18. Rész~ Elcsattant az első csók

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most itt a kövi. Egy kicsit más fordulatot vett a történet és itt most nem Catrin és Harry szerelme a lényeg.

*Chloe szemszöge*

Beleszippantottam a friss, londoni levegőbe. Nincs is jobb a vasárnap délutáni sétáknál a parkban. 1 perce behunytam a szemem és úgy sétáltam, mikor valaki teljes erejéből belém jött. Kapucnis pulcsi volt rajta, kapucni a fején, napszemüveg a szemén. Utolsó emlékem, hogy a földön fekszek és az idegen idegesen fölém hajol. Ez után minden elsötétült.

- Chloe! Chloe! Hallasz engem? Hahóó! –hallottam egy ismerős, ideges hangot.

- Ne kiabálj! –ripakodtam rá, majd szép lassan kinyitottam a szemem. Először nem láttam tisztán, csak foltokat. A fejem iszonyatosan fájt, ezért nem kísérleteztem meg, hogy esetleg felülök. –Hol vagyok?

- A házunkban. Ne haragudj, hogy úgy neked mentem!- kért bocsánatot. Még mindig nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az. A látásom már kitisztult, óvatosan oldalra fordítottam a fejem. Niall bűnbánó képét láttam.

- Te jöttél nekem? –kérdeztem halkan.

- Igen. Nagyon sajnálom, hidd el, csak követtek a fotósok.

- Semmi baj. Tudnál hozni jeget a fejemre?

- Persze, persze…. –dadogta idegesen és elhagyta a szobát. Ekkor végre felfogtam, mi is történt. Sétáltam, Niall nekem jött, elájultam, és most itt vagyok a házukba. Hm, igaz, hogy már voltam itt, és már beszélgettem és hülyültem is velük, mégis izgalomba jöttem, hogy ide hozott. Kis idő után visszajött a jéggel.

- Tessék. Jobb lenne, ha orvos is látna.

- Nem, kutya bajom. Csak a fejem fáj, és szédülök.

- Haha. Rendben, ha nem leszel rosszabbul, akkor nem viszlek orvoshoz.

- Jó. Hány óra?

- 5, miért?

- Haza kellene mennem, anyu már biztosan aggódik.

- Szó sem lehet róla! Itt kell maradnod, amíg jobban nem leszel.

- De már jól vagyok. –erőszakoskodtam, felültem, fel is pattantam az ágyról, de megszédültem, ha Niall nem kap el, összeesek.

- „Már jól vagyok.” –gúnyolódott, és leültetett az ágyra.

- Azt hittem…. –motyogtam.

- Hinni a templomba kell. Szóval, innen nem mozdulhatsz. Orvoshoz nem akarsz menni, de a szüleidet értesíteni kell. Holnap iskola. Mit tegyünk? –kérdezte. Meglepett, hogy ilyen informált.

- Gőzöm sincs.

- Oké, akkor még itt maradsz, kénytelen leszel beérni velem, mert más nincs otthon, és ha később jobban leszel hazaviszlek, ha nem, muszáj lesz szólni egy orvosnak, vagy a szüleidnek, de ők úgyis orvoshoz visznek.

- Tudom. Mit csinálunk?

- Beszélgessünk. Mesélj magadról. Mit szeretsz csinálni?

- Komolyan az én unalmas életrajzomat akarod hallgatni?

- Igen.

- Jó, de utána te is elmondod a tiédet! –alkudoztam.

- Van más választásom?

- Nincs.

- Akkor kezdjük.

Nagyon elszaladt az idő. 7 óra volt, mikor észbe kaptunk, hogy valamit tenni kéne. Viszont Niall és én nagyon jóban lettünk. Megállás nélkül csak beszélgettünk, sok mindent megtudtunk egymásról. Hihetetlenül aranyos srác. Azt hiszem, a rajongásom, ha nevezhetem így, átalakult szerelem félébe. Az a baj velem, hogy hamar szerelembe esek, aztán nehéz belőle kimászni, ha nem viszonozzák. Hogy most is így lesz-e, ki tudja? Hisz, én csak egy átlagos lány vagyok, aki mellesleg 1D fan is, ő pedig világhírű, miért pont én kellenék neki? Ugyan, jobb, ha mielőbb elkezdek kimászni a szerelem gödréből, mert rossz vége lehet.

- Niall. Nagyon jól éreztem magam veled, de most már mennem kellene. Jól vagyok, tényleg.

- Ne! Nem engedlek el. Szeretnék még veled lenni. –na ez a kérés váratlanul ért.

- Én is jól éreztem magam, de mint mondtad, holnap iskola.

- Suli után átjössz?

- Meglátom. –felálltam, de megint megszédültem. –Ajjaj. Nem vagyok túl jól.

- Oké, akkor gyere, beviszlek a kórházba és majd onnan telefonálsz haza. –felkapott az ölébe és elindult.

- Niall, jobb lenne, ha a saját lábamon mennék. Főleg a lépcsőn, még leesünk.

- Könnyebb vagy, mint gondoltam. De rendben, de csak a lépcsőn, és ott is végig kapaszkodj belém! - adta az utasításokat. Jólesik, hogy így törődik velem. Leballagtunk a lépcsőn, beültetett az autóba és elindultunk.

- Amúgy, hol a többiek?

- Buliznak.

- Jaj, akkor te miattam nem vagy ott?

- Nem. Vagyis, részben. De nem mindenki bulizik, Harry Párizsban van Catrinnal.

- Niall. Állj meg, és tegyél ki. Eljutok a kórházba, menj bulizz a srácokkal.

- Megőrültél? Nem hagylak itt az út közepén. Különben is, veled jobban éreztem magam, mint bármelyik másik buliban. –elpirultam, de mivel sötét volt, azt hittem nem látta. Tévedtem. –Bocsi.

- Mi?

- Sajnálom, hogy zavarba hoztalak….

- Hogy mi, honnan tudod?

- Á, szóval igaz! –kacsintott.

- Jaj, tee!! –kiáltottam, ekkor éreztem, hogy megint megszédülök.

- Jól vagy?

- Nem igazán. Áh, végre itt a kórház. Remélem semmi komoly!

- Én is.

Bementünk, Niall szólt a legelső orvosnak, akit meglátott. Behívtak egy vizsgálóba, ő pedig kint várt. Már van 10 perce vizsgáltak, mikor az orvos megszólalt.

- Sajnálom, úgy tűnik, kisebb agyrázkódást szenvedtél. Ma éjszakára bent tartunk, és ha nem lesz semmi baj, holnap haza mehetsz, de a héten ne menj iskolába, és pihenj sokat, valamint vigyázz a fejedre! Értesítsem a szüleidet?

- Ne, majd én, csak Niallt kérem, hívja be!

- Azonnal. Nővér, kérem, addig készítse el Chloe kórtermét és ágyát. –szólt a nővérhez, majd újra hozzám fordult- Előbb átmész a kórtermedbe, és csak utána beszélhetsz a barátoddal, rendben?

- Igen. –szótlanul átsétáltunk egy másik szobába, Niall utánunk, de nem szólt semmit. Miután ágyba parancsoltak, végre beengedték.

- Na, mi van?

- Kisebb agyrázkódás. Ma este bent kell maradnom, de ha nem lesz baj, haza mehetek, de jövő héten nem mehetek suliba. Köszi, hogy behoztál, de most már nyugodtan menj bulizni, vagy haza, tényleg.

- Nem, veled maradok. De teljesen megéheztem. Nem bánod, ha lemegyek a büfébe?

- Dehogy! Addig hazatelefonálok. –Niall elhagyta a termet én pedig a telefonomat kihúztam a zsebemből és hívtam anyát. Ki volt kapcsolva. Apu szintúgy. Megcsörgettem hát az otthoni telefont, de ott is csak a rögzítő. Gyorsan elhadartam, hogy mi a helyzet, majd letettem. Pont jókor, megérkezett Niall is csomó kajával. –Ezt mind megeszed? –kérdeztem, mert tény, hogy sokat eszik, de ez még hozzá is nagyon sok volt.

- Hát, most nem. De reggelig ki kell bírnom. Ahhoz képest, viszont kevés, de valahogy túlélem.

- Reggelig? Miért lennél itt reggelig? Beteg vagy?

- Nem. De nem mozdulok mellőled.

- Ne hülyéskedj. Ne maradj itt végig.

- Hé, azok után, amit tettem, ennyivel jövök. –ekkor azonban elszomorodtam. Vagyis nem miattam marad itt, hanem mert bűntudata van. Mesés! Pedig már reménykedtem, de hülye vagyok. Látta rajtam, hogy elkenődök, ezért megtörte a csendet.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, dehogy….

- Nem csak azért maradok, mert bűntudatom van. –mondta, mintha tudna olvasni a gondolataimban. –Azért is, mert szeretek veled lenni. –felcsillant a szemem. –Csak azért nem mondtam így ki, mert jellemző rám, hogy hamar szerelembe esek, de ennek általában nincs jó vége.

- Vicces. Velem is mindig ez van.

- Akkor van közös bennünk.

- Aha. –mondtam. Közelebb húzta a székét az ágyamhoz. Megsimogatta arcom. A hajam a fülem mögé simította. Mindig közelebb hajolt felém. A szívem vadul dobogott és alig kaptam levegőt. Lassan közelített. Lehunytam a szemem és én is közelebb hajoltam hozzá. Addig közelítettünk egymáshoz, míg végül ajkaink összeértek és elcsattant az első csókunk.

17. Rész~ Valantin-nap június közepén♥

Sziasztok! Itt a megígért romantikus, szerelmes rész Valantin-nap alkalmából! Remélem tetszeni fog, a kövi, csak 7végén jön, és csak 5 komi után!

Boldog Valentin-napot minden olvasómnak!♥

Reggel Harry puha kezének simogatására ébredtem.

- Jó reggelt, Drágám! –köszönt kedvesen.

- Neked is, Életem. Hány óra?

- Hajlani 5. –mosolygott huncutul, erre egyből felugrottam.

- Mi? Akkor minek keltettél fel? –ripakodtam rá.

- Mert ma kirándulni megyünk. Romantikus napot terveztem.

- És ehhez 5-kor kell kelnem?

- Időben el kell kezdeni. –mondta és egy tálcát nyújtott át, amin mindenféle finomság volt. –Jó étvágyat! –puszit nyomott az arcomra és elindult a szekrénye felé, majd egy kisebb bőröndbe ruhákat pakolt.

- Te meg mit művelsz?

- A mai napot nem otthon töltjük. Elutazunk. Reggeli után te is pakolj össze és készülj el, nincs sok idő, jó lenne a házból fél 6-kor elindulni.

- Mi? Hova megyünk? A többiek jönnek? Ők tudják? Hol vannak most?

- Titok, nem jönnek, mint már mondtam, romantikus napot terveztem. Ahhoz csak ketten kellünk. Tudnak róla, és ma mellőzni tudnak. Alszanak. Még valami? Egyél, mert elhűlik a tojás!

Úgy véltem, semmit nem fog elárulni a „romantikus napról”, ezért engedelmeskedtem és megettem mindent, ami a tálcámon volt. Ki tudja hova visz, és mikor eszünk legközelebb. Hosszú sima hajamat kifésültem és hagytam, hogy vállamra omoljon, fogat mostam és felöltöztem. 

Mindent, amit a nevelőotthonból hoztam bedobáltam a sporttáskába és büszkén kijelentettem:

- Készen vagyok!

- Remek, épp időben. Menjünk! –berakta a csomagokat az autóba, beszálltunk és elindultunk, fogalmam sincs, merre.

- Nos, hova is viszel?

- Titok.

- Hm. –duzzogtam. Már egy ideje autóztunk, majd megálltunk a londoni reptér előtt. –Mégis hol lesz az a romantikus nap? Hawaii-n?

- Attól azért közelebb. –mosolygott. Fogtuk a csomagokat majd Harry utasítására leültünk egy padra.

„A 6-kor induló párizsi gépre kérem most szálljanak fel! Hamarosan indul!” – hallottuk a hangszóróból egy nő hangját. Harry rápillantott órájára, ami 5:45-öt mutatott. Tovább ültünk, egészen 6:55-ig. Ez alatt az idő alatt már szóltak, hogy 6-kor indul gép Madridba, Budapestre és Pozsonyba, de Harry ült mozdulatlanul. Sokszor meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, de tudtam úgysem válaszol. Felpattant 6 előtt 5 perccel, megragadta a kezem és húzni kezdett. Elérkeztünk egy repülő géphez. Közönséges járműnek látszott, azonban nem szállt fel rá senki, egyedül voltunk rajta.

- Hova megyünk? –türelmetlenkedtem.

- Amint felszáll a gép, mindent elmondok. –szólt kedvesen, majd leült az egyik székre a repülőn, én pedig mellé.

„Kérem kapcsolják be öveiket, megkezdjük a felszállást!” –szólt a pilóta. Már két perce a felhők felett repültünk és végre belekezdett.

- Szóval, magángéppel megyünk valahová, ott töltjük a mai napot és az éjszakát is, holnap pedig az első géppel haza jövünk. Remélem tetszeni fog! Ezt tervezgetem tegnap estétől.

- Akkor ezért ültél géphez, miután elaludtam.

- Igen.

- Oké, akkor most szundítanék, ha nem baj…

- Persze!

Egy kicsit még csodáltam a felhőket az ablakon át, majd fejem Harry vállára hajtottam és állomra szenderültem.

- Catrin! Megérkeztünk! –hallottam Harry édes hangját.

- Máris?

- 2 órán át aludtál! –lehelt csókot ajkamra.

- Kevesebbnek tűnt. Felvettük a csomagokat és leszálltunk a repülőről. Kimentünk az utcára és elállt a lélegzetem. –De hiszen ez Párizs! –hüledeztem.

- Pontosan. A szerelem városa. –mondta és közben megcsókolt. – Gyere, elmegyünk a hotelba és ott mindent megbeszélünk! –bólintottam, fogtunk egy taxit és egy meseszép hotel elé mentünk. A szoba, az leírhatatlanul gyönyörű volt. Nem is értem, én ennyit nem érdemlek. Könnyes szemekkel ugrottam a nyakába és megcsókoltam. –Tetszik?

- Viccelsz? Elképesztő! És, mit csinálunk?

- Amit szeretnél. Mondjuk, nem olyan napot terveztem, hogy múzeumokat, meg ilyeket nézegetünk….

- De bolond vagy!

- Ám, az Eiffel toronyhoz majd fogunk menni!

- Oké, akkor, csak menjünk és sétáljuk.

- Ahogy óhajtod, Drágám! –kinyitotta az ajtót és elmentünk sétálni a városba. Lesétáltunk a Szajna partjára, végig egymás kezét fogva, nagyon romantikus volt. A parkba menet eleredt az eső, de mi bosszankodás helyett nagyon is élveztük. Harry megragadta a karom, magához húzott, s az esőben megcsókolt. Hihetetlenül romantikus volt, igaz, hogy mindenünk csurom vizes lett, de ezzel nem törődtünk. Tovább sétáltunk vizesen az Eiffel toronyhoz.

- Hisz ez gyönyörű! –ámuldoztam.

- Igen. Örülök, hogy veled nézhetem meg először! –lehelt csókot ajkamra.

- Én is. Éjszaka is biztos csodaszép!

- Látni fogod éjjel is, ne aggódj!

- Tulajdonképpen, miért jöttünk ide? Már, úgy értem, hogy miért ez az egész, hogy „romantikus nap”, ide repültünk Párizsba….

- Miért, nem tetszik?

- Ezt egy szóval sem mondtam. Sőt, imádom!

- Ennek örülök. Ami a kérdésedet illeti. Mindig is szerettem volna az igaz szerelmemmel eljönni Párizsba, és úgy érzem, te vagy az. Tudom, ez nagyon gyors, de érzem, te vagy a nagy Ő! Catrin, szeretlek! Különben pedig, otthon valahogy mindig összeveszünk. Gondoltam, töltsünk el egy szép napot itt. Ha úgy tetszik, nevezheted Valentin-napnak. –kacsintott.

- Remélem, ezek után nem kapunk össze semmin! És Valentin-nap? Június közepén?

- Én is! És, ahogy tetszik. –mondta és megcsókolt. A szállodába menet teljesen megszáradt a ruhánk, merthogy közben kisütött a nap, de a hajunk még nem. Ezért első dolgunk volt átöltözni és megszárítkozni. –El kell intéznem valamit, ígérem, gyors leszek, addig maradj itt.

- De…. –ellenkeztem, ám Harry már ott sem volt. Vajon mi lehet neki ennyire fontos? 10 percig ültem teljesen egyedül, valami francia műsort nézve, nem sokat értettem belőle. Valami sorozat, és nem ismerem a történet elejét, de néztem. Francia gyakorlásra jó volt.

- Bocsi, hogy ilyen sokáig elvoltam…. –sütötte le a szemét a megérkező Harry.

- Hol voltál? –vontam felelőségre.

- Ezért! –mondta és átadott egy dobozt. Elmosolyodtam.

- Ez meg mi?

- Nyisd ki, remélem tetszik! –mosolygott. A dobozban egy gyönyörű kék ruha volt, hozzá cipő és kiegészítő.

- Harry, ez..ez gyönyörű!

- Örülök, hogy tetszik. Elviszlek majd vacsorázni, ezt vedd fel! És most gyere, körül nézünk a városban. Úgy hallottam, sok lány szeret Párizsban vásárolni.

- De Harry, nekem nincs pénzem.

- De nekem van. Na, nincs kifogás, menjünk!

Tényleg meseszép ruhák voltak a boltokban, Harry nem engedte, hogy üres kézzel távozzunk, szóval lett sok szép új holmim. Csak az bánt, hogy ezt mind ő fizette. Villám gyorsasággal eljött az este. Vége ennek a csodaszép napnak. Vagyis, ezt hittem.

- Kész vagy? –kérdezte.

- Máris! –kiléptem a fürdőszobából, és meghökkent arcát tanulmányoztam.

- Valami baj van?

- Nem, semmi…. Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! Indulhatunk?

- Igen.

Kimentünk a hotelből, ahogy egy limuzin várt ránk.

- Mégis hova megyünk, divatbemutatóra? –kérdeztem csodálkozva.

- Nem, de ma még nem költekeztem eleget. –kacsintott és kinyitotta a limó ajtaját. Csak halványan mosolyogtam, mert belegondoltam, hogy ez biztosan egy vagyon volt. –Mi a baj?

- Semmi.

- Na persze. Ki veled!

- Csak, elgondolkodtam. Én nem érek ennyit.

- Ezt többet meg ne halljam! Ha nem érnél, nem tenném. De nekem érsz ennyit! –közel hajolt, majd szépen lassan, finoman csókot lehelt ajkamra, amit viszonoztam. Az út valahogy csendesen telt, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Mikor kiszálltunk a szám tátva felejtettem. Az Eiffel torony előtt álltunk, ki volt világítva, gyönyörű volt. –Gyere! –megfogta a kezem és húzni kezdett, fel lifteztünk a torony tetejére, ahonnan a kilátás csodás volt, és ahol egy asztal várt ránk, rajta gyertyák és minden féle finomság.

- Ez a te műved?

- Szerinted?

- Jézusom! Ennyi azért tényleg túlzás, nem gondolod?

- Nem.

A vacsora nagyon romantikusra sikerült, valami francia különlegességet ettünk, de a nevét már nem tudom, utána pedig az esti párizsi tájat néztük a torony tetejéről.

- Brr. –vacogtam.

- Tessék, itt a zakóm. –terítette rám Harry.

- Köszönöm. Olyan csodás volt ez a nap. Köszönöm szépen! Nagyon jól éreztem magam. –mondtam és megcsókoltam. Itt állok fenn az Eiffel torony tetején és csókolózom életem szerelmével. Hát nem romantikus? Harry elkotorta hajam a szememből és a homlokát az enyémnek nyomta.

- Szeretlek! –suttogta.

- Én jobban. –erre elmosolyodott.

- Én viszont örökre. –kézen fogva elsétáltunk oda, ahol a limuzin volt. Beszálltunk és hazavitt minket. Fáradtan dőltem le az ágyra, Harry rám feküdt, de vigyázott, nehogy összenyomjon és hevesen csókolódzni kezdtünk. Kis idő után, rájöttem, mi is a terve, de erre én nem álltam készen, ezért lelöktem magamról.

- Harry, ez nekem nem fog menni, sajnálom. Megyek lezuhanyozok.

- Sajnálom. Én is…. –hebegte zavartan és leszállt az ágyról. 10 percig áztattam magam a hideg zuhany alatt, másik 10 percig pedig a forró alatt. Harryn és a történteken gondolkodtam. Bármennyire is szeretem, még nem állok készen rá, nem ez nekem most nem megy, nem alkalmas sem az idő, sem a hely. Vagy mégis? Ez az ideális alkalom? Egy idő után feladtam, és eldöntöttem, hogy lesz, aminek lennie kell. Belebújtam kényelmes pizsamámba, nagy levegőt vettem és kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Harry sehol nem volt. Aztán meghallottam, hogy a másik fürdőszobában még folyik a víz, gondoltam még mindig zuhanyozik. Elpakoltam a ruháim, és az új holmiaim nézegettem, amit Harrytől kaptam. Ekkor eszembe jutott, hogy én is vettem neki valamit. Meg is találtam, pont időben, mert ekkor kijött.

- Harry…. Annyi mindent kaptam ma tőled, hogy ezt nem tudom majd semmivel meghálálni. De hoztam magammal egy kis zsebpénzt, és izé…. Egyik boltban megláttam, és megvettem. Egyik a tiéd, másik az enyém. –mondtam és felemeltem két nyakláncot. Az egyik egy szívecske volt, benne hely egy puzzle résznek. A másik pedig a szívből hiányzó puzzle volt. –Melyiket kérded? –kérdeztem. Nézegette a két láncot, végül rábökött a szívre.

- Ezt, mert az én szívem csak akkor teljes, ha velem vagy. De ha külön válunk, épp oly üresnek érzem, mit ez, ha kiveszed belőle a puzzlet.

- Rendben. Remélem tetszik.

- Nagyon, hisz tőled kaptam!

Apró, finom csókokat lejtett ajkamra, derekamnál magához húzott. Karom átfontam nyaka körül. Váratlanul felkapott, oda vitt az ágyhoz, majd óvatosan letett.

- Jó éjt! –csókolt meg. El akart menni az ágy másik felére, hogy mellém feküdjön, de nem engedtem. Megragadtam a pulcsiját és magamhoz húztam, hogy ajkaink újra egybe érjenek. Hevesen csókoltam, de ő elhúzta fejét. –Catrin, azt mondtad, hogy nem akarod! Én ezt tisztéletben tartom, nem kell erőltetni.

- Nem erőltetem. Most már akarom! –felültem az ágyra és megcsókoltam. Kis idő múlva valahogy lekerült rólunk a pulcsi és a nadrág is, aztán már csak egy lépés volt, hogy megszabaduljunk a fehér neműktől. 

Jó volt érezni, ahogy izgalomtól forró teste az enyémhez simul, most már teljesen magaménak éreztem, mert megtörtént! Igen! Vele volt az első, és úgy érzem, bátran mondhatom, hogy fantasztikus volt!

Harry a takaró alatt ölelt át, és úgy aludt el. Én hajnalig nem tudtam lecsukni a szemem. A mai napon tűnődtem. Azaz, a tegnapin. Ahogy vásároltunk, ahogy megáztunk, a vacsora, azok a szép percek, Párizs, és az este. Azzal, hogy szeretkeztünk, úgy érzem, a kapcsolatunk egy teljesen új szintre lépett. Egy szinttel feljebb. Azt hiszem, még soha nem voltam ennyire boldog. Még mindig Harry karjaiban feküdtem, de még mindig nem tudtam elaludni. Teljesen fel voltam dobódva, úgy éreztem tele vagyok energiával a szerelemtől. Ha jól tudom, 5 óra lehetett, mikor képes voltam lehunyni a szemem és álomba szenderülni Harry ringató karjaiban. Ez volt életem legjobb június közepei Valentin-napja!

16. Rész~ Pizza sütés

Sziasztok! Kicsit megkésve, de itt a következő. Legközelebb  csütörtökön lesz (ha minden jól megy) egy kis romantikus résszel készülök, Valentín-nap alkalmából. :)

- Nem költöznél hozzánk? Persze, elég a verseny után. Tudod, nagyon szeretek veled lenni, de be kell látnunk, hogy Manchester elég messze van Londontól, és hát…szóval érted.

Döbbenten néztem rá. Egy kicsit meg is szédültem, észrevette, hogy teljesen lesápadtam, ezért elkapott, mielőtt összeesek. Jól értettem? Költözzek hozzájuk?

- T-tessék? –dadogtam értetlenül.

- Mi a baj?

- Nem költözhetek oda. Bár, az tény, hogy jövőre, ha Londonba fogok gimibe járni, akkor kell valami megoldás, hogy ne kelljen mindig hazajönnöm, de itt van Hilary, nem mehetek el, ráadásul megtaláltam az egyetlen élő rokonom. –hadartam. Na, most ő döbbent meg az utolsó mondatom hallatán.

- Rokon?

- Igen, majd mindent részletesen elmesélek, de vissza a költözéshez. Én még kiskorú vagyok, nem mehetek el.

- Mikor töltöd be a 18-at?

- Februárban. 29-én. –mondtam lehajtott fejjel. Szégyelltem, hogy még ebben is különc vagyok. Ki az a szerencsétlen, aki pont olyan napon születik, ami 4 évente egyszer van?! Huncut, visszafojtott mosolyt véltem felfedezni arcán. Elárasztott a düh. Régen nagyon sokat csúfoltak, és piszkáltak a születésnapom miatt, ezért fogtam magam és elindultam a nevelőotthon felé. Harry egy ideig értetlenül nézett utánam, majd a nyomomba eredt, de mielőtt elkaphatta volna a karom gyorsítottam.

- Catrin állj már meg, most mi van?

- Az, hogy kinevettél. –lassítottam.

- Nem is nevettem.

- De mosolyogtál, nézd, régen sokat bántottak a szülinapom miatt, most, kérlek hagyj.

- Nem. –tiltakozott, de rá sem hederítettem, újra gyorsítottam. –Állj már le!

- Nem. Szeretnék egyedül lenni, jó?

- Oké, de ezt beszéljük meg!

- Ezen nincs mit megbeszélni. Elmondtam, hogy mikor van a születésnapom, te meg kinevettél, mert ilyen szerencsétlen dátumra esett. Ez a helyzet, látod? Ezen nem kell semmit beszélni. Menj haza, oké? A versenyig nem szeretnék veled találkozni. Csak, hogy értsd, hogy miért, mert rohadtul megbántottál. Úgy gondoltam, hogy te más vagy, nem fogsz gúnyolódni, de tévedtem…. –Teljesen kiborultam. Túlságosan is, de nem tehetek róla. Szörnyű emlékeim vannak ezzel kapcsolatban, érzékeny vagyok erre a témára. Azzal, hogy gúnyosan mosolygott a szívembe szúrt. Még mindig gyorsan mentem, Harry mellettem loholt és a hallottakon töprengett.

- Ne haragudj. –mondta végül. Ekkor már megálltam. Némán álltunk egymás mellett. –Sajnálom! Nem tudtam, hogy ez neked rosszul esik.

- Én is sajnálom, hogy olyan ideges lettem, csak nem esett jól.

- Többé nem fordul elő. Akkor? Szent a béke?

- Nem tudom… - húztam az agyát.

- Miért? Figyi, amióta járunk állandóan veszekedünk, neked ez jó?

- A barátnőd vagyok?

- Hát nem?

- Nem tudom. Az voltam. Egy teljes hétig. –gúnyolódtam. –Aztán te megcsaltál. Kibékültünk, de arról nem volt szó, hogy újra járunk. –mondtam. Elgondolkodott.

- Igazad van. A nyilvánosság még nem tud a kis „félre lépésemről”, és úgy tudja, hogy együtt vagyunk. És ez így jó. Szóval, Catrin Swam! Megtisztelnél azzal, hogy a barántőm leszel? – kérdezte csillogó szemekkel. Hát lehet neki nemet mondani? Már eldöntöttem, hogy igennel válaszolok, de azért még kicsit idegesítettem.

- Miért pont én kellek neked? Van több ezer lány, akit mind megkaphatsz. Miért engem választasz? Találsz sokkal szebbet is. –tettem fel a kérdést, ami egyébként tényleg érdekelt. Gondolkodás, hezitálás nélkül megadta a választ.

- Mert én téged szeretlek. Beléd lettem szerelmes, és nem abba a több ezerbe. Mikor belenézek a gyönyörű gesztenyebarna szemedbe, mást látok, mint a többi lányéban. Persze, jó értelemben. Úgy érzem, te vagy a másik felem, aki nélkül nem tudok és nem is akarok élni! Catrin Swam, értsd meg, hogy én teljes szívemből szeretlek! –teljesen elfelejtettem Taylort, hogy megbántott, és minden rosszat, amit tett. Könnyek gyűltek a szemembe, a nyakába ugrottam, ő pedig forgatni kezdett, majd letett, belenézett a szemembe, lassan közelebb hajolt és megcsókolt.

- Szeretlek Harry! Hiszek neked.

- Mi lenne, ha a jövő hetet nálunk töltenéd?

- A nevelőm nem menne bele.

- Miért? Azt mondjuk, hogy nálunk fogsz gyakorolni, mi készítünk föl.

- Hm. Nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

- Légysziiii! –könyörgött és apró csókokat lehet ajkamra.

- Végül is, egy próbát megér! –kacsintottam. Ujjait az enyémmel összekulcsolta, így sétáltunk az autójához. 20 perc múlva már a nevelő otthon előtt álltunk. –Bemegyek és megpróbálom elintézni, te maradj itt! –utasítottam.

- Igen is, hölgyem! –viccelődött. Elmosolyodtam és már be is mentem. Hilary szobája felé igyekeztem, mikor összefutottam Mrs. Kingslei-vel.

- Üdv. Lehetne egy óriási kérésem?

- Persze, mondjad. –mosolygott kedvesen.

- A jövő héten a One Directionnál lennék. Tudja, kik ők. Segítenének felkészülni a versenyre, ez az utolsó forduló, nagyon fontos! Kérem!! –könyörögtem.

- Hm, nem bánom, de vigyázz magadra és ha tudsz telefonálj!

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! –örvendeztem és megöleltem. Berontottam a szobámba és kinyitottam az ablakot. Láttam Harryt, amint az autójának támaszkodva vár.

- Mehetek!!! –kiáltottam, nem túl hangosan.

- Remek! Gyorsan pakolj össze, és megyünk! –bólintottam, becsuktam az ablakot és egy sport táskába betettem néhány szükséges dolgot. Negyed óra múlva készen álltam, de még volt valami, amit el kellett intéznem. Hilary.

- Szia Kincsem! –szóltam barátságosan.

- Szia!

- Figyelj, jövő héten nem leszek otthon, ezért majd nem tudunk játszani, de itt lesz veled Mrs. Kingslei, jó? Ő vigyáz rád, és gondolatban én is veled leszek. –magyaráztam, mikor megláttam, hogy könnyes a szeme. –Mi a baj?

- Nem akarom, hogy elmenj! Ugye visszajössz?!

- Persze, csak a barátaimhoz megyek, gyakorolni fogok a versenyre! Na, nincs semmi baj, oké?

- Oké. Majd a macid megvéd minden rossztól. –rámosolyogtam, és otthagytam. Beszálltam Harry mellé az autóba és elindultunk.

*1D házban*

- Sziasztok! –köszöntünk egyszerre Harryvel. Nem jött válasz, a ház üresnek bizonyult.

- Csak mi vagyunk otthon? –kérdeztem.

- Úgy tűnik. –leraktam a táskám a nappaliba, mikor Harry a hátam mögé osont és a karjába kapott, majd elindult.

- Hova viszel?

- Majd meglátod- kacsintott, de ekkor már az udvaron voltunk.

- Ugye nem?

- Remélem hoztál fürdő ruhát, de ha nem, akkor maradhatsz ebben is, hisz miután bedoblak, úgyis mindegy lesz. –mondta, majd belehajított a medencébe.

- Héé! Ezt még megbánod. –fenyegetőztem nevetve.

- Igen?- kérdezte és utánam ugrott. Odaúsztam hozzá és lenyomtam a fejét a víz alá. - Ezt miért csináltad?

- Mert te bedobtál ruhástól!

- Én is ruhában vagyok.

- Az a te bajod! –erre mindketten elnevettük magunkat.

- Vegyél nagy levegőt, utána lemerülünk, oké?

- Mit tervezel?

- Semmit. –tiltakozott, de arcán láttam azt a bizonyos perverz mosolyt. Azért engedelmeskedtem, lehúzott a víz alá. Mindkettőnknek nyitva volt a szeme, pár pillanatig csak néztünk egymásra, majd közelebb jött és megcsókolt. Víz alatt. Ezt mindig is szerettem volna kipróbálni és most végre megtehettem. Megjegyzem, jobb, mint hittem.

Mosolyogva mentem levegőért, majd hozzá bújtam.

- Nagyon szeretlek! –suttogtam.

- Tudom, én is téged. Nem megyünk be? Úgy hallom, megjöttek a többiek.

- Menjünk.

Kikászálódtunk a medencéből, és berohantunk, mivel már elég hideg volt. Intettünk a srácoknak és felmentünk lezuhanyozni. Persze, külön-külön. Felvettem a „pizsamámat”, mivel már nem terveztem menni sehova, és amúgy is már 6 óra volt, én pedig kimerült voltam, nem volt kedvem semmihez. Lementem, de Harry még nem volt ott.

- Éhes vagyok! –nyavalygott Niall.

- Te mikor nem? –kérdezte viccesen Liam.

- Mit kértem vacsorára? –kérdeztem.

- Süssünk pizzát!- állt elő az ötlettel Louis. Na igen, rajta kívül kinek jut ekkora őrültség eszébe? Pizzát velük? Hajjaj, mi lesz még itt? Mivel az ötletet a többiek díjjazták, bevonultunk a konyhába. Én megcsináltam a tésztát, amíg kelt, addig a fiúk előszedték a sonkától kezdve, a ketchup-ig mindent, amit rá lehet tenni. Kerekre nyújtottam a tésztát, közben Harry is megérkezett, majd rajtunk kívül mindenki a tészta fölé görnyedt és telerakták minden félével, de persze csak olyannal, ami a pizzára kell. Betettük a sütőbe, s amíg sült a fiúk felelőtlenül otthagyták és leültek Tv-t nézni. Én pedig figyelhettem egyedül. Bár nem sokáig voltam magányos, ugyanis Zayn kijött hozzám.

- Mizu? –kérdezte.

- Semmi. Őrizem a pizzát. –nevettem.

- Harryvel…. Most újra együtt vagytok?

- Igen. Miért?

- Semmi, csak kérdeztem. Örülök, hogy boldogak vagytok. Taylor csak rossz hatással volt rá.

- Tudom. Fiúk! Kész a pizza! –kiáltottam, egy szempillantás alatt mindenki ott termett. Jó nagy pizzát sütöttem, de még így is elfogyott az egész. Harryvel kint maradtunk mosogatni, a többiek elfoglalták magukat.

- Áh, végre kész! –sóhajtottam. –Figyi, én hulla vagyok, szeretnék lefeküdni.

- Rendben, akkor megyek veled.

- Nem, nem kell. Maradj a srácokkal, nyugodtan.

- Én inkább veled tölteném az időt, amíg el nem alszol.

Elköszöntünk a fiúktól és felmentünk. Ledőltem az ágyra, Harry pedig mellém telepedett.

- Olyan jó, hogy vagy nekem. –suttogta a fülembe. Nem válaszoltam, csak megcsókoltam.

- Szeretlek.

Fölém tornyosult és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Annyi érzelem volt csókjában, hogy azt képtelenség leírni. Most már tényleg érzem, hogy mennyire szeret. Hihetetlenül jó érzés. Mikor el tudtunk szakadni egymástól felpattantam fogat mostam és visszabújtam a puha ágyba, Harry pedig mellém feküdt és gyengéden simogatta hajam, míg el nem aludtam. Félálomban lehettem, mert éreztem, hogy felkelt mellőlem és az asztalán lévő géphez sétál, de többre már nem emlékszem, mert teljesen elnyomott az álom.

15. Rész- Régi titok és kibékülés

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem volt új rész hosszú ideig, de beteg voltam, utána pedig sok volt a pótolni való. Remélem, azért még fogjátok olvasni a blogot...
Itt a kövi, jó olvasást! xx

Reggel a körülményekhez képest vidáman keltem. Kivertem a fejemből Harryt és minden olyan dolgot, amit elszomorít.

Felöltöztem, nagyon szép idő volt és reggeli nélkül útnak indultam. Egyszerűen nem ment le egy falat sem a torkomon. Rövid séta után megérkeztem Mr. Peterson házához. 9 óra volt, reméltem, hogy otthon van. Bár, szombaton csak nem dolgozik. Becsöngettem, kis idő után kijött.
- Üdv! Emlékszik még rám? –kérdeztem.

- Á, szervusz Catrin! Hogy ne emlékeznék. Gyere be! –üdvözölt kedvesen. Már ismertem a járatot és így besétáltam a nappaliba. –Mi járatban?

- A múltkor nem tudtam elmondani, hogy miért jöttem.

- Tényleg. Akkor most ki vele! Ülj le.

- Kösz, inkább állok. Szóval, maga Hilary Peterson apja, ha jól tudom.

- Igen. Te honnan ismered őt?

- Egy nevelő otthonban nevelkedünk.

- És hogy van? Nagyon hiányzunk neki?

- Már beletörődött, hogy nagyrészt csak én törődök vele, meg még egy kedves nevelő. Kérem, én nem szeretnék beleszólni, de miért dobta el magától? A gyermeknevelés nem egyszerű, de tudom milyen szülők nélkül felnőni. Gyermekkoromban elvesztettem minden hozzám tartozóm, egyedül voltam. Hilary ettől az élettől sokkal jobbat érdemel.

- Én ezt megértem, de én ehhez nem értek. Nem tudnám nevelni a munkám miatt. Minden hónapban küldök neki pénzt, hogy nem éljen olyan szegénységben, mint a többi gyermek, ennél többet nem tudok tenni.

- Pénzen nem lehet szülőket, boldogságot venni! –ekkor eszembe jutott a látomásom. –Mr. Peterson, amikor legutóbb itt jártam és elájultam, nos, lehet, hogy bolondnak fog tartani, de látomásom volt. Régi képek villantak be. Itt önnél, karácsonykor. Itt voltak a szüleim, maga a feleségével és a nagyszüleim is.

- Catrin, biztosan ezt láttad?

- Igen, teljesen.

- Hát, ha ez így van... akkor én a nagybátyád vagyok. –mondta. Teljesen elkomolyodtam. Lehetséges ez? Vegyes érzelmek keringtek bennem. Ha ő tényleg a nagybátyám, akkor van élő rokonom! Viszont, akkor miért hagyott el ő is?

- Hogy-hogy? -kérdeztem teljesen döbbenten.

- Mert volt olyan karácsony, amit így együtt töltöttünk. És én mindig is tudtam, hogy te nem haltál meg. A szüleid igen, de tudtam, hogy te életben maradtál, és egy ideig kerestelek is, de nem találtalak, ezért végleg feladtam, de a remény, hogy egyszer újra látlak, még máig sem halt meg! Megölelhetlek? –kérdezte félénken. Könnycsepp csordult ki a szememből, de nem válaszoltam, hanem közel léptem és hozzá bújtam. –Olyan jó érzés, hogy végre itt vagy!

- Nekem is, hisz azt hittem, hogy teljesen árva vagyok.

- Gyere, mutatok valamit. –mondta, majd elindult. Követtem a dolgozószobájába. Ott elővett a fiókból egy dobozt és kinyitotta. Legfelül egy kép volt. Azon a karácsonyon készülhetett, mert ott volt a fa, anyuék, a nagyszüleim, ők és én. Könnyes szemmel tanulmányoztam a fotót.

- Nekem, most mennem kell. Egészen elszaladt az idő. –mondtam a falon lévő órára pillantva.

- Máris? Mikor jössz legközelebb? Szeretnék többet veled lenni, most, hogy már tudom, élsz, és itt vagy.

- Amint tudok. –mosolyogtam és kiléptem az ajtón. Elindultam a parkba. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Ám, mikor oda értem megláttam Harryt. Közelebb mentem, hátha tévedek, de nem. Ő volt az a göndör hajával, gyönyörű smaragdzöld szemével, ami alatt vörös csíkokat véltem felfedezni. Elhaladtam mellette, de nem néztem rá.

- Szia! –köszönt selymes hangjával. Felé fordultam, le volt hajtva a feje és a földet nézte. Szomorúnak és elkeseredetnek tűnt. Nem sok hiányzott, hogy oda lépjek és megöleljem, megvigasztaljam, de nem tettem. Erős voltam, annak kellett látszanom. Csak mentem, nem néztem hátra, tekintetem végig előre szegeztem, mikor valaki hátulról megölelt. Nagyon megijedtem, de tudtam, hogy csak Harry lehet az. Elkapott a düh, hogy képzeli ezt? Megfordultam, tényleg ő volt, de még mielőtt elkezdhettem volna vele kiabálni, hozzám hajolt és megcsókolt. Arra már nem volt erőm, hogy eltaszítsam és ellenkezzek. Élveztem, és hozzá bújtam. Hangos füttyögést és tapsolást hallottunk. A parkban lévők voltak. Harry elhúzódott tőlem, megragadta a kezem és húzni kezdett. Kérés nélkül bepattantam az autóba, ő pedig beszállt a kormány mögé. Mielőtt elindultunk volna hozzám hajol és megint megcsókolt. Bele túrtam göndör hajába és viszonoztam csókját. Azt hiszem, mind a ketten ugyan arra gondoltunk: nem tudunk egymástól külön élni, és sok mindent meg kel beszélnünk.

*Otthon*

Az úton nem szóltunk egymáshoz. Én a gondolataimba merültem és azon töprengtem, vajon most mi lesz. Bementünk a szobámba, én csendben letelepedtem az ágyra, Harry pedig mellém. Megfogta a kezem, szabad kezével pedig az ajkamnál az övével szemben fordította fejem.

- Nagyon sajnálom. –mondta bűnbánóan a szemembe.

- Én is. Ezen már nem tudunk változtatni….

- Igazad van, a múlton már nem. De a jövőnk még lehet szép, együtt. –olyan ellenállhatatlanul beszélt, hogy teljesen elvarázsolt, és elfelejtettem a rosszat, amit tett. Veszekedhettem volna, de nem láttam sok értelmét. Hisz megmondta, történt, ami történt, azt már megváltoztatni nem lehet. Ha el tudom felejteni, akkor megint boldogok lehetünk együtt. De, ha most vitába kezdek, azzal nem oldok meg semmit, és egyszer ő is elveszti a türelmét, és akkor majd sírhatok utána.

- Fátylat rá. –mosolyogtam. –De, kérlek, több ilyen ne legyen!

- Ígérem!

Megint megcsókolt. Jó volt újra érezni melegségét, de előtört bennem a félelem. Mindenki tudja róla, hogy nagy nőcsábász. Én nem azt mondom, hogy nem bízom benne, csak félek. Mi van, ha ez nem az utolsó alkalom volt. Egyenlőre erre nem akartam gondolni, de nem hagyott nyugodtan a tudat, hogy lányok milliói vannak oda érte, és ha meglátom, hogy oda bújnak hozzá, s hasonlók... Kiráz a hideg.

- Mi a baj? –kérdezte.

- Semmi, csak elgondolkodtam.

- Miről?

- Kettőnkről.

- Nem lesz többé ilyen, kérlek bízz bennem. Én nem szeretem őt, és mást sem. Tudom, hogy nehéz, hisz sok lány szeret, de én csak téged szeretlek, Catrin! Örökké. - Szavai megnyugtatók voltak, ezért sikerült lecsillapodnom. – Nem vagy éhes? Elviszlek ebédelni.

- 3-kor?

- Miért, ettél már?

- Nem.

- Akkor, indulás!

Manchester egyik legjobb éttermében ettünk, ahol jól megbámultak. Sokan oda jöttek, hozzá főleg lányok, hozzám, pedig legnagyobb meglepetésemre vegyesen. Rajongóim lettek, ami nagyon jól esett.

- Ti, most újra együtt vagytok? –kérdezte egy nagyon kedves lány, aki először Harrytől, majd tőlem kért autógrammot. Összemosolyogtunk Harryvel, majd válaszoltam:

 - Igen, járunk.

- Az jó, szerintem szép párt alkottok! –mosolygott majd elment.

- Mostantól, ha étterembe megyünk, nem fogunk tudni normálisan enni? –kérdeztem, mikor magunkra maradtunk.

- Hát, nagyrészt nem. Zavar?

- Kicsit, inkább csak furcsa ez még nekem.

- Majd megszokod. –kacsintott. Az étterem után a parkba sétáltunk. – Catrin, szeretnék valami fontosat kérdezni tőled….