28. Rész~Boldog szülinapot!

Hali! Mint láthattátok, megváltozott a blog kinézete, de remélem azért annyira nem lett rossz, és tetszik... :)
Jó olvasást! :)xx

Napok teltek el. Magányos voltam, nem volt velem senki. Talán jobb is így, mert mindent sikerült végig gondolnom. Az egész 17 évemet Catrinként és ezt a 2 hónapot Angelaként. Rádöbbentem, hogy azért kaptam új esélyt, mert az én életemnek nem így kell végződnie, és még valami feladatom van emberként. De mi az? Tényleg az van számomra írva, hogy Harryvel legyek? De, akkor miért haltam meg? Mit kell bizonyítanom?

Napokig csak tanakodtam. Harrynek nem telefonáltam. Még mindig rá várok, bár kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha felhív.

Február 28.

A születésnapom. Legalábbis, ekkor ünneplem, mikor nincs szökőév. Most pedig nincs. Szomorú, ködös reggelre ébredtem. Nem túl jó kezdet. Úgy döntöttem, hogy eddig várok. A szülinapomig. Ha Harry ma sem hív, akkor holnap én fogok neki. Már nem bírom tovább. Muszáj vele beszélnem, mert már csak 10 hónapom van emberként.

A délelőttöt az iskolában töltöttem, majd mikor már közel jártam a nevelőotthonhoz, egy roppant ismerős autót láttam meg. Messziről nem tudtam beazonosítani, azonban a szívem hevesen dobogott, és reménykedtem, hogy az övé. Szaporábban lépkedtem, már majdnem futottam, végül megérkeztem. És igen. A kocsi Harryé. Berontottam a nevelőotthonba, majd megindultam a szobám felé. Nem volt ott. Benéztem Hilaryhez, de Harry ott sem járt. Akkor már csak egy helyen lehet. Bizonytalan léptekkel, de végül megérkeztem a helyre, ahol gondoltam, hogy van. Nem tévedtem. A régi szobámban az ágyon ült. Feje lehajtva, arca a kezébe temetve, válla rázkódik. Mintha csak a múltba csöppentem volna vissza, amikor még angyal voltam. Ugyan ez volt akkor is. Beléptem a szobába, amire felkapta a fejlét. Szeme nem volt olyan vörös, mint szokott, miután itt sírt. Csak épphogy piros volt.

- Szia. –hebegtem. –Mit keresel itt?

- Emlékezni jöttem. –szólt rekedtes hangon. Felvont szemöldökkel néztem rá, hisz nem igazán értettem, mire céloz. Ezt észrevette, ezért folytatta. –Ma van Catrin 18. szülinapja. Azaz, csak lenne, ha még élne, és nem is ma, hanem 29-én született, de most nincs szökőév, ezért gondoltam ma jövök. Amint beléptem ide, elkapott a bánat és szomorúság. Nem ölelhetem át. Nem köszönthetem fel. Nem adhatok neki ajándékot. Nem…nem tehetek semmit. –szipogott. Lehajtott fejjel, némán bólintottam, aztán csak álltam. A szívem azt súgta, menjek oda hozzá, és öleljem meg, hogy megnyugodjon. Az eszem viszont azt, hogy menjek el, hisz tőlem nem érdemel törődést, mert arra sem volt képes, hogy felhívjon, holott megígérte. Ezért nem mozdultam, csak álltam. Harry kifújta az orrát, majd hozzám lépett. –S-sajnálom, hogy nem hívtalak. –nyögte ki, mire felnéztem egyenesen a szemébe, majd kínosan nevetve megráztam a fejem.

- Tudod, Harry, nem akarok még én is beléd rúgni, azt az emlékek megtették. Csak tudd, hogy rettenetesen fájt, hogy 2 hónapig nem jelentkeztél, pedig megígérted. Tudom, hogy én is hívhattalak volna, és akartalak is, csak úgy döntöttem, hogy még várok. Fel sem fogod, hogy miken mentem én keresztül nap, mint nap. Nem telt el úgy perc, hogy ne reménykedtem volna, hogy hívsz. De a remény szép lassan szertefoszlott. Nagyon örülök, hogy végre újra láthatlak, de jobb lett volna, ha nem a hírekből tudok meg mindent. –mondtam, sarkon fordultam, és elindultam a szobám felé, de elkapta a kezem, és visszarántott.

- Igazad van. –szólt lehajtott fejjel. –Hibáztam. Meg tudod ezt nekem bocsájtani?

- Nem tudom. A dolgok nem ilyen egyszerűek, hogy megbántasz, bocsánatot kérsz, és ennyi. Nem. Elfogatom a bocsánatkérést, de még gondolkodom, hogyan tovább.

- Nem akarlak elveszíteni! –suttogta.

- Akkor miért nem hívtál? –kérdeztem a könnyeimmel küszködve. Erre nem tudott felelni, ezért magára hagytam. 

Épphogy beértem a szobámba, az érzelmek felszínre törtek, és sírásba törtem ki. Rossz volt, hogy így bántam Harryvel, de nem hagyhatom, hogy játszon velem. Ha most szó nélkül megbocsájtok neki, akkor legközelebb is ezt teszi velem, mert tudja, úgyis elnézem neki. Hát nem! Viszont, jól döntöttem, hogy ilyen kemény voltam? Mi van, ha elmegy, és soha többé nem jön vissza, pont ezért. Gyorsan megmostam az arcom, próbáltam összeszedni magam, és visszamentem megkeresni őt. De nem volt a szobában. Benéztem Hilaryhez, de ő nem látta. Végül a portástól megtudtam, hogy elment.

- Nem mondott semmit? –kérdeztem idegesen.

- Nem. De elég bánatos volt.

- Nem mondta, hova megy?

- Sajnálom, nem. –mondta a recepciós, akit végül otthagytam.

Olyan dühös voltam magamra, mint még soha. Hogy tehettem ezt azzal az emberrel, akit a legjobban szeretek? Tudom, hogy nagyon megbántottam, éreztem, amit ő érez, ezért tudom. De most mit tegyek? Hirtelen felpattantam, és olyat tettem, amit nem értettem, és soha nem fogok megérteni, mert normál esetben ilyet soha nem csinálnék. Elmentem egy közeli kocsmába. Gondoltam, 18 lettem, akkor iszom. Persze, nem úgy gondoltam, hogy majd részegre iszom magam, hisz már nagykorú vagyok. Nem, ilyesmire nem gondoltam. Csak annyit akartam, hogy kicsit lazábban lássam a dolgokat, és elfelejtsem a gondjaimat. Már sötétedett, mire leértem. Még alig volt bent pár ember, hisz még nem volt olyan késő. Leültem a pulthoz, és rendeltem magamnak valami erőset. Tulajdonképp, engem cseppet sem érdekelt, hogy mi az, csak felejteni akartam. Hát, erősebb volt, mit terveztem. Életemben most ittam először. Még hozzá kell szoknom. Nagyon magam alatt lehettem, mert nem gondoltam a következményekre, csak ittam, és ittam. Idő közben beesteledett, és nagy tömeg lett a kocsmában. Már nem voltam teljesen józan, amikor a pulttól egy asztalhoz ültem át. 11 körül, már a kocsmában nem volt józan ember, egy csomó részeg botladozott minden merre. Felálltam, a pulthoz menetm, és kértem még egy pohárral. Megkaptam, egyből le is húztam, majd egy ismerős alakot véltem felfedezni a tömegben, aki még nem volt hullarészeg, de lehetett látni, hogy van már benne alkohol jócskán. Mikor meglátott, egyből hozzám sietett.

- Te mit keresel itt? –kérdezte Harry túlordítva a tömeget.

- Bulizok. Talán zavar? – kérdeztem vissza kissé flegmán.

- Ez nem te vagy!

- Harry, te nem is ismersz engem! 

- Gyere, hazaviszlek!

- Nem megyek sehova!

- De, most velem jössz! –azzal kirángatott az épületből. Először küzdöttem erős karjai ellen, de aztán feladtam, mert tudtam, úgysem szabadulhatok, amíg ő azt nem engedi. Elvitt az autójához, majd befektetett a hátsó ülésre, ő pedig valahogy még odajött mellém. –Ilyen állapotban nem vihetlek haza! –gondolkodott.

- De, nincs semmi bajom! Teljesen józan vagyok, csak egy ici-picit ittam! –nevettem.

- Persze! Angela, te bűzlesz a piától! Mennyit ittál?

- Csak ennyit. –mutattam az ujjammal.

- Aha. Annyitól senki nem rúg be, te viszont totál részeg vagy!

- Nem vagyok, és engedj ki, vissza akarok menni! –kezdtem vitatkozni, és csapdosni kezdtem, hogy engedjen el.

- Nem. –szól nyugodt hangon.

- Dee! –kalimpáltam tovább kezeimmel, mire magához szorított, és lefogta kezeimet. –Ha nem engedsz el sikítok! –de nem engedett a szorításból, ezért sikítottam egyet, de másik kezével befogta a számat.

- Hidd el, hogy mikor kijózanodsz, meg fogod ezt köszönni nekem.

- Miért vagy velem ilyen kedves? –kérdetem, mikor elengedte a szám.

- Mert megbántottalak. És szeretném jóvátenni. –mondta, majd közelebb hajolt, amíg szánk össze nem ért, de ennél többre nem emlékszem.