

- Nem.. valahogy.. az túl egyszerű, nem? Valami különlegeset szeretnék neki adni, hisz ő maga is különleges lesz. Elvégre, egy világhírű srác az apja, az anyja pedig meghalt, angyal lett, és megint ember, majd újra angyal lesz. –nevettem.

- Teljesen igazad van –mosolyodott el ő is. -Catrin.. tudod, van még egy mód, hogy vele maradhass. Ha Harry beléd szeret.

- Tudom, de vele már nem fogok beszélni.

- De miért nem? Kérlek, ha tudná, hogy mi van veled, biztos melletted maradna.

- Épp ez az, amit nem akarok! Magamhoz láncolni egy véletlen miatt. Ez a gyerek nem szerelemből fog születni. Mindketten ittasak voltunk, ezért is történt mindez. Ha elárulnám neki, akkor kényszerből lenne velem, de attól nekem nem jobb. Szeretnie kell, igazából, tiszta szerelemből. És nem akarom kényszeríteni, hogy szeressen, mert a szerelemnek szívből kell jönnie…. Érted már?

- Igen.. igazad van, sajnálom. –sóhajtottam, majd mosolyt erőltetve megszólaltam:

- Akkor, tovább találgatjuk, mi legyen a neve?

- Persze! –szólt mosolyogva. –Lola?

- Hm.. nem rossz, de szerintem nem az igazi. –felkeltem, és járkálni kezdtem. 2-3 perc után kissé hangosan szólaltam meg, mire Alice összerezzent, és amin épp gondolkodott hirtelen elszállt a fejéből. – Megvan! Legyen Amelia!

- Tényleg, ez nagyszerű név. –mosolyogtunk Alice-val.

- Mit szólt, Kicsim? Jó lesz az Amelia? –simogattam a pocakom.

- Biztosan fog neki tetszeni.

- Szerinted fog tőlem valamit örökölni?

- Egész biztos.

- Jaj, úgy szeretném már a karomban tartani, de mégsem akarom, hogy a világra jöjjön, mert akkor az azt fogja jelenteni, hogy már csak kevés időt lehetek vele.

- Ne búsulj. Az még messze van, élj a jelenben! Élvezd az életed emberként, mert ha újra angyal leszel többé nem lehetsz már az.

- Tudom.. és mi van Liammal és Samathaval?

- Öhh… jól vannak, szerencsére dúl a love, szóval minden rendben lesz.

- Hogy bírod?

- Már hozzá szoktam. Különben is.. én tényleg szerettem, szeretem Liamet. Számomra az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen, és mivel velem nem lehet az, így örülök, hogy mással igen.

- Hm.. igen, ez az igazi szerelem. Amikor nem te vagy, és nem az a fontos, hogy te mit érzel, mit szeretnél, hanem a másik. Tudod, Alice, felnézek rád. Mindenért. –mondtam, majd megöleltem. Ő az egyetlen barátnőm. A többi, akik voltak csak a régi énemet ismerték, aki már halott. Ő viszont mindegyiket ismeri. Teljesen meg tud érteni, hisz hasonló csalódások érték, mint engem. Bármit meg tudok vele beszélni. Örülök, hogy itt van velem. –És, mit tudsz a többiekről? –löktem el kicsit magamtól, hogy láthassam az arcát. –Chloe és Niall, El és Lou? Zayn? Harry? Olyan rég láttam őket. Hiányoznak..és az a legrosszabb, hogy már nem is láthatom őket viszont. Szemtől szemben legalábbis nem.

- Mindenki jól van. Chloe és Niall kapcsolata egyre erősebb. Már a rajongók is megkedvelték a lányt, és megbarátkoztak a tudattal, hogy együtt vannak, bár ezt nem volt könnyű elérniük. El és Lou kapcsolata azóta a veszekedés óta egyre csak javul. Lou titkon azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a barátnője kezét, de ezt még senkinek nem mondja el. Zayn találtmagának egy csinos lányt, akivel még nem járnak, de nagyon össze voltak melegedve, csak sajnos a turné miatt, most keveset tudnak beszélni. A neve Perrie, a Little Mix egyik énekese.

- Igen, már hallottam róluk. Az a szőke, ugye?

- Aha, helyes lány. Harry pedig..ő játssza, hogy boldog, de belül össze van törve.

- Miért?

- Miattad.

- Tessék?

- Jól hallottad. Szeret téged, csak a szerelme sajnos nem olyan erős és tiszta. Fél, hogy elveszít. Nem akar megint csalódni, nem akar megint elveszíteni valakit.

- Pedig elfog. Sóhajtottam keserűen. Én ezt nem értem… miért büntet miket az élet? Miért nem hagyja, hogy együtt legyünk boldogan? Már annyit szenvedtünk…. De, még ha én nem is leszek boldog, és továbbra is csak szenvedést kapok, oké, elviselem, de Harry legyen az. Vagy ennyire rosszul csinálunk valamit? Hol hibáztunk, hol volt a gond? Nem kellet volna Párizsba repülni, és akkor nem halok meg?

- Nem hiszem, hogy itt a gond, mert ha meg kellett halnod, úgyis meghaltál volna.

- Akkor ott, hogy visszajöttem?  Erősnek kellett volna lennem, és azt mondanom: NEM az ajánlatra? Akkor lehet, hogy Harry is jobban lenne.

- Ezt kötve hiszem. Te nyitottad fel a szemét. Ha te nem jössz, lehet, hogy most is a régi szobádban ül, és kesereg.

- Akkor hol? Lehet… lehet, hogy nem is kellett volna megismerkednem vele. Talán ott van a hiba, amikor El bemutatta Louist. Ott kezdődött minden. Hisz ő vitt el a 1D házba, ott ismerkedtem meg Harryvel, és bár a kapcsolatunk először kicsit haragosan indult, de aztán megbékéltünk.

- Tudod, Catrin, nem hiszek a véletlenekben.  Ha megismerkedtél vele, az azért van, mert így kellett lennie. Ez a sors. Mindent ez irányít. Lehet, hogy ez volt a cél, és jó úton jártok. Lehet, hogy nektek nem most kell össze jönnötök. Talán, majd egy másik életben. De az is lehet, hogy nem. Talán ez volt nektek megírva. Hogy szenvedjetek egymásért, aztán mégse legyetek együtt. Tudom, ez szomorú, de van ilyen.

- Tudom.. csak nehéz elfogadnom.

- Na, jó, azt hiszem, ideje mennem. Pihend ki magad, fárasztó napod volt. Holnap lejövök, megnézem, hogy vagy! Szia! Álmodj szépeket!

- Szia, köszönök mindent! –intettem, és Alice eltűnt. Az órám éjjel kilencet mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam az arcom, hogy eltűnjenek a sírás nyomai. Már épp le akartam feküdni, amikor valaki kopogott az ajtón. Gyorsan odaugrottam, és kinyitottam. Mrs. Kingslei állt velem szemben.

- Segíthetek? –kérdeztem.

- Csak jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e.

- Igen, jól vagyok, köszönöm.

- Nem vagy éhes? Nem ettél semmit.

- Nem, most nem tudnék enni, de köszönöm.

- Biztos? A babának fontos lenne.

- Nem, mert nem érzem túl jól magam, inkább lefekszem, és majd holnap eszek.

- Ahogy gondolod, erőszakolni nem fogom. Akkor jó éjt, pihend ki magad.

- Jó éjt! –köszöntem el, kiment, majd lefeküdtem. Ez a mai nap nagyon fárasztó volt, ezért ahogy lecsuktam a szemem, már aludtam is.