22. Rész~Egy szomorú rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, és tudom, hogy most utáltok, amiért ilyen soká jött. Szeretnék tőletek kérni valamit. Arra kérlek titeket, hogy döntseket a történet sorsáról! Mit akartok? Folytassam még egy ideig, vagy zárjam itt le a következő résszel? Én személy szerint még szeretném írni, de rajtatok áll a blog sorsa! Kommentbe írjátok meg, hogy mit akartok! :) Jó olvasást! xx

*Chloe szemszöge*

Vége, Catrin meghalt. Erről Harry még mit sem tud. Szegény, vajon mit fog szólni?

Niallnak dőlve sírtam. A többiek arcán is könnyeket véltem felfedezni.

- Sajnálom, de már nem tudtunk rajta segíteni - szólt az orvos. - Egy másodpercig vissza tudtuk hozni, de utána végleg távozott tőlünk. - folytatta lehajtott fejjel. Neeem! Miért? Egyszerűen nem tudom felfogni. Nincs többé. Mostantól nem tudok vele beszélni. Nem lehet! Miért? És, ha én ennyire kiborultam, akkor mit fog szólni Harry?

- Most mi lesz? –kérdeztem szipogva.

- Meghalt. Nem tudom elhinni. –mondta Zayn. A többiek egyetértően bólintottak, hogy még ők sem tudták felfogni. – Szegény Harry. Neki lesz a legnehezebb.

Igen, ezzel is mindenki egyetért. Reménykedtünk, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.

- Mivel nincs családja, szólni kell a nevelő otthonnak. Felhívom őket. –szólt Louis és arrébb ment. Én még mindig sírtam Niall vállán. Kis idő múlva visszajött Eleanorral az oldalán.

- Igaz? Tényleg meghalt?- kérdezte.

- Igen. –mondtunk szomorúan. Ő az, akinek szintén nagyon nehéz, hisz már régtől ismerte. Hjaj, Catrin. Vajon figyelsz minket most onnan fentről?

- Bemegyek Harryhez. –mondtam és felálltam. Niall utánam jött, aztán mindenki felpattant és együtt mentünk be hozzá. Már ébren volt. A látvány megrémítette. Mindannyiunk szeme vörös és kisírt volt.

- Mi történt? Mi van Catrinnal? –kérdezte kétségbeesetten. Úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, ezért Liam végül kimondta.

- Harry. Catrin…meghalt. –suttogta. Borzalmas érzés volt ezt így hallani. Teljesen ledöbbent. Pár pillanatig mozdulatlanul, komoran ült, már azt hittük, hogy valami komoly baja lett a hír hallatán, majd kitört belőle a sírás.

- Ez, ez nem lehet igaz! Kérlek, mondjátok, hogy nem igaz! –sírt.

- Bárcsak mondhatnánk! –térdelt le mellé Louis.

- Nem! Így én sem akarok tovább élni! Akkor én is meghalok! –mondta. Kétségbe estünk, nem akartuk őt is elveszteni.

- Nem, Harry! Mi itt vagyunk neked. Kérlek, nyugodj meg! Ez mindnyájunknak nagyon nehéz, de együtt túl fogunk rajta lépni! Erősnek kell lenned. Hidd el, ő most valahonnan fentről néz rád. Szerinted, ő akarná, hogy miatta meghalj? Kérlek! –győzködte Niall. Volt valami abban, amit mondott, de akkor is, nagyon nehéz. –Hidd el, nekünk sem könnyű! Mi itt vagyunk neked, és mindenben segítünk.

- Akkor hozzátok vissza. –sírt még mindig Harry.

- Azt nem tudjuk. De melletted álunk! –szólt közbe Zayn. Ezek után csöndben ültünk és sírtunk. Hogy fogjuk ezt a halált feldolgozni? Mindannyiunk számára nagyon fontos volt, de különösen Harrynek. Borzalmas érzés lehet elveszteni azt, akit a legjobban szeretsz a világon. Én nem, nem akarom átélni ezt soha! Megérkezett a kórházba Hilary és Mrs. Kingslei is. Miután felvázoltuk neki a helyzetet, ők is sírni kezdtek. Hilary oda rohant Harryhez és hozzá bújt.

- Jól van, cshh. –szólt Harry a kislánynak és simogatni kezdte a hátát.

- Hol van Cat-Catrin? –szipogta a kicsi.

- Bizonyára, valahol az angyalok között –szólt Harry könnyes szemekkel -, és most is téged néz és vigyáz rád.

- De jöjjön vissza!

- Nem tud, sajnos. De itt –mutatott a kislány, majd az ő szívére – megőrizheted emlékét, a szívedben. Mindig ott lesz. Onnan soha, senki nem tudja elvenni tőled.

*Catrin szemszöge*

Majdnem meghasadt a szívem, ahogy Harryt és Hilaryt néztem. Borzalmasan hiányoztak, de tudtam, hogy már nem lehetek velük, nem simogathatom meg Hilary puha arcát, nem ölelhetem át Harryt. Itt fent a legtöbb angyal boldog, hogy az lehet, aki, és arra vigyázhat, akire. De én nem. Nekem ott lent a barátaimmal volt jó. Velük volt teljes az életem. Mikor megtaláltam a helyem a nagyvilágba és megtaláltam az igaz szerelmem, akkor most jött ez a nyavalyás baleset és tessék. Már soha nem leszek boldog, itt legalábbis úgy érzem, nem.

*1 héttel később, Chloe szemszöge*

Ami az elmúlt héten történt, kibírhatatlan volt. Sokat sírtunk, szenvedtünk. Az egyetlen jó hír, amit történt, hogy előkerültek a szüleim, akik nyaralni voltak a rablás idején, de ezzel most nem húznám az időt, a lényeg, hogy megvannak. 

Már túl vagyunk a nehezén. Vagy, lehet, hogy mégsem. Megvolt a temetés, már csak fel kell dolgozni azt, hogy többé nem lesz mellettünk. Valamilyen szinten el kell őt felejtenünk, túl kell lépnünk ezen és szép emlékként gondolni vissza rá. Ez gondoltban is olyan nehezen hangzik, hát még gyakorlatban. Harry teljesen kikészült, nem telik el nap, hogy ne sírna. De ez még a jobbik. A szobája már romokban hever, amit csak tudott szétvert az idegességtől. Mind nagyon aggódunk érte, hogy valami hülyeséget csinál, vagy kárt tesz magában. Szerencsére még nem vett a kezébe se cigit, se drogot, de még csak alkoholt sem. Reméljük, hogy ez így marad. Sokat jár a nevelőotthonba, amiben Catrin lakott. Elég sok időt tölt Hilaryval és sokat jár Catrin szobájába, amely a halála óta érintetlen. Semmit nem dobtak ki vagy ajándékoztak el. Minden a régi. Azonban, van egy kisebb baj. Harry senkit nem enged maga közelébe, az egyetlen akivel beszél, az Hilary. Senki másra nem kíváncsi és alig eszik. Ez ellen sajnos nem tudunk tenni. Nem hajlandó meghallgatni minket, pszichológusról pedig hallani sem akar, pedig ez nem mehet így sokáig.

Az agyrázkódásom miatt még mindig nem járok iskolába, így minden időmet a srácokkal töltöm, együtt próbáljuk feldolgozni a történteket. Támogatjuk egymást, mindenben.

*Catrin szemszöge*

Ez alatt az 1 hét alatt beletanultam minden fontos angyali-dologba, de nem telt úgy el nap, hogy ne sírtam volna, ne gondoltam volna Harryre, vagy ne néztem volna le rá. Utáltam az itteni életem, mert tudtam soha nem lehetek vele. Bár, jobb így, hogy láthatom, de akkor is nagyon nehéz. Ma Alice-val elmentünk Andrewhez, ahogy megbeszéltük még korábban.

- Á, sziasztok! Catrin, gratulálok! Sikerült egyetlen hét alatt mindent megtanulnod, kitűnő! Most már te is őrangyal lehetsz, és mivel ilyen ügyes voltál, választhatsz, hogy kire szeretnél vigyázni. –mondta Andrew. Gondolkodás nélkül rávágtam a választ:

- Harry Styles! –kiáltottam csillogó szemekkel.

- Hm, sejtettem. Tudom, hogy sokat jelent számodra ez a fiú. Nem bánom. Lehetsz az őrangyala. Most nagyon ki van bukva a halálod miatt. Jelenleg az lesz a feladatod, hogy megnyugtasd. Legyél sokat mellette, persze, ő nem fogja tudni, hogy ott vagy, de nagyon figyelj rá. Nem tudom, elég érett vagy-e a feladatra, Harry most kemény dió….

- Menni fog! –mondtam elszántan.

- Értem, ha ilyen magabiztos vagy, sikerülhet. De nagyon vigyázz, gondolom Alice már mutatott néhány trükköt, amit a földön alkalmazhatsz –nézett szigorúan barátnőmre –,de ezekkel óvatosan. Nem fedhetjük fel, hogy vannak angyalok. Nos, nem is húzom az időt, mostantól Harry Styles őrangyala lettél! És most nyomás, menj le hozzá, Alice majd segít és vigyázz rá! Sziasztok.

- Viszlát! –köszöntük egyszerre és elhagytuk az épületet.

- Oké, akkor most lemegyünk a földre! –szól Alice, megragadta a kezem, lehunyta a szemét és erősen koncentrált valamire. Nem kérdeztem semmit, nem akartam zavarni. Egy percen belül a földön voltunk az emberek között.

- Alice, mi van, ha meglátnak? Nem kéne elbújni? –kérdeztem aggódó hangon.

- Te butus! Az emberek nem látnak, attól, hogy mi látjuk őket! Gyere! –megragadta a karom és húzni kezdett Manchester utcáin. Várjunk csak! Miért itt vagyunk, ha Harry Londonban lakik? Nem sokkal később választ kaptam a kérdésemre, ugyanis a nevelőotthonomhoz érve megpillantottam a kocsiját. A „szívem” hevesen verni kezdett. Egy hétig csak egy üvegen keresztül láthattam onnan a magasból, most pedig újra láthatom élőben, bár ő ezt nem tudja. Alice átsuhant a falakon, én pedig utána. Ez nekem még kicsit furcsa volt, nem voltam hozzászokva, hogy csak úgy átmegyek a falakon, de ő ezt teljesen természetesen csinálta. Elérkeztünk a szobámba, ami legnagyobb meglepetésemre ugyan úgy nézett ki, mint a halálom előtt. Semmi nem változott. A ruháim, szekrényem, angyal szobraim, minden érintetlen volt. Majd az ágyra tévedt a tekintetem, ahol ott volt Ő. Harry ott ült magányosan, kezével eltakarta az arcát, válla rázkódott, tudtam, hogy sír. Hirtelen én is teljesen elszomorodtam és belőlem is kitört a sírás. Ott ült velem szemben, de én nem érinthettem meg, nem bújhattam hozzá, nem csókolhattam, nem súghattam a fülébe, hogy mennyire szeretem és, hogy vele vagyok, és soha nem hagyom el. Mindezt nem tehettem, ami még jobban elszomorított. Alice együtt érzően megszorította a kezem, megvárta amíg összeszedem magam, majd magyarázni kezdett.

- Oké, koncentrál Harryre annyira, amennyire csak tudsz. Mivel te leszel az őrangyala, majd fogod tudni, mi jár a fejében és érezni fogod, amit ő érez. Csak egyszer kell nagyon koncentrálni rá, aztán ha sikerül, akkor onnantól már mindig fogod tudni, hogy mire gondol. Gyerünk! –adta ki a feladatot. Bólintottam és nagyon Harryre koncentráltam. Egészen pontosan 3 percig szenvedtem, majd sikerült, amit Alice mondott és tényleg láttam a gondolatait és mindent éreztem, amit ő.

- Sikerült! –jelentettem be, mire ő elismerően bólintott.

- Oké, akkor most már én nem tudok neked segíteni. Itt maradok veled, ha szeretnéd, de most már magadnak kell rájönni mindenre. Ez szabály, innentől nem segíthetek. Vagyis, van amiben igen, de most arra kell rájönnöd, hogyan tudod őt irányítani. Tudom, kicsit ijesztően és bonyolultan hangzik, de ha ráérzel, hidd el, nem az.

- Egy kicsit? –kérdeztem kitágult szemekkel.

- Jó, talán nagyon, de menni fog. Figyelj, ha vissza akarsz jönni az angyalokhoz, akkor koncentrál arra a helyre, ha a földre, akkor pedig a földre, az emberekre. Itt a földön is tudod ezt alkalmazni, ha koncentrálsz egy emberre, vagy helyre, ott teremhetsz. Én, most hagylak fejlődni, ha kellek gondolj rám és jövök. Sok sikert, szia!

- De, Alice! –kezdtem, de addigra már sehol sem volt, klassz. Harry még mindig az ágyon ült. Már nem sírt. Közelebb mentem, mire ő felállt, amitől hátrahőköltem. Elindult felém, mintha látott volna, aminek örültem volna, de nem így volt. Keresztülment rajtam, majd az angyal szobraimhoz lépett. Egy ideig tanulmányozta őket, majd felemelte az egyiket. Hallottam a gondolatát, ami így hangzott:

„Catrin! Mindig is hittél az angyalokban, pedig ha léteznének, akkor most itt lennél velem. Ó, miért, miért hagytál magamra?”

Majd megszakadt a szívem. Annyira el akartam neki mondani, hogy én is angyal lettem, az ő őrangyala, és, hogy mindig vele leszek, de nem lett volna szabad. Azonban ekkor már nem bírtam magammal és megpróbálkoztam az egyik trükkel, amit Alice mutatott.  Erősen koncentráltam arra, hogy beszélni tudjak. Sikerrel jártam, mivel 2 perc után a saját hangom hallottam. Igaz, hogy nagyon halkan, de hallottam.

- Harry! Harry, Catrin vagyok! Én melletted vagyok, hidd el! –suttogtam. Ennyire volt erőm. Mivel még kezdő vagyok, ez nehezen megy, de sikerült! Jaj, igen. Vannak ilyen dolgok, hogy egy kicsit tudok beszélni, vagy szilárddá tenni valamelyik testrészem, ha nagyon koncentrálok. Ezekre a trükkökre célzott Andrew is. Harry megfordult. Ezek szerint hallotta.

„Catrin?! Hol vagy? Á, csak képzelődtem, ő nem lehet velem, mert meghalt. Hacsak, nem lett angyal. Hah, dehogy!” – gondolta Harry. Sejtettem, hogy ez lesz. Nem hisz a fülének, ami érthető, de nem mertem tovább próbálkozni.

Hirtelen érezni kezdtem, amit Harry érez. Szomorú volt, nagyon szomorú. Kínok gyötörték. Részben magát hibáztatja, amiért én meghaltam, mert ő vitt kirándulni. Büntetni akarja magát, ő is meg akar halni, mert abban reménykedik, hogy majd ott fent együtt lehetünk. Nem! Nem szabad hagynom, hogy kárt tegyen magában, valahogy meg kell nyugtatnom őt, fel kell nyitnom a szemét, hogy van miért élnie. De hogy csináljam? Alice! Alice, segíts!

- Mi a helyzet? –teremt mellettem barátnőm.

- Alice, de jó, hogy itt vagy! Tudom, hogy nem lenne szabad, de kérlek segíts! Mit tegyek? Harry magát okolja a baleset miatt, és néha olyan ötlete támad, hogy megöli magát.

- Ne vágj már ilyen fancsali képet! –szólt, mire kicsit megharagudtam.

- Mi? Te ezt nem értheted, Alice, nem tudod, milyen fontos nekem! –már szinte sírtam. Nem hagyhattam, hogy Harry hülyeséget csináljon.

- Ó, hidd el, Catrin, megértelek. Azért is, mert az őrangyalod voltam, és végig tudtam mit érzel, és ugyebár már nem vagyok, de még mindig belelátok 1-1 gondolatodba és érzésedbe. De nem csak ezért tudlak nagyon megérteni, hanem mert velem is ilyen volt. Pont ugyan ez történt velem és Liammal.

- Azzal a Liammal? –csodálkoztam.

- Igen, Liam Payneval. Az X-faktor után történt. Egy koncerten találkoztunk, elkérte a számom, majd minden nap hívott, találkozgatni kezdtünk. Beleszerettem. Szerelmem viszonozta, járni kezdtünk, de nem vállaltuk fel kapcsolatunkat a rajongók miatt. Nagyon szerettem, kimondhatatlanul. Aztán vége lett. –mondta, s a hangja egyre szomorúbb lett.

- Hogy történt?

- Autóbaleset. Ő vezetett. Belénk jöttek, én ott meghaltam, ő túlélte. Ő is pontosan így volt. Véget akart vetni életének, magát hibáztatta. Az őrangyala lettem, és segítettem neki. Próbáltam megnyugtatni, de ez nagyon nehéz volt. Aztán, kerestem neki egy barátnőt, Samanthat. Nehéz volt összeboronálni őket, de végül Liam belátta, hogy én már nem megyek vissza, ezért tovább lépett. Mikor már láttam, hogy boldog és boldogul egyedül is, ott hagytam. Még mindig szeretem őt, teljes szívemből. Gyakran meglátogatom, örülök, hogy boldognak látom, de hiányzik. Hihetetlenül! –nem bírta tovább és kitört belőle a sírás.

- Shh. És Samantha, vele mi lett?

- Még mindig együtt vannak. –szipogta.

- Mi? Én erről miért nem tudok?

- Senki nem tud róla, még a fiúk sem, csak ők ketten, én és most már te is. Titokban tartják, nem sokat mutatkoznak együtt, ezért keveset találkoznak, de mindezek ellenére szeretik egymást és kitartanak egymás mellett.

- Miért titkolódznak?

- Azt, nem szeretném elmondani. Tudod, még éltem teljes szívemből szerettem, emlékét megőrzöm, és bár én tudom, mit miért tesz, ezt úgy érzem nincs jogom megosztani senkivel. Ne haragudj!

-  Persze, semmi. Megértelek, és nagyon sajnálom!

- Nem kell. –törölt le egy könnycseppet az arcáról- Örülök, hogy boldog. Mással. Ha már velem nem is lehet. Szóval, koncentrálj rá, helyes útra kell térítened! Catrin, tudom, hogy nehéz lesz, neked nagyon, de kellene szerezni neki valakit, akivel beszél. Nos, az egyedüli ilyen ember jelen esetben Hilary. Csakhogy, ő egy kislány, akinek nem fog panaszkodni. Az lenne a legjobb, legalábbis számára, hogy kerítesz mellé valakit, aki jó esetben lány, hogy ha vele tud erről beszélni, lassan beleszeressen, és akkor újra boldog lehet. Más utata nem nagyon látok –mondta. Keserűen bólintottam. Tudtam, hogy igaza van, és tudtam, hogy Harry számára is ez a legjobb amit tehetek, még akkor is, ha belül megszakad a szívem. Ezért kínok között visszamentünk az angyalok közé, hogy tanácsot kérjünk Andrewtől.