19. Rész~ Egy életnek vége szakad

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak most teszem ki az új részt, de nagyon sok dolgom van. Versenyre készülök, vizsgám lesz.. stb. De a lényeg, hogy most itt van és szerintem megérte várni. Jó olvasást! xx

*Catrin szemszöge*

Érdekes, hogy ha valamit rendbe hozunk, például egy kapcsolatot, és amikor minden rendben, akkor jön valami…és…durr. Vége. Csak tudnám, miért büntet minket ezzel az ég. Véleményem szerint nem akkora bűn, ha két ember szerelmes és boldogok együtt. Vagy mégis? Mikor már tényleg minden rendben volt köztem és Harry között, mikor már kezdtem elfogadni, hogy járunk, hogy ő világhírű, és engem mondjuk, csak Manchester lakossága ismer, akkor…jött a durr és úgy véltem, hogy mindennek vége szakadt….

***

Reggel Harry édes csókokkal keltett.

- Jó reggelt! –köszönt.

- Neked is!

- Hogy aludtál?

- Tekintettel arra, hogy itt voltál velem, remekül. Hány óra?

- Dél van. –mosolygott. Na, erre a mondatra egyből fölpattantam.

- Mi? Nem azt mondtad, hogy az első géppel hazamegyünk?

- De. De még várhatunk. Amúgy 4-kor fog menni egy Londonba. Azzal ráérünk hazamenni. Catrin, jól érezted magad tegnap? - fordította komolyra a szót.

- Ez miféle kérdés? Persze, hogy jól!

- Este is? –kérdezte kacéran.

- Este is. –mondtam és megcsókoltam. Lezuhanyoztunk és elmentünk egy fantasztikus étterembe ebédelni. Az órák csak úgy röpködtek a fejünk fölött és eljött a búcsú ideje. El kellett búcsúznunk ettől a csodás helytől, Párizstól. Igaz, hogy alig voltunk itt, de sok szép emlékkel térünk majd haza.

- Gyere. Hamarosan indul a gép! –figyelmeztetett Harry. Még egyszer utoljára visszanéztem Az Eiffel toronyra, Párizsra. Könnycsepp folyt végig az arcomon. Csak egyetlen egy könnycsepp volt, de tele volt érzelemmel. Vegyes érzelmekkel. Szomorú voltam, hogy haza kell menni, de örültem, hogy eljöhettem ide azzal, akit a legjobban szeretek.

- Ugye, egyszer még visszajövünk?

- Persze. Ha szeretnél, mindenképp. –mondta és könnyű csókot lehelt arcomra majd felszálltunk a gépre. Igen, ekkor még minden szép volt….

*Chloe szemszöge*

Reggel, mikor kinyitottam a szemem Niall láttam. A széken aludt a falnak dőlve. Nagyon rendes tőle, hogy egész éjjel bent maradt miattam. Lassan nyúltóztam egyet, majd eszembe jutott a csókunk. Még most is éreztem, ahogy ajkaink összeértek, ezért kirázott a hideg. Már nem azért mert rossz volt, épp ellenkezőleg. Fantasztikus volt. Mozgolódni kezdett, majd lassan kinyitotta a szemét. Két álmos szempár nézett rám.

- Hol vagyok? –kérdezte, nagyon kómásan.

- A kórházban.

- Jaj, igen. Azt hiszem elaludtam, pedig virrasztani akartam melletted….

- Miért tetted volna?

- Nem tudom. Nem akartam, hogy bajod essen.

- Itt a négy fal között a kórházban?

- Soha nem lehet tudni. –viccelődött, mivel mostanra már egészen éber lett. –Hozzak valamit?

- Ezt tőlem, vagy magadtól kérdezted?

- Öm. Azt hiszem is-is. –mondta, erre mindketten elnevettük magunkat. Megbeszéltük, hogy lemegy kajáért, amíg az orvos megvizsgál.

- Rendben, Chloe. Akár már most haza is mehetsz, de az iskolát egy ideig kerüld, itt az igazolás, és pihenj sokat! Jövő héten várlak vissza kontrolára. Addig otthon kell maradnod, aztán majd meglátjuk. Szia.

- Viszlát! –köszöntem el, nem vártam meg Niallt, hanem gyorsan összepakoltam és lementem hozzá. Nem lepődtem meg, mikor megtaláltam a bőfénél egy halom kajával a kezében.

- Hát te? Épp hozzád indultam. De így legalább nem kell annyit cipekednem. –mondta.

- Haza mehetek, de pihennem kell és jó ideig nem mehetek iskolába.

- Oké. Akkor ezt megesszük, és haza viszlek.

- Köszi! –megettünk mindent, amit Niall vett, megjegyezném, hogy nem volt kevés, és elindultunk haza, Manchester-be. Az úton nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk ki magunkból. –Khm. –köhintettem, mikor megérkeztünk a házunk elé és kiszálltam.

- Megvárom, míg bemész. –mondta. Úgy éreztem, hogy mindketten zavarban vagyunk.

- Oké. Köszi mindent. Majd beszélünk. Szia. –sarkon fordultam és bementem a kapunk. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy engem figyel. Benyitottam a bejárati ajtón majd ijedten visszafordultam és lerohantam Niallhoz. Könnyek szöketek a szemembe, majd szorosan megöleltem. Nem értette, hogy mi a baj, csak magához szorított.

- Mi a baj? –kérdezte ijedten. Nem tudtam felelni, mert még mindig sírtam. Ellökött magától, hogy a szemembe nézhessen. –Mi van, mond már!

- A-a-a. – nyöszögtem. Nem tudtam elmondani.

- Chloe! Chloe. Nyugodj meg, nem szabad, hogy felizgasd magad. Higgadj le és mond el, hogy mi van. –tudtam, hogy igaza van. Ha ideges leszek, akkor mehetek vissza a kórházba. Nekidőltem az autójának, mély lélegzetet vettem, majd kifújtam. Ezt addig csináltam, míg teljesen le nem nyugodtam. –Jól van. És akkor most mond, hogy mi történt.

- A- az. –szipogtam. –Az ablakok ki vannak törve a házba, minden fel van túrva, teljesen fel van fordulva a ház. A szüleim tegnap nem vették fel a telefont. És vissza sem hívtak. Úgy néz ki, hogy kiraboltak. Niall, ugye a szüleimnek nem lesz baja? –kezdtem megint sírni.

- Nem tudom. De azonnal hívom a rendőrséget. Majd ők körül néznek bent. – A rendőrök 5 percen belül ott voltak. Egy részük bement a házba, volt aki a kertet járta végig, és egy, aki engem és Niall faggatta.

- Mondják el, pontosan mi történt.

- Most jöttünk ide, mikor hívtuk magukat. Chloet hoztam haza a kórházból, bement a házba, de egyből visszaszaladt, mert megrémült. –mondta Niall, mivel látta, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy értelmesen el tudjam mondani a történteket.

- Ön szeretne még valamit hozzáfűzni? –nézett rám a rendőr. Csak megráztam a fejem, majd erőt vettem magamon és megkérdeztem.

- A szüleimnek nem lesz baja? Mikor végeznek a házkutatással?

- Amint tudunk. De kérem, vigye őt el innen, látom, hogy nagyon ideges. Különben sem éri meg itt szobrozni. Nem akarok senkit ijesztgetni, de a látvány, akár durva is lehet. –mondta Niallnak.

- Rendben. –biccentett, de ekkor rajtam már eluralkodott a pánik. Mi? Durva látvány? Mégis mi történt itt? Hol van anyu és apu? Látni akarom őket. Hisztizni kezdtem. Niall megfogott a derekamnál és beültetett az autóba, de én kinyitottam az ajtót és nem voltam hajlandó elmenni sehova. Mikor ezt 3-szor egymás után eljátszottuk, hogy ő beültet én meg kiszállok, rám csukta az ajtót és bezárta, hogy ne tudjam kinyitni. Beült mellém és elindultunk.

- Niall! Vigyél vissza, kérlek!!- siránkoztam

- Nem lehet, Chloe. Meg kell nyugodnod. Komoly bajod is eshet, ha itt maradsz. Haza megyünk hozzánk és ott megnyugszol szépen. Agyrázkódásod volt, nem lehetsz ideges, mert azzal az állapotodat súlyosbítod! Minden rendben lesz, vigyázok rád! –az utolsó mondatnál közel hajolt hozzám és puszit nyomott arcomra és el is fordult, hogy az útra nézzen. Normál körülmények között tomboltam volna az örömtől, de most semmi kedvem nem volt ilyenhez. Valamennyire megnyugodtam, mikor már a 1D házban a kanapén ülve szürcsölgettem a teámat, amit Niall készített. 

–Beszéltem a rendőrökkel. Egyenlőre nem találtak holttestet, sem levelet, semmi olyat, amit arra mutatna, hogy bántották, vagy bántani akarták a szüleid. –ült le mellém Niall. –Amint még többet tudnak, hívnak.

- Niall. Köszönöm, hogy mellettem vagy! –oda bújtam hozzá, ő pedig átölelt.

- Igazán nincs mit. Chloe, fontos vagy nekem. Soha nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Vigyázok rád és melletted leszek.

*Catrin szemszöge*

Csakúgy, mint Párizsba, haza is magángéppel utaztunk. Fejem Harry vállának dőlve pihent, az ő feje pedig az enyémre billent. Nem beszélgettünk, nem hülyültünk, élveztük a csöndet. Testünk teljesen egybefonódott. E szép, romantikus pillanatot az törte meg, hogy a gép elkezdett rázkódni. Harryvel összerezzentünk, majd meghallottuk a pilóta kétségbeesett hangját.

- Kedves utasaink! A gép technikai okok miatt kényszerleszállást indít. Kérem csatolják be öveiket és semmi esetre se álljanak fel! –mondta egy férfi hang. Engedelmeskedtünk, a gép egyre jobban rázkódott.

- Harry! Mi történik?!

- Nem tudom, de nyugodj meg. Kiváló pilótát fogadtam fel. Nem lesz semmi baj. –nyugtatott, de ő is épp oly ideges volt mint én. Jó ideig rázkódtunk és gyorsan haladtunk lefelé, majd egyszer csak egyenesbe jött a gép. Már nem zuhantunk és nem rázkódtunk.

- Huh. –sóhajtottam, de korai volt megnyugodni. Ami ez után jött borzalmas volt. De csak szép sorjában. Kb. 5 percig haladhattunk normál tempóban, szépen fokozatosan ereszkedtünk lejjebb. Mikor kinéztem az ablakon láttam, hogy már Anglia fölött vagyunk. Ekkor azonban újból rázkódni kezdtünk. Most már villámgyorsasággal zuhantunk a föld felé.

- Harry! –sikítottam.

- Catrin! Kérlek figyelj rám! Ha ezt nem élnénk túl, tudd, hogy teljes szívemből szeretlek! Mindig is szerettelek és szeretni foglak, még a túlvilágról is. Ha nem élném túl, de te igen, onnan fentről foglak figyelni és vigyázok rád!

- Nem! Nem akarlak elveszíteni! Ha meghalsz, megyek veled!

- Ne butáskodj!

- De! Nélküled nincs értelme az életemnek! De ne adjuk fel! Az angyalaim velünk vannak! Túl fogjuk élni! –mondtam, de ekkor már sírtam. Gyorsan imádkoztam magamban az angyalaimhoz, hogy mentsenek meg minket, és ha már engem nem is, de akkor Harryt. Harry közel hajolt, kezét az arcomra helyezte, és megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes csók volt és egyben az utolsó….

*Kívülálló szemszöge*

A gép villámgyorsasággal zuhant a földre, nem messze Londontól az egyik termőfölön. Nem robbant föl, ami kész csoda, de teljesen összetörött. Így ránézésre az utazók közül senki nem élte túl…. Vagy mégis?

Írjátok meg, hogy-hogy tetszett ez a rész, szerintetek hogy lesz a folytatás és hogy ha túléli valaki, ki lesz az!

18. Rész~ Elcsattant az első csók

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most itt a kövi. Egy kicsit más fordulatot vett a történet és itt most nem Catrin és Harry szerelme a lényeg.

*Chloe szemszöge*

Beleszippantottam a friss, londoni levegőbe. Nincs is jobb a vasárnap délutáni sétáknál a parkban. 1 perce behunytam a szemem és úgy sétáltam, mikor valaki teljes erejéből belém jött. Kapucnis pulcsi volt rajta, kapucni a fején, napszemüveg a szemén. Utolsó emlékem, hogy a földön fekszek és az idegen idegesen fölém hajol. Ez után minden elsötétült.

- Chloe! Chloe! Hallasz engem? Hahóó! –hallottam egy ismerős, ideges hangot.

- Ne kiabálj! –ripakodtam rá, majd szép lassan kinyitottam a szemem. Először nem láttam tisztán, csak foltokat. A fejem iszonyatosan fájt, ezért nem kísérleteztem meg, hogy esetleg felülök. –Hol vagyok?

- A házunkban. Ne haragudj, hogy úgy neked mentem!- kért bocsánatot. Még mindig nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az. A látásom már kitisztult, óvatosan oldalra fordítottam a fejem. Niall bűnbánó képét láttam.

- Te jöttél nekem? –kérdeztem halkan.

- Igen. Nagyon sajnálom, hidd el, csak követtek a fotósok.

- Semmi baj. Tudnál hozni jeget a fejemre?

- Persze, persze…. –dadogta idegesen és elhagyta a szobát. Ekkor végre felfogtam, mi is történt. Sétáltam, Niall nekem jött, elájultam, és most itt vagyok a házukba. Hm, igaz, hogy már voltam itt, és már beszélgettem és hülyültem is velük, mégis izgalomba jöttem, hogy ide hozott. Kis idő után visszajött a jéggel.

- Tessék. Jobb lenne, ha orvos is látna.

- Nem, kutya bajom. Csak a fejem fáj, és szédülök.

- Haha. Rendben, ha nem leszel rosszabbul, akkor nem viszlek orvoshoz.

- Jó. Hány óra?

- 5, miért?

- Haza kellene mennem, anyu már biztosan aggódik.

- Szó sem lehet róla! Itt kell maradnod, amíg jobban nem leszel.

- De már jól vagyok. –erőszakoskodtam, felültem, fel is pattantam az ágyról, de megszédültem, ha Niall nem kap el, összeesek.

- „Már jól vagyok.” –gúnyolódott, és leültetett az ágyra.

- Azt hittem…. –motyogtam.

- Hinni a templomba kell. Szóval, innen nem mozdulhatsz. Orvoshoz nem akarsz menni, de a szüleidet értesíteni kell. Holnap iskola. Mit tegyünk? –kérdezte. Meglepett, hogy ilyen informált.

- Gőzöm sincs.

- Oké, akkor még itt maradsz, kénytelen leszel beérni velem, mert más nincs otthon, és ha később jobban leszel hazaviszlek, ha nem, muszáj lesz szólni egy orvosnak, vagy a szüleidnek, de ők úgyis orvoshoz visznek.

- Tudom. Mit csinálunk?

- Beszélgessünk. Mesélj magadról. Mit szeretsz csinálni?

- Komolyan az én unalmas életrajzomat akarod hallgatni?

- Igen.

- Jó, de utána te is elmondod a tiédet! –alkudoztam.

- Van más választásom?

- Nincs.

- Akkor kezdjük.

Nagyon elszaladt az idő. 7 óra volt, mikor észbe kaptunk, hogy valamit tenni kéne. Viszont Niall és én nagyon jóban lettünk. Megállás nélkül csak beszélgettünk, sok mindent megtudtunk egymásról. Hihetetlenül aranyos srác. Azt hiszem, a rajongásom, ha nevezhetem így, átalakult szerelem félébe. Az a baj velem, hogy hamar szerelembe esek, aztán nehéz belőle kimászni, ha nem viszonozzák. Hogy most is így lesz-e, ki tudja? Hisz, én csak egy átlagos lány vagyok, aki mellesleg 1D fan is, ő pedig világhírű, miért pont én kellenék neki? Ugyan, jobb, ha mielőbb elkezdek kimászni a szerelem gödréből, mert rossz vége lehet.

- Niall. Nagyon jól éreztem magam veled, de most már mennem kellene. Jól vagyok, tényleg.

- Ne! Nem engedlek el. Szeretnék még veled lenni. –na ez a kérés váratlanul ért.

- Én is jól éreztem magam, de mint mondtad, holnap iskola.

- Suli után átjössz?

- Meglátom. –felálltam, de megint megszédültem. –Ajjaj. Nem vagyok túl jól.

- Oké, akkor gyere, beviszlek a kórházba és majd onnan telefonálsz haza. –felkapott az ölébe és elindult.

- Niall, jobb lenne, ha a saját lábamon mennék. Főleg a lépcsőn, még leesünk.

- Könnyebb vagy, mint gondoltam. De rendben, de csak a lépcsőn, és ott is végig kapaszkodj belém! - adta az utasításokat. Jólesik, hogy így törődik velem. Leballagtunk a lépcsőn, beültetett az autóba és elindultunk.

- Amúgy, hol a többiek?

- Buliznak.

- Jaj, akkor te miattam nem vagy ott?

- Nem. Vagyis, részben. De nem mindenki bulizik, Harry Párizsban van Catrinnal.

- Niall. Állj meg, és tegyél ki. Eljutok a kórházba, menj bulizz a srácokkal.

- Megőrültél? Nem hagylak itt az út közepén. Különben is, veled jobban éreztem magam, mint bármelyik másik buliban. –elpirultam, de mivel sötét volt, azt hittem nem látta. Tévedtem. –Bocsi.

- Mi?

- Sajnálom, hogy zavarba hoztalak….

- Hogy mi, honnan tudod?

- Á, szóval igaz! –kacsintott.

- Jaj, tee!! –kiáltottam, ekkor éreztem, hogy megint megszédülök.

- Jól vagy?

- Nem igazán. Áh, végre itt a kórház. Remélem semmi komoly!

- Én is.

Bementünk, Niall szólt a legelső orvosnak, akit meglátott. Behívtak egy vizsgálóba, ő pedig kint várt. Már van 10 perce vizsgáltak, mikor az orvos megszólalt.

- Sajnálom, úgy tűnik, kisebb agyrázkódást szenvedtél. Ma éjszakára bent tartunk, és ha nem lesz semmi baj, holnap haza mehetsz, de a héten ne menj iskolába, és pihenj sokat, valamint vigyázz a fejedre! Értesítsem a szüleidet?

- Ne, majd én, csak Niallt kérem, hívja be!

- Azonnal. Nővér, kérem, addig készítse el Chloe kórtermét és ágyát. –szólt a nővérhez, majd újra hozzám fordult- Előbb átmész a kórtermedbe, és csak utána beszélhetsz a barátoddal, rendben?

- Igen. –szótlanul átsétáltunk egy másik szobába, Niall utánunk, de nem szólt semmit. Miután ágyba parancsoltak, végre beengedték.

- Na, mi van?

- Kisebb agyrázkódás. Ma este bent kell maradnom, de ha nem lesz baj, haza mehetek, de jövő héten nem mehetek suliba. Köszi, hogy behoztál, de most már nyugodtan menj bulizni, vagy haza, tényleg.

- Nem, veled maradok. De teljesen megéheztem. Nem bánod, ha lemegyek a büfébe?

- Dehogy! Addig hazatelefonálok. –Niall elhagyta a termet én pedig a telefonomat kihúztam a zsebemből és hívtam anyát. Ki volt kapcsolva. Apu szintúgy. Megcsörgettem hát az otthoni telefont, de ott is csak a rögzítő. Gyorsan elhadartam, hogy mi a helyzet, majd letettem. Pont jókor, megérkezett Niall is csomó kajával. –Ezt mind megeszed? –kérdeztem, mert tény, hogy sokat eszik, de ez még hozzá is nagyon sok volt.

- Hát, most nem. De reggelig ki kell bírnom. Ahhoz képest, viszont kevés, de valahogy túlélem.

- Reggelig? Miért lennél itt reggelig? Beteg vagy?

- Nem. De nem mozdulok mellőled.

- Ne hülyéskedj. Ne maradj itt végig.

- Hé, azok után, amit tettem, ennyivel jövök. –ekkor azonban elszomorodtam. Vagyis nem miattam marad itt, hanem mert bűntudata van. Mesés! Pedig már reménykedtem, de hülye vagyok. Látta rajtam, hogy elkenődök, ezért megtörte a csendet.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, dehogy….

- Nem csak azért maradok, mert bűntudatom van. –mondta, mintha tudna olvasni a gondolataimban. –Azért is, mert szeretek veled lenni. –felcsillant a szemem. –Csak azért nem mondtam így ki, mert jellemző rám, hogy hamar szerelembe esek, de ennek általában nincs jó vége.

- Vicces. Velem is mindig ez van.

- Akkor van közös bennünk.

- Aha. –mondtam. Közelebb húzta a székét az ágyamhoz. Megsimogatta arcom. A hajam a fülem mögé simította. Mindig közelebb hajolt felém. A szívem vadul dobogott és alig kaptam levegőt. Lassan közelített. Lehunytam a szemem és én is közelebb hajoltam hozzá. Addig közelítettünk egymáshoz, míg végül ajkaink összeértek és elcsattant az első csókunk.

17. Rész~ Valantin-nap június közepén♥

Sziasztok! Itt a megígért romantikus, szerelmes rész Valantin-nap alkalmából! Remélem tetszeni fog, a kövi, csak 7végén jön, és csak 5 komi után!

Boldog Valentin-napot minden olvasómnak!♥

Reggel Harry puha kezének simogatására ébredtem.

- Jó reggelt, Drágám! –köszönt kedvesen.

- Neked is, Életem. Hány óra?

- Hajlani 5. –mosolygott huncutul, erre egyből felugrottam.

- Mi? Akkor minek keltettél fel? –ripakodtam rá.

- Mert ma kirándulni megyünk. Romantikus napot terveztem.

- És ehhez 5-kor kell kelnem?

- Időben el kell kezdeni. –mondta és egy tálcát nyújtott át, amin mindenféle finomság volt. –Jó étvágyat! –puszit nyomott az arcomra és elindult a szekrénye felé, majd egy kisebb bőröndbe ruhákat pakolt.

- Te meg mit művelsz?

- A mai napot nem otthon töltjük. Elutazunk. Reggeli után te is pakolj össze és készülj el, nincs sok idő, jó lenne a házból fél 6-kor elindulni.

- Mi? Hova megyünk? A többiek jönnek? Ők tudják? Hol vannak most?

- Titok, nem jönnek, mint már mondtam, romantikus napot terveztem. Ahhoz csak ketten kellünk. Tudnak róla, és ma mellőzni tudnak. Alszanak. Még valami? Egyél, mert elhűlik a tojás!

Úgy véltem, semmit nem fog elárulni a „romantikus napról”, ezért engedelmeskedtem és megettem mindent, ami a tálcámon volt. Ki tudja hova visz, és mikor eszünk legközelebb. Hosszú sima hajamat kifésültem és hagytam, hogy vállamra omoljon, fogat mostam és felöltöztem. 

Mindent, amit a nevelőotthonból hoztam bedobáltam a sporttáskába és büszkén kijelentettem:

- Készen vagyok!

- Remek, épp időben. Menjünk! –berakta a csomagokat az autóba, beszálltunk és elindultunk, fogalmam sincs, merre.

- Nos, hova is viszel?

- Titok.

- Hm. –duzzogtam. Már egy ideje autóztunk, majd megálltunk a londoni reptér előtt. –Mégis hol lesz az a romantikus nap? Hawaii-n?

- Attól azért közelebb. –mosolygott. Fogtuk a csomagokat majd Harry utasítására leültünk egy padra.

„A 6-kor induló párizsi gépre kérem most szálljanak fel! Hamarosan indul!” – hallottuk a hangszóróból egy nő hangját. Harry rápillantott órájára, ami 5:45-öt mutatott. Tovább ültünk, egészen 6:55-ig. Ez alatt az idő alatt már szóltak, hogy 6-kor indul gép Madridba, Budapestre és Pozsonyba, de Harry ült mozdulatlanul. Sokszor meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, de tudtam úgysem válaszol. Felpattant 6 előtt 5 perccel, megragadta a kezem és húzni kezdett. Elérkeztünk egy repülő géphez. Közönséges járműnek látszott, azonban nem szállt fel rá senki, egyedül voltunk rajta.

- Hova megyünk? –türelmetlenkedtem.

- Amint felszáll a gép, mindent elmondok. –szólt kedvesen, majd leült az egyik székre a repülőn, én pedig mellé.

„Kérem kapcsolják be öveiket, megkezdjük a felszállást!” –szólt a pilóta. Már két perce a felhők felett repültünk és végre belekezdett.

- Szóval, magángéppel megyünk valahová, ott töltjük a mai napot és az éjszakát is, holnap pedig az első géppel haza jövünk. Remélem tetszeni fog! Ezt tervezgetem tegnap estétől.

- Akkor ezért ültél géphez, miután elaludtam.

- Igen.

- Oké, akkor most szundítanék, ha nem baj…

- Persze!

Egy kicsit még csodáltam a felhőket az ablakon át, majd fejem Harry vállára hajtottam és állomra szenderültem.

- Catrin! Megérkeztünk! –hallottam Harry édes hangját.

- Máris?

- 2 órán át aludtál! –lehelt csókot ajkamra.

- Kevesebbnek tűnt. Felvettük a csomagokat és leszálltunk a repülőről. Kimentünk az utcára és elállt a lélegzetem. –De hiszen ez Párizs! –hüledeztem.

- Pontosan. A szerelem városa. –mondta és közben megcsókolt. – Gyere, elmegyünk a hotelba és ott mindent megbeszélünk! –bólintottam, fogtunk egy taxit és egy meseszép hotel elé mentünk. A szoba, az leírhatatlanul gyönyörű volt. Nem is értem, én ennyit nem érdemlek. Könnyes szemekkel ugrottam a nyakába és megcsókoltam. –Tetszik?

- Viccelsz? Elképesztő! És, mit csinálunk?

- Amit szeretnél. Mondjuk, nem olyan napot terveztem, hogy múzeumokat, meg ilyeket nézegetünk….

- De bolond vagy!

- Ám, az Eiffel toronyhoz majd fogunk menni!

- Oké, akkor, csak menjünk és sétáljuk.

- Ahogy óhajtod, Drágám! –kinyitotta az ajtót és elmentünk sétálni a városba. Lesétáltunk a Szajna partjára, végig egymás kezét fogva, nagyon romantikus volt. A parkba menet eleredt az eső, de mi bosszankodás helyett nagyon is élveztük. Harry megragadta a karom, magához húzott, s az esőben megcsókolt. Hihetetlenül romantikus volt, igaz, hogy mindenünk csurom vizes lett, de ezzel nem törődtünk. Tovább sétáltunk vizesen az Eiffel toronyhoz.

- Hisz ez gyönyörű! –ámuldoztam.

- Igen. Örülök, hogy veled nézhetem meg először! –lehelt csókot ajkamra.

- Én is. Éjszaka is biztos csodaszép!

- Látni fogod éjjel is, ne aggódj!

- Tulajdonképpen, miért jöttünk ide? Már, úgy értem, hogy miért ez az egész, hogy „romantikus nap”, ide repültünk Párizsba….

- Miért, nem tetszik?

- Ezt egy szóval sem mondtam. Sőt, imádom!

- Ennek örülök. Ami a kérdésedet illeti. Mindig is szerettem volna az igaz szerelmemmel eljönni Párizsba, és úgy érzem, te vagy az. Tudom, ez nagyon gyors, de érzem, te vagy a nagy Ő! Catrin, szeretlek! Különben pedig, otthon valahogy mindig összeveszünk. Gondoltam, töltsünk el egy szép napot itt. Ha úgy tetszik, nevezheted Valentin-napnak. –kacsintott.

- Remélem, ezek után nem kapunk össze semmin! És Valentin-nap? Június közepén?

- Én is! És, ahogy tetszik. –mondta és megcsókolt. A szállodába menet teljesen megszáradt a ruhánk, merthogy közben kisütött a nap, de a hajunk még nem. Ezért első dolgunk volt átöltözni és megszárítkozni. –El kell intéznem valamit, ígérem, gyors leszek, addig maradj itt.

- De…. –ellenkeztem, ám Harry már ott sem volt. Vajon mi lehet neki ennyire fontos? 10 percig ültem teljesen egyedül, valami francia műsort nézve, nem sokat értettem belőle. Valami sorozat, és nem ismerem a történet elejét, de néztem. Francia gyakorlásra jó volt.

- Bocsi, hogy ilyen sokáig elvoltam…. –sütötte le a szemét a megérkező Harry.

- Hol voltál? –vontam felelőségre.

- Ezért! –mondta és átadott egy dobozt. Elmosolyodtam.

- Ez meg mi?

- Nyisd ki, remélem tetszik! –mosolygott. A dobozban egy gyönyörű kék ruha volt, hozzá cipő és kiegészítő.

- Harry, ez..ez gyönyörű!

- Örülök, hogy tetszik. Elviszlek majd vacsorázni, ezt vedd fel! És most gyere, körül nézünk a városban. Úgy hallottam, sok lány szeret Párizsban vásárolni.

- De Harry, nekem nincs pénzem.

- De nekem van. Na, nincs kifogás, menjünk!

Tényleg meseszép ruhák voltak a boltokban, Harry nem engedte, hogy üres kézzel távozzunk, szóval lett sok szép új holmim. Csak az bánt, hogy ezt mind ő fizette. Villám gyorsasággal eljött az este. Vége ennek a csodaszép napnak. Vagyis, ezt hittem.

- Kész vagy? –kérdezte.

- Máris! –kiléptem a fürdőszobából, és meghökkent arcát tanulmányoztam.

- Valami baj van?

- Nem, semmi…. Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! Indulhatunk?

- Igen.

Kimentünk a hotelből, ahogy egy limuzin várt ránk.

- Mégis hova megyünk, divatbemutatóra? –kérdeztem csodálkozva.

- Nem, de ma még nem költekeztem eleget. –kacsintott és kinyitotta a limó ajtaját. Csak halványan mosolyogtam, mert belegondoltam, hogy ez biztosan egy vagyon volt. –Mi a baj?

- Semmi.

- Na persze. Ki veled!

- Csak, elgondolkodtam. Én nem érek ennyit.

- Ezt többet meg ne halljam! Ha nem érnél, nem tenném. De nekem érsz ennyit! –közel hajolt, majd szépen lassan, finoman csókot lehelt ajkamra, amit viszonoztam. Az út valahogy csendesen telt, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Mikor kiszálltunk a szám tátva felejtettem. Az Eiffel torony előtt álltunk, ki volt világítva, gyönyörű volt. –Gyere! –megfogta a kezem és húzni kezdett, fel lifteztünk a torony tetejére, ahonnan a kilátás csodás volt, és ahol egy asztal várt ránk, rajta gyertyák és minden féle finomság.

- Ez a te műved?

- Szerinted?

- Jézusom! Ennyi azért tényleg túlzás, nem gondolod?

- Nem.

A vacsora nagyon romantikusra sikerült, valami francia különlegességet ettünk, de a nevét már nem tudom, utána pedig az esti párizsi tájat néztük a torony tetejéről.

- Brr. –vacogtam.

- Tessék, itt a zakóm. –terítette rám Harry.

- Köszönöm. Olyan csodás volt ez a nap. Köszönöm szépen! Nagyon jól éreztem magam. –mondtam és megcsókoltam. Itt állok fenn az Eiffel torony tetején és csókolózom életem szerelmével. Hát nem romantikus? Harry elkotorta hajam a szememből és a homlokát az enyémnek nyomta.

- Szeretlek! –suttogta.

- Én jobban. –erre elmosolyodott.

- Én viszont örökre. –kézen fogva elsétáltunk oda, ahol a limuzin volt. Beszálltunk és hazavitt minket. Fáradtan dőltem le az ágyra, Harry rám feküdt, de vigyázott, nehogy összenyomjon és hevesen csókolódzni kezdtünk. Kis idő után, rájöttem, mi is a terve, de erre én nem álltam készen, ezért lelöktem magamról.

- Harry, ez nekem nem fog menni, sajnálom. Megyek lezuhanyozok.

- Sajnálom. Én is…. –hebegte zavartan és leszállt az ágyról. 10 percig áztattam magam a hideg zuhany alatt, másik 10 percig pedig a forró alatt. Harryn és a történteken gondolkodtam. Bármennyire is szeretem, még nem állok készen rá, nem ez nekem most nem megy, nem alkalmas sem az idő, sem a hely. Vagy mégis? Ez az ideális alkalom? Egy idő után feladtam, és eldöntöttem, hogy lesz, aminek lennie kell. Belebújtam kényelmes pizsamámba, nagy levegőt vettem és kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Harry sehol nem volt. Aztán meghallottam, hogy a másik fürdőszobában még folyik a víz, gondoltam még mindig zuhanyozik. Elpakoltam a ruháim, és az új holmiaim nézegettem, amit Harrytől kaptam. Ekkor eszembe jutott, hogy én is vettem neki valamit. Meg is találtam, pont időben, mert ekkor kijött.

- Harry…. Annyi mindent kaptam ma tőled, hogy ezt nem tudom majd semmivel meghálálni. De hoztam magammal egy kis zsebpénzt, és izé…. Egyik boltban megláttam, és megvettem. Egyik a tiéd, másik az enyém. –mondtam és felemeltem két nyakláncot. Az egyik egy szívecske volt, benne hely egy puzzle résznek. A másik pedig a szívből hiányzó puzzle volt. –Melyiket kérded? –kérdeztem. Nézegette a két láncot, végül rábökött a szívre.

- Ezt, mert az én szívem csak akkor teljes, ha velem vagy. De ha külön válunk, épp oly üresnek érzem, mit ez, ha kiveszed belőle a puzzlet.

- Rendben. Remélem tetszik.

- Nagyon, hisz tőled kaptam!

Apró, finom csókokat lejtett ajkamra, derekamnál magához húzott. Karom átfontam nyaka körül. Váratlanul felkapott, oda vitt az ágyhoz, majd óvatosan letett.

- Jó éjt! –csókolt meg. El akart menni az ágy másik felére, hogy mellém feküdjön, de nem engedtem. Megragadtam a pulcsiját és magamhoz húztam, hogy ajkaink újra egybe érjenek. Hevesen csókoltam, de ő elhúzta fejét. –Catrin, azt mondtad, hogy nem akarod! Én ezt tisztéletben tartom, nem kell erőltetni.

- Nem erőltetem. Most már akarom! –felültem az ágyra és megcsókoltam. Kis idő múlva valahogy lekerült rólunk a pulcsi és a nadrág is, aztán már csak egy lépés volt, hogy megszabaduljunk a fehér neműktől. 

Jó volt érezni, ahogy izgalomtól forró teste az enyémhez simul, most már teljesen magaménak éreztem, mert megtörtént! Igen! Vele volt az első, és úgy érzem, bátran mondhatom, hogy fantasztikus volt!

Harry a takaró alatt ölelt át, és úgy aludt el. Én hajnalig nem tudtam lecsukni a szemem. A mai napon tűnődtem. Azaz, a tegnapin. Ahogy vásároltunk, ahogy megáztunk, a vacsora, azok a szép percek, Párizs, és az este. Azzal, hogy szeretkeztünk, úgy érzem, a kapcsolatunk egy teljesen új szintre lépett. Egy szinttel feljebb. Azt hiszem, még soha nem voltam ennyire boldog. Még mindig Harry karjaiban feküdtem, de még mindig nem tudtam elaludni. Teljesen fel voltam dobódva, úgy éreztem tele vagyok energiával a szerelemtől. Ha jól tudom, 5 óra lehetett, mikor képes voltam lehunyni a szemem és álomba szenderülni Harry ringató karjaiban. Ez volt életem legjobb június közepei Valentin-napja!

16. Rész~ Pizza sütés

Sziasztok! Kicsit megkésve, de itt a következő. Legközelebb  csütörtökön lesz (ha minden jól megy) egy kis romantikus résszel készülök, Valentín-nap alkalmából. :)

- Nem költöznél hozzánk? Persze, elég a verseny után. Tudod, nagyon szeretek veled lenni, de be kell látnunk, hogy Manchester elég messze van Londontól, és hát…szóval érted.

Döbbenten néztem rá. Egy kicsit meg is szédültem, észrevette, hogy teljesen lesápadtam, ezért elkapott, mielőtt összeesek. Jól értettem? Költözzek hozzájuk?

- T-tessék? –dadogtam értetlenül.

- Mi a baj?

- Nem költözhetek oda. Bár, az tény, hogy jövőre, ha Londonba fogok gimibe járni, akkor kell valami megoldás, hogy ne kelljen mindig hazajönnöm, de itt van Hilary, nem mehetek el, ráadásul megtaláltam az egyetlen élő rokonom. –hadartam. Na, most ő döbbent meg az utolsó mondatom hallatán.

- Rokon?

- Igen, majd mindent részletesen elmesélek, de vissza a költözéshez. Én még kiskorú vagyok, nem mehetek el.

- Mikor töltöd be a 18-at?

- Februárban. 29-én. –mondtam lehajtott fejjel. Szégyelltem, hogy még ebben is különc vagyok. Ki az a szerencsétlen, aki pont olyan napon születik, ami 4 évente egyszer van?! Huncut, visszafojtott mosolyt véltem felfedezni arcán. Elárasztott a düh. Régen nagyon sokat csúfoltak, és piszkáltak a születésnapom miatt, ezért fogtam magam és elindultam a nevelőotthon felé. Harry egy ideig értetlenül nézett utánam, majd a nyomomba eredt, de mielőtt elkaphatta volna a karom gyorsítottam.

- Catrin állj már meg, most mi van?

- Az, hogy kinevettél. –lassítottam.

- Nem is nevettem.

- De mosolyogtál, nézd, régen sokat bántottak a szülinapom miatt, most, kérlek hagyj.

- Nem. –tiltakozott, de rá sem hederítettem, újra gyorsítottam. –Állj már le!

- Nem. Szeretnék egyedül lenni, jó?

- Oké, de ezt beszéljük meg!

- Ezen nincs mit megbeszélni. Elmondtam, hogy mikor van a születésnapom, te meg kinevettél, mert ilyen szerencsétlen dátumra esett. Ez a helyzet, látod? Ezen nem kell semmit beszélni. Menj haza, oké? A versenyig nem szeretnék veled találkozni. Csak, hogy értsd, hogy miért, mert rohadtul megbántottál. Úgy gondoltam, hogy te más vagy, nem fogsz gúnyolódni, de tévedtem…. –Teljesen kiborultam. Túlságosan is, de nem tehetek róla. Szörnyű emlékeim vannak ezzel kapcsolatban, érzékeny vagyok erre a témára. Azzal, hogy gúnyosan mosolygott a szívembe szúrt. Még mindig gyorsan mentem, Harry mellettem loholt és a hallottakon töprengett.

- Ne haragudj. –mondta végül. Ekkor már megálltam. Némán álltunk egymás mellett. –Sajnálom! Nem tudtam, hogy ez neked rosszul esik.

- Én is sajnálom, hogy olyan ideges lettem, csak nem esett jól.

- Többé nem fordul elő. Akkor? Szent a béke?

- Nem tudom… - húztam az agyát.

- Miért? Figyi, amióta járunk állandóan veszekedünk, neked ez jó?

- A barátnőd vagyok?

- Hát nem?

- Nem tudom. Az voltam. Egy teljes hétig. –gúnyolódtam. –Aztán te megcsaltál. Kibékültünk, de arról nem volt szó, hogy újra járunk. –mondtam. Elgondolkodott.

- Igazad van. A nyilvánosság még nem tud a kis „félre lépésemről”, és úgy tudja, hogy együtt vagyunk. És ez így jó. Szóval, Catrin Swam! Megtisztelnél azzal, hogy a barántőm leszel? – kérdezte csillogó szemekkel. Hát lehet neki nemet mondani? Már eldöntöttem, hogy igennel válaszolok, de azért még kicsit idegesítettem.

- Miért pont én kellek neked? Van több ezer lány, akit mind megkaphatsz. Miért engem választasz? Találsz sokkal szebbet is. –tettem fel a kérdést, ami egyébként tényleg érdekelt. Gondolkodás, hezitálás nélkül megadta a választ.

- Mert én téged szeretlek. Beléd lettem szerelmes, és nem abba a több ezerbe. Mikor belenézek a gyönyörű gesztenyebarna szemedbe, mást látok, mint a többi lányéban. Persze, jó értelemben. Úgy érzem, te vagy a másik felem, aki nélkül nem tudok és nem is akarok élni! Catrin Swam, értsd meg, hogy én teljes szívemből szeretlek! –teljesen elfelejtettem Taylort, hogy megbántott, és minden rosszat, amit tett. Könnyek gyűltek a szemembe, a nyakába ugrottam, ő pedig forgatni kezdett, majd letett, belenézett a szemembe, lassan közelebb hajolt és megcsókolt.

- Szeretlek Harry! Hiszek neked.

- Mi lenne, ha a jövő hetet nálunk töltenéd?

- A nevelőm nem menne bele.

- Miért? Azt mondjuk, hogy nálunk fogsz gyakorolni, mi készítünk föl.

- Hm. Nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

- Légysziiii! –könyörgött és apró csókokat lehet ajkamra.

- Végül is, egy próbát megér! –kacsintottam. Ujjait az enyémmel összekulcsolta, így sétáltunk az autójához. 20 perc múlva már a nevelő otthon előtt álltunk. –Bemegyek és megpróbálom elintézni, te maradj itt! –utasítottam.

- Igen is, hölgyem! –viccelődött. Elmosolyodtam és már be is mentem. Hilary szobája felé igyekeztem, mikor összefutottam Mrs. Kingslei-vel.

- Üdv. Lehetne egy óriási kérésem?

- Persze, mondjad. –mosolygott kedvesen.

- A jövő héten a One Directionnál lennék. Tudja, kik ők. Segítenének felkészülni a versenyre, ez az utolsó forduló, nagyon fontos! Kérem!! –könyörögtem.

- Hm, nem bánom, de vigyázz magadra és ha tudsz telefonálj!

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! –örvendeztem és megöleltem. Berontottam a szobámba és kinyitottam az ablakot. Láttam Harryt, amint az autójának támaszkodva vár.

- Mehetek!!! –kiáltottam, nem túl hangosan.

- Remek! Gyorsan pakolj össze, és megyünk! –bólintottam, becsuktam az ablakot és egy sport táskába betettem néhány szükséges dolgot. Negyed óra múlva készen álltam, de még volt valami, amit el kellett intéznem. Hilary.

- Szia Kincsem! –szóltam barátságosan.

- Szia!

- Figyelj, jövő héten nem leszek otthon, ezért majd nem tudunk játszani, de itt lesz veled Mrs. Kingslei, jó? Ő vigyáz rád, és gondolatban én is veled leszek. –magyaráztam, mikor megláttam, hogy könnyes a szeme. –Mi a baj?

- Nem akarom, hogy elmenj! Ugye visszajössz?!

- Persze, csak a barátaimhoz megyek, gyakorolni fogok a versenyre! Na, nincs semmi baj, oké?

- Oké. Majd a macid megvéd minden rossztól. –rámosolyogtam, és otthagytam. Beszálltam Harry mellé az autóba és elindultunk.

*1D házban*

- Sziasztok! –köszöntünk egyszerre Harryvel. Nem jött válasz, a ház üresnek bizonyult.

- Csak mi vagyunk otthon? –kérdeztem.

- Úgy tűnik. –leraktam a táskám a nappaliba, mikor Harry a hátam mögé osont és a karjába kapott, majd elindult.

- Hova viszel?

- Majd meglátod- kacsintott, de ekkor már az udvaron voltunk.

- Ugye nem?

- Remélem hoztál fürdő ruhát, de ha nem, akkor maradhatsz ebben is, hisz miután bedoblak, úgyis mindegy lesz. –mondta, majd belehajított a medencébe.

- Héé! Ezt még megbánod. –fenyegetőztem nevetve.

- Igen?- kérdezte és utánam ugrott. Odaúsztam hozzá és lenyomtam a fejét a víz alá. - Ezt miért csináltad?

- Mert te bedobtál ruhástól!

- Én is ruhában vagyok.

- Az a te bajod! –erre mindketten elnevettük magunkat.

- Vegyél nagy levegőt, utána lemerülünk, oké?

- Mit tervezel?

- Semmit. –tiltakozott, de arcán láttam azt a bizonyos perverz mosolyt. Azért engedelmeskedtem, lehúzott a víz alá. Mindkettőnknek nyitva volt a szeme, pár pillanatig csak néztünk egymásra, majd közelebb jött és megcsókolt. Víz alatt. Ezt mindig is szerettem volna kipróbálni és most végre megtehettem. Megjegyzem, jobb, mint hittem.

Mosolyogva mentem levegőért, majd hozzá bújtam.

- Nagyon szeretlek! –suttogtam.

- Tudom, én is téged. Nem megyünk be? Úgy hallom, megjöttek a többiek.

- Menjünk.

Kikászálódtunk a medencéből, és berohantunk, mivel már elég hideg volt. Intettünk a srácoknak és felmentünk lezuhanyozni. Persze, külön-külön. Felvettem a „pizsamámat”, mivel már nem terveztem menni sehova, és amúgy is már 6 óra volt, én pedig kimerült voltam, nem volt kedvem semmihez. Lementem, de Harry még nem volt ott.

- Éhes vagyok! –nyavalygott Niall.

- Te mikor nem? –kérdezte viccesen Liam.

- Mit kértem vacsorára? –kérdeztem.

- Süssünk pizzát!- állt elő az ötlettel Louis. Na igen, rajta kívül kinek jut ekkora őrültség eszébe? Pizzát velük? Hajjaj, mi lesz még itt? Mivel az ötletet a többiek díjjazták, bevonultunk a konyhába. Én megcsináltam a tésztát, amíg kelt, addig a fiúk előszedték a sonkától kezdve, a ketchup-ig mindent, amit rá lehet tenni. Kerekre nyújtottam a tésztát, közben Harry is megérkezett, majd rajtunk kívül mindenki a tészta fölé görnyedt és telerakták minden félével, de persze csak olyannal, ami a pizzára kell. Betettük a sütőbe, s amíg sült a fiúk felelőtlenül otthagyták és leültek Tv-t nézni. Én pedig figyelhettem egyedül. Bár nem sokáig voltam magányos, ugyanis Zayn kijött hozzám.

- Mizu? –kérdezte.

- Semmi. Őrizem a pizzát. –nevettem.

- Harryvel…. Most újra együtt vagytok?

- Igen. Miért?

- Semmi, csak kérdeztem. Örülök, hogy boldogak vagytok. Taylor csak rossz hatással volt rá.

- Tudom. Fiúk! Kész a pizza! –kiáltottam, egy szempillantás alatt mindenki ott termett. Jó nagy pizzát sütöttem, de még így is elfogyott az egész. Harryvel kint maradtunk mosogatni, a többiek elfoglalták magukat.

- Áh, végre kész! –sóhajtottam. –Figyi, én hulla vagyok, szeretnék lefeküdni.

- Rendben, akkor megyek veled.

- Nem, nem kell. Maradj a srácokkal, nyugodtan.

- Én inkább veled tölteném az időt, amíg el nem alszol.

Elköszöntünk a fiúktól és felmentünk. Ledőltem az ágyra, Harry pedig mellém telepedett.

- Olyan jó, hogy vagy nekem. –suttogta a fülembe. Nem válaszoltam, csak megcsókoltam.

- Szeretlek.

Fölém tornyosult és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Annyi érzelem volt csókjában, hogy azt képtelenség leírni. Most már tényleg érzem, hogy mennyire szeret. Hihetetlenül jó érzés. Mikor el tudtunk szakadni egymástól felpattantam fogat mostam és visszabújtam a puha ágyba, Harry pedig mellém feküdt és gyengéden simogatta hajam, míg el nem aludtam. Félálomban lehettem, mert éreztem, hogy felkelt mellőlem és az asztalán lévő géphez sétál, de többre már nem emlékszem, mert teljesen elnyomott az álom.