21. Rész~ Két világ között

Sziasztok! Megmondom őszintén, több kommentet vártam az előzőre, de nem baj. Erről a részről annyit, hogy jobbat akartam írni, de sajnos nem skerült, remélem azért nektek tetszik! ;)

*Catrin szemszöge*

Az utolsó, amit hallottam a monitorok sípolása, utána minden elsötétült. Nem tudom, meddig lehettem a sötétben egyedül, de egyszer csak egy olyan helyen találtam magam, ahol a talaj hófehér volt, de nem láttam semmit. Amerre néztem, minden fehér volt. A „talaj”, ha nevezhetem így puha volt, vatta szerű. Azt hittem, felhőn állok, de arról minden bizonnyal leestem volna, de erről nem. Ez szilárd volt. Majd hirtelen a ruhámra tévedt a tekintetem. Az is fehér volt, mint minden más. Selyem egybe ruha volt, lábamon nem volt semmi. Megijedtem. Mégis hol a fenében vagyok? Meghaltam? De akkor miért nincs itt sehol egy arany-kapu, amit a mennyországba vezet, vagy egy fekete-kapu, ami a pokolba? Vagy ez itt a túlvilágon nem is így van, csak én képzeltem?

- Hahóó!!! –kiáltottam, hangom vízhangzott, de nem kaptam rá választ. Aztán hirtelen megnyílt alattam a föld. Hátráltam pár lépést, majd egy nagy Tv szerű kép rajzolódott ki. Hosszasan tanulmányoztam a földet, végül megláttam magam a kórházban, ahol próbálnak újraéleszteni. Utána észrevettem Chloet, Niallt, Zaynt, Liamet és Louist, ahogy az ablakon át aggódva néznek. Ekkor eszembe jutott Harry. Te jó ég! Mi történt vele? Hamar választ kaptam erre a csak magamban feltett kérdésre, ugyanis a következő képen ő volt. A kórházban aludt. Vagyis él, ez jó hír. Aztán újra magam láttam. Próbáltak újraéleszteni, de semmi. Próbáltam erősem arra koncentrálni, hogy visszamenjek a kórházba és felébredjek. Nem sikerült. Még jobban koncentráltam és akartam. Arra gondoltam, hogy vissza kell mennem Harryhez, Hilaryhez és a barátaimhoz. Már majdnem lemondtam róla, mikor éreztem, hogy újra fekszem. A kórházban voltam, de nagyon gyengének éreztem magam. A szemem egy pillanatra kinyitottam és halkan suttogtam egy nevet. Csak egyetlen nevet, többre nem volt erőm. A név a következő volt: Harry. Könnycsepp gördült végig az arcomon, majd lelkem kiszállt a testemből és végleg elhagyta ezt a világot.

*Kívülállók szemszöge*

Catrin nem a mennyben járt. Egy teljesen más világot látogatott meg, amíg élet-halál között lebegett. Ez a hely az angyalok területe volt. A szerelme Harry iránt akkora volt, hogy vissza tudott menni a földre egy másodperc elejéig, de utána már nem bírt ottmaradni. Ahogy kimondta Harry nevét, kilehelte lelkét és távozott az élők közül. Miután az orvosok közölték a hozzátartozókkal, hogy Catrin nincs többé, mindnyájan keserves sírásba törtek ki. Harry még nem tud semmit erről. Vajon mit fog tenni, ha megtudja élete szerelme már fentről néz rá? Mit fog kezdeni? Beletörődik, vagy valami teljesen más fog történni?

*Catrin szemszöge*

- Neeeem! Ez nem lehet!!- kiáltottam és sírni kezdtem. Most már biztos voltam abban, hogy meghaltam és soha többé nem mehetek vissza Harryhez. Megint azon a fura fehér helyen jártam. Miért vagyok én itt? Mit tegyek? Tettem fel magamnak a kérdéseket. Térdre estem, arcom a kezembe temettem és zokogtam. Keservesen zokogtam. Elvégre, ott voltam azon a helyen, egyedül. Mégis mit kellene tennem? Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de végül valaki megszólított.

- Állj fel! –hallottam egy kedves, női hangot. Felnéztem. Egy gyönyörű barna hajú lány láttam magam előtt. Ugyan olyan fehér ruhát viselt, mint én.

- Ki vagy te? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Egy angyal, akárcsak te. –válaszolt könnyedén. Ledöbbentem. Angyal? Mi? Én? De miért?

- Tessék?

- Jól hallottad, Catrin. –mosolygott.

- Honnan tudod a nevem?

- Mindent szép sorjában megtudsz, de most gyere velem. –mondta, felrángatott a földről és a kezemnél húzni kezdett egy ezüst kapu felé.

- Ki vagy te?

- A nevem Alice Black. Na jó. Mielőtt bemennénk –mutatott a kapu felé –bombázz meg a kérdésekkel, mindent elmondok.

- Oké. Hogy kerültem ide? Miért vagyok itt? Mi a feladatom? …. –hadartam.

- Egyszerre csak egyet! Szóval, úgy, hogy Andrew, aki az angyalok „főnöke” úgy döntött, hogy téged is angyallá tesz. Nem sok emberrel csinál ilyet. Te, mivel emberként sokat imádkoztál hozzánk, bevett közénk. Úgy kerültél ide, hogy halálod után nem a mennybe mész, nem pokolba, hanem hozzánk. Azt hiszem ez válasz az első két kérdésedre. A harmadikra majd ő ad választ. Egyéb?

- Nem tudom, még biztos lesz….

- Remek, akkor mehetünk! –szólt és beléptünk a nagy kapun. Amit ott láttam, az valami csodaszép volt. Élénkzöld fű, ezüstszökőkút, mindenfelé angyalok. –Gyere. –húzni kezdett egy épület felé. –Itt lakik Andrew. Bemegyünk és beszélünk vele. Csak nyugi. –bólintottam és beléptünk. Eddig annyi minden történt, hogy észre sem vettem, hogy tulajdon képen itt nem is járunk, sokkal inkább „siklunk” a levegőben. A testem sokkal könnyebbnek éreztem, mint mikor éltem. Tényleg! Én már nem tartozom az élőkhöz! Harry, vajon mi van most vele? Nem volt időm szomorkodni, mert már bent voltunk a nagy és szép szobában. Az íróasztal mögött egy idős ember ült. Ő volt Andrew.

- Catrin, Alice! Azt hittem, soha nem értek ide! –köszöntött kedvesen. –Üljetek le. Catrin! Nagyon sok mindent kell veled megbeszélnem. Először is, mostantól angyal vagy. Gondolom, ezt Alice már mondta. Nem a mennybe jutottál, hanem ide közénk. Amíg éltél Alice volt az őrangyalod, ezért most a segítőd lesz, amíg beleszoksz ebbe az új „életedbe”. Ha elég lesz 1 hét, hogy megtanulj mindent, akkor akár te is lehetsz őrangyal. Alice majd mindenben segít, ne aggódj. –hadart, majd a lány felé fordult –Alice, avasd be őt mindenbe. Mutasd meg a házát, meg úgy mindent, amit már említettem neked, mielőtt idejött. –újra rám nézett –Tetszeni fog az ittlét, ne aggódj! Most menjetek, ha bármi baj van, nyugodtan gyertek. Viszlát, később még találkozunk. – Felpattantunk és kiviharoztunk.

- Ez meg mi volt?

- Elmondta a legfontosabb feladatokat. Figyelj, neked ez még új. Elmegyünk a házadba és ott mindent elmesélek. –rövid séta után megálltunk és nagy ház előtt. Nem volt időm csodálkozni, beráncigált és már bele is kezdett a mondókájába. –Mint azt már Andrew is mondta, én fogok neked segíteni. Catrin, mostantól ez az új otthonod. Egy hetet kaptál, hogy megtanulj ezt-azt, amiben segítek, hidd el nem vészes és utána kapsz egy személyt, aki az emberi világban él, és rá fogsz vigyázni. Az őrangyala leszel.

- Mint te voltál nekem?

- Igen. Majd furcsa érzés lesz, először. Fogod tudni mit gondol, ott lehetsz mellette, de ő nem fog látni. Senki nem lát, ha lemész a földre.

- Lemehetek?

- Igen, de csak mint angyal.

- Ó. De elmehetek Harryhez?

- Khm..nos, ha lent vagy, akkor arra a személyre kell figyelned, aki miatt lementél, akire vigyázol, de lehet, hogy egyszer-kétszer meglátogathatod.

- Kit fogok kapni? Nem vigyázhatnék Harryre, hogy mindig vele lehessek?

- Nem tudom. Idővel kiderül. Most már, el kell őt felejtened, ha nem is teljesen, de muszáj lesz. Az angyali kötelességeidre kell figyelni. Körbevezetlek és közben még mesélek. Gyere. –kimentünk a házamból. Körbejártuk az egész „várost”, vagy nem is tudom, hogyan nevezik pontosan. Alice nagyon kedves lány, megígérte, hogy mindenben segít és mesélt, hogy mit kell tanulnom, milyen az angyali élet és még pár apróságot. Mikor már esteledett, ha lehet ilyet mondani, visszavezetett a házhoz.

- Menj, pihend ki magad, hosszú és fárasztó napod volt. Holnap jövök. Szia! –megölelt és elment. Sóhajtottam és bementem a házamba. Ez az élet, hasonlít az emberekéhez. Az angyalok is esznek-isznak, alszanak, igaz sokkal kevesebbet, mint az emberek. Most van először, hogy teljesen egyedül vagyok. Eddig pörögtek az események, de most minden megállt. A fejemben tisztáztam az egész napot, majd Harryre gondoltam. Akaratlanul is, sírni kezdtem. Remélem rá kell majd vigyáznom, hogy mindig mellette lehessek, még ha ő nem is tudja. Vele kell maradnom. Még csak pár órája, hogy meghaltam, de már hiányzik. Hogy éljek tovább így? Már ha ezt nevezhetem életnek. Nem, én vissza akarok menni hozzá a földre az emberek közé, vele akarok lenni! Harry szeretlek! Mostantól már soha nem tudom ezt mondani neki, nem simulhatok hozzá, nem ölelhetem meg, nem csókolhatom! Semmi, már csak egy emlék. Hogy fogom ezt feldolgozni? Vissza akarom kapni, nem tudok nélküle létezni! Miért??? Miért?? Nem szenvedtem még eleget? Amikor már olyan boldogok voltunk, erre meghalok. Nem, miért engem büntetnek? Miért?? Sírtam, sírtam és sírtam,  mást nem tudtam tenni….