21. Rész~ Két világ között

Sziasztok! Megmondom őszintén, több kommentet vártam az előzőre, de nem baj. Erről a részről annyit, hogy jobbat akartam írni, de sajnos nem skerült, remélem azért nektek tetszik! ;)

*Catrin szemszöge*

Az utolsó, amit hallottam a monitorok sípolása, utána minden elsötétült. Nem tudom, meddig lehettem a sötétben egyedül, de egyszer csak egy olyan helyen találtam magam, ahol a talaj hófehér volt, de nem láttam semmit. Amerre néztem, minden fehér volt. A „talaj”, ha nevezhetem így puha volt, vatta szerű. Azt hittem, felhőn állok, de arról minden bizonnyal leestem volna, de erről nem. Ez szilárd volt. Majd hirtelen a ruhámra tévedt a tekintetem. Az is fehér volt, mint minden más. Selyem egybe ruha volt, lábamon nem volt semmi. Megijedtem. Mégis hol a fenében vagyok? Meghaltam? De akkor miért nincs itt sehol egy arany-kapu, amit a mennyországba vezet, vagy egy fekete-kapu, ami a pokolba? Vagy ez itt a túlvilágon nem is így van, csak én képzeltem?

- Hahóó!!! –kiáltottam, hangom vízhangzott, de nem kaptam rá választ. Aztán hirtelen megnyílt alattam a föld. Hátráltam pár lépést, majd egy nagy Tv szerű kép rajzolódott ki. Hosszasan tanulmányoztam a földet, végül megláttam magam a kórházban, ahol próbálnak újraéleszteni. Utána észrevettem Chloet, Niallt, Zaynt, Liamet és Louist, ahogy az ablakon át aggódva néznek. Ekkor eszembe jutott Harry. Te jó ég! Mi történt vele? Hamar választ kaptam erre a csak magamban feltett kérdésre, ugyanis a következő képen ő volt. A kórházban aludt. Vagyis él, ez jó hír. Aztán újra magam láttam. Próbáltak újraéleszteni, de semmi. Próbáltam erősem arra koncentrálni, hogy visszamenjek a kórházba és felébredjek. Nem sikerült. Még jobban koncentráltam és akartam. Arra gondoltam, hogy vissza kell mennem Harryhez, Hilaryhez és a barátaimhoz. Már majdnem lemondtam róla, mikor éreztem, hogy újra fekszem. A kórházban voltam, de nagyon gyengének éreztem magam. A szemem egy pillanatra kinyitottam és halkan suttogtam egy nevet. Csak egyetlen nevet, többre nem volt erőm. A név a következő volt: Harry. Könnycsepp gördült végig az arcomon, majd lelkem kiszállt a testemből és végleg elhagyta ezt a világot.

*Kívülállók szemszöge*

Catrin nem a mennyben járt. Egy teljesen más világot látogatott meg, amíg élet-halál között lebegett. Ez a hely az angyalok területe volt. A szerelme Harry iránt akkora volt, hogy vissza tudott menni a földre egy másodperc elejéig, de utána már nem bírt ottmaradni. Ahogy kimondta Harry nevét, kilehelte lelkét és távozott az élők közül. Miután az orvosok közölték a hozzátartozókkal, hogy Catrin nincs többé, mindnyájan keserves sírásba törtek ki. Harry még nem tud semmit erről. Vajon mit fog tenni, ha megtudja élete szerelme már fentről néz rá? Mit fog kezdeni? Beletörődik, vagy valami teljesen más fog történni?

*Catrin szemszöge*

- Neeeem! Ez nem lehet!!- kiáltottam és sírni kezdtem. Most már biztos voltam abban, hogy meghaltam és soha többé nem mehetek vissza Harryhez. Megint azon a fura fehér helyen jártam. Miért vagyok én itt? Mit tegyek? Tettem fel magamnak a kérdéseket. Térdre estem, arcom a kezembe temettem és zokogtam. Keservesen zokogtam. Elvégre, ott voltam azon a helyen, egyedül. Mégis mit kellene tennem? Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de végül valaki megszólított.

- Állj fel! –hallottam egy kedves, női hangot. Felnéztem. Egy gyönyörű barna hajú lány láttam magam előtt. Ugyan olyan fehér ruhát viselt, mint én.

- Ki vagy te? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Egy angyal, akárcsak te. –válaszolt könnyedén. Ledöbbentem. Angyal? Mi? Én? De miért?

- Tessék?

- Jól hallottad, Catrin. –mosolygott.

- Honnan tudod a nevem?

- Mindent szép sorjában megtudsz, de most gyere velem. –mondta, felrángatott a földről és a kezemnél húzni kezdett egy ezüst kapu felé.

- Ki vagy te?

- A nevem Alice Black. Na jó. Mielőtt bemennénk –mutatott a kapu felé –bombázz meg a kérdésekkel, mindent elmondok.

- Oké. Hogy kerültem ide? Miért vagyok itt? Mi a feladatom? …. –hadartam.

- Egyszerre csak egyet! Szóval, úgy, hogy Andrew, aki az angyalok „főnöke” úgy döntött, hogy téged is angyallá tesz. Nem sok emberrel csinál ilyet. Te, mivel emberként sokat imádkoztál hozzánk, bevett közénk. Úgy kerültél ide, hogy halálod után nem a mennybe mész, nem pokolba, hanem hozzánk. Azt hiszem ez válasz az első két kérdésedre. A harmadikra majd ő ad választ. Egyéb?

- Nem tudom, még biztos lesz….

- Remek, akkor mehetünk! –szólt és beléptünk a nagy kapun. Amit ott láttam, az valami csodaszép volt. Élénkzöld fű, ezüstszökőkút, mindenfelé angyalok. –Gyere. –húzni kezdett egy épület felé. –Itt lakik Andrew. Bemegyünk és beszélünk vele. Csak nyugi. –bólintottam és beléptünk. Eddig annyi minden történt, hogy észre sem vettem, hogy tulajdon képen itt nem is járunk, sokkal inkább „siklunk” a levegőben. A testem sokkal könnyebbnek éreztem, mint mikor éltem. Tényleg! Én már nem tartozom az élőkhöz! Harry, vajon mi van most vele? Nem volt időm szomorkodni, mert már bent voltunk a nagy és szép szobában. Az íróasztal mögött egy idős ember ült. Ő volt Andrew.

- Catrin, Alice! Azt hittem, soha nem értek ide! –köszöntött kedvesen. –Üljetek le. Catrin! Nagyon sok mindent kell veled megbeszélnem. Először is, mostantól angyal vagy. Gondolom, ezt Alice már mondta. Nem a mennybe jutottál, hanem ide közénk. Amíg éltél Alice volt az őrangyalod, ezért most a segítőd lesz, amíg beleszoksz ebbe az új „életedbe”. Ha elég lesz 1 hét, hogy megtanulj mindent, akkor akár te is lehetsz őrangyal. Alice majd mindenben segít, ne aggódj. –hadart, majd a lány felé fordult –Alice, avasd be őt mindenbe. Mutasd meg a házát, meg úgy mindent, amit már említettem neked, mielőtt idejött. –újra rám nézett –Tetszeni fog az ittlét, ne aggódj! Most menjetek, ha bármi baj van, nyugodtan gyertek. Viszlát, később még találkozunk. – Felpattantunk és kiviharoztunk.

- Ez meg mi volt?

- Elmondta a legfontosabb feladatokat. Figyelj, neked ez még új. Elmegyünk a házadba és ott mindent elmesélek. –rövid séta után megálltunk és nagy ház előtt. Nem volt időm csodálkozni, beráncigált és már bele is kezdett a mondókájába. –Mint azt már Andrew is mondta, én fogok neked segíteni. Catrin, mostantól ez az új otthonod. Egy hetet kaptál, hogy megtanulj ezt-azt, amiben segítek, hidd el nem vészes és utána kapsz egy személyt, aki az emberi világban él, és rá fogsz vigyázni. Az őrangyala leszel.

- Mint te voltál nekem?

- Igen. Majd furcsa érzés lesz, először. Fogod tudni mit gondol, ott lehetsz mellette, de ő nem fog látni. Senki nem lát, ha lemész a földre.

- Lemehetek?

- Igen, de csak mint angyal.

- Ó. De elmehetek Harryhez?

- Khm..nos, ha lent vagy, akkor arra a személyre kell figyelned, aki miatt lementél, akire vigyázol, de lehet, hogy egyszer-kétszer meglátogathatod.

- Kit fogok kapni? Nem vigyázhatnék Harryre, hogy mindig vele lehessek?

- Nem tudom. Idővel kiderül. Most már, el kell őt felejtened, ha nem is teljesen, de muszáj lesz. Az angyali kötelességeidre kell figyelni. Körbevezetlek és közben még mesélek. Gyere. –kimentünk a házamból. Körbejártuk az egész „várost”, vagy nem is tudom, hogyan nevezik pontosan. Alice nagyon kedves lány, megígérte, hogy mindenben segít és mesélt, hogy mit kell tanulnom, milyen az angyali élet és még pár apróságot. Mikor már esteledett, ha lehet ilyet mondani, visszavezetett a házhoz.

- Menj, pihend ki magad, hosszú és fárasztó napod volt. Holnap jövök. Szia! –megölelt és elment. Sóhajtottam és bementem a házamba. Ez az élet, hasonlít az emberekéhez. Az angyalok is esznek-isznak, alszanak, igaz sokkal kevesebbet, mint az emberek. Most van először, hogy teljesen egyedül vagyok. Eddig pörögtek az események, de most minden megállt. A fejemben tisztáztam az egész napot, majd Harryre gondoltam. Akaratlanul is, sírni kezdtem. Remélem rá kell majd vigyáznom, hogy mindig mellette lehessek, még ha ő nem is tudja. Vele kell maradnom. Még csak pár órája, hogy meghaltam, de már hiányzik. Hogy éljek tovább így? Már ha ezt nevezhetem életnek. Nem, én vissza akarok menni hozzá a földre az emberek közé, vele akarok lenni! Harry szeretlek! Mostantól már soha nem tudom ezt mondani neki, nem simulhatok hozzá, nem ölelhetem meg, nem csókolhatom! Semmi, már csak egy emlék. Hogy fogom ezt feldolgozni? Vissza akarom kapni, nem tudok nélküle létezni! Miért??? Miért?? Nem szenvedtem még eleget? Amikor már olyan boldogok voltunk, erre meghalok. Nem, miért engem büntetnek? Miért?? Sírtam, sírtam és sírtam,  mást nem tudtam tenni….

20. Rész~ Mi lesz most?

Sziasztok! Sokan kommenteltetek, hogy ne haljon meg senki, nem fog senki meg halni és hasonlók, de ezt sajnos nem tudom megígérni.... :/

*Kívülálló szemszöge*

Harry és Catrin gépe lezuhant. Segítségükre a mentősök siettek, de már késő volt. Nem élte túl mindenki. Két ember nagyon súlyosan megsérül, őket azonnal kórházba szállították, és egy már ott a helyszínen meghalt. Ez az egy a pilóta volt. Szegény, kegyetlen halált halt, nyugodjon békében. Azonban a szerelmespár még jelenleg él, bár sérüléseik komolyak, jelenleg nincsenek életveszélyben. Ez hihetetlen… Catrin angyalai meghallgatták az imát, vagy ez még csak a kezdet és a java ez után jön?

*Chloe szemszöge*

Mikor kinyitottam a szemem, már nem Niall ölében feküdtem. Egyedül voltam a kanapén, nem tudtam, hogy hány óra lehetett, de nem volt olyan világos, mint mikor lefeküdtem. Elő halásztam a mobilom. 19:00. Eszembe jutott, ami a délután történt. Elszomorodtam, de már nem akartam sírni. Kikóvályogtam a konyhába, de nem mentem be, mert hallottam, hogy Zayn és Niall rólam beszélgetnek:

- Én csak azt kérem, hogy vigyázz veled! –hallottam Zayn figyelmeztető hangját.

- De Chloe más! Ő nem fog kihasználni!

- Ezt mintha már hallottam volna….

- Hope? Oké, de ő más volt!

- Ez is lehetne olyan más! Figyel, tény, hogy Chloe aranyos lány. És lehet, hogy ő tényleg nem olyan, mint a többiek, csak nem szeretném, ha összetörnél.

- Nem fogok. Megyek, megnézem őt. –azzal felpattant és az ajtó felé lépett. Összerezzentem, nem akartam, hogy rájöjjön, hogy mindent hallottam, ezért hátráltam pár lépést, összeborzoltam a hajam és igyekeztem nagyon kómás fejet vágni, hogy azt higgye, most ébredtem. Ez sikerült….

- Szia! Hát, te? Épp hozzád indultam!

- Igen? Nos, itt vagyok. A rendőrök telefonáltak már?

- Igen. A szüleid nem voltak ott a házban, amikor kirabolták. A rablás tegnap délután történt. A szüleidet még keresik, de nem voltak ott.

- Tessék? Akkor hol vannak?

- Nem tudom. Gyere. –kitárta a karját, hogy bújjak oda. Egy percig hezitáltam, Zayn szavai jártak a fejemben, de aztán nem bírtam és oda bújtam. Én soha nem fogom kihasználni Niallt. Soha-soha. Szeretem őt. Ha ez még nem is szerelem, de barátilag tuti.

- Niall, Chloe, Zayn! Gyertek gyorsan!! –kiáltott Liam a nappaliból. Bevonultunk, ahol szólt a TV. Épp a híradó ment. –Nézzétek. –mindenki engedelmeskedett. A TV-ben egy riporter volt épp valamilyen balesetről beszélt, a háttérben egy termőföld, rajta egy teljesen összeroncsolódott repülőgép. A riporter a következőket mondta:

- A Párizsból Londonba tartó magángép a Londontól nem messze elterülő termőföldön lezuhant. A járműn 3 ember utazott, közülük már egy, a pilóta ott életét vesztette. A másik két ember nagyon súlyosan megsérült, de jelenleg nincsenek életveszélyes állapotban. A mentők már úton vannak velük a londoni kórház felé. A túlélők közül az egyik a közismert és világhírű, Harry Styes, a másik pedig barátnője, Catrin Swam. Jelenleg ennyit tudunk róluk, de amint több információkhoz jutunk, értesítjük önöket. Továbbá az időjárásról…. –ekkor Liam kikapcsolta a TV-t. Mindenki kétségbeesett arccal bámult maga elé. Sírni kezdtem. Niall magához húzott, próbált erőt önteni belém, de nem járt túl sok sikerrel.

- Sss. Ne izgasd fel magad! –szólt.

- Mégis hogy ne izgassam fel, mikor két barátom lezuhant a repülővel és most kitudja, hogy élnek-e még.

- Jó, tudom. Én is ideges vagyok. Menjünk be a kórházba!

- Igen! –kiáltottuk egyszerre és a másik pillanatban már az autóban ültünk és elindultunk.  Villámsebességgel ott teremtünk és lerohantuk a recepcióst.

- Hoztak be 2 embert, akik súlyosan megsebesültek? Repülővel lezuhantak. Harry Styles és Catrin Swam. –kérdezte Liam.

- Igen. Éppen most műtik Harryt. Sok vért vesztettek mind a ketten. Catrin az egyik kórteremben van. Az ő állapotáról nem tudok semmit. Sajnálom. Most vizsgálja meg egy orvos, 56-os terem. –mondta, de nem hagytuk, hogy befejezte, elindultunk felkutatni a termet. Végül egy orvos segítségével oda találtunk. Az ablakon nem láttunk be, mert a függöny oda volt húzva.

- Mi lehet ott bent? –kérdeztem aggódva.

- Nem tudom. –felelt Niall. –Remélem hamarosan megtudjuk. Hé, mi itt maradunk, ti pedig tudjátok meg, hol van Harry! –fordult a srácok felé. Bólintottak, majd egy nővérrel elindultak megkeresni. Leültem az egyik padra, ami a kórteremmel szemben volt. Akaratlanul is kitört belőlem a sírás. –Chloe! Nyugodj meg. Mind a ketten erősek, túl fogják élni, hidd el!

- De mi van, ha nem? Harry műtétje rosszul is sikerülhet. És azt sem tudjuk, hogy most mi van Catrinnal, hisz a recepciós nem mondta! Niall, nem akarom őket elveszteni!! –sírtam és neki dőltem. Fejem a vállába fúrtam és tovább sírtam. Simogatni kezdte a fejem, majd puszit nyomott rá.

- Ssh. Reméljük a legjobbat!

Sírtam. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, hogy ide jöttünk, de én nem bírtam abba hagyni. Zokogtam, majd csak pityeregtem, aztán újra zokogtam. Aggódtam Harryért, Catrinért, szüleimért. Már attól féltem, hogy összeesem. Hisz, elméletileg pihennem kellene, mert agyrázkódást szenvedtem, de most eszem ágában sem volt erre gondolni. A legfontosabb a szüleim biztonsága és a barátaim egészsége volt. Még mindig Niall vállának voltam dőlve. Éreztem, hogy ő is bizonytalan és szomorú. Benne is benne volt a félelem és az aggódás. Azt hiszem elaludtam, mert mikor kinyitottam a szemem Zayn volt előttem. Ijedten felkaptam a fejem.

- Hol vagyok? Mi történt? Mi van Harryvel és Catrinnal? –kérdeztem bambán.

- Nyugodj meg! Harry műtétje sikeres volt! Túl van az életveszélyen. –mondta selymes hangján Niall.

- Ami Catrint illeti…. –kezdte Louis. Te jó ég! Mi történhetett? –Az ő állapota súlyosbodott. Kómába esett. –mondta halkan. Kicsit a megnyugvás kerített hatalmába. Fogalmam sincs miért. Talán, mert rosszabbra számítottam. Ekkor azonban jött a fekete leves. –De ez egyáltalán nem jó. Már azért sem, mert ha valaki kómába esik, nagy rá az esély, hogy nem kel fel. De nála rosszabb a helyzet. Műteni kell. De mivel kómában van, ez sajnos lehetetlen. –hajtotta le a fejét és letörölt egy könnycseppet. –Életben van, de nagy rá az esély, hogy nem éli túl! –mondta. Ekkor már szemmel láthatóan sírt. Azt hiszem, sokkot kaptam a hallottak miatt. Mi? Meg is halhat? Az nem lehet! Nem nem nem!!!

- Chloe! Chloe, jól vagy? Kérsz egy pohár vizet? –rángatott ijedten Niall. Nem feleltem, csak sírni kezdtem, megint. Hirtelen szédülés kapott el. Szerencse, hogy ültem, különben tuti, hogy összeesek.

- K-kérhetek vizet? Nem vagyok jól…. –szóltam rekedt hangon.

- Máris! –pattant fel Liam és elrohant. Louis leült mellém és magához húzott.

- Ez még nem biztos! Valamilyen csoda folytán felébredhet!

- E-Eleanor tudja? –szipogtam.

- Igen. Már úton van a kórházba. –bólintottam, közben Liam megérkezett a vízzel, amit egyből le is húztam. Láttam a fiúkon, hogy ők is nagyon el vannak kenődve. A folyosón uralkodó néma csendet egy kedves női hang törte meg.

- Ha gondolják, Harry Styles felébredt. Már látogatható. –mondta. Szinte egyszerre pattantunk fel és csörtettünk be a kórterembe. Az ágyon feküdt, nagyon gyengének tűnt.

- Hol van Catrin? –címezte nekünk a kérdést rekedt hangon. Összenéztünk a fiúkkal. Nem mertük elmondani, hogy az állapota súlyos. Azzal az ő felépülését hátráltatjuk. –Hol van? –kérdezte újra. Erre elsírtam magam, mire Niallal kijöttünk.

*Harry szemszöge*

Mikor Chloe elsírta magát tudtam, hogy nincs minden rendben. Az nem lehet. Nem halhatott meg! Nem, neki élnie kell! Akkor inkább én! Az életemnek úgysincs értelme nélküle. Akkor én is meghalok! Catrin…!

- Az állapota súlyos. –nyögte ki végül Liam.

- Ez mit jelent? Ezek szerint él? –sürgettem őket.

- Igen. De kómában van, ami nem jó, mivel műteni kell, de amíg kómában van nem lehet.

- Az lehetetlen! Nem, Catrin!!!!!! –kiabáltam, mire bejött egy nővér, kiküldte a fiúkat, nekem pedig nyugtatót adott. –Nem! Látnom kell! Catrin! Miért nem én vagyok abban a helyzetben, amiben ő van?! Catrin…! –ekkor elnehezedtek szempilláim és mély álomba merültem a nyugatótól.

*Chloe szemszöge*

 - S-sajnálom! Nem bírtam…- nyöszörögtem.

- Semmi baj. –nyugtatott Niall. –Mi van Harryvel? –fordult a többiekhez, akik idő közben kijöttek.

- Elaltatták, mert elkezdte kiabálni Catrin nevét. –szólt Zayn. Bólintottunk, majd benéztünk Catrin kórtermének ablakán, ami Harryé mellett volt. Az ágyon feküdt mozdulatlanul, teste tele volt sérüléssel. Hirtelen a monitor sípolni kezdett. Egy orvos azonnal ott termett a semmiből néhány nővérrel és berontottak hozzá. Lefagyva néztük a történteket. Nem volt erőnk ahhoz sem, hogy sírjunk. A gép egyre jobban sípolt. Ez a sípszó azt jelentette, hogy a szíve leállt. Nem, Catrin nem! Nem hagyhatsz el minket! Gondoltam magamban. Az orvosok megkezdték az újraélesztést, mi pedig aggódva, ijedten néztünk be az ablakon.

19. Rész~ Egy életnek vége szakad

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak most teszem ki az új részt, de nagyon sok dolgom van. Versenyre készülök, vizsgám lesz.. stb. De a lényeg, hogy most itt van és szerintem megérte várni. Jó olvasást! xx

*Catrin szemszöge*

Érdekes, hogy ha valamit rendbe hozunk, például egy kapcsolatot, és amikor minden rendben, akkor jön valami…és…durr. Vége. Csak tudnám, miért büntet minket ezzel az ég. Véleményem szerint nem akkora bűn, ha két ember szerelmes és boldogok együtt. Vagy mégis? Mikor már tényleg minden rendben volt köztem és Harry között, mikor már kezdtem elfogadni, hogy járunk, hogy ő világhírű, és engem mondjuk, csak Manchester lakossága ismer, akkor…jött a durr és úgy véltem, hogy mindennek vége szakadt….

***

Reggel Harry édes csókokkal keltett.

- Jó reggelt! –köszönt.

- Neked is!

- Hogy aludtál?

- Tekintettel arra, hogy itt voltál velem, remekül. Hány óra?

- Dél van. –mosolygott. Na, erre a mondatra egyből fölpattantam.

- Mi? Nem azt mondtad, hogy az első géppel hazamegyünk?

- De. De még várhatunk. Amúgy 4-kor fog menni egy Londonba. Azzal ráérünk hazamenni. Catrin, jól érezted magad tegnap? - fordította komolyra a szót.

- Ez miféle kérdés? Persze, hogy jól!

- Este is? –kérdezte kacéran.

- Este is. –mondtam és megcsókoltam. Lezuhanyoztunk és elmentünk egy fantasztikus étterembe ebédelni. Az órák csak úgy röpködtek a fejünk fölött és eljött a búcsú ideje. El kellett búcsúznunk ettől a csodás helytől, Párizstól. Igaz, hogy alig voltunk itt, de sok szép emlékkel térünk majd haza.

- Gyere. Hamarosan indul a gép! –figyelmeztetett Harry. Még egyszer utoljára visszanéztem Az Eiffel toronyra, Párizsra. Könnycsepp folyt végig az arcomon. Csak egyetlen egy könnycsepp volt, de tele volt érzelemmel. Vegyes érzelmekkel. Szomorú voltam, hogy haza kell menni, de örültem, hogy eljöhettem ide azzal, akit a legjobban szeretek.

- Ugye, egyszer még visszajövünk?

- Persze. Ha szeretnél, mindenképp. –mondta és könnyű csókot lehelt arcomra majd felszálltunk a gépre. Igen, ekkor még minden szép volt….

*Chloe szemszöge*

Reggel, mikor kinyitottam a szemem Niall láttam. A széken aludt a falnak dőlve. Nagyon rendes tőle, hogy egész éjjel bent maradt miattam. Lassan nyúltóztam egyet, majd eszembe jutott a csókunk. Még most is éreztem, ahogy ajkaink összeértek, ezért kirázott a hideg. Már nem azért mert rossz volt, épp ellenkezőleg. Fantasztikus volt. Mozgolódni kezdett, majd lassan kinyitotta a szemét. Két álmos szempár nézett rám.

- Hol vagyok? –kérdezte, nagyon kómásan.

- A kórházban.

- Jaj, igen. Azt hiszem elaludtam, pedig virrasztani akartam melletted….

- Miért tetted volna?

- Nem tudom. Nem akartam, hogy bajod essen.

- Itt a négy fal között a kórházban?

- Soha nem lehet tudni. –viccelődött, mivel mostanra már egészen éber lett. –Hozzak valamit?

- Ezt tőlem, vagy magadtól kérdezted?

- Öm. Azt hiszem is-is. –mondta, erre mindketten elnevettük magunkat. Megbeszéltük, hogy lemegy kajáért, amíg az orvos megvizsgál.

- Rendben, Chloe. Akár már most haza is mehetsz, de az iskolát egy ideig kerüld, itt az igazolás, és pihenj sokat! Jövő héten várlak vissza kontrolára. Addig otthon kell maradnod, aztán majd meglátjuk. Szia.

- Viszlát! –köszöntem el, nem vártam meg Niallt, hanem gyorsan összepakoltam és lementem hozzá. Nem lepődtem meg, mikor megtaláltam a bőfénél egy halom kajával a kezében.

- Hát te? Épp hozzád indultam. De így legalább nem kell annyit cipekednem. –mondta.

- Haza mehetek, de pihennem kell és jó ideig nem mehetek iskolába.

- Oké. Akkor ezt megesszük, és haza viszlek.

- Köszi! –megettünk mindent, amit Niall vett, megjegyezném, hogy nem volt kevés, és elindultunk haza, Manchester-be. Az úton nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk ki magunkból. –Khm. –köhintettem, mikor megérkeztünk a házunk elé és kiszálltam.

- Megvárom, míg bemész. –mondta. Úgy éreztem, hogy mindketten zavarban vagyunk.

- Oké. Köszi mindent. Majd beszélünk. Szia. –sarkon fordultam és bementem a kapunk. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy engem figyel. Benyitottam a bejárati ajtón majd ijedten visszafordultam és lerohantam Niallhoz. Könnyek szöketek a szemembe, majd szorosan megöleltem. Nem értette, hogy mi a baj, csak magához szorított.

- Mi a baj? –kérdezte ijedten. Nem tudtam felelni, mert még mindig sírtam. Ellökött magától, hogy a szemembe nézhessen. –Mi van, mond már!

- A-a-a. – nyöszögtem. Nem tudtam elmondani.

- Chloe! Chloe. Nyugodj meg, nem szabad, hogy felizgasd magad. Higgadj le és mond el, hogy mi van. –tudtam, hogy igaza van. Ha ideges leszek, akkor mehetek vissza a kórházba. Nekidőltem az autójának, mély lélegzetet vettem, majd kifújtam. Ezt addig csináltam, míg teljesen le nem nyugodtam. –Jól van. És akkor most mond, hogy mi történt.

- A- az. –szipogtam. –Az ablakok ki vannak törve a házba, minden fel van túrva, teljesen fel van fordulva a ház. A szüleim tegnap nem vették fel a telefont. És vissza sem hívtak. Úgy néz ki, hogy kiraboltak. Niall, ugye a szüleimnek nem lesz baja? –kezdtem megint sírni.

- Nem tudom. De azonnal hívom a rendőrséget. Majd ők körül néznek bent. – A rendőrök 5 percen belül ott voltak. Egy részük bement a házba, volt aki a kertet járta végig, és egy, aki engem és Niall faggatta.

- Mondják el, pontosan mi történt.

- Most jöttünk ide, mikor hívtuk magukat. Chloet hoztam haza a kórházból, bement a házba, de egyből visszaszaladt, mert megrémült. –mondta Niall, mivel látta, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy értelmesen el tudjam mondani a történteket.

- Ön szeretne még valamit hozzáfűzni? –nézett rám a rendőr. Csak megráztam a fejem, majd erőt vettem magamon és megkérdeztem.

- A szüleimnek nem lesz baja? Mikor végeznek a házkutatással?

- Amint tudunk. De kérem, vigye őt el innen, látom, hogy nagyon ideges. Különben sem éri meg itt szobrozni. Nem akarok senkit ijesztgetni, de a látvány, akár durva is lehet. –mondta Niallnak.

- Rendben. –biccentett, de ekkor rajtam már eluralkodott a pánik. Mi? Durva látvány? Mégis mi történt itt? Hol van anyu és apu? Látni akarom őket. Hisztizni kezdtem. Niall megfogott a derekamnál és beültetett az autóba, de én kinyitottam az ajtót és nem voltam hajlandó elmenni sehova. Mikor ezt 3-szor egymás után eljátszottuk, hogy ő beültet én meg kiszállok, rám csukta az ajtót és bezárta, hogy ne tudjam kinyitni. Beült mellém és elindultunk.

- Niall! Vigyél vissza, kérlek!!- siránkoztam

- Nem lehet, Chloe. Meg kell nyugodnod. Komoly bajod is eshet, ha itt maradsz. Haza megyünk hozzánk és ott megnyugszol szépen. Agyrázkódásod volt, nem lehetsz ideges, mert azzal az állapotodat súlyosbítod! Minden rendben lesz, vigyázok rád! –az utolsó mondatnál közel hajolt hozzám és puszit nyomott arcomra és el is fordult, hogy az útra nézzen. Normál körülmények között tomboltam volna az örömtől, de most semmi kedvem nem volt ilyenhez. Valamennyire megnyugodtam, mikor már a 1D házban a kanapén ülve szürcsölgettem a teámat, amit Niall készített. 

–Beszéltem a rendőrökkel. Egyenlőre nem találtak holttestet, sem levelet, semmi olyat, amit arra mutatna, hogy bántották, vagy bántani akarták a szüleid. –ült le mellém Niall. –Amint még többet tudnak, hívnak.

- Niall. Köszönöm, hogy mellettem vagy! –oda bújtam hozzá, ő pedig átölelt.

- Igazán nincs mit. Chloe, fontos vagy nekem. Soha nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Vigyázok rád és melletted leszek.

*Catrin szemszöge*

Csakúgy, mint Párizsba, haza is magángéppel utaztunk. Fejem Harry vállának dőlve pihent, az ő feje pedig az enyémre billent. Nem beszélgettünk, nem hülyültünk, élveztük a csöndet. Testünk teljesen egybefonódott. E szép, romantikus pillanatot az törte meg, hogy a gép elkezdett rázkódni. Harryvel összerezzentünk, majd meghallottuk a pilóta kétségbeesett hangját.

- Kedves utasaink! A gép technikai okok miatt kényszerleszállást indít. Kérem csatolják be öveiket és semmi esetre se álljanak fel! –mondta egy férfi hang. Engedelmeskedtünk, a gép egyre jobban rázkódott.

- Harry! Mi történik?!

- Nem tudom, de nyugodj meg. Kiváló pilótát fogadtam fel. Nem lesz semmi baj. –nyugtatott, de ő is épp oly ideges volt mint én. Jó ideig rázkódtunk és gyorsan haladtunk lefelé, majd egyszer csak egyenesbe jött a gép. Már nem zuhantunk és nem rázkódtunk.

- Huh. –sóhajtottam, de korai volt megnyugodni. Ami ez után jött borzalmas volt. De csak szép sorjában. Kb. 5 percig haladhattunk normál tempóban, szépen fokozatosan ereszkedtünk lejjebb. Mikor kinéztem az ablakon láttam, hogy már Anglia fölött vagyunk. Ekkor azonban újból rázkódni kezdtünk. Most már villámgyorsasággal zuhantunk a föld felé.

- Harry! –sikítottam.

- Catrin! Kérlek figyelj rám! Ha ezt nem élnénk túl, tudd, hogy teljes szívemből szeretlek! Mindig is szerettelek és szeretni foglak, még a túlvilágról is. Ha nem élném túl, de te igen, onnan fentről foglak figyelni és vigyázok rád!

- Nem! Nem akarlak elveszíteni! Ha meghalsz, megyek veled!

- Ne butáskodj!

- De! Nélküled nincs értelme az életemnek! De ne adjuk fel! Az angyalaim velünk vannak! Túl fogjuk élni! –mondtam, de ekkor már sírtam. Gyorsan imádkoztam magamban az angyalaimhoz, hogy mentsenek meg minket, és ha már engem nem is, de akkor Harryt. Harry közel hajolt, kezét az arcomra helyezte, és megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes csók volt és egyben az utolsó….

*Kívülálló szemszöge*

A gép villámgyorsasággal zuhant a földre, nem messze Londontól az egyik termőfölön. Nem robbant föl, ami kész csoda, de teljesen összetörött. Így ránézésre az utazók közül senki nem élte túl…. Vagy mégis?

Írjátok meg, hogy-hogy tetszett ez a rész, szerintetek hogy lesz a folytatás és hogy ha túléli valaki, ki lesz az!

18. Rész~ Elcsattant az első csók

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most itt a kövi. Egy kicsit más fordulatot vett a történet és itt most nem Catrin és Harry szerelme a lényeg.

*Chloe szemszöge*

Beleszippantottam a friss, londoni levegőbe. Nincs is jobb a vasárnap délutáni sétáknál a parkban. 1 perce behunytam a szemem és úgy sétáltam, mikor valaki teljes erejéből belém jött. Kapucnis pulcsi volt rajta, kapucni a fején, napszemüveg a szemén. Utolsó emlékem, hogy a földön fekszek és az idegen idegesen fölém hajol. Ez után minden elsötétült.

- Chloe! Chloe! Hallasz engem? Hahóó! –hallottam egy ismerős, ideges hangot.

- Ne kiabálj! –ripakodtam rá, majd szép lassan kinyitottam a szemem. Először nem láttam tisztán, csak foltokat. A fejem iszonyatosan fájt, ezért nem kísérleteztem meg, hogy esetleg felülök. –Hol vagyok?

- A házunkban. Ne haragudj, hogy úgy neked mentem!- kért bocsánatot. Még mindig nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az. A látásom már kitisztult, óvatosan oldalra fordítottam a fejem. Niall bűnbánó képét láttam.

- Te jöttél nekem? –kérdeztem halkan.

- Igen. Nagyon sajnálom, hidd el, csak követtek a fotósok.

- Semmi baj. Tudnál hozni jeget a fejemre?

- Persze, persze…. –dadogta idegesen és elhagyta a szobát. Ekkor végre felfogtam, mi is történt. Sétáltam, Niall nekem jött, elájultam, és most itt vagyok a házukba. Hm, igaz, hogy már voltam itt, és már beszélgettem és hülyültem is velük, mégis izgalomba jöttem, hogy ide hozott. Kis idő után visszajött a jéggel.

- Tessék. Jobb lenne, ha orvos is látna.

- Nem, kutya bajom. Csak a fejem fáj, és szédülök.

- Haha. Rendben, ha nem leszel rosszabbul, akkor nem viszlek orvoshoz.

- Jó. Hány óra?

- 5, miért?

- Haza kellene mennem, anyu már biztosan aggódik.

- Szó sem lehet róla! Itt kell maradnod, amíg jobban nem leszel.

- De már jól vagyok. –erőszakoskodtam, felültem, fel is pattantam az ágyról, de megszédültem, ha Niall nem kap el, összeesek.

- „Már jól vagyok.” –gúnyolódott, és leültetett az ágyra.

- Azt hittem…. –motyogtam.

- Hinni a templomba kell. Szóval, innen nem mozdulhatsz. Orvoshoz nem akarsz menni, de a szüleidet értesíteni kell. Holnap iskola. Mit tegyünk? –kérdezte. Meglepett, hogy ilyen informált.

- Gőzöm sincs.

- Oké, akkor még itt maradsz, kénytelen leszel beérni velem, mert más nincs otthon, és ha később jobban leszel hazaviszlek, ha nem, muszáj lesz szólni egy orvosnak, vagy a szüleidnek, de ők úgyis orvoshoz visznek.

- Tudom. Mit csinálunk?

- Beszélgessünk. Mesélj magadról. Mit szeretsz csinálni?

- Komolyan az én unalmas életrajzomat akarod hallgatni?

- Igen.

- Jó, de utána te is elmondod a tiédet! –alkudoztam.

- Van más választásom?

- Nincs.

- Akkor kezdjük.

Nagyon elszaladt az idő. 7 óra volt, mikor észbe kaptunk, hogy valamit tenni kéne. Viszont Niall és én nagyon jóban lettünk. Megállás nélkül csak beszélgettünk, sok mindent megtudtunk egymásról. Hihetetlenül aranyos srác. Azt hiszem, a rajongásom, ha nevezhetem így, átalakult szerelem félébe. Az a baj velem, hogy hamar szerelembe esek, aztán nehéz belőle kimászni, ha nem viszonozzák. Hogy most is így lesz-e, ki tudja? Hisz, én csak egy átlagos lány vagyok, aki mellesleg 1D fan is, ő pedig világhírű, miért pont én kellenék neki? Ugyan, jobb, ha mielőbb elkezdek kimászni a szerelem gödréből, mert rossz vége lehet.

- Niall. Nagyon jól éreztem magam veled, de most már mennem kellene. Jól vagyok, tényleg.

- Ne! Nem engedlek el. Szeretnék még veled lenni. –na ez a kérés váratlanul ért.

- Én is jól éreztem magam, de mint mondtad, holnap iskola.

- Suli után átjössz?

- Meglátom. –felálltam, de megint megszédültem. –Ajjaj. Nem vagyok túl jól.

- Oké, akkor gyere, beviszlek a kórházba és majd onnan telefonálsz haza. –felkapott az ölébe és elindult.

- Niall, jobb lenne, ha a saját lábamon mennék. Főleg a lépcsőn, még leesünk.

- Könnyebb vagy, mint gondoltam. De rendben, de csak a lépcsőn, és ott is végig kapaszkodj belém! - adta az utasításokat. Jólesik, hogy így törődik velem. Leballagtunk a lépcsőn, beültetett az autóba és elindultunk.

- Amúgy, hol a többiek?

- Buliznak.

- Jaj, akkor te miattam nem vagy ott?

- Nem. Vagyis, részben. De nem mindenki bulizik, Harry Párizsban van Catrinnal.

- Niall. Állj meg, és tegyél ki. Eljutok a kórházba, menj bulizz a srácokkal.

- Megőrültél? Nem hagylak itt az út közepén. Különben is, veled jobban éreztem magam, mint bármelyik másik buliban. –elpirultam, de mivel sötét volt, azt hittem nem látta. Tévedtem. –Bocsi.

- Mi?

- Sajnálom, hogy zavarba hoztalak….

- Hogy mi, honnan tudod?

- Á, szóval igaz! –kacsintott.

- Jaj, tee!! –kiáltottam, ekkor éreztem, hogy megint megszédülök.

- Jól vagy?

- Nem igazán. Áh, végre itt a kórház. Remélem semmi komoly!

- Én is.

Bementünk, Niall szólt a legelső orvosnak, akit meglátott. Behívtak egy vizsgálóba, ő pedig kint várt. Már van 10 perce vizsgáltak, mikor az orvos megszólalt.

- Sajnálom, úgy tűnik, kisebb agyrázkódást szenvedtél. Ma éjszakára bent tartunk, és ha nem lesz semmi baj, holnap haza mehetsz, de a héten ne menj iskolába, és pihenj sokat, valamint vigyázz a fejedre! Értesítsem a szüleidet?

- Ne, majd én, csak Niallt kérem, hívja be!

- Azonnal. Nővér, kérem, addig készítse el Chloe kórtermét és ágyát. –szólt a nővérhez, majd újra hozzám fordult- Előbb átmész a kórtermedbe, és csak utána beszélhetsz a barátoddal, rendben?

- Igen. –szótlanul átsétáltunk egy másik szobába, Niall utánunk, de nem szólt semmit. Miután ágyba parancsoltak, végre beengedték.

- Na, mi van?

- Kisebb agyrázkódás. Ma este bent kell maradnom, de ha nem lesz baj, haza mehetek, de jövő héten nem mehetek suliba. Köszi, hogy behoztál, de most már nyugodtan menj bulizni, vagy haza, tényleg.

- Nem, veled maradok. De teljesen megéheztem. Nem bánod, ha lemegyek a büfébe?

- Dehogy! Addig hazatelefonálok. –Niall elhagyta a termet én pedig a telefonomat kihúztam a zsebemből és hívtam anyát. Ki volt kapcsolva. Apu szintúgy. Megcsörgettem hát az otthoni telefont, de ott is csak a rögzítő. Gyorsan elhadartam, hogy mi a helyzet, majd letettem. Pont jókor, megérkezett Niall is csomó kajával. –Ezt mind megeszed? –kérdeztem, mert tény, hogy sokat eszik, de ez még hozzá is nagyon sok volt.

- Hát, most nem. De reggelig ki kell bírnom. Ahhoz képest, viszont kevés, de valahogy túlélem.

- Reggelig? Miért lennél itt reggelig? Beteg vagy?

- Nem. De nem mozdulok mellőled.

- Ne hülyéskedj. Ne maradj itt végig.

- Hé, azok után, amit tettem, ennyivel jövök. –ekkor azonban elszomorodtam. Vagyis nem miattam marad itt, hanem mert bűntudata van. Mesés! Pedig már reménykedtem, de hülye vagyok. Látta rajtam, hogy elkenődök, ezért megtörte a csendet.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, dehogy….

- Nem csak azért maradok, mert bűntudatom van. –mondta, mintha tudna olvasni a gondolataimban. –Azért is, mert szeretek veled lenni. –felcsillant a szemem. –Csak azért nem mondtam így ki, mert jellemző rám, hogy hamar szerelembe esek, de ennek általában nincs jó vége.

- Vicces. Velem is mindig ez van.

- Akkor van közös bennünk.

- Aha. –mondtam. Közelebb húzta a székét az ágyamhoz. Megsimogatta arcom. A hajam a fülem mögé simította. Mindig közelebb hajolt felém. A szívem vadul dobogott és alig kaptam levegőt. Lassan közelített. Lehunytam a szemem és én is közelebb hajoltam hozzá. Addig közelítettünk egymáshoz, míg végül ajkaink összeértek és elcsattant az első csókunk.

17. Rész~ Valantin-nap június közepén♥

Sziasztok! Itt a megígért romantikus, szerelmes rész Valantin-nap alkalmából! Remélem tetszeni fog, a kövi, csak 7végén jön, és csak 5 komi után!

Boldog Valentin-napot minden olvasómnak!♥

Reggel Harry puha kezének simogatására ébredtem.

- Jó reggelt, Drágám! –köszönt kedvesen.

- Neked is, Életem. Hány óra?

- Hajlani 5. –mosolygott huncutul, erre egyből felugrottam.

- Mi? Akkor minek keltettél fel? –ripakodtam rá.

- Mert ma kirándulni megyünk. Romantikus napot terveztem.

- És ehhez 5-kor kell kelnem?

- Időben el kell kezdeni. –mondta és egy tálcát nyújtott át, amin mindenféle finomság volt. –Jó étvágyat! –puszit nyomott az arcomra és elindult a szekrénye felé, majd egy kisebb bőröndbe ruhákat pakolt.

- Te meg mit művelsz?

- A mai napot nem otthon töltjük. Elutazunk. Reggeli után te is pakolj össze és készülj el, nincs sok idő, jó lenne a házból fél 6-kor elindulni.

- Mi? Hova megyünk? A többiek jönnek? Ők tudják? Hol vannak most?

- Titok, nem jönnek, mint már mondtam, romantikus napot terveztem. Ahhoz csak ketten kellünk. Tudnak róla, és ma mellőzni tudnak. Alszanak. Még valami? Egyél, mert elhűlik a tojás!

Úgy véltem, semmit nem fog elárulni a „romantikus napról”, ezért engedelmeskedtem és megettem mindent, ami a tálcámon volt. Ki tudja hova visz, és mikor eszünk legközelebb. Hosszú sima hajamat kifésültem és hagytam, hogy vállamra omoljon, fogat mostam és felöltöztem. 

Mindent, amit a nevelőotthonból hoztam bedobáltam a sporttáskába és büszkén kijelentettem:

- Készen vagyok!

- Remek, épp időben. Menjünk! –berakta a csomagokat az autóba, beszálltunk és elindultunk, fogalmam sincs, merre.

- Nos, hova is viszel?

- Titok.

- Hm. –duzzogtam. Már egy ideje autóztunk, majd megálltunk a londoni reptér előtt. –Mégis hol lesz az a romantikus nap? Hawaii-n?

- Attól azért közelebb. –mosolygott. Fogtuk a csomagokat majd Harry utasítására leültünk egy padra.

„A 6-kor induló párizsi gépre kérem most szálljanak fel! Hamarosan indul!” – hallottuk a hangszóróból egy nő hangját. Harry rápillantott órájára, ami 5:45-öt mutatott. Tovább ültünk, egészen 6:55-ig. Ez alatt az idő alatt már szóltak, hogy 6-kor indul gép Madridba, Budapestre és Pozsonyba, de Harry ült mozdulatlanul. Sokszor meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, de tudtam úgysem válaszol. Felpattant 6 előtt 5 perccel, megragadta a kezem és húzni kezdett. Elérkeztünk egy repülő géphez. Közönséges járműnek látszott, azonban nem szállt fel rá senki, egyedül voltunk rajta.

- Hova megyünk? –türelmetlenkedtem.

- Amint felszáll a gép, mindent elmondok. –szólt kedvesen, majd leült az egyik székre a repülőn, én pedig mellé.

„Kérem kapcsolják be öveiket, megkezdjük a felszállást!” –szólt a pilóta. Már két perce a felhők felett repültünk és végre belekezdett.

- Szóval, magángéppel megyünk valahová, ott töltjük a mai napot és az éjszakát is, holnap pedig az első géppel haza jövünk. Remélem tetszeni fog! Ezt tervezgetem tegnap estétől.

- Akkor ezért ültél géphez, miután elaludtam.

- Igen.

- Oké, akkor most szundítanék, ha nem baj…

- Persze!

Egy kicsit még csodáltam a felhőket az ablakon át, majd fejem Harry vállára hajtottam és állomra szenderültem.

- Catrin! Megérkeztünk! –hallottam Harry édes hangját.

- Máris?

- 2 órán át aludtál! –lehelt csókot ajkamra.

- Kevesebbnek tűnt. Felvettük a csomagokat és leszálltunk a repülőről. Kimentünk az utcára és elállt a lélegzetem. –De hiszen ez Párizs! –hüledeztem.

- Pontosan. A szerelem városa. –mondta és közben megcsókolt. – Gyere, elmegyünk a hotelba és ott mindent megbeszélünk! –bólintottam, fogtunk egy taxit és egy meseszép hotel elé mentünk. A szoba, az leírhatatlanul gyönyörű volt. Nem is értem, én ennyit nem érdemlek. Könnyes szemekkel ugrottam a nyakába és megcsókoltam. –Tetszik?

- Viccelsz? Elképesztő! És, mit csinálunk?

- Amit szeretnél. Mondjuk, nem olyan napot terveztem, hogy múzeumokat, meg ilyeket nézegetünk….

- De bolond vagy!

- Ám, az Eiffel toronyhoz majd fogunk menni!

- Oké, akkor, csak menjünk és sétáljuk.

- Ahogy óhajtod, Drágám! –kinyitotta az ajtót és elmentünk sétálni a városba. Lesétáltunk a Szajna partjára, végig egymás kezét fogva, nagyon romantikus volt. A parkba menet eleredt az eső, de mi bosszankodás helyett nagyon is élveztük. Harry megragadta a karom, magához húzott, s az esőben megcsókolt. Hihetetlenül romantikus volt, igaz, hogy mindenünk csurom vizes lett, de ezzel nem törődtünk. Tovább sétáltunk vizesen az Eiffel toronyhoz.

- Hisz ez gyönyörű! –ámuldoztam.

- Igen. Örülök, hogy veled nézhetem meg először! –lehelt csókot ajkamra.

- Én is. Éjszaka is biztos csodaszép!

- Látni fogod éjjel is, ne aggódj!

- Tulajdonképpen, miért jöttünk ide? Már, úgy értem, hogy miért ez az egész, hogy „romantikus nap”, ide repültünk Párizsba….

- Miért, nem tetszik?

- Ezt egy szóval sem mondtam. Sőt, imádom!

- Ennek örülök. Ami a kérdésedet illeti. Mindig is szerettem volna az igaz szerelmemmel eljönni Párizsba, és úgy érzem, te vagy az. Tudom, ez nagyon gyors, de érzem, te vagy a nagy Ő! Catrin, szeretlek! Különben pedig, otthon valahogy mindig összeveszünk. Gondoltam, töltsünk el egy szép napot itt. Ha úgy tetszik, nevezheted Valentin-napnak. –kacsintott.

- Remélem, ezek után nem kapunk össze semmin! És Valentin-nap? Június közepén?

- Én is! És, ahogy tetszik. –mondta és megcsókolt. A szállodába menet teljesen megszáradt a ruhánk, merthogy közben kisütött a nap, de a hajunk még nem. Ezért első dolgunk volt átöltözni és megszárítkozni. –El kell intéznem valamit, ígérem, gyors leszek, addig maradj itt.

- De…. –ellenkeztem, ám Harry már ott sem volt. Vajon mi lehet neki ennyire fontos? 10 percig ültem teljesen egyedül, valami francia műsort nézve, nem sokat értettem belőle. Valami sorozat, és nem ismerem a történet elejét, de néztem. Francia gyakorlásra jó volt.

- Bocsi, hogy ilyen sokáig elvoltam…. –sütötte le a szemét a megérkező Harry.

- Hol voltál? –vontam felelőségre.

- Ezért! –mondta és átadott egy dobozt. Elmosolyodtam.

- Ez meg mi?

- Nyisd ki, remélem tetszik! –mosolygott. A dobozban egy gyönyörű kék ruha volt, hozzá cipő és kiegészítő.

- Harry, ez..ez gyönyörű!

- Örülök, hogy tetszik. Elviszlek majd vacsorázni, ezt vedd fel! És most gyere, körül nézünk a városban. Úgy hallottam, sok lány szeret Párizsban vásárolni.

- De Harry, nekem nincs pénzem.

- De nekem van. Na, nincs kifogás, menjünk!

Tényleg meseszép ruhák voltak a boltokban, Harry nem engedte, hogy üres kézzel távozzunk, szóval lett sok szép új holmim. Csak az bánt, hogy ezt mind ő fizette. Villám gyorsasággal eljött az este. Vége ennek a csodaszép napnak. Vagyis, ezt hittem.

- Kész vagy? –kérdezte.

- Máris! –kiléptem a fürdőszobából, és meghökkent arcát tanulmányoztam.

- Valami baj van?

- Nem, semmi…. Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy! Indulhatunk?

- Igen.

Kimentünk a hotelből, ahogy egy limuzin várt ránk.

- Mégis hova megyünk, divatbemutatóra? –kérdeztem csodálkozva.

- Nem, de ma még nem költekeztem eleget. –kacsintott és kinyitotta a limó ajtaját. Csak halványan mosolyogtam, mert belegondoltam, hogy ez biztosan egy vagyon volt. –Mi a baj?

- Semmi.

- Na persze. Ki veled!

- Csak, elgondolkodtam. Én nem érek ennyit.

- Ezt többet meg ne halljam! Ha nem érnél, nem tenném. De nekem érsz ennyit! –közel hajolt, majd szépen lassan, finoman csókot lehelt ajkamra, amit viszonoztam. Az út valahogy csendesen telt, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Mikor kiszálltunk a szám tátva felejtettem. Az Eiffel torony előtt álltunk, ki volt világítva, gyönyörű volt. –Gyere! –megfogta a kezem és húzni kezdett, fel lifteztünk a torony tetejére, ahonnan a kilátás csodás volt, és ahol egy asztal várt ránk, rajta gyertyák és minden féle finomság.

- Ez a te műved?

- Szerinted?

- Jézusom! Ennyi azért tényleg túlzás, nem gondolod?

- Nem.

A vacsora nagyon romantikusra sikerült, valami francia különlegességet ettünk, de a nevét már nem tudom, utána pedig az esti párizsi tájat néztük a torony tetejéről.

- Brr. –vacogtam.

- Tessék, itt a zakóm. –terítette rám Harry.

- Köszönöm. Olyan csodás volt ez a nap. Köszönöm szépen! Nagyon jól éreztem magam. –mondtam és megcsókoltam. Itt állok fenn az Eiffel torony tetején és csókolózom életem szerelmével. Hát nem romantikus? Harry elkotorta hajam a szememből és a homlokát az enyémnek nyomta.

- Szeretlek! –suttogta.

- Én jobban. –erre elmosolyodott.

- Én viszont örökre. –kézen fogva elsétáltunk oda, ahol a limuzin volt. Beszálltunk és hazavitt minket. Fáradtan dőltem le az ágyra, Harry rám feküdt, de vigyázott, nehogy összenyomjon és hevesen csókolódzni kezdtünk. Kis idő után, rájöttem, mi is a terve, de erre én nem álltam készen, ezért lelöktem magamról.

- Harry, ez nekem nem fog menni, sajnálom. Megyek lezuhanyozok.

- Sajnálom. Én is…. –hebegte zavartan és leszállt az ágyról. 10 percig áztattam magam a hideg zuhany alatt, másik 10 percig pedig a forró alatt. Harryn és a történteken gondolkodtam. Bármennyire is szeretem, még nem állok készen rá, nem ez nekem most nem megy, nem alkalmas sem az idő, sem a hely. Vagy mégis? Ez az ideális alkalom? Egy idő után feladtam, és eldöntöttem, hogy lesz, aminek lennie kell. Belebújtam kényelmes pizsamámba, nagy levegőt vettem és kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Harry sehol nem volt. Aztán meghallottam, hogy a másik fürdőszobában még folyik a víz, gondoltam még mindig zuhanyozik. Elpakoltam a ruháim, és az új holmiaim nézegettem, amit Harrytől kaptam. Ekkor eszembe jutott, hogy én is vettem neki valamit. Meg is találtam, pont időben, mert ekkor kijött.

- Harry…. Annyi mindent kaptam ma tőled, hogy ezt nem tudom majd semmivel meghálálni. De hoztam magammal egy kis zsebpénzt, és izé…. Egyik boltban megláttam, és megvettem. Egyik a tiéd, másik az enyém. –mondtam és felemeltem két nyakláncot. Az egyik egy szívecske volt, benne hely egy puzzle résznek. A másik pedig a szívből hiányzó puzzle volt. –Melyiket kérded? –kérdeztem. Nézegette a két láncot, végül rábökött a szívre.

- Ezt, mert az én szívem csak akkor teljes, ha velem vagy. De ha külön válunk, épp oly üresnek érzem, mit ez, ha kiveszed belőle a puzzlet.

- Rendben. Remélem tetszik.

- Nagyon, hisz tőled kaptam!

Apró, finom csókokat lejtett ajkamra, derekamnál magához húzott. Karom átfontam nyaka körül. Váratlanul felkapott, oda vitt az ágyhoz, majd óvatosan letett.

- Jó éjt! –csókolt meg. El akart menni az ágy másik felére, hogy mellém feküdjön, de nem engedtem. Megragadtam a pulcsiját és magamhoz húztam, hogy ajkaink újra egybe érjenek. Hevesen csókoltam, de ő elhúzta fejét. –Catrin, azt mondtad, hogy nem akarod! Én ezt tisztéletben tartom, nem kell erőltetni.

- Nem erőltetem. Most már akarom! –felültem az ágyra és megcsókoltam. Kis idő múlva valahogy lekerült rólunk a pulcsi és a nadrág is, aztán már csak egy lépés volt, hogy megszabaduljunk a fehér neműktől. 

Jó volt érezni, ahogy izgalomtól forró teste az enyémhez simul, most már teljesen magaménak éreztem, mert megtörtént! Igen! Vele volt az első, és úgy érzem, bátran mondhatom, hogy fantasztikus volt!

Harry a takaró alatt ölelt át, és úgy aludt el. Én hajnalig nem tudtam lecsukni a szemem. A mai napon tűnődtem. Azaz, a tegnapin. Ahogy vásároltunk, ahogy megáztunk, a vacsora, azok a szép percek, Párizs, és az este. Azzal, hogy szeretkeztünk, úgy érzem, a kapcsolatunk egy teljesen új szintre lépett. Egy szinttel feljebb. Azt hiszem, még soha nem voltam ennyire boldog. Még mindig Harry karjaiban feküdtem, de még mindig nem tudtam elaludni. Teljesen fel voltam dobódva, úgy éreztem tele vagyok energiával a szerelemtől. Ha jól tudom, 5 óra lehetett, mikor képes voltam lehunyni a szemem és álomba szenderülni Harry ringató karjaiban. Ez volt életem legjobb június közepei Valentin-napja!