18. Rész~ Elcsattant az első csók

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most itt a kövi. Egy kicsit más fordulatot vett a történet és itt most nem Catrin és Harry szerelme a lényeg.

*Chloe szemszöge*

Beleszippantottam a friss, londoni levegőbe. Nincs is jobb a vasárnap délutáni sétáknál a parkban. 1 perce behunytam a szemem és úgy sétáltam, mikor valaki teljes erejéből belém jött. Kapucnis pulcsi volt rajta, kapucni a fején, napszemüveg a szemén. Utolsó emlékem, hogy a földön fekszek és az idegen idegesen fölém hajol. Ez után minden elsötétült.

- Chloe! Chloe! Hallasz engem? Hahóó! –hallottam egy ismerős, ideges hangot.

- Ne kiabálj! –ripakodtam rá, majd szép lassan kinyitottam a szemem. Először nem láttam tisztán, csak foltokat. A fejem iszonyatosan fájt, ezért nem kísérleteztem meg, hogy esetleg felülök. –Hol vagyok?

- A házunkban. Ne haragudj, hogy úgy neked mentem!- kért bocsánatot. Még mindig nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az. A látásom már kitisztult, óvatosan oldalra fordítottam a fejem. Niall bűnbánó képét láttam.

- Te jöttél nekem? –kérdeztem halkan.

- Igen. Nagyon sajnálom, hidd el, csak követtek a fotósok.

- Semmi baj. Tudnál hozni jeget a fejemre?

- Persze, persze…. –dadogta idegesen és elhagyta a szobát. Ekkor végre felfogtam, mi is történt. Sétáltam, Niall nekem jött, elájultam, és most itt vagyok a házukba. Hm, igaz, hogy már voltam itt, és már beszélgettem és hülyültem is velük, mégis izgalomba jöttem, hogy ide hozott. Kis idő után visszajött a jéggel.

- Tessék. Jobb lenne, ha orvos is látna.

- Nem, kutya bajom. Csak a fejem fáj, és szédülök.

- Haha. Rendben, ha nem leszel rosszabbul, akkor nem viszlek orvoshoz.

- Jó. Hány óra?

- 5, miért?

- Haza kellene mennem, anyu már biztosan aggódik.

- Szó sem lehet róla! Itt kell maradnod, amíg jobban nem leszel.

- De már jól vagyok. –erőszakoskodtam, felültem, fel is pattantam az ágyról, de megszédültem, ha Niall nem kap el, összeesek.

- „Már jól vagyok.” –gúnyolódott, és leültetett az ágyra.

- Azt hittem…. –motyogtam.

- Hinni a templomba kell. Szóval, innen nem mozdulhatsz. Orvoshoz nem akarsz menni, de a szüleidet értesíteni kell. Holnap iskola. Mit tegyünk? –kérdezte. Meglepett, hogy ilyen informált.

- Gőzöm sincs.

- Oké, akkor még itt maradsz, kénytelen leszel beérni velem, mert más nincs otthon, és ha később jobban leszel hazaviszlek, ha nem, muszáj lesz szólni egy orvosnak, vagy a szüleidnek, de ők úgyis orvoshoz visznek.

- Tudom. Mit csinálunk?

- Beszélgessünk. Mesélj magadról. Mit szeretsz csinálni?

- Komolyan az én unalmas életrajzomat akarod hallgatni?

- Igen.

- Jó, de utána te is elmondod a tiédet! –alkudoztam.

- Van más választásom?

- Nincs.

- Akkor kezdjük.

Nagyon elszaladt az idő. 7 óra volt, mikor észbe kaptunk, hogy valamit tenni kéne. Viszont Niall és én nagyon jóban lettünk. Megállás nélkül csak beszélgettünk, sok mindent megtudtunk egymásról. Hihetetlenül aranyos srác. Azt hiszem, a rajongásom, ha nevezhetem így, átalakult szerelem félébe. Az a baj velem, hogy hamar szerelembe esek, aztán nehéz belőle kimászni, ha nem viszonozzák. Hogy most is így lesz-e, ki tudja? Hisz, én csak egy átlagos lány vagyok, aki mellesleg 1D fan is, ő pedig világhírű, miért pont én kellenék neki? Ugyan, jobb, ha mielőbb elkezdek kimászni a szerelem gödréből, mert rossz vége lehet.

- Niall. Nagyon jól éreztem magam veled, de most már mennem kellene. Jól vagyok, tényleg.

- Ne! Nem engedlek el. Szeretnék még veled lenni. –na ez a kérés váratlanul ért.

- Én is jól éreztem magam, de mint mondtad, holnap iskola.

- Suli után átjössz?

- Meglátom. –felálltam, de megint megszédültem. –Ajjaj. Nem vagyok túl jól.

- Oké, akkor gyere, beviszlek a kórházba és majd onnan telefonálsz haza. –felkapott az ölébe és elindult.

- Niall, jobb lenne, ha a saját lábamon mennék. Főleg a lépcsőn, még leesünk.

- Könnyebb vagy, mint gondoltam. De rendben, de csak a lépcsőn, és ott is végig kapaszkodj belém! - adta az utasításokat. Jólesik, hogy így törődik velem. Leballagtunk a lépcsőn, beültetett az autóba és elindultunk.

- Amúgy, hol a többiek?

- Buliznak.

- Jaj, akkor te miattam nem vagy ott?

- Nem. Vagyis, részben. De nem mindenki bulizik, Harry Párizsban van Catrinnal.

- Niall. Állj meg, és tegyél ki. Eljutok a kórházba, menj bulizz a srácokkal.

- Megőrültél? Nem hagylak itt az út közepén. Különben is, veled jobban éreztem magam, mint bármelyik másik buliban. –elpirultam, de mivel sötét volt, azt hittem nem látta. Tévedtem. –Bocsi.

- Mi?

- Sajnálom, hogy zavarba hoztalak….

- Hogy mi, honnan tudod?

- Á, szóval igaz! –kacsintott.

- Jaj, tee!! –kiáltottam, ekkor éreztem, hogy megint megszédülök.

- Jól vagy?

- Nem igazán. Áh, végre itt a kórház. Remélem semmi komoly!

- Én is.

Bementünk, Niall szólt a legelső orvosnak, akit meglátott. Behívtak egy vizsgálóba, ő pedig kint várt. Már van 10 perce vizsgáltak, mikor az orvos megszólalt.

- Sajnálom, úgy tűnik, kisebb agyrázkódást szenvedtél. Ma éjszakára bent tartunk, és ha nem lesz semmi baj, holnap haza mehetsz, de a héten ne menj iskolába, és pihenj sokat, valamint vigyázz a fejedre! Értesítsem a szüleidet?

- Ne, majd én, csak Niallt kérem, hívja be!

- Azonnal. Nővér, kérem, addig készítse el Chloe kórtermét és ágyát. –szólt a nővérhez, majd újra hozzám fordult- Előbb átmész a kórtermedbe, és csak utána beszélhetsz a barátoddal, rendben?

- Igen. –szótlanul átsétáltunk egy másik szobába, Niall utánunk, de nem szólt semmit. Miután ágyba parancsoltak, végre beengedték.

- Na, mi van?

- Kisebb agyrázkódás. Ma este bent kell maradnom, de ha nem lesz baj, haza mehetek, de jövő héten nem mehetek suliba. Köszi, hogy behoztál, de most már nyugodtan menj bulizni, vagy haza, tényleg.

- Nem, veled maradok. De teljesen megéheztem. Nem bánod, ha lemegyek a büfébe?

- Dehogy! Addig hazatelefonálok. –Niall elhagyta a termet én pedig a telefonomat kihúztam a zsebemből és hívtam anyát. Ki volt kapcsolva. Apu szintúgy. Megcsörgettem hát az otthoni telefont, de ott is csak a rögzítő. Gyorsan elhadartam, hogy mi a helyzet, majd letettem. Pont jókor, megérkezett Niall is csomó kajával. –Ezt mind megeszed? –kérdeztem, mert tény, hogy sokat eszik, de ez még hozzá is nagyon sok volt.

- Hát, most nem. De reggelig ki kell bírnom. Ahhoz képest, viszont kevés, de valahogy túlélem.

- Reggelig? Miért lennél itt reggelig? Beteg vagy?

- Nem. De nem mozdulok mellőled.

- Ne hülyéskedj. Ne maradj itt végig.

- Hé, azok után, amit tettem, ennyivel jövök. –ekkor azonban elszomorodtam. Vagyis nem miattam marad itt, hanem mert bűntudata van. Mesés! Pedig már reménykedtem, de hülye vagyok. Látta rajtam, hogy elkenődök, ezért megtörte a csendet.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, dehogy….

- Nem csak azért maradok, mert bűntudatom van. –mondta, mintha tudna olvasni a gondolataimban. –Azért is, mert szeretek veled lenni. –felcsillant a szemem. –Csak azért nem mondtam így ki, mert jellemző rám, hogy hamar szerelembe esek, de ennek általában nincs jó vége.

- Vicces. Velem is mindig ez van.

- Akkor van közös bennünk.

- Aha. –mondtam. Közelebb húzta a székét az ágyamhoz. Megsimogatta arcom. A hajam a fülem mögé simította. Mindig közelebb hajolt felém. A szívem vadul dobogott és alig kaptam levegőt. Lassan közelített. Lehunytam a szemem és én is közelebb hajoltam hozzá. Addig közelítettünk egymáshoz, míg végül ajkaink összeértek és elcsattant az első csókunk.