24. Rész~ Újra ember vagyok

Sziasztok! Nem írom le, hogy miért késtem ennyit, csak annyit szeretnék mondani, hogy tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni! :(((

-… Hogy döntesz?

- Huh, nem is tudom, talán….  –haboztam. Nem tudom elképzelni magam egy új életben. Akkor mindent elölről kell kezdenem, ami nem is lenne akkora baj, de Harry soha nem fog felfigyelni rám az új életemben, ő még mindig a régit szereti. Andrew türelmesen várt, amíg én gondolkodtam. Az eszem azt súgta, hogy ne menjek le, mert azzal csak rosszabbat csinálok. Viszont a szívem azért harcolt, hogy lemenjek. – De ha lemegyek, mit tegyek, hogy megváltozzon vissza a régi életébe? –szólaltam meg végül.

- Már vártam ezt a kérdést! – mosolygott. –Ez nagyon egyszerű. Legyél mellette. Valahogy válj a barátjává, mutasd meg neki, hogy megérted őt, és mellette állsz! Hogy döntesz?

- Vállalom! –mondtam határozottan. Andrew bólintott, és hívta Alicet. Én pedig totál ledöbbentem. Biztos voltam benne, hogy ezt most a szívem mondta ki, mert az agyam még most is ellenzi ezt az egészet. Akaratlanul is elmosolyodtam és izgulni kezdtem. Már olyan régtől vagyok angyal, vajon milyen lesz újra a földön járni, érezni a tárgyakat..juuj! Alice pillanatokon belül megjelent, Andrew elmondta neki, hogy miről beszélgettünk.

- Juj, Catrin! De jó! Újra találkozhatsz Harryvel! –ujjongott.

- Tudom, csak kicsit félek!

- Lányok! Kérlek, ezt ne itt. Catrin, egy óra múlva gyere vissza, addig elintézem, amit ilyenkor kell, és megkezdheted új életed lent! –szólt ránk Andrew. Kisiettünk a hatalmas épületből, és elindultunk egy „búcsú sétára”.

- Izgulsz? –kérdezte Alice.

- Nagyon!

- Megértem. Jól döntöttél, Catrin! Hiba lett volna visszautasítani!

- Ezt hogy érted?

- Nekem is volt rá lehetőségem, hogy visszamenjek Liamhez. –mosolygott szomorúan. –De nem tettem. Meg volt rá az okom, de nagyon sokáig bántam. Nem tudom, hogy alakult volna, de a lényeg, hogy már boldog. Catrin, igyekezz belopódzni Hary szívébe! Ennek jól kell elsülnie, ti egymásnak vagytok teremtve!

- Tudom, igyekezni fogok!

Az úton Alice adott néhány jó tanácsot, végig jártunk mindent, amit csak lehetett, majd visszasétáltunk Andrewhez.

- Tudod, azért hiányozni fog ez a hely! És te, meg Tom is! Te jó ég! Hol van Tom? El akarok tőle búcsúzni!

- Engem keresel?- nevetett valaki a hátam mögött. Ő volt az. Ahogy megláttam egyből megöleltem. –Vigyázz magadra, hallod?!

- Igen! Annyira fogtok hiányozni! De ugye, néha majd lenéztek rám?

- Persze! –válaszolták egyszerre.

- Na, menj! Vigyázz magadra nagyon! –szólt Alice.

- Ti nem jöttök?

- Nem. Ide most már egyedül kell menned. Nagyon szorítok, hogy sikerüljön! Vigyázok majd rád! –mondta Tom. Még megöleltük egymást, és egy könnyes búcsú után mentem be Andrewhez. Nem volt időm gondolkodni sem, egyből hadarni kezdett, úgyhogy csak kapkodtam a fejem.

- Oké. Most akkor lemész. Onnantól már minden a te kezedben van. 1 év! Egy autóban fogod találni magad a baleset napján. De erről már meséltem. Majd kimentenek, a szüleid meghalnak, nevelőotthonba került, stb. Mindent értesz? –kérdezte. Aprót biccentettem, és folytatta.  –Remek! Akkor Catrin, eljött az idő. Ha lekerülsz, minden a te kezedben van, te irányítasz mindent! Vigyázz magadra és légy óvatos! Mehet?

- Igen…. –mondtam félénken.

- Akkor Isten veled, sok sikert! –megölelt, visszaöleltem és folytatta –Bízom benne, hogy sikerült. Csukd le a szemed! Mikor kinyitod, már nem itt leszel!

- Ég veled, Andrew! –köszöntem el. Még egyszer utoljára végig néztem a helységen. Lehet, hogy soha többé nem jövök ide vissza. Nem látom többé Alicet, Tomot, Andrewet, az ezüst kanapét, nem lesz a testem többé ilyen könnyű, nem lesz lenge, hófehér ruhám. Valaminek megint vége szakad. Vár rám egy új élet. Akaratlanul is könnycsepp gördült végig az arcomon. Amennyire utáltam ezt az egészet az elején, most annyira szeretem. De tudom, hogy nekem még élnem kell, lent a helyem Harryvel. Lehunytam a szemem és minden elsötétült.

*Eleanor szemszöge*

- Louis állj már meg! –kiabáltam utána.

- Mi van? –állt meg.

- Én is ezt akartam kérdezni. Elárulnád, hogy mégis mi bajod?

- Mi? Az utóbbi időben minden! Harry teljesen megváltozott, te alig vagy velem. Sokszor úgy érzem, hogy valami miatt amnéziám lett, és nem emlékszem, hogy mikor szakítottunk. Mert ha épp ésszel végiggondolod ezt az egészet, rájössz, hogy igazam van. Mintha már nem is lennénk együtt. De tudod, El, nem kell nekünk boldog párt alkotni. De akkor szólj, szakítsunk és minden oké. Neked ott van Harry, én pedig majd találok valakit. Lányok milliói akarnak járni velem! Nem lesz nehéz találni valakit.

- Igen? Nos, ha tényleg így gondolod, akkor rendben. Szakítsunk! De, hogy tudd, én nem szeretem Harryt! Még mindig beléd vagyok szerelmes! Sok sikert az új kapcsolatodhoz! Ég veled! –mondtam szomorúan. Annyira fájtak a szavak, amiket mondott, és amiket én mondtam. De ha ő így, én is így. Akaratlanul is kitört belőlem a sírás, és elindultam. Futni kezdtem, bár nem tudtam, hova megyek. Hangosan zokogtam, hisz én nem akartam ezt az egészet. Zokogásomtól nem hallottam, hogy valaki utánam fut, csak azt vettem észre, mikor átölelt. Az évek során már megtanultam, hogy ez Louis karja. Most sem tévedtem. Ott állt mögöttem, és szorított, hogy ne tudjak elmenni. Még mindig sírtam, de jó volt, hogy karjaiban tartott.

- Szeretlek és nem akarlak elveszíteni! –suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. Forró leheletétől kirázott a hideg. Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek. Letörölte a könnyeimet az arcomról, és a fülem mögé fésülte az arcomra ragadt tincseket.

- Én is szeretlek, és sajnálom, amit mondtam. Dühből tettem….

- Tudom. Én is! Nekem nem kell egy rajongó sem. Nekem egyedül te létezel! –mondta majd közel hajolt, és szenvedélyesen és finoman megcsókolt. Gyengéd volt velem, úgy éreztem, attól fél, ha kissé durvább, akkor elveszít. Pedig eszem ágában sem volt elhagyni őt.

*Catrin szemszöge*

Mikor kinyitottam a szemem, már tényleg nem az angyalok közt voltam. Testem újra nehéznek tűnt, és már nem volt rajtam az a gyönyörű fehér ruha, helyette egy hétköznapi, laza viseletet fedeztem fel magamon. 

Egy autóban ültem. Mikor valamennyire felfogtam, mi is történik most, rájöttem, hogy az eső üléseken két halott ember fekszik. Egy férfi, a kormánynál, a feje tiszta vér, a mellette lévő ülésen pedig egy nő volt, aki szintén eszméletlenül ült. Hirtelen piros-kék fényekre lettem figyelmes, majd szirénahangot hallottam. Nem tudtam, mit csináljak. Játszam el, hogy eszméletlen vagyok, vagy ijedten ugorjak ki az autóból? Nem volt időm tanakodni, hátrahajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Egy meleg kéz nyúlt hozzám, mire összerezzentem, amit sajnos ő is érzékelt.

- Hall engem? –kérdezte egy férfihang.

- Aa…. –tettettem a félholtat. –Hol vagyok? Mi történt?

- Jó, ő életben van. Vigyük a kórházba. A két felnőtt sajnos már menthetetlen. –éreztem, hogy rátesznek egy ágyra, majd felgurítnak az autóra és elindulunk. Nem sokkal később megállt az autó, bevittek a kórházba. Résnyire kinyitottam a szemem, és megint makogtam valamit. Hű, eljátszom a félholtat, miközben teljesen jól vagyok. Jó színész lennék! Bevittek egy kórterembe, megvizsgáltak, kérdezgettek ezt azt, amikre válaszoltam. Aztán hagytak pihenni. Íme, itt kezdem az új életem, Angela Frey-ként egy kórházban. Nem hangzik túl szerencsésen. Mikor végre egyedül hagytak, volt időm gondolkodni. Bár, lehet, hogy jobban jártam volna, ha nem teszem. Tom és Alice jutott eszembe. Már most annyira hiányoznak. Belegondolni is rossz, hogy lehet, többé nem láthatom őket, nem beszélhetek velük. Tudom, hogy ő itt lesznek mellettem, de én arról nem fogok tudni. Akaratlanul is végig folyt egy könnycsepp az arcomon. Nem sok hiányzott, hogy zokogni kezdjek, de vissza kellett fojtanom, hogy ne bukjak le. Végül sikerült elterelnem a gondolataim. Oké, most itt fekszem, talán London egyik kórházában, de én már abban sem vagyok biztos, hogy Angliában vagyok. A következő lépés, hogy jól szimuláljam, hogy balesetet szenvedtem, hogy elhitessem mindenkivel, hogy megrázott a szüleim halála, akiket történetesen nem is ismertem. Aztán majd valahogy kialakul minden. Utána Harry közelébe kell férkőznöm. Ahogy Harryre gondoltam érdekes érzés kerített hatalmába. Nem, az nem lehet! Vagy mégis? Ugyan, lehetetlen. De, akkor mi ez? Megint éreztem, amit Harry érez, és hallottam a gondolatait. Ez furcsa, hisz már nem vagyok angyal, nem lenne szabad. De ugyan akkor nagyon jó, hisz ezt felhasználhatom majd ha beszélgetek vele. Még mindig szomorú miattam. Hogy érjem el, hogy az új énembe is bele szeressen, mikor fél év nem volt arra elég, hogy elfelejtse a régit? 1 év. Nem több. Biztosan jól döntöttem? Nem ártok neki még többet azzal, hogy visszajöttem?

*Eleanor szemszöge*

Kézen fogva sétáltunk vissza a 1D házba. Mindenki a TV előtt ült, kivéve Harryt és Niallt. Az előbbiről nem tudok semmit, az utóbbi viszont a konyhában kaját készített magának. Lou leült a többiekhez, valami filmet néztek, én pedig fogtam magam és felmentem az emeltre. Benyitottam Harry szobájába, aki az ágyon ült, kezével eltakarta az arcát, válla rázkódott. Íróasztaláról minden lesöpörve a földre, ahol hatalmas volt a bordel. Óvatosan leültem mellé. Végig simítottam hátán, de elfordult tőlem.

- Haragszol rám? –kérdeztem félénken.

- Hagyj magamra!

- Harry! Én melletted vagyok, te is tudod.

- Menj el! Legyél Louisszal, de engem hagyjatok ki ebből.  Romantikázzatok nyugodtan, de ne előttem, kérlek!

- Mi?

- Tudom, hogy kibékültetek. Örülök nektek, tényleg, de nagyon fáj látni, hogy boldogok vagytok, és én nem lehetek az!

- Harry. Tudom, hogy nagyon hiányzik Catrin! Tudom, hogy kimondhatatlanul szeretted, de ő már nem jön vissza. Lehet, hogy ő nem neked lett teremtve, ennek az egésznek így kellett történnie. Harry, van még lány a földön! Biztos, hogy ott van köztük az is, aki neked a nagy Ő! De ha csak itt ülsz bent és bánkódsz, akkor soha nem találsz rá!

- De nekem Catrin kell! Nem bírja senki felfogni?!

- Rendben. Akkor csak ismerkedj. Nem kell, hogy járjatok, csak szerezz magadnak új barátokat, akik azért szeretnek, aki vagy belül, és nem azért, mert híres vagy, jó?

Aprót bólintott, majd lefeküdt az ágyra. Lementem csináltam neki egy meleg teát, de mire fölvittem, elaludt. Betakartam és lementem a fiúkhoz, majd Louis karjában elaludtam.