29. Rész ~Ismerkedés

Hali, itt a következő! Annyit szeretnék kérni Csengi P-től, hogy ne belezzen ki! ;) Jó olvasást! :)xx

Reggel borzalmas fejfájással és szédüléssel ébredtem, Harry kocsijában hiányos ruházattal. Én a hátsó ülésen, ő az elsőkön aludt. Lassan felültem, de egyből vissza kellett dőlnöm, mert nem bírtam. Ez a másnaposság. Borzalmas. De ami még rosszabb, az az, hogy semmire nem emlékszem, ami a tegnap este folyamán történt. Az utolsó emlékem, hogy jól berúgtam, és találkoztam Harryvel. Ennyi.

- H-Harry! –suttogtam.

- Mi történt? –kérdezte. A hangjából ítélve ő is olyan kómás volt, mint én.

- Nem tudom. Te emlékszel valamire, a tegnap estéből?

- Nem sokra. Berúgtál, próbáltalak hazavinni, nem engedted, lefogtalak, hogy na kalimpálj, de többre nem. Te?

- Én még ennyire sem. Viszont szétmegy a fejem! –panaszoltam, és teljesen kiment a fejemből, hogy most épp Harry autójába fekszem, itt van velem Harry, hogy mi épp kicsit haragban voltunk még tegnap este. És az sem foglalkoztatott túlzottan, hogy kiderítsem, mi történt tegnap. Mondjuk, nem is tudom hogyan, de gondoltam, részegre ittam maga, ő pedig segített. Aha, gondoltam én.

- Nekem is sajog. Bár, szerintem az enyém semmi, a tiédhez képest. Eléggé be voltál nyomva.

- Kösz, ezt én is tudom. Mit lehet ez ellen tenni? –kérdeztem, közben pedig felöltöztem, ugyanis egy fehérnemű volt rajtam.

- A másnaposság ellen? –kérdezte nevetve. –Semmit. Ki kell bírni. De várj, van itt valahol fájdalomcsillapító. Nem leszel tőle teljesen jól, de enyhíti a fájdalmat. –kezdett kutakodni az autóban. Előrehajolva megláttam, hogy csak egy szál boxer van rajta. A látvány eszembe juttatta a párizsi estét. De jó is volt! Nem töprenghettem sokat ez emlékeken, több okból kifolyólag. Ha sokat emlékszem vissza a régi életemre, elkap a sírás, és az most nem lenne szerencsés, a másik, hogy így is eléggé fáj most a fejem, és szédülök. A harmadik, hogy Harry megtalálta a gyógyszer, amire reagálnom kellett. –Tessék. Van itt víz is. Vedd be, jót fog tenni! –mosolygott.

- Neked nem kell? –kérdeztem, mert csak egy golyó volt nála.

- Neked nagyobb szükséged van rá! Majd valahogy túlélem, nem ez az első eset, hogy kissé másnapos vagyok. Hidd el, voltam már rosszabbul is. –mosolygott még mindig, én pedig bevettem a tablettát.

- És…most hogyan tovább?

- Én felöltözök…. - nevetett. –Látom, te ezt már megtetted. Utána elviszlek..öö..ebédelni?

- Miiii? Már annyi az idő?

- Ja. Fél 12.

- Miiiii? Aúú, a fejem! A nevelőotthonban már biztos a hajukat tépik, hogy hol vagyok! –nyafogtam. Harry mosolygott, majd hátra hajolva puszit nyomott arcomra, amitől elpirultam. Ezt észrevette, szóval kiröhögött. Szupi. Felöltözött, majd kiszállt az autóból. Követtem őt, de amikor lábra álltam, nagyon megszédültem. Ha nincs ott, akkor bizonyára elesek.

- Nem volt jó ötlet így berúgni, főleg, hogy még soha nem ittál.

- Tudom. Jézusom! Így nem mehetek sehova, főleg nem emberek közé! –néztem az autó ablakába, ahol láttam az arcképem. Bár ne láttam volna. Borzalmasan festettem.

- Oké, akkor hazaviszlek, utána pedig irány London.

- Miért mennék én a fővárosba?

- Hogy bemutassalak a 1D többi tagjának, és még egy meglepetés személynek.

- Ki a meglepetés?

- Nem árulom el, mert akkor már nem az.

- Oké. Mit fogok mondani Mrs. Kingslei-nek? Hol töltöttem az éjszakát, és hol voltam eddig?

- Nyugi, majd kimagyarázlak, és a mai napról is elkérlek. –bólintottam, visszaültünk a kocsiba, majd a nevelőotthonhoz mentünk.

- Szóval, Angela velem töltötte az éjszakát. –jelentette ki kereken Harry a nevelőmnek. Te jó ég! Nekem végem!

- Csakugyan? –húzta fel a bal szemöldökét Mrs. Kingslei.

- Igen. De nem kell ám semmi rosszra gondolni. Csak elvittem vacsorázni, és sokáig voltunk az étteremben, ezért utána már nem akartunk idejönni, mert nem szerettük volna, hogy miattunk mindenki felébredjen, szóval hotelban aludtunk. –Harry úgy hazudott, mintha tényleg ez történt volna. Rémisztő, milyen jól csinálja. Most már komolyan elgondolkodom azon, hogy amiket nekem mondott Catrinként és Angelaként, azok a szavak igazak voltak-e.

- Hm. Rendben, elfogadom, de csak mert a kisasszonnyal eddig nem volt semmi gond. És, nincs ellenvetésemre, hogy együtt mentek szórakozni, sőt, örülök, hogy Harry talált magának egy ilyen helyes lányt –nézett rám -, de jobb lenne, ha előtte legközelebb szólnátok. –mondta szigorúan.

- Igen –bólintottunk egyszerre.

- Akkor, ha nem gond, a mai napra elvinném őt. –folytatta Harry.

- Már megint?

- Ha nem baj.

- Oké, érezzétek jól magatokat!

Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem valami kényelmes, mégis csinos ruhába, megfésülködtem fogat mostam, és már el is indultunk.

Nem mentünk étterembe, mert Harry azt mondta, hogy majd eszünk a srácokkal. Uh, csak érjünk már Londonba. Két dolog miatt: rettenetesen éhes vagyok, és rosszul vagyok az autóban a tegnap este miatt. 3 és fél óra múlva végre leállt a motor, és kiszállhattam a friss levegőre. Harry egy hatalmas, gyönyörű nagy ház előtt állt meg. Kb. 8 hónapja jártam itt, az emlékek mégis olyanok voltak, mintha csak tegnap lett volna, hogy itt aludtam Harryvel összebújva, aztán másnap indultunk Párizsba. Mintha tegnap lett volna, amikor legelőször jártam itt, és jól összevesztem Taylorral.

- Szép házatok van! –dicsértem meg, majd beengedett a kapun, amik előtt őrök álltak. Kinyitotta a bejárati ajtót, beléptem, majd megláttam Niallt. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de uralkodnom kellett az érzelmeimen. Már annyira hiányzott ő és a többiek is.

- Szia! –köszönt.

- Hali. A nevem Angela Frey. –mutatkoztam be.

- Niall Horan. –nyújtotta a kezét. –Harry, beszélhetnék veled? –fordult a göndörke felé.

- Aha. Angela..helyezd magad kényelembe. –mutatott a kanapé felé. Mivel jól ismertem a házat, biccentettem, elindultam az említett szobába, ők pedig elvonultak, gondolom a konyhába beszélgetni.

- Hello! –intettem a kanapén fekvő Zayn felé. –A nevem Angely Frey.

- Cső. Zayn vagyok. Honnan jöttél?

- Harry barátja vagyok. –mosolyogtam kedvesen az éppen matek könyvet olvasó Zaynre. Tényleg! Ő ebben az évben gimibe jár. Jé, nem gondoltam volna, hogy valaha nekiáll majd a leckének. –Tanulsz? –törtem meg a kínos csendet.

- Nem. –röhögött ki. –Csak úgy teszek. Nem értem, minek nekem gimibe járni.

- Miért jársz gimibe? 20 éves vagy. –tettettem a hülyét.

- Mert nem fejeztem be a verseny miatt, így most a szüleim beírattak, hogy járjam ki az utolsó évet.

- Akkor már nincs sok hátra! –bíztattam.

- Ja. Szerencsére. Várjunk csak…. Tudom, ki vagy te!

- Ezt hogy érted? –lepődtem meg.

- Te beszéltél Harry fejével, nem? A te tanácsodra jött vissza és békült ki velünk. Ugye?

- Ja! Igen.

- Nos –állt fel -, akkor köszönettel tartozom neked. Ha te nem vagy, akkor már lehet, hogy vége a One Directionnak, amit nagyon nem akartam.

- Semmiség. –hebegtem zavartan, és éreztem, hogy megint kicsit elpirultam. Jaj!

- Szevasztok! – köszönt Louis. –Hát te ki vagy? –nézett rám.

- A megmentőnk. –mosolygott Zayn. Szegény Lou egy ideig csak állt ott értetlenül, majd leesett neki.

- A..Angela, ugye? - kérdezte.

- Igen.

- Köszönjük, hogy észhez térítetted Hazzát. Ha te nem vagy, akkor… - félbeszakítottam.

- Tudom, akkor már lehet, hogy nincs One Direction. Fiúk, én nem tettem semmilyen csodát, nem kell hálálkodni. Egyszerűen felnyitottam a szemét. Ennyi. Amúgy, miért hívtad Hazzának?

- Mert így is szoktuk nevezni. És, oké. Csak egyszerűen nem tudjuk elképzelni, neked hogy sikerült, amikor senkit nem engedett magához közel. Különleges vagy. –mondta Lou. Erre nem feleltem, csak kínosan mosolyogtam. Én különleges? Hah, persze.

- Látom, megismerkedtél a srácokkal –nézett rám Harry.

- Igen. De nem öten vagytok egy csapatban? –kérdeztem. Liam hiányzott.

- De. Csak az 1D „apa” épp elfoglalt. Valahova elment még délelőtt, de azóta semmi. –mondta gúnyosan Zayn.

- Értem –mosolyogtam.

- Rendelünk pizzát? Éhen halok. –nyavalygott Niall.

- Te mikor nem? –röhögött Harry, majd a telefonért nyúlt, és tárcsázni kezdett.

- Angela…. –állt meg előttem Niall. –Mi még nem is beszéltünk. Gyere velem. –szólt, és elindult az emelet felé, majd irányt váltott, szóval végül a konyhában kötöttünk ki.

- Igen?

- Milyen kapcsolatban vagy Harryvel? –kérdezte szigorúan.

- Tessék?

- Jól hallottad.

- Mi a baj, Niall?

- Semmi. Csak, tudod, Harry nagyon összetört, amikor elvesztette Catrint.

- És? Mi közöm nekem ehhez?

- Tulajdonképpen nem tudom –nevetett -,csak félek közel engedni bárkihez is. –dőlt neki a pultnak. – Olyan, mintha a testvérem lenne, és nem akarom, hogy újra átélje ugyanazt, amit 8 hónapja.

- De, Catrin repülős balesetben halt meg, nem?

- De.

- Akkor nem értem. Hisz az nem olyan volt, mintha megcsalta volna, vagy ilyesmi. Ez így volt számára megírva.  –mondtam értetlenül. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Viszont hatalmas piros pont nekem, amiért így tudtam magamról beszélni! :D

- Nem tudom. Végül is, semmi értelme annak, amit mondok. Lehet, hogy az éhség miatt vagyok ilyen. –ezen mindketten jót nevettünk –Csak szeretném megkímélni a csalódástól. De sajnos a jövőt nem láthatom. Csak annyit kérek tőled, hogy ne bántsd meg, ha közelebb kerülnétek egymáshoz.

- Hidd el, nem fogom. –mosolyogtam kedvesen, mire átölelt. Igen, Niall ismert arról, hogy szeret másokat megölelni. Viszont ez nekem most nagyon jól esett, szóval örültem, hogy ő ilyen.

Az 5 pizza 20 percen belül megérkezett. Niall már nagyon éhes volt, ezért tányér, szalvéta, minden nélkül ültünk le dobozból enni. Még jó, hogy nagy asztaluk van.

Először mindenki a sajátját ette, majd a végén már cserélgettünk. Mint egy nagy család, de azért Liam hiányzott. Még az asztalnál ültünk, mikor kopogtattak. Lou felpattant, hogy kinyissa, de Harry közbeszólt.

- Majd én. –mosolygott titokzatosan. Kérdőn néztem a fiúkra, akik szintén nem tudtak semmiről. Harry nemsokára visszatért, de nem egyedül. –Srácok, ti már ismeritek őt, de Angela, te még nem. Szeretném neked bemutatni….

Na, mit gondoltok, ki lesz??