Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :)
Hetek, sőt
hónapok teltek el. Ma pontosan július 15.-ét írunk. Sok minden történt ez alatt
a majdnem fél év alatt. Én sikeresen leérettségiztem, de nem jelentkeztem fő
sulira, vagy egyetemre, hisz nincs értelme. Ahogy Tom mondta, tényleg terhes
lettem. A szülésig még van 4 hónapom. Harry, ahogy kértem, nem keresett. Nem
tudom, hogy azért, mert ez volt a kívánságom, vagy, mert nem jutok eszébe, de
nekem ez most teljesen mindegy. A lényeg, hogy éli az életét, és szép lassan
elfelejt. A pocakom folyamatosan nőtt. Szerencsére, Mrs. Kingslei mindenben
segít, amiben csak tud.
Meleg,
napfényes nyári reggelre ébredtem. Gyönyörű idő volt, ezért gondoltam, kimegyek
sétálok a parkban Hilaryvel. Felöltöztem, majd rá is adtam valami szép nyári
ruhát, és elindultunk. Már egy ideje sétáltunk, mikor érdekes kérdést tett fel
nekem.
- Mikor
születik meg a testvérem? –kérdezte, és megállt.
- Tessék?
–néztem rá furcsán.
- A testvérem.
Aki itt van bent! –mutatott a hasamra. Most már leesett. Felnevettem, és
megfogtam a kezét, így sétáltunk tovább.
- A gyerek,
aki hamarosan születni fog, nem a testvéred. Nem én vagyok az anyukád.
- De te mindig
olyan jól bántál velem. Úgy érzem, te vagy az anyukám. Miután apuciék a nevelő
otthonba hoztak Catrin vigyázott rám mindig. Olyan volt, mint te. Ő is folyton
gondoskodott rólam. De aztán ő elment, és jöttél te. Angela, annyira szeretlek!
–bújt oda hozzám. Könnyek gyűltek a szemembe. Ez a csöpp lány, aki még ilyen
kicsi, és mégis annyit szenvedett. Akit tényleg úgy szeretek, mintha a lányom lenne.
- Én is
szeretlek, Kincsem! –letöröltem könnyeim, majd tovább mentünk. Ekkor egy
fuvallat söpörte hátra hajam, majd halk suttogást hallottam.
- Azonnal
menjetek haza. Beszélnünk kell! –ismertem fel Alice hangját.
- Haaah
–sóhajtottam.
- Mi a baj?
- Semmi, csak,
mintha rúgott volna a baba. Gyere, menjünk haza, jobb lesz, ha lepihenek.
–nyugtattam meg a kislányt, és elindultunk. Mikor hazaértünk átadtam Hilaryt a
nevelőknek, azzal, hogy én lefekszem pihenni, vigyázzanak rá. Mikor beértem a
szobámba, bezártam az ajtót.
- Alice!
Tiszta a levegő, jöhetsz! –szóltam, majd megjelent angyal barátnőm, Tommal
együtt. – Sziasztok! De jó, titeket látni, már úgy hiányoztatok!
- Szia!
–köszöntek egyszerre, de ők koránt sem voltak olyan vidámak, mint én.
- Valami baj
van? –kérdeztem aggódva.
- Catrin,
kérlek ülj le. –szólt Alice.
- Mi? Mi van?
- Nyugodj meg,
nem jó ha idegeskedsz! – fogta meg a karom Tom, és leültetett az ágyra.
–Rendben vagy?
- Igen. Ki
vele, mi történt?
- Amit most
mondani fogunk, azt nem lesz egyszerű feldolgoznod. Kérlek ne idegesítsd fel
magad nagyon, mert az árt a babádnak. –Alice.
- Ilyen nagy
gond van? Jó, megígérem.
- Tudod, te
angyal voltál, és az volt a feladatod, hogy jó útra térítsd Harryt. És azzal a
feltétellel élhetsz itt tovább, mint 1 év, ha őszintén beléd szeret. –Tom.
- Igen…
- És ez még
mindig érvényes. Mivel a baba hamarabb megszületik majd, mint január 1., amikor
ide jöttél, és ha Harry nem szert beléd, akkor vissza kell jönnöd hozzánk, ám a
gyermek nélkül. –Alice.
- Mi? Nem, ez
nem lehet, nem hagyhatom magára! Nem lehet árva! –kezdtem hisztizni.
- Ne, kérlek,
Catrin, higgadj le, mert ha nem, akkor lehet, hogy a világra sem tudod hozni épségben!
–utasított Alice.
- Lehet, hogy
jobb is lenne neki. Itt fog maradni egyedül 1 hónaposan anya nélkül. Az apja
pedig azt sem tudja majd, hogy létezik.
- Ezen lehet
változtatni. –Tom.
- Nem! –ráztam
meg a fejem, könnyes szemmel. –Harry élete nem mehet ez miatt tönkre. Nem
tudhatja az igazságot. De te…te miért nem mondat ezt nekem? Akkor még nem volt
késő az abortuszhoz! –támadtam meg Tomot.
- Akkor még
nem tudtuk. Most mondták el, amint meghallottuk egyből jöttünk. –szólalt meg a srác
védelmére Alice.
- Ez nem
lehet. Miért, miért büntet engem ennyire a sors? Nem szenvedtem még eleget?
–zokogtam. – De ha még én ki is készülök teljesen, az már nem érdekel, de ő? Ő
még világra sem jött, még semmit nem tette, de máris meg van pecsételve a
sorsa, ami nem ígérkezik valami fényesnek.
- Tom, kérlek
magunkra hagynál? Megpróbálom megnyugtatni. –fordult Alice Tomhoz, aki
engedelmesen bólintott, majd köddé vált. – Oké, akkor beszélgessünk. Mit
szeretnél, ha fiú lenne, vagy lány?
- É-én azt
hiszem, azt, hogy lány. –szipogtam. – De nem mindegy, hisz nem leszek vele!
–sírtam tovább.
- Jaj, Catrin!
Kérlek, nyugodj meg! Itt lehetsz vele. Angyalként. Őrizni fogod őt.
- Te ezt nem
érted! Az nem ugyan az, mintha vele lennék emberként. Nem dajkálhatom majd meg,
nem vigasztalhatom meg, ha éjjel sírni kezd, nem… egyszerűen nem lesz anyja.
Alice, segíts! Nem lehet, hogy elviszem magammal az agyalok közé, vagy vele
maradok, amíg nem lesz nagyobb?
- Az utolsó
sajnos teljesen kizárt. Az első.. nem tudom. Megkérdezhetem, de én nem fűznék
hozzá túl sok reményt. Sajnálom.
–hajtotta le a fejét. Tovább sírtam, majd oda jött az ágyamhoz, leült
mellém, és megölelt. –Kérlek nyugodj meg. A lányod miatt! –erre felkaptam a
fejem.
- H-honnan
v-veszed, hogy lány lesz?- kérdeztem, mire csak elmosolyodott.
- Én tudom.
Ahogy Tom tudta, hogy terhes leszel, úgy én tudom, hogy kislányod lesz.
–mosolygott, és próbált jobb kedvre deríteni.
- Köszönöm,
hogy itt vagy velem! –hálálkodtam.
- Hisz barátok
vagyunk. És amikor nem voltam közvetlen melletted, akkor is végig veled voltam.
- Tudom.
- És… mi lesz
a neve?
- Ah.. ezen
még nem is gondolkodtam.
- Akkor épp itt
az ideje. Mit szólsz a Bellához?
- Nem..
valahogy.. az túl egyszerű, nem? Valami különlegeset szeretnék neki adni, hisz
ő maga is különleges lesz. Elvégre, egy világhírű srác az apja, az anyja pedig
meghalt, angyal lett, és megint ember, majd újra angyal lesz. –nevettem.
- Teljesen
igazad van –mosolyodott el ő is. -Catrin.. tudod, van még egy mód, hogy vele
maradhass. Ha Harry beléd szeret.
- Tudom, de
vele már nem fogok beszélni.
- De miért
nem? Kérlek, ha tudná, hogy mi van veled, biztos melletted maradna.
- Épp ez az,
amit nem akarok! Magamhoz láncolni egy véletlen miatt. Ez a gyerek nem
szerelemből fog születni. Mindketten ittasak voltunk, ezért is történt mindez.
Ha elárulnám neki, akkor kényszerből lenne velem, de attól nekem nem jobb.
Szeretnie kell, igazából, tiszta szerelemből. És nem akarom kényszeríteni, hogy
szeressen, mert a szerelemnek szívből kell jönnie…. Érted már?
- Igen..
igazad van, sajnálom. –sóhajtottam, majd mosolyt erőltetve megszólaltam:
- Akkor,
tovább találgatjuk, mi legyen a neve?
- Persze!
–szólt mosolyogva. –Lola?
- Hm.. nem
rossz, de szerintem nem az igazi. –felkeltem, és járkálni kezdtem. 2-3 perc
után kissé hangosan szólaltam meg, mire Alice összerezzent, és amin épp
gondolkodott hirtelen elszállt a fejéből. – Megvan! Legyen Amelia!
- Tényleg, ez
nagyszerű név. –mosolyogtunk Alice-val.
- Mit szólt,
Kicsim? Jó lesz az Amelia? –simogattam a pocakom.
- Biztosan fog
neki tetszeni.
- Szerinted
fog tőlem valamit örökölni?
- Egész
biztos.
- Jaj, úgy
szeretném már a karomban tartani, de mégsem akarom, hogy a világra jöjjön, mert
akkor az azt fogja jelenteni, hogy már csak kevés időt lehetek vele.
- Ne búsulj.
Az még messze van, élj a jelenben! Élvezd az életed emberként, mert ha újra
angyal leszel többé nem lehetsz már az.
- Tudom.. és
mi van Liammal és Samathaval?
- Öhh… jól
vannak, szerencsére dúl a love, szóval minden rendben lesz.
- Hogy bírod?
- Már hozzá
szoktam. Különben is.. én tényleg szerettem, szeretem Liamet. Számomra az a
legfontosabb, hogy ő boldog legyen, és mivel velem nem lehet az, így örülök,
hogy mással igen.
- Hm.. igen,
ez az igazi szerelem. Amikor nem te vagy, és nem az a fontos, hogy te mit
érzel, mit szeretnél, hanem a másik. Tudod, Alice, felnézek rád. Mindenért.
–mondtam, majd megöleltem. Ő az egyetlen barátnőm. A többi, akik voltak csak a
régi énemet ismerték, aki már halott. Ő viszont mindegyiket ismeri. Teljesen
meg tud érteni, hisz hasonló csalódások érték, mint engem. Bármit meg tudok
vele beszélni. Örülök, hogy itt van velem. –És, mit tudsz a többiekről? –löktem
el kicsit magamtól, hogy láthassam az arcát. –Chloe és Niall, El és Lou? Zayn?
Harry? Olyan rég láttam őket. Hiányoznak..és az a legrosszabb, hogy már nem is
láthatom őket viszont. Szemtől szemben legalábbis nem.
- Mindenki jól
van. Chloe és Niall kapcsolata egyre erősebb. Már a rajongók is megkedvelték a
lányt, és megbarátkoztak a tudattal, hogy együtt vannak, bár ezt nem volt
könnyű elérniük. El és Lou kapcsolata azóta a veszekedés óta egyre csak javul.
Lou titkon azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a barátnője kezét, de ezt még
senkinek nem mondja el. Zayn találtmagának egy csinos lányt, akivel még nem
járnak, de nagyon össze voltak melegedve, csak sajnos a turné miatt, most
keveset tudnak beszélni. A neve Perrie, a Little Mix egyik énekese.
- Igen, már
hallottam róluk. Az a szőke, ugye?
- Aha, helyes
lány. Harry pedig..ő játssza, hogy boldog, de belül össze van törve.
- Miért?
- Miattad.
- Tessék?
- Jól
hallottad. Szeret téged, csak a szerelme sajnos nem olyan erős és tiszta. Fél,
hogy elveszít. Nem akar megint csalódni, nem akar megint elveszíteni valakit.
- Pedig elfog.
Sóhajtottam keserűen. Én ezt nem értem… miért büntet miket az élet? Miért nem
hagyja, hogy együtt legyünk boldogan? Már annyit szenvedtünk…. De, még ha én
nem is leszek boldog, és továbbra is csak szenvedést kapok, oké, elviselem, de
Harry legyen az. Vagy ennyire rosszul csinálunk valamit? Hol hibáztunk, hol
volt a gond? Nem kellet volna Párizsba repülni, és akkor nem halok meg?
- Nem hiszem,
hogy itt a gond, mert ha meg kellett halnod, úgyis meghaltál volna.
- Akkor ott,
hogy visszajöttem? Erősnek kellett volna
lennem, és azt mondanom: NEM az ajánlatra? Akkor lehet, hogy Harry is jobban
lenne.
- Ezt kötve
hiszem. Te nyitottad fel a szemét. Ha te nem jössz, lehet, hogy most is a régi
szobádban ül, és kesereg.
- Akkor hol?
Lehet… lehet, hogy nem is kellett volna megismerkednem vele. Talán ott van a
hiba, amikor El bemutatta Louist. Ott kezdődött minden. Hisz ő vitt el a 1D
házba, ott ismerkedtem meg Harryvel, és bár a kapcsolatunk először kicsit
haragosan indult, de aztán megbékéltünk.
- Tudod,
Catrin, nem hiszek a véletlenekben. Ha
megismerkedtél vele, az azért van, mert így kellett lennie. Ez a sors. Mindent
ez irányít. Lehet, hogy ez volt a cél, és jó úton jártok. Lehet, hogy nektek
nem most kell össze jönnötök. Talán, majd egy másik életben. De az is lehet,
hogy nem. Talán ez volt nektek megírva. Hogy szenvedjetek egymásért, aztán
mégse legyetek együtt. Tudom, ez szomorú, de van ilyen.
- Tudom.. csak
nehéz elfogadnom.
- Na, jó, azt
hiszem, ideje mennem. Pihend ki magad, fárasztó napod volt. Holnap lejövök,
megnézem, hogy vagy! Szia! Álmodj szépeket!
- Szia,
köszönök mindent! –intettem, és Alice eltűnt. Az órám éjjel kilencet mutatott.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam az arcom, hogy eltűnjenek a sírás nyomai. Már
épp le akartam feküdni, amikor valaki kopogott az ajtón. Gyorsan odaugrottam,
és kinyitottam. Mrs. Kingslei állt velem szemben.
- Segíthetek? –kérdeztem.
- Csak jöttem
megnézni, hogy minden rendben van-e.
- Igen, jól
vagyok, köszönöm.
- Nem vagy
éhes? Nem ettél semmit.
- Nem, most
nem tudnék enni, de köszönöm.
- Biztos? A
babának fontos lenne.
- Nem, mert
nem érzem túl jól magam, inkább lefekszem, és majd holnap eszek.
- Ahogy
gondolod, erőszakolni nem fogom. Akkor jó éjt, pihend ki magad.
- Jó éjt! –köszöntem
el, kiment, majd lefeküdtem. Ez a mai nap nagyon fárasztó volt, ezért ahogy
lecsuktam a szemem, már aludtam is.