Reggel, mikor
kinyitottam a szemem csalódtam. Titkon azt reméltem, hogy Harry megint ott ül
majd az ágyam szélén, de nem így lett. A szobám üres volt, csak én voltam
benne. Most már teljesen biztos voltam abba, hogy Harry elfelejtett. A falon
lévő óra delet mutatott. Nem csodálom, hogy eddig aludtam. Az elmúlt napok
teljesen kimerítettek. Hátamra feküdtem, és néztem a fehér plafont. Takaróm
lerúgtam magamról, majd kis idő után visszahúztam magamra. Ezt többször is
megismételtem. Egy szóval: szenvedtem. Kínzott a tudat, hogy nem jelentek
számára semmit, a tudat, hogy egyre fogy az időm, és nem fogom tudni
meghódítani a szívét. A tudat, hogy küzdenem kell érte, de nincs fegyverem. A
tudat, hogy elvesztem. Hiánya percről percre elviselhetetlenebb lett.
Hiányzott. Hiányoztak az együtt töltött percek, ölelései, csókjai, a teste, a
bőrének illata, a szeretete, ahogyan törődött velem, anno. Fájt, hogy ezt már
nem élhetem át, mert egy hang azt súgja belül, hogy nem lesz rá esélyem. Addig
kínlódtam, még végül újból álomba merültem.
Mikor
felébredtem már nem sütött be a nap az ablakomon át, és nem hallottam a madarak
csicsergését. Felkattintottam az éjjeli lámpám, ami fénye először nagyon
zavarta a szemem, ezért csak hunyorogva tudtam az órára nézni. Éjjel 11 óra.
Annyit aludtam, hogy már képtelen voltam lehunyni a szemem. Bár végig aludtam a
napot, mégis úgy éreztem, hogy nincs semmi, de semmi erőm. Testem nehéznek
tűnt, de a fájdalom, amely a szívemet nyomta, még nehezebbnek bizonyult, mint a
testem. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és kivánszorogtam a fürdőszobába.
Lezuhanyoztam jéghideg vízzel, bár nem sokat használt. 4 napja nem ettem, de
nem voltam éhes. Tudtam, hogy nagyon rossz, hogy nem eszek, és ahogy elnéztem
magam le is fogytam, mégsem tudtam rávenni magam, hogy egyek, valamint az
éjszaka közepén nem tanácsos kimenni enni egy nevelőotthonban. A zuhanyzás után
erőtlenül visszadőltem az ágyamba, magamra húztam a takarót, és csak ültem.
Azon tanakodtam, hogyan tovább. Megvárjam, míg eszébe jutok, vagy keressem én?
Vajon ő hogy élte át az eseményeket? Ki az ő szemében a rossz? Én, amiért
köszönés nélkül léptem le, vagy ő maga, amiért el sem búcsúzott, oda sem jött
hozzám? Nem tudom, nem tudhatom. Elővettem a telefonom, reméltem, hogy küldött
egy SMS-t, csak nem hallottam a pittyogást, vagy hívott, csak épp aludtam.
Félve rápillantottam a kijelzőre. Semmi. Az ég világon semmi nem jött tőle, sem
mástól.
- Szia!
–hallottam egy roppant ismerős hangot suttogva köszönni.
- Szia.
–néztem fel a telefonból Tomra.
- Jól vagy?
- Testileg?
Igen, sikerült kipihenni az elmúlt napok stresszét, bár napok óta nem ettem,
ami nem sok jót jelent.
- És lelkileg?
–mosolyodott el. Nagyot sóhajtottam, mire leült mellém az ágyra. Fejét vállának
hajtottam. Nem kellett sokat mondanom. Tudta, hogy pocsékul vagyok. Teljesen
kikészültem.
- Mit
csináljak?
- Fogalmam sincs.
Én már nagyon régen voltam ember. Teljesen elszoktam az efféle helyzetektől,
hogy milyen az, ha fáj a szív.
- Az angyalok
nem lesznek szerelmesek?
- De,
lehetnek. Csak én még nem voltam. Már elfelejtettem, milyen csalódni, vakon
remélni, majd összetörni. Tudod, ez részben jó, hisz nem szenvedek. De a boldog
perceket sem élem át. Milyen ha szeretsz valakit, és ő viszont szeret téged.
Már nem tudom. És ez hiányzik. De nincs mit tenni…
- Tényleg! Még
meg sem köszöntem, amit értünk tettél!
- Mikor
eloldoztam a kezed és lábad? Semmiség. Kár, hogy nem használt.
- Azért
köszönöm. Amúgy, miért jöttél?
- Hogy jobb
kedvre derítselek. Gondoltam jól esne egy barát, és tudom, hogy itt az emberek
között senkire nem számíthatsz, ezért jöttem én. De ha szeretnél egyedül lenni,
elmehetek.
- Ne! Kérlek
maradj! Bár kiskoromban megszoktam a magányt, most mégis elviselhetetlennek
tűnik. Borzalmas úgy élni, hogy senkid nincs az életben. Lehet, hogy ennek az
egésznek így semmi értelme. Miért is jöttem vissza? Lehet, hogy ha maradok,
akkor mára már én is túlléptem volna a múlton….
- De Harry
nem. Őt te téríteted észhez. Ezért már megérte lejönnöd.
- Tudom. Csak
most nekem a legrosszabb. És még egy ideig nem is mehetek el.
- De.
- Tessék?
- Van rá mód.
Mivel az, aki miatt lejöttél, azaz Harry, nem lett beléd egy kicsit sem
szerelmes, ezért szerintem van esélyed.
- Gondolod?
- Ha
szeretnék, utána járok a dolognak, és visszajövök.
- Köszönöm. De ne most! Még ne menj! Maradj. Nem akarok megint egyedül lenni.
- Köszönöm. De ne most! Még ne menj! Maradj. Nem akarok megint egyedül lenni.
- Aludj!
Holnap lehet, hogy váratlan vendéged lesz! –szólt sejtelmesen, majd eltűnt.
- Mi? Tom!
Váratlan vendég? Mégis ki? –tettem fel a kérdéseket, de nem jött válasz. Kitől
jött volna? Itt hagyott. Azt mondta, aludjak. Aha, és mégis hogyan, ha ilyeket
mondott? Hirtelen egy enyhe fuvallat járta át testem. Mikor észbe kaptam már
azt éreztem, hogy a szempilláim nehezednek, és a szemem becsukódik.
„Tom volt”
–gondoltam magamban, hisz tudtam, hogy az angyaloknak van olyan képességük,
amivel álomba merítik az embereket. Ez után szép lassan elnyomott az álom.
*Reggel*
- Angela!
Angela, ébredj! –hallottam egy édes hangot, és éreztem, hogy egy puha tenyér
simul arcomhoz, és simogat. Lassan kinyitottam a szemem, és megláttam Harryt.
- Mit keresel
itt? –kérdeztem kómásan, majd felültem az ágyon.
- Búcsúzni
jöttem. –hajtotta le a fejét. Na, erre a mondatra kipattantak a szemeim, és
minden álmosság kiszállt belőlem.
- Mi??
- Ne ijedj
meg! –mosolygott halványan. –Turnézni megyünk a bandával. Fél éves turnénk
lesz, holnap itt adunk koncertet, majd körbe járjuk Angliát, utána pedig Európa
egyes városait látogatjuk meg.
- Harry,
kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Miért
csinálod ezt velem?
- Mégis mit?
- Játszadozol
velem! Amikor megismerkedtünk eltűntél, hetekre, pedig megígérted, hogy
jelentkezni fogsz! Tudod, miket éltem én át? Nem, honnan is tudhatnád! És most
is! A rendőrségen mindenki téged ünnepelt, ami szép és jó, de velem nem
törődtél. Nem jöttél oda elköszönni, nem kérdezted meg, hogy vagyok. Utána sem
jelentkeztél, most pedig beállítasz, elköszönni, hogy fél év múlva majd talán,
látjuk egymást. Kösz. És mi van Taylorkával? Miért tőlem búcsúzol? Ki vagyok
neked? Nem értelek. Mondanám, hogy barátok vagyunk, de szerintem a barátság
azért többről szól. Persze, jól esik, hogy ide jössz, de nagyon elegem van már
abból, hogy játszadozol velem. Mikor kell valami, vagy unatkozol, esetleg nincs
kivel dumálni, akkor jó vagyok én is, de amúgy rám sem nézel. –hadartam
hisztérikusan. Ekkor hatalmas fény borította be a szobám, Harry megfagyott, és
megjelent Tom. –Hogy kerülsz ide? Mi történt Harryvel?
- Nyugodj meg,
nincs baja, megdermesztettem, hogy ne hallja, amiről beszélünk. Catrin, kérlek,
ülj le….
- Mi? Mi a
baj?
- Csak ülj le.
Sokkoló lesz, amit mondani fogok.
- Tessék, mi
van? –rogyodtam az ágyra.
- Nem jöhetsz
vissza az angyalok közé, idő előtt..mégpedig azért..mert…Catrin…
- Nyögd már
ki! –tördeltem az ujjaim. Tom vett egy nagy levegőt, kifújta, majd végre
kibökte:
- Catrin,
terhes vagy, Harrytől! –a hír hallatán az ütő is megállt bennem. Nem akartam
hinni a fülemnek. Sokkos állapotba kerültem. Megrémültem. Nem lehetek
terhes..nem..ez lehetetlen, nem szabad, hisz ha Harry nem szeret belém, akkor
én elmegyek..és…Nem, a többibe már bele sem mertem gondolni.
- Ez biztos?
–kérdeztem hosszú idő után remegő hangon.
- Teljesen.
- De, mégis
hogy történhetett? És mikor?
- Emlékszel a
születésnapodra? Aznap este keményen berúgtál, és ő sem volt józan. Akkor jött
össze a dolog, csak sajnos nem szerelemből.
- Tényleg!
Erről viszont semmi emlékem, minden kiesett. Csupán annyi maradt meg, hogy
megcsókolt. Uram Isten! Most mi legyen?
- Szerintem mondd
el neki. Akkor lehet, hogy melletted maradna, és a kényszer átalakulna
szerelemmé. Nem?
- Nem. Erről
szó sem lehet. Nem láncolhatom őt magamhoz. Tom, Harrynek nem szabad erről
tudnia. Az a banda kárára is mehet. Nem. Most úgyis elmegy turnézni. Aztán..majd
lesz valami.
- Tedd azt,
amit jónak látsz! Szedd össze magad, mert hamarosan mennem kell, és akkor Harry
már nem lesz megdermedve.
- Oké, még egy
perc. –gyorsan letöröltem a könnyeim, kifújtam az orrom, és próbáltam erős,
határozott lánynak látszani, még ha belül teljesen össze is voltam törve. –Kész
vagyok. –jelentettem ki, Tom bólintott, majd füstté vált, Harry pedig újból
mozogni kezdett.
- Ha-Harry…- kerestem
a szavakat –menned kellene. Készülni kell a turnédra. Köszönöm, hogy bejöttél
elköszönni, tényleg. –lány hangom meglepte, hisz mikor utoljára hozzá
beszéltem, épp ordibáltam.
- Kérlek, ne
haragudj. Fél év múlva az első dolgom lesz eljönni hozzád! Ígérem!
- Ne, csak ezt
ne. Ne ígérj semmit, kérlek, mert ha nem tartod be, csak csalódok. Különben is-
vettem durvábbra, mert ráébredtem, hogy én már soha nem beszélhetek, vagy
találkozhatok vele, hisz terhes vagyok, TŐLE! -, én már nem akarok veled
találkozni, soha többé. Köszönöm a szép pillanatokat, perceket, amiket együtt
töltöttünk. Köszönöm, hogy része voltál az életemnek. Köszönöm, hogy
valahányszor megbántottál, megerősítettél. Köszönöm a könnyeket, amelyeket te
okoztál. Köszönet a mosolyokért, amelyek neked szóltak. Köszönöm, hogy itt voltál, de
ennek most itt vége. –ahogy ezt végig mondtam megjelent mindkettőnk arcán az
első könnycsepp, amit még sok követett. Szóra nyitotta a száját, de
visszaszívta, amit akart, majd végül csak szomorúan ennyit kérdezett:
- Miért?
Elkeseredve,
borzasztóan szomorúan megráztam a fejem, majd lehajtottam. Smaragdzöld szemeibe
nézve hatalmas bánatot véltem felfedezni, de nem tehettem mást. Neki ez lesz a
legjobb. Most még fáj, mindkettőnknek, de idővel jobb lesz. Elém lépett, puszit
nyomott a fejemre, kisé magához húzott, és átkarolt. Kezeim mellkasán
pihentek, fejem a vállába fúrtam. Ez az egész csak egy rövidke pillanat volt,
de akkor, ott azt kívántam, bár örökké tartana, és bár ne kéne ezt tennem. Elengedett,
majd az ajtóhoz ment lehajtott fejjel. Még egyszer, utoljára visszanézett rám,
könnyeit letörölte, de újabb cseppek gördültek le arcán, és kilépett az
ajtómon, és ezzel együtt az életemből. Fájdalmasan ültem le a földre, és
keservesen sírtam.
*Kívülálló
szemszöge*
Ahogy Harry
kilépett az ajtón becsukta maga mögött, majd nekidőlve leült a földre, mint
bent Catrin. Mindketten sírtak, majd egyszerre, alig hallhatóan megszólaltak.
Hangjuk keserves volt, és halk. Senki nem hallotta őket, és ők sem egymást.
Csak egyetlen szót suttogtak, egyetlen egyet: Szeretlek.
haladj a következővel kérlek !! :)
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész, a végén még sírtam is..:(
VálaszTörlésimádom :$
VálaszTörléssiess a következővel.
majdnem sírtam :c
Úristen nagyon jó majdnem sírtam:(:) Siess a kövivel!:)♥
VálaszTörlésMegsiratsz engem,pedig még a ballagásomon sem sírtam,de ezen igen.Hogy csinálod?Hogy tudsz ilyen jót írni?
VálaszTörlésSiess kövivel nagyon gyorsan :((( <3 !!
VálaszTörlés