35. rész~ Megszületett Amelia

Sziasztok! Sajnálom, hogy legutoljára 1 hónapja volt rész, de a nyaram elég sűrű, és nincs sok időm. Nagyon sajnálom, tényleg. :'( Igyekeztem hosszú részt írni, amiért ennyit késtem. Aztért remélem, még akad 1-2 olvasóm... :)

*5 hónappal ezelőtt, mikor Harry elbúcsúzott Agelatól

A 1D házban, Harry szemszöge*

- Mizu? –ült le mellém Chloe.

- Á, semmi… - füllentettem. Már hogy lenne semmi, amikor a lány, aki tetszett Catrin halála után most közli velem, hogy soha többé nem találkozhatunk. Nem, semmi sincs rendben.

- Mondjad! –nógatott tovább. –Látom, hogy van valami. A szokottnál is kedvetlenebb vagy. Ki vele!

- Nincs mit mondanom. –erősködtem tovább, bár tudtam, hogy őt nem lehet átverni.

- Na, jó. Ha mégis, akkor tudod, hol találsz.

- Köszi, Chloe. –szóltam a lány után, aki már majdnem kilépett az ajtón, mikor Niall toppant be rajta, mögötte pedig Zayn volt.

- Szia, Királylány! –emelte meg kissé Niall barátnőjét, megpördült vele, közben pedig megcsókolta. Valami romantikus vígjátékba klassz lett volna, de nekem nem volt kedvem nézni, milyen boldogok, ezért elhagytam a nappalit, és a konyha felé vettem az irányt, ahol Louisba botlottam.

- Kérsz? –nyújtott felém egy tálat, ami tele volt répával. Hm.. miért nem lepődöm meg?

- Nem, inkább majd máskor. Csak vízért jöttem, de kösz.

- Valami gáz van? Furcsa vagy.

- Nem, semmi. –vontam meg a vállam, és megpróbáltam terelni a témát. – Mikor kezdődik a turné?

- Holnap. Először Londonban lépünk fel. Aztán megyünk tovább. Szóval, ideje pakolni. Fél év hosszú idő.

- Ja, tudom. –bólintottam, majd kimentem a konyhából. A lépcsőn felhaladva Eleanorba ütköztem.

- Ó, szia! Nem láttad Lout?

- A konyhában van. –válaszoltam neki, miközben kikerültem. –El! –szóltam utána.

- Igen? –mosolygott.

- Ha megkerested..szóval.. majd ha elintéztétek, amit akartok, beszélhetnénk?

- Persze.. ,de lehet most is, ha gond van.

- Nem, semmi, nem olyan sürgős.

- Oké, ahogy gondolod. Akkor majd megyek. –sietett le a lépcsőn egyenesen a konyhába. Némán felszaladtam a lépcsőn, és meg sem álltam a szobámig. Csak ültem az ágyamon, semmit nem csináltam. Készülődnöm kellett volna a turnéra, de nem tettem. Képtelen voltam rá. Először beszélnem kellett valakivel. Valakivel, akinek elmondhatom, hogy mi bánt. Akinek beszélhetek Angelaról. Akivel Catrinről is beszélgettünk, anno. Ez a valaki pedig nem más, mint Eleanor. Csak ő tudta akkor átérezni a fájdalmam, csak ő állt mellettem. Ezért vagyok biztos abban, hogy ezt is megbeszélhetem vele. Negyed óra múlva kopogtattak az ajtón.

- Ki az? –kérdeztem rekedtes hangon.

- Eleanor. –jött a válasz. A lány meg sem várta, hogy beengedjem, benyitott és már mellettem is ült. –Bocsi, hogy csak most jöttem, de egyszerűen nem tudtam a srácoktól elszakadni. Mindenkinek kellett valami.

- Nem gond. El..tudod, van ez a lány, Angela Frey, és… - kezdtem, majd mindent szépen elmeséltem, ami bántott. Eleanor figyelmesen hallgatta, amíg a végére nem értem, aztán kis töprengés után végül megszólalt.

- És csak így elküldött? Oké, ha tényleg minden így történt, ahogy most elmesélted, akkor azért őt is meg lehet érteni. Bár nem ismerem őt, de szerintem ez az elküldést nem mondta komolyan, csak valamiért nagyon mérges volt. –mondta, mire felcsillant a szemem.

- Szóval.. szerinted ha elmegyek hozzá, mondjuk holnap, akkor kiderülhet, hogy nem rám mérges ennyire?

- Igen, de ez csak egy opció. A másik, tudom, hogy nem fog tetszeni, de ki kell mondanom. Szóval, olyan is lehetséges, hogy van valami, amit nem mond el neked, és az miatt az ok miatt nem akar veled többé találkozni. Fogalmam sincs, melyik a valószínűbb, hisz nem ismerem a lányt, és nem is voltam ott, mikor elküldött, nem tudhatom. Sajnálom. Nézd, ha az van, amit először mondtam, akkor jelentkezni fog, hidd el. Ha a második, vagy netán egy harmadik ok, amit én nem mondtam, akkor pedig inkább hagyd. Tudom, hogy ez most neked nehéz.., de valahogy túl kell lépned rajta, ha nem akar téged látni.  

- Redben, El. Köszönöm! –öleltem át.

- Nincs mit, Harry. Remélem, jelentkezni fog!

- Én is. –kibújt az ölelésből, hogy lássa az arcom.

- Na, most már szeretnék olyan Harrys vigyort látni, aztán mars pakolni!

- Igenis, főnök! –mosolyogtam, majd El elhagyta a szobám, és én neki álltam pakolni. Nem lettem őszintén boldog, de jobban érzem magam most, hogy valakinek elmesélhettem, mi bánt. Jó érzés.

*Catrin szemszöge, július 16.*

Kialudtan és meglepően nyugodtan ébredtem fel, ami a tegnap este történtek után egy kisebb csoda. Gyorsan lezuhanyoztam, megfésülködtem és felöltöztem. Ma be kell mennem a kórházba ellenőrzésre. Lementem reggelizni, majd vissza a szobámba. Összeszedtem a dolgaim, kinyitottam az ajtóm, és már épp elindultam, amikor ismerős hangokat hallottam a földszintről. Az egyik Mrs. Kingslei-é volt, ez biztos. A másik pedig…nem az nem lehet. Vagy mégis? De mit keres itt? A másik hang mintha Eleanoré lett volna. Kimerészkedtem a folyosóra egész a lépcsőig, hogy értsem, miről beszélnek.

- Eleanor, Drágám! Mi szél hozott erre? Már rég nem jártál itt. Gyere beljebb. –köszöntötte Mrs. Kingslei. Aha, akkor jól hallottam. –Kérsz egy kis limonádét? Nemrég készítettem.

- Nem, köszönöm, majd talán később. Egy bizonyos Angela Frey nevű lányt keresek. Úgy tudom, ebben a nevelő otthonban lakik.

- Igen, Drágám. De..megtudhatom, miért keresed?

- Magán ügy, sajnálom. Csak egyszerűen szeretnék beszélni vele.

- Rendben, nem erőltetem, hogy elmond. Csak lehet, hogy nincs otthon, megnézheted, felmész az emeletre, jobbra, a folyosó végén balra a második ajtó.

- Köszönöm. –hallottam El hangját, aki már el is indult felfelé. Gyorsan visszalopakodtam a szobám ajtajához, majd kívülről becsuktam, mintha csak most hagytam volna el. Addigra rég nem látott barátnőm is oda ért. –Öö, szia. Te vagy Angela Frey?

- Szia, igen. –mosolyogtam. Annyira meg akartam ölelni, és elmondani neki, ki is vagyok, annyira hiányzott már, de nem tehettem semmit, csak álltam ott, mint egy idióta. - Segíthetek?

- Nem mehetnénk inkább be a szobádba?

- Ami azt illeti, mennem kellene, de miért ne. Gyere. –nyitottam ki újra az ajtót. Mikor bementünk, mindketten helyet foglaltunk, majd belekezdett.

- A nevem Eleanor Calder, lehet, hogy ismersz, Louis Tomlinson barátnője vagyok, ő a One Direction egyik énekese.

- Igen, hallottam rólad. Minek köszönhetem, hogy te –hangsúlyoztam ki a „te” szót –ellátogatsz hozzám? –mosolyogtam.

- Szeretném, ha most nem egy kisebb hírességet látnál bennem. Azért jöttem, mert beszélnünk kell, Harry Stylesról.

- Tessék?

- Igen, jól hallottad. Hogy miért most jöttem.. nos, mint nyilván tudod, turnéznak, és most éreztem elég biztonságosnak eljönni hozzád. Harry kérte, hogy ne tegyem, de én úgy éreztem, muszáj.

- Aha.. Akkor feltételezem, tudod, kábé mi történt közöttünk.. de nem értem.. miért vagy itt? Már úgysem fog semmi megváltozni, hisz utoljára 5 hónapja láttam, és még 1 hónapig turnézik. Azonban ha haza jön sem változik meg semmi.

- Pont erről akarok veled beszélni. Még minden jóra fordulhat! Nézd, én annyira nem ismerlek téged, sőt, nem is ismerlek, de látom, hogy szenvedsz.

- Tévedsz! Nem szenvedek, már nem.

- Engem nem tudsz becsapni. Látom a szemedben a bánatot, és hidd el, hogy Harry is szenved. Miattad.

„Miattad!” –a szó élesen csengett. Miattam szenved Harry..igen, Elenaornak igaza van, de nem tehetek mást. Nem lehetek vele. Most még szenved miattam, de idővel jobb lesz.

- Lehet.. de nem tehetek mást. Eleanor, te ezt nem érted, és nem is értheted. Nem lehetek Harryvel….

 - De mégis miért? –kérdezte kissé idegesen.

- Bízhatok benned? –kérdeztem vissza lágyan. –Ha elmondok valamit, esküszöl, hogy nem adod tovább sem Harrynek, sem másnak?

- Igen..mondd!- vettem egy nagy levegőt, majd felálltam az ágyamról.

- Terhes vagyok..Harrytől. –mondtam ki. El nagyot nézett, majd leroskadt az ágyamra. Értetlen képet vágott, mire felsóhajtottam.

- M-mikor és hogyan és miért?- sorolta a kérdéseit, miután 1-2 perc múlva magához tért.

- Mindketten részegek voltunk..és csak úgy.. megtörtént. Alig emlékszem rá.

- De akkor miért vagy olyan biztos abban, hogy az ő gyerekét várod?

- Mert mással nem voltam, ez biztos. De nem mindegy? Ha az övé, akkor azért nem lehetek vele, ha másé, akkor meg pláne.

- Miért ne lehetnétek együtt, ha Harryé? Mint egy boldog család.

- Itt a pont! Család. Neki még nem lehet családja, egy hogy fiatal, 19 évesen családot alapítani? Az ilyesmi sosem működik.

- Ti lehetnétek az élő példa. Látom, hogy megőrülsz érte, és ő is szeret téged….

- De akkor mi lenne a One Directionnal? A kettő együtt nem működik. Vagy család vagy karrier. Sajnos mindent nem lehet.

- Értem. Akkor azért nem akarod, hogy tudja, és ezért szakítottál vele időben.

- Igen. Hidd el, hogy teljes szívemből szeretem, de nem lehetek vele.

- Ő is szeret téged.

- Ebben nem kételkedem.. de El..nem csak engem szeret.

- Ez meg hogy érted?

- Catrin.

- Catrin már a múlté. Azon már régen túl van. –bizonygatta. Nem, El, még nincs teljesen túl rajta, és soha nem is lesz. Ha túlenne, akkor arról tudnék, akkor nem kellene elmennem majd vissza az angyalokhoz. De a szerelme irántam még nem elég tiszta és igaz. Arról tudnék…

- Lehet. De már mindegy is. –mondtam végül.

- Angela…. Nem lehetne valahogy mégis megoldani ezt?

- Nem, sajnos nem. Már mondtam, a kettő együtt nem megy, és nem akarom választás elé kényszeríteni. Nem ronthatom el az életét egy gyerekkel.

- De mi lesz veled? Egyedül fogod nevelni?

- Igen. Még itt maradhatok az otthonban. Majd én is beállok nevelőnek, és akkor élhetünk itt.

- És mi lesz az érzéseitekkel? Most mindketten szenvedtek.

- Tudom. De hidd el, Harry hamarosan elfelejt, mert nem fogunk többé találkozni. Én pedig el leszek. –mosolyogtam rá keserűen. –Megígéred, hogy nem szólsz senkinek a terhességemről?

- Igen, meg. Hova indultál, mikor jöttem?

- A kórházba. Csak megnézik, hogy minden rendben van-e. Velem tartasz?

- Igen. –mosolygott, aztán elindultunk.

A kórházban az orvos azt mondta, hogy semmi baj nincs. Már ő is meg tudta mondani, hogy kislányt várok. A szülés ideje kb. december közepére fog esni, de még semmi sem biztos.

*4 hónappal később, november 20.*

Hatalmas fájdalmat érezve ébredtem fel a kórház falai között. Már pár napja bent vagyok, mert fájdalmaim vannak.

- Áách! –kiáltottam hangosan a fájdalomtól. A piros gomb után nyúltam, ami a falon volt. Ez volt a nővérhívó. Megnyomtam, majd pár pillanat múlva egy nővér száguldott a kórtermembe egy orvossal a nyomában.

- Mi a probléma? –kérdezte az orvos.

- A-a fájdalom m-most sokkal erősebb. –próbáltam értelmesen válaszolni. Gyorsan megvizsgált, majd mondott valamit a nővérnek, aki ez után elsietett. –Komoly a baj? –kérdeztem ijedten.

- Szülni fog. Most! –mondta ki, bennem pedig megállt az ütő.

- Tessék? De még nincs itt az ideje.

- Koraszülött lesz. Kérem, próbáljon megnyugodni, és lélegezzen mélyeket!- utasított majd kitolt a teremből, egyenesen a szülőszoba felé. Rajta kívül még 1 orvos és 2 nővér is gyorsan bemosakodtak, majd megkezdődött a szülés. Hihetetlen fájdalmakat éltem át, de megérte, mert 2013. november 20.-án, éjjel 3:30-kor meglátta a napvilágot a leggyönyörűbb kislány a világon, Amelia. Tudtam, hogy ő különlegesebb, mint a többi kisbaba. Ez már akkor kiderült, mikor megszületett, hisz ő nem sírt fel, mint a többi, hanem mosolyogva, csillogó kékes-zöld szemével körbepásztázta a szülőszobát. Az orvosok elvégezték azt, amit ilyenkor kell, majd nem sokkal később a karjaimban tarthattam a lányom. Kimondhatatlanul aranyos, és kicsi volt. Alig lehettem vele pár percet, mert aztán az orvosok visszavették, hogy megvizsgálják, minden rendben van-e, hisz mégiscsak koraszülöttel volt dolguk. Engem is megvizsgáltak, de miután kiderült, hogy velem minden rendben, visszahelyeztek a kórtermembe pihenni. Egy hét múlva elhagyhattuk a kórházat, de még majd fog kelleni kontrolra járni….

Amint hazamehettünk, egyből felhívtam Eleanort, és közöltem vele a jó hírt.

- Ez csodás! Gratulálok, Angela! Most épp nem nagyon érek rá, de délután mindenképp elmegyek meglátogatni titeket!- mondta a telefonba.

- Rendben, várunk! Szia.- köszöntem el, és leraktam. Az egész délelőttöt Mrs. Kingslei-vel és Ameliával töltöttem. A nevelőm megtanította, hogy kell bánni a kicsivel, és megígérte, hogy mindenben segít, amiben csak kell. Miután ő magamra hagyott a lányommal, megjelent Alice és Tom.

- Gratulálok! Hagy lássam! –ujjongott Alice.

- Gyönyörű kislány. Gratulálok! –mondta Tom, és megölelt.

- Köszönöm.

- Felvehetem? –kérdezte izgatottan Alice, és már bele is hajolt a babágyba.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, hisz ő ember, te meg angyal…. –mondtam félve.

- Jaj, Bogaram! Benne angyal vére csörgedezik. Ahogy téged meg tudlak érinteni, úgy őt is. Látod? - érintette meg Amelia kezét, aki megszorította a mutató ujját. Alice kuncogott egyet, majd kiemelte a helyéről. A kicsi békésen feküdt Alice karában, és csak mosolygott.

- Más mint a többi baba. Olyan, mintha nem is lett volna koraszülött. A szemei is csak úgy csillognak.. mintha legalább 1 hónapos lenne. –mondtam.

- Igen, mert te szülted. Te angyal vagy, ezért félig ő is az. –mondta Tom.

- Tényleg?

- Igen. –nevetett Alice.

- És ez nem lesz feltűnő az emberek számára?

- De, meglehet. Ez ellen azonban nem lehet tenni…. –Tom.

- Értem.

- Mennünk kell. Jön Eleanor. –szólt csalódottan Alice.

- Mi? De én még alig láttam. – nyafogott Tom.

- Jöhettek bármikor! –mondtam nekik, majd elvettem Alictól a kicsit, ők pedig köddé lettek.

- Ő volt Alice és Tom! Nagyon kedves barátaim..bizony! –mosolyogtam Ameliára. 2 perc múlva Eleanor kopogott az ajtómon, majd benyitott.

- Sziasztok! Jöttem, amint tudtam. Ne haragudj, de délelőtt fotózásom volt.

- Szia! Semmi baj, tényleg. Addig Mrs. Kingslei tanította, mit-hogyan kell csinálni a babákkal.

- Tényleg, hol van, hadd nézzem!

- A babaágyban. –mutattam az említett tárgy felé, ami a sarokban volt.

- Istenem, de gyönyörű! Megfoghatom?

- Persze! –kivettem, és oda adtam El-nek.

- Ahhoz képest, hogy koraszülött, elég nagy, és nem is néz ki úgy, mintha egy hete született volna.

- Öhm.. tudom, én is furcsálom, de ez van. –mosolyogtam. –Harry hogy van?

- Egész jól. Már nem látom, hogy annyira szomorú lenne, mint mikor kezdődött a turné.

- Mondtam, hogy jól lesz. Ugye nem meséltél rólam és Ameliáról semmit?

- Nem, hisz megígértem. Azt sem tudja, hogy beszéltem volna veled, egyáltalán, hogy ismerlek. Nyugi, ez a mi titkunk.

- És nem akar meglátogatni, vagy ilyesmi?

- De, megfordult a fejében már jó párszor, de mindig lebeszéltem róla.

- Köszönöm.

Eleanorral megint jóba lettünk. Jó érzés visszakapni egy régi barátot, még akkor is, ha nem tudja, ki is vagyok valójában. Egész estig velem volt, sokat beszélgettünk, és babáztunk. Miután hazament, megfürdettem, és megetettem Ameliát, aztán lefektettem. Ahogy beletettem a babaágyba, el is aludt. Nem csodálom, hosszú napja volt. Én is gyorsan megvacsoráztam, lezuhanyoztam, és elmentem pihenni. A szobámba csak a Hold fénye sütött be. Telihold volt, ezért akkora fényt csinált, mintha az éjjeli lámpa világított volna. Odahúztam egy széket a babaágy mellé. Csak néztem, ahogy a lányom édesen és békésen alszik. Olyan kicsi, és védtelen. Belegondoltam, hogy már nem vigyázhatok rá sokáig. Másfél hónap..ennyi maradt. Mi lesz vele az után? Ki fogja megvédeni? Ki lesz az anyja? Az otthonban gondját viselnék, de az mégsem ugyan az. Másfél hónap…ki kell használnom minden percet vele, hisz utána már soha többé nem lehetek mellette….