36. Rész~ Az utolsó napjaim...

Sziasztok! Sajnálom a rengeted késést, meg sem érdemlem az olvasóimat, meg azt sem, hogy az előző résszel is annyit késtem, mégis 10 kommentet kaptam.. Köszönöm! 
Nos, elérkeztünk ide is, ez az utolsó rész...próbáltam a végét végül kevésbé szomorúra írni, hát..remélem azért tetszik! :) Jó olvasást! :))

*December 31., kedd, éjjel, valamikor 12 óra előtt, Catrin szemszöge*

A szilvesztert általában mindenki a barátaival, családjával tölti. Buliznak, beszélgetnek, élvezik egymás társaságát, és együtt várják az Új évet. Én a nevelőotthonban ülök, a szobámban, karaimban tartom az egy szem lányom, aki még csak egy hónapos. 2 nap. Ennyi időm maradt vele. 2 nap múlva én semmivé leszek. Itt kell hagynom őt, Eleanort, Harryt….

Amelia már majdnem elaludt, mikor nagy meglepetésemre vendégem jött. Eleanor lépett be az ajtón.

- Szia! –köszönt, mire gyorsan csendre intettem, de már késő volt. Mia felébredt. –Felkeltettem? Ne haragudj! –suttogott.

- Semmi baj, már mindegy. - nyugtattam meg. –Miért jöttél?

- Angela, tudom, hogy mérges leszel, de van itt valaki, aki szeretne beszélni veled.

- Ki?

- Harry….

- Mi? Miért hoztad ide?

- Nem akartam. Próbáltam lebeszélni róla, de nem tudtam. És gondoltam, akkor én is jövök vele. Menj ki, és beszéljetek, addig vigyázok Mia-ra, és akkor nem fog róla tudni. Kérlek! Menj ki hozzá. 5 percre, nem több!

- Hah, jó, rendben. –egyeztem bele. Valójában fogalmam sincs, miért tettem ezt. Talán azért, mert még egyszer, utoljára szerettem volna emberként látni, beszélni vele, érezni az illatát…. Átadtam a lányom El-nek, és kimentem a szobámból.

- Szia. De jó, hogy kijöttél! –szólt hozzám rekedtes hangján. Istenem…ez a hang. Úgy fog nekem hiányozni.

- Szia. 5 percig leszek csak itt. –mondtam szigorúan. – Miért jöttél?

- Beszéljük meg! Én nem akarom, hogy vége legyen a kapcsolatunknak. Már nem is tudom, milyen érvekkel vetettél véget köztünk mindennek, de nem is érdekel. Kezdjük teljesen elölről, kérlek!

- Nem lehet.

- Miért?

- Csak mert nem. Harry, én..én nem akarok tőled semmit. Nem szeretném, hogy az életem része legyél. Te a világ leghíresebb bandájának énekese vagy. Rajongók milliói szerelmesek beléd… - nem tudtam teljesen befejezni a mondókám, mert megfogta a kezem, és ő kezdett beszélni.

- De nekem nem az a millió kell. Hanem te! –arcával egyre közelebb hajolt enyémhez. Meg akart csókolni, de elhajoltam, és kezem elrántottam övéből.

- Nem tudnám végigcsinálni mindazt, amit Eleanor. Sajnálom.

- Akkor tartsuk először titokban….

- Nem. Nem akarom, hogy miattam titkolózz a rajongók előtt. Előbb-utóbb úgyis kiderülne, hogy hazudtál, és akkor akár meg is utálhatnak ezért. Lássuk be, a mi kapcsolatunknak nincs jövőre.

- De ha csak barátok lennénk?

- Nem. Te nem bírsz csak a barátom lenni…. –Ahogy én sem neked.. mondtam magamban.–Sajnálom, mennem kell. Letelt az 5 perc. –ahogy megfordultam, megint elkapta a kezem, és visszarántott.

- Nem engedlek el. Nem tudlak.

- Muszáj lesz. Harry, kérlek menj el. Ne nehezítsd tovább a dolgokat! Így sem egyszerű. Sajnálom. –újból kirántottam kezem szorításából, ám ekkor a közelben található templom tornyából haragszó ütötte meg a fülem. Ehhez társult sok tűzijáték robbanása, fiatalok ordibálása. Ezek a hangok tudatták velünk, hogy eljött az Új év. Egy könnycsepp gördült ki a szememből. Az időm vészesen fogy. Hátrafordultam Harryhez, lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára. –Boldog Új évet! –suttogtam.

- Boldog Új évet. –mondta ő is.

- Most menj, bulizz még egy kicsit a barátaiddal… szia! –köszöntem el, azt hiszem, most már véglegesen, és bementem a szobámba. A könnyeim patakokban folytak, próbáltam őket visszafojtani, de nem nagyon sikerült.

- Angela! Nyugodj meg, minden rendben lesz! –próbált vigasztalni Eleanor. A babaágyban fekvő Amelia hirtelen sírásba tört ki. Felkaptam a fejem, és a lányomhoz siettem. Kivettem őt az ágyból, és karjaimba zártam. –Látom, nem békültetek ki. –suttogta a mellettem álló barátnőm. Tudtam, mire érti, ezért csak némán megráztam a fejem. –Sajnálom. Angela, ugye nem baj, ha most megyek? Louis már biztosan vár, és nem kizárt, hogy Harry még itt hallgatózik az ajtóban. Legalább őt is elküldöm.

- Nem, dehogy! Menj csak. És boldog Új évet!

- Hah, teljesen kiment a fejemből. –nevetett. –Neked is boldog Új évet! Szia! – megölelt, és elhagyta a szobám. Újra kettesben maradtam imádott lányommal. Szegénykém, nem értette, mi van. Az ablak bár zárva volt, a hangos durranásokat mégis nagyon jól lehetett hallani, és ettől nem tudott elaludni, és még meg is rémült mellé. Órákon át csak ringattam karjaimban, és halkan énekeltem neki. Éjjel 2 körül végre sikerült elaltatnom. Befektettem a babaágyba, még dúdolgattam neki pár dalt, aztán csak néztem, ahogy nyugodtan, békében alszik. Szempilláim egyre nehezebbnek biszonyultak, ezért bedőltem az ágyba, és már aludtam is.

*Január 2., kora reggel, 7 körül, Catrin szemszöge*

Az éjjel semmit nem aludtam. Folyton csak mocorogtam, felkeltem, járkáltam a szobámban, vagy Amelia-t néztem, ahogy alszik. Egy éve rettegek ettől a naptól, ami most eljött. Ma vége. El kell mennem. Harry nem szeretett belém úgy, ahogy kellett volna, ezért nincs itt keresni valóm.

Amelia még alut, én pedig az íróasztalomnál ülve egy papír fölé görnyedtem. Úgy döntöttem, hagyok egy búcsúlevelet Harrynek. Kis hezitálás után fogtam egy tollat, és írni kezdtem:

„Kedves Harry!

Tudnod kell valamit. Vagyis sok mindent. Az első, amit szeretnék elmondani neked, hogy mindennél jobban szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz engem, de nem úgy, ahogy kellene. Te még mindig Catrint szereted, ne próbáld tagadni, tudom, hogy így van.

Lehet, hogy azért, amit most teszek, a pokolra jutok, de meg kell tennem. Én vagyok Catrin Swam! Képzelem, hogy most milyen mérges lehetsz, hogy ilyennel viccelődök. De ez nem vicc! Én vagyok. Mikor meghaltam, az angyalokhoz kerültem. A te őrangyalod lettem hosszú időre. Aztán valamiért esélyem nyílt arra, hogy visszajöjjek a földre, és ember lehessek egy teljes évig. Még maradhatnék...de mégsem. A feltétel az volt, hogy belém kell szeretned, de úgy, hogy a szerelmed igaz és tiszta legyen. Hogy már ne Catrint szeresd teljes szívedből. Ha ez sikerült volna, akkor maradhatnék, de mivel nem, ezért vissza kell mennem az angyalokhoz. Próbáltam közel férkőzni hozzád, hogy ez sikerüljön, de valahogy nem jött össze. Mikor én próbálkoztam, te löktél el, mikor a végén te próbálkoztál, én löktelek el. Azt nem tudom, hogy neked erre mi okod volt, de az enyémet leírom. Teherbe estem, tőled! Nem akartam, hogy ezt megtudd, és ez miatt maradj velem, nem akartam tönkre tenni a karriered! Remélem hiszel nekem! El kell hinned, hogy én vagyok Catrin. Velem voltál Párizsban kirándulni, amikor hazafele lezuhant a gép, és meghaltam. Én adtam neked a puzzles nyakláncot. Én voltam az, akivel először megpróbáltál csak barát lenni, de végül nem bírtuk egymás nélkül, és járni kezdtünk. Remélem, elhiszed, de ha nem, akkor már úgyis mindegy, mert ha ennél több dolgot sorolok sem fogsz hinni nekem.

Ha nem tartasz idiótának, és bízol bennem, akkor kellene egy kis segítség. Kérlek szépen, vigyázz Amelia-ra, a lányodra! Nem azt akarom, hogy te neveld fel egyedül, hogy vidd el haza magadhoz, mert ezt nem kérhetem, hisz neked megvan a magad híres élete. Amit szeretnék, hogy küldj neki pénzt majd ha idősebb lesz, hogy ne szenvedjen hiányt semmiből, hogy olykor látogasd meg. Kérlek! Ő a te lányod is!

Ami a kettőnket illeti. Én teljes szívemből szeretlek téged! Nagyon fáj, hogy nem lehetünk együtt soha többé. De ha nem ítélnek el a pokolra amiatt, hogy ezt elmondtam neked, akkor föntről mindig vigyázni és figyelni fogok rá, ígérem! Tudom, hogy te is szeretsz, és mindezt nem azért mondtam el, hogy bűntudatod legyen, hogy nem szerettél bele az új énembe! Nem, csak egyszerűen tudod kell!
Lehet még egy utolsó kívánságom? Ezt az egész angyalosat ne említsd senkinek! Senki nem tudhat erről!

Azt hiszem, levetem a végéhez ért. Kívánok neked minden jót, hogy tovább tudj ezen az egészen lépni, hogy találj egy kedves lányt, akivel szerencsésebb kapcsolatod lesz, mint velem! A mi szerelmünk igaz volt, de úgy látszik az élet nem azt szánta nekünk, hogy együtt legyünk. 
Kimondhatatlanul szeretlek!

Catrin Swam/Agela Frey”

Ahogy ezt a levelet írtam a könnyeim patakokban folytak arcomról. Itt-ott egy-egy könnycsepp a levélre hullott, ezzel eláztatva a papírt. Gondosan borítékba tettem, majd ráírtam: Harry Styles-nak. Remélem, hogy megkapja, és, hogy senki nem fogja elolvasni rajta kívül. Ott hagytam az asztalon, bízva abban, hogy valaki majd átadja neki.

- Catrin! –szólt hozzám egy ismerős hang. Oldalra fordítottam a fejem, és Alice-al találtam szembe magam. –Nem maradt sok időd. Búcsúzz el a lányodtól. Hamarosan eltűnsz az emberek közül, és újra angyal leszel. –mondta lehajtott fejjel. Zokogásba törtem ki, és a babaágy felé rohantam. Mia már fent volt, és csillogó szemeivel rám mosolygott. Nem akarom őt elveszíteni! Nem akarom itt hagyni, miért ilyen igazságtalan velem, és vele az élet? Ő senkinek nem ártott, mégis szenvedni fog nélkülem, tudom, hisz ő is árvaházban fog felnőni, mint én, és ez nem egy leányálom. Kivettem őt az ágyból, és szorosan magamhoz öleltem.

- Amelia! –suttogtam. –Nagyon sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak, de nem tudok mit tenni! El kell mennem, de majd fentről mindig figyelni fogok rád, és majd meglátogatlak, ígérem! Mindig melletted leszek, még akkor is, hogy te nem látsz, vagy nem érzékelsz! Nagyon szeretlek, Kicsim! –öleltem még szorosabban, de azért ügyeltem, hogy ne legyen baja. Visszahelyeztem a babaágyba a még mindig mosolygó csöppséget. Szegény, még semmit nem ért az egészből, de majd talán idővel. Még mindig zokogtam, beletörődve sorsomba. Mia nem fog rám emlékezni, nem fogja tudni, ki az anyja, semmi nem esz rólam az emlékeiben. Puszit nyomtam a homlokára, majd távolodni kezdtem tőle. Éreztem, hogy hamarosan magával ragad az a láthatatlan erő, ami elvisz az emberek közül. Pár pillanat múlva már kezdtem halványodni. Könnyes szemekkel mosolyogtam lányomra, mikor valaki berontott az ajtón. Nem volt más, mint egyetlen szerelmem, Harry.

- Angela! Mi történik veled? –kérdezte kétségbeesetten.

- Harry! Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek! –suttogtam erőtlenül. Arra már nem voltam képes, hogy elmondtam, egy levél van az asztalon, amiben minden benne van, csak annyit tudtam tenni, hogy a tárgyra mutattam. Az asztalra kapta tekintetét, és meglátta a levelet.

- Mi ez?

- Szeretlek, mindennél jobban! Ég veled! –köszöntem el. Harry halványodó testem mellé ugrott, és megcsókolt. Még éreztem, ahogy ajkai enyémet érintik, de ez minden. Ez után teljesen eltűntem.

*Harry szemszöge*

- Angela! Angela, hová tűntél? –kiabáltam ész nélkül az üres szobába. Gyorsan kibontottam a nekem szánt levelet, és olvasni kezdtem. Mire a végére értem már arcomat teljesen befedték a könnyeim. –Catrin… - suttogtam halkan.  –Miért? Miért nem lehetünk együtt? Miért kellett kétszer is elmenned, miért? –sírtam. Hirtelen egy kisbaba zokogására lettem figyelmes. Tekintetemmel a hang forrását kezdtem el keresni, majd megpillantottam egy kiságyat, benne a világ leggyönyörűbb gyermekével. –Amelia! –vettem fel a karjaimba óvatosan. –Az én lányom. Jó, sssh, ne sírj! –nyugtattam. –Ne félj, anya elment, de én itt vagyok veled. Vigyázni fogok rád, mindig! –öleltem magamhoz.

*Catrin szemszöge*

Visszakerültem az angyalokhoz. Nem küldtek a pokolra a tetteim miatt.

- Szívből sajnálom, gyermekem! –szólt Andrew. Szomorúan, és még mindig sírva bólintottam, majd magamra hagyott. Lenéztem a nevelőotthonra, ahol Harryt és a lányunkat láttam meg. Minden gondolkodás nélkül lementem hozzájuk a földre. Ott álltam Harry mellett, próbáltam átkarolni, de kezem átment testén. Nem látott, nem érzékelt engem. Nem is fog, soha. Lányomra néztem, ő pedig rám. Hirtelen abbahagyta a sírást, és rám nevetett.

- Vajon ő lát engem?

- Nem teljesen. Csak a fényedet látja, és érzi, hogy mellette vagy, és biztonságban van. Tudja, ki vagy! –mondta a mellettem felbukkanó Alice.

- Mégis hogy lehetséges ez?

- Egy angyal lánya. Látja a fényünket. Ahogy egyre jobban nő, majd fogja látni az alakod, és idővel talán teljesen kirajzolódik majd mindened. Fogja hallani a hangod is.

- Tényleg?

- Igen. Catrin, ez veszélyes lehet, nem szabad többé lejönnöd.

- Miért? Megígértem neki, hogy mellette leszek.

- Nem lehet. Beszélni fog erről az embereknek, bolondnak fogják tartani, vagy ezzel le is leplezhet minket.

- És ha csak akkor lennék itt, mikor már elég érett? És megmondom neki, hogy nem árulhatja el ezt senkinek?

- Nem tudom, meglátjuk. Minden esetre most magatokra hagylak. Legyél itt velük, aztán gyere vissza, és hosszú ideig csak föntről vigyázz rájuk. –adta ki az utasításokat. Fájdalmasan bólintottam, és elment. Hosszú percekig ott voltam velük, aztán visszatértem a most már végleges otthonomba, az angyalokhoz.

*16 év múlva, kívülálló szemszöge*

Amelia Styles szépen növekedett, mára egy gyönyörű, 16 éves tini lány. 
Harry nem hagyta sorsára, kivette az otthonból, és Eleanor segítségével felnevelte. A One Direction-nak ez miatt nem lett vége, ahogy Harrynek sem lett másik barátnője. Még mindig hűséges Catrinhoz, bár tudja, hogy soha nem lehet vele. Imádja a lányát, nagyon jó vele a kapcsolata. Az mindenki számára rejtély maradt, hogy mi történt Angela Frey-el, és az is, hogy a One Direction szépfiújának hogyan lett lánya. Egyedül Harry tudta az igazságot, egészen a mai napig.

*Catrin szemszöge*

16 év telt el, mióta eljöttem. 16 éve csak egy üvegen keresztül nézhettem a lányom. De mára úgy gondolom, elég érett, hogy megtudja az igazságot. Nagyon okos, értelmes, szép lány lett belőle, meg fog mindent érteni. Mindaz ellenére, hogy ezekkel tisztában voltam, mégis rettegtem, hogy ma lemegyek hozzá. Mi van, ha nem fogja megérteni, és mindenkinek elmondja? Mi van, ha elküld, és nem akar látni? Végül erőt vetem magamon, és lementem hozzá, mikor egyedül volt a szobájában.

- Amelia! –szóltam lágyan az ágyon ülő gyermekemhez. Csodálkozva felnézett, hisz eddig nem volt senki a szobájában. –Látsz engem? –kérdeztem félénken.

- Anya?! –lepődött meg. –T-tényleg te vagy az? –kérdezte hitetlenül. –Annyira hiányoztál, mondd, miért nem jöttél hozzám előbb?

- T-tessék? Te emlékszel rám? 

- Igen. Ne kérdezd, hogy ez hogy lehetséges, de igen! Kicsi koromban, emlékszem, mikor elmentél. Emlékszem minden egyes szavadra! Azt hittem, már soha nem fogsz lejönni hozzám, azt gondoltam teljesen elfelejtettél! –mondta, miközben könnyes szemekkel a nyakamba borult. Teste nem hatolt át az enyémen, így meg tudott ölelni.

- Csillagom, dehogy felejtettelek el! Minden nap néztelek téged, minden nap csak te és apád jártatok a fejemben, 16 éven keresztül!

- Úgy hiányoztál! Kérlek, soha többé ne tűnj el ilyen hosszú időre!

- Megígérem!

Hosszú ideig beszélgettünk, majd eljött a búcsú ideje, de megegyeztünk, hogy többet fogom őt meglátogatni, ő pedig nem árulja el ezt az egészet senkinek, kivéve Harryt.

- Mennem kell. Kérlek, akkor ezt mondd el apádnak, de csak neki! És még melléje, hogy nagyon szeretem!

- Rendben. Szia, anya!

- Szia, Drágám! –köszöntem el, és köddé lettem.

*Kívülálló szemszöge*

Amelia mindent elmesélt Harrynek, aki nem tartotta bolondnak, minden egyes szavát elhitte. Ez után Catrin sokat látogatta lányát, de nem volt teljesen boldog. Nem lehetett szerelme mellett, és a lánya mellett is csak korlátozott ideig.

Harry is, és Catrin is nagyon sokat szenvedtek egymás nélkül. Szerelmük igaz, és tiszta volt, mégsem lehettek egymás mellett boldogok. Az élet nem volt hozzájuk kegyes, sőt, sokkal inkább igazságtalan volt. Elszakította őket egymástól, majd újra összehozta őket, és megint elválasztotta. Sokat szenvedtek, küzdöttek egymásért, mégsem lett a történetük vége happy end.

De talán, sok-sok év múlva, majd születik egy lány, akinek lelke Catrin-é lesz, és egy srác, kinek lelke Harry-é. És talán majd ők valahogy egymásra találnak az életben, és így a lelkük együtt lehet, boldogságban, szerelemben.