23. Rész~ Hogy döntsek?

Sziasztok! Szóval, leszögezném hogy én nem akarom abba hagyni a blogot, ezért jól esik hogy ti is szeretnétek folytatást, és igen, ez meg kevés rész, szerintem is, de ne aggódjatok, mert lesz még sok-sok szomorú, de sok vidám rész is ;)
Valamint bocsánatot szeretnék kérni, amiért mostanában ennyit kell várni az új részre, de nagyon igyekszem, és most már levannak a versenyeim, fellépéseim, minden, szóval igyekszem gyakrabban új résszel jönni! Ez most rövidebb lett, mint szerettem volna, de már dolgozom a következőn, remélem, holnap sikerül hoznom! Jó olvasást! :)xx 

*Fél év múlva, 2012. december 15., szombat*

*Chloe szemszöge*

Catrin halála után fél évvel sem változott túl sok minden. Harry és Eleanor kivételével nagyjából mindenki túl tudott lépni, bár az a bizonyos seb még mindig ott van a szívünkben. Már soha nem lesz olyan, mint ez előtt volt. Viszont Elnek és Hazznak különösen nehéz, hisz szoros kapcsolatot ápolta vele. Sok időt töltenek együtt, amit Lou egy ideig elviselt, de már kezdi bántani a dolog, hogy barátnője alig foglalkozik vele. Féltékeny. Már pár lányt bemutatott Harrynek, remélve, hogy jól összebarátkoznak, és végre visszakapja Elt. Sajnos nem így történt, Harry mindenkit elutasított. E fél év alatt minden megváltozott. A One Direction már az utolsókat rúgja, legalábbis most így néz ki. Csak pár koncertre, interjúra járnak el. Harry teljesen magába fordult, Louis féltékeny, már semmi nem a régi.

Most itt ülünk a One Direction háznak a kanapéján. Mindenki néma csöndben van. Az emeletről hangos szó hallatszik, mire mindenki felkapja a fejét. Louis Harryvel kiabál, Eleanor Harryt védi, Harry pedig ellenkezik. Legalábbis ezt hallani.

*Az emeleten*

- Elegem van ebből! Eleanor mindig veled van, rám már végképp nem figyel! –kiabált Louis.

- Nem tehetek arról, hogy a csajod velem érzi jól magát! –vágott vissza Harry, mire Lou lefehéredett.

- Srácok, ez nevetséges, azonnal fejezzétek be! –szól bele a vitába Eleanor.

- Ó, igen? Akkor csak tessék! Legyetek együtt, engem már nem érdekel. El, ha neked Harry kell, akkor legalább a szemembe mondanád!

- Mi? Nem történt köztünk semmi. Mikor együtt vagyunk, csak beszélgetünk! –tiltakozott El.

- Aha, és ezt most higgyem is el? Ugyan…. Ja, és Harry! Tudod mi a te bajod? Hogy Catrin halálán még mindig nem léptél túl, pedig fél év után már jó lenne. Nézz ránk! Ennyire még soha nem vesztünk össze. Teljesen megváltoztál! –Louis.

- Miért? Miért gondolod, hogy bennem van a hiba?  -Harry.

- Hah, kérdezz meg bárkit! Harry, jó lenne, ha magadba szállnál végre, ez nem te vagy! –fejezte be a veszekedést Louis. –Ja, és sok boldogságot nektek!

Louis lerobogott a lépcsőn, majd elhagyta a házat. Nem mertünk utána menni, jobbnak véltük, ha most egyedül hagyjuk.

*Louis szemszöge*

Persze, Catrin meghalt, ezért elszedi az én csajomat. – dühöngtem magamban –Catrin! Miért, miért hagytál itt minket? Nélküled minden olyan más. Már semmi sem a régi, de legfőképp Harry nem. Teljesen megváltozott, alig ismerek rá, hisz régen a legjobb barátok voltunk, de most már nem vagyok ebben annyira biztos. Hisz az előbbi veszekedés is, ilyen még soha nem volt.

*Eleanor szemszöge*

Louist még soha nem láttam ennyire dühösnek. Nem értem, miért kapja fel ennyire a vizet, az, hogy Harryvel sokat vagyok nem azt jelenti, hogy már nem szeretem őt, és beleszerettem Harrybe. Ez hülyeség! Épp utána akartam indulni, hogy ezt megbeszéljük, de Harry megragadta a karom és visszahúzott.

- Hagyd! Ilyenkor jobb, ha egyedül van. –mondta.

- Nem! Ki kell vele békülnöm! –szóltam rá kissé ingerülten. –Mi van akkor, ha történik vele valami, ha ideges bármire képes lehet! Nem akarom, hogy haragban legyünk! Engedj el! –lehajtott fejjel bólintott, én pedig Lou után siettem.

*Catrin szemszöge*

- Ez így nem mehet tovább! –vágtam le magam a kanapéra. –Alice, mit tegyek? Már fél éve ez megy. Mióta nem vagyok velük, minden megváltozott. Harry elhidegült a többiektől, Louis-szal veszekszik, aki a legjobb barátja!

- Tudom, Catrin! Nyugodj meg, te mindent megtettél. –próbált nyugtatni angyalbarátnőm.

- Úgy tűnik, ez mégsem elég! Hiába kerestünk egy csomó aranyos lányt, akit Lou segítségével bemutattunk neki. Elutasító velük!

- Mert ő csak téged szeret!

- Tudom! De el kell felejtenie! Bármilyen nehéz is ez számomra, ez lenne a helyes út!

- Hát, talán az amnézia segítene.

- Mi? És mégis, hogy érjük el, hogy amnéziás legyen? Üsse el egy autó, verje be a fejét, és akkor majd túllép rajtam, mert nem fogja tudni, hogy ki vagyok?

- Pontosan.

- Te megbolondultál! Nem ez a megoldás, hisz, akkor azt is elfelejti, hogy ki is ő, hogy mi az a One Direction, elfelejti a srácokat, nem, nem, ez nem jó! –szóltam idegesen, lehunytam a szemem és Harryre koncentráltam, majd mikor kinyitottam már a földön voltam az embereknél, velem szemben pedig Harry ült. Közelebb léptem, majd leültem mellé az ágyra. Egyedül volt a hálószobájában. Sírt. Szemei vörösek voltak.

„Catrin! Miért hagytál el? Nélküled minden más! Gyere vissza hozzám, kérlek!” –gondolta Harry. Ó, bár tehetném, hogy újra ember leszek! Csak ez sajnos lehetetlen! Kezemmel végig simítottam a hátán, amit ő nem érzett, hisz a kezem nem volt valóságos. Ekkor támadt egy remek ötletem.

- Harry! Tovább kell lépned! Nem sírhatsz örökké utána, ezt te is tudod! –suttogtam. Ő ezt úgy éli meg, mit egy belső hang a fejében.

- De én nem akarok továbblépni! Én vissza akarom kapni! –kiáltotta.

- Catrin! Szólt egy férfihang a hátam mögül, mire összerezzentem, hisz engem senki nem lát. Vajon ki lehet? Óvatosan hátra néztem, majd megláttam egy angyalt, Tom-ot. - Kérlek, gyere velem! –szólt.

Tom

- Nem! Nem hagyhatom magára! Most nem! –válaszoltam. Jól ismerem őt. Tom aranyos srác, sokat beszélgettem vele ez alatt a fél év alatt. Teljesen átérzi, amit én érzek. Egészen megkedveltem őt. Talán ő az, aki a legjobban ismer, Alice-n kívül.

- Kérlek. Andrew hív! Valami fontosat kell megbeszélnie veled!

- Nem várhat?

- Nem! –mondta türelmesen és kedvesen, majd a kezét nyújtotta felém. Felhúzott az ágyról és magához ölelt.

- Köszönöm, hogy vagy nekem! –suttogtam, mire elmosolyodott.

- Gyere, már vár ránk!

- Mit akar?

- Nem kötötte az orromra. Azt mondta, csak rád tartozik, és hozzá tette, hogy siessek, mert nagyon fontos. Szerintem ne húzzuk az időt.

- Viszlát Harry! –intettem, majd a szoba, az ágy és Ő is elhomályosodott, aztán újra fent voltunk az angyalok között.

- Hívattál? –néztem türelmetlenül Andrewre.

- Igen, szervusz! Kérlek, ülj le! –engedelmeskedtem és kényelembe helyeztem magam az ezüst fotelben.

- Figyelj! Hatalmas és nehéz döntés elé állítalak! Arról van szó, hogy tudom, hogy nagyon nehéz Harryvel, és látom, hogy nagyon igyekezel. Ezt más, képzett angyal sem tudná jobban csinálni, mint te. De nem változik, nem tér jobb útra, nem próbálja feldolgozni a halálod, hanem újra és újra feltépi a sebet, amit okoztál a szívében. Ezt így nem lehet megoldani. Ritka az ilyen alkalom, egészen pontosan eddig két hasonló eset volt. Te vagy a harmadik, akinek erre lehetősége adódik, viszont ez nagyon komoly dolog, arra kérlek, hogy jól gondold át, ne hozz elhamarkodott döntést, mert nincs visszaút! Catrin, most lehetőséged nyílik visszamenni a földre, emberként! –mondta. Az utolsó mondatnál felcsillant a szemem, amit észrevett, ezért gyorsan folytatta –DE! Ha visszamész, többé nem leszel Catrin Swam. Más nevet kapsz, és úgy kell élned. Ők nem fognak ismerni téged. Neked kell valahogy Harry közelébe férkőznöd, és te nagyon jól tudod, hogy ez nagyon nehéz feladat. Mindenkit eltaszít magától. Nem fog téged felismerni, a külsőd más lesz. Na, akkor a lényege ennek az egésznek. Ha vállalod, akkor egy árva lány szerepét töltöd majd be. Tudom, előző életedben is ez voltál, de nem tudok más szerepet adni. Szóval, a szüleid autóbalesetben haltak meg, és te London egyik nevelőotthonában nevelkedsz. 17 éves vagy, a neved Angela Frey. Gimis vagy, egy osztályba jársz Zaynnel és Chloeval, valamint Elenaval is. Ők a barátaid voltak. Nos, nem állhatsz úgy eléjük, mintha barátok lennétek, mert ők téged még nem ismernek. Újra kell építened a kapcsolatot velük. Nagyon nehéz feladat, de ha valaki, szerintem te vagy az, aki ezt meg tudja csinálni. Ami Harryt illeti. Beléd kell, hogy szeressen. 1 éved van rá, hogy a közelébe férkőzz. Ha letelik, és semmilyen érzelmet nem táplál irántad, akkor kénytelen vagy visszajönni ide, és itt élni. Ha beléd szeret, de úgy, hogy a szerelme igaz, akkor vele maradhatsz, és áldásom rátok. Te nem szólhatsz senkinek, hogy angyal voltál, hogy ki voltál előző életedben, erről semmit sem mondhatsz, különben vissza kell jönnöd, mielőtt letelt az 1 év, és akkor még örülhetsz, ha ide kerülsz, mert aki felfedi az angyalokat, az a pokolra jut. Remélem mindent elmondtam, és minden világos. Kérdés?

- Hogy férkőzzek Harry közelébe? Mi van, ha elküld és megutál azért, mert közeledni próbálok felé?

- Ebben sajnos nem tudok segíteni. Neked kell megoldanod. Már volt 2 ilyen eset.

- És nekik hogy sikerült?

- Khm. Az egyik sikeresen megoldotta a feladatot, és még most is lent él párjával. A másik… neki nem sikerült. De ez most annyira nem légyeges. Catrin, vállalod?

- Én…. Ez óriási feladat. Félek, hogy elrontom!

- Nem hozhatok döntést helyetted. És jó lenne már most tudni, mert Harry állapota egyre rosszabb és rosszabb. Abban reménykedek, hogy ha te lemész, akkor megtalálja benned azt, akit keres, hisz egyszer már beléd szeretett. Nem kell, hogy az új életedben úgy szeressen, mint a régiben, csak a szerelme igaz legyen. Hogy döntesz?

- Huh, nem is tudom, talán…. 

22. Rész~Egy szomorú rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, és tudom, hogy most utáltok, amiért ilyen soká jött. Szeretnék tőletek kérni valamit. Arra kérlek titeket, hogy döntseket a történet sorsáról! Mit akartok? Folytassam még egy ideig, vagy zárjam itt le a következő résszel? Én személy szerint még szeretném írni, de rajtatok áll a blog sorsa! Kommentbe írjátok meg, hogy mit akartok! :) Jó olvasást! xx

*Chloe szemszöge*

Vége, Catrin meghalt. Erről Harry még mit sem tud. Szegény, vajon mit fog szólni?

Niallnak dőlve sírtam. A többiek arcán is könnyeket véltem felfedezni.

- Sajnálom, de már nem tudtunk rajta segíteni - szólt az orvos. - Egy másodpercig vissza tudtuk hozni, de utána végleg távozott tőlünk. - folytatta lehajtott fejjel. Neeem! Miért? Egyszerűen nem tudom felfogni. Nincs többé. Mostantól nem tudok vele beszélni. Nem lehet! Miért? És, ha én ennyire kiborultam, akkor mit fog szólni Harry?

- Most mi lesz? –kérdeztem szipogva.

- Meghalt. Nem tudom elhinni. –mondta Zayn. A többiek egyetértően bólintottak, hogy még ők sem tudták felfogni. – Szegény Harry. Neki lesz a legnehezebb.

Igen, ezzel is mindenki egyetért. Reménykedtünk, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.

- Mivel nincs családja, szólni kell a nevelő otthonnak. Felhívom őket. –szólt Louis és arrébb ment. Én még mindig sírtam Niall vállán. Kis idő múlva visszajött Eleanorral az oldalán.

- Igaz? Tényleg meghalt?- kérdezte.

- Igen. –mondtunk szomorúan. Ő az, akinek szintén nagyon nehéz, hisz már régtől ismerte. Hjaj, Catrin. Vajon figyelsz minket most onnan fentről?

- Bemegyek Harryhez. –mondtam és felálltam. Niall utánam jött, aztán mindenki felpattant és együtt mentünk be hozzá. Már ébren volt. A látvány megrémítette. Mindannyiunk szeme vörös és kisírt volt.

- Mi történt? Mi van Catrinnal? –kérdezte kétségbeesetten. Úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, ezért Liam végül kimondta.

- Harry. Catrin…meghalt. –suttogta. Borzalmas érzés volt ezt így hallani. Teljesen ledöbbent. Pár pillanatig mozdulatlanul, komoran ült, már azt hittük, hogy valami komoly baja lett a hír hallatán, majd kitört belőle a sírás.

- Ez, ez nem lehet igaz! Kérlek, mondjátok, hogy nem igaz! –sírt.

- Bárcsak mondhatnánk! –térdelt le mellé Louis.

- Nem! Így én sem akarok tovább élni! Akkor én is meghalok! –mondta. Kétségbe estünk, nem akartuk őt is elveszteni.

- Nem, Harry! Mi itt vagyunk neked. Kérlek, nyugodj meg! Ez mindnyájunknak nagyon nehéz, de együtt túl fogunk rajta lépni! Erősnek kell lenned. Hidd el, ő most valahonnan fentről néz rád. Szerinted, ő akarná, hogy miatta meghalj? Kérlek! –győzködte Niall. Volt valami abban, amit mondott, de akkor is, nagyon nehéz. –Hidd el, nekünk sem könnyű! Mi itt vagyunk neked, és mindenben segítünk.

- Akkor hozzátok vissza. –sírt még mindig Harry.

- Azt nem tudjuk. De melletted álunk! –szólt közbe Zayn. Ezek után csöndben ültünk és sírtunk. Hogy fogjuk ezt a halált feldolgozni? Mindannyiunk számára nagyon fontos volt, de különösen Harrynek. Borzalmas érzés lehet elveszteni azt, akit a legjobban szeretsz a világon. Én nem, nem akarom átélni ezt soha! Megérkezett a kórházba Hilary és Mrs. Kingslei is. Miután felvázoltuk neki a helyzetet, ők is sírni kezdtek. Hilary oda rohant Harryhez és hozzá bújt.

- Jól van, cshh. –szólt Harry a kislánynak és simogatni kezdte a hátát.

- Hol van Cat-Catrin? –szipogta a kicsi.

- Bizonyára, valahol az angyalok között –szólt Harry könnyes szemekkel -, és most is téged néz és vigyáz rád.

- De jöjjön vissza!

- Nem tud, sajnos. De itt –mutatott a kislány, majd az ő szívére – megőrizheted emlékét, a szívedben. Mindig ott lesz. Onnan soha, senki nem tudja elvenni tőled.

*Catrin szemszöge*

Majdnem meghasadt a szívem, ahogy Harryt és Hilaryt néztem. Borzalmasan hiányoztak, de tudtam, hogy már nem lehetek velük, nem simogathatom meg Hilary puha arcát, nem ölelhetem át Harryt. Itt fent a legtöbb angyal boldog, hogy az lehet, aki, és arra vigyázhat, akire. De én nem. Nekem ott lent a barátaimmal volt jó. Velük volt teljes az életem. Mikor megtaláltam a helyem a nagyvilágba és megtaláltam az igaz szerelmem, akkor most jött ez a nyavalyás baleset és tessék. Már soha nem leszek boldog, itt legalábbis úgy érzem, nem.

*1 héttel később, Chloe szemszöge*

Ami az elmúlt héten történt, kibírhatatlan volt. Sokat sírtunk, szenvedtünk. Az egyetlen jó hír, amit történt, hogy előkerültek a szüleim, akik nyaralni voltak a rablás idején, de ezzel most nem húznám az időt, a lényeg, hogy megvannak. 

Már túl vagyunk a nehezén. Vagy, lehet, hogy mégsem. Megvolt a temetés, már csak fel kell dolgozni azt, hogy többé nem lesz mellettünk. Valamilyen szinten el kell őt felejtenünk, túl kell lépnünk ezen és szép emlékként gondolni vissza rá. Ez gondoltban is olyan nehezen hangzik, hát még gyakorlatban. Harry teljesen kikészült, nem telik el nap, hogy ne sírna. De ez még a jobbik. A szobája már romokban hever, amit csak tudott szétvert az idegességtől. Mind nagyon aggódunk érte, hogy valami hülyeséget csinál, vagy kárt tesz magában. Szerencsére még nem vett a kezébe se cigit, se drogot, de még csak alkoholt sem. Reméljük, hogy ez így marad. Sokat jár a nevelőotthonba, amiben Catrin lakott. Elég sok időt tölt Hilaryval és sokat jár Catrin szobájába, amely a halála óta érintetlen. Semmit nem dobtak ki vagy ajándékoztak el. Minden a régi. Azonban, van egy kisebb baj. Harry senkit nem enged maga közelébe, az egyetlen akivel beszél, az Hilary. Senki másra nem kíváncsi és alig eszik. Ez ellen sajnos nem tudunk tenni. Nem hajlandó meghallgatni minket, pszichológusról pedig hallani sem akar, pedig ez nem mehet így sokáig.

Az agyrázkódásom miatt még mindig nem járok iskolába, így minden időmet a srácokkal töltöm, együtt próbáljuk feldolgozni a történteket. Támogatjuk egymást, mindenben.

*Catrin szemszöge*

Ez alatt az 1 hét alatt beletanultam minden fontos angyali-dologba, de nem telt úgy el nap, hogy ne sírtam volna, ne gondoltam volna Harryre, vagy ne néztem volna le rá. Utáltam az itteni életem, mert tudtam soha nem lehetek vele. Bár, jobb így, hogy láthatom, de akkor is nagyon nehéz. Ma Alice-val elmentünk Andrewhez, ahogy megbeszéltük még korábban.

- Á, sziasztok! Catrin, gratulálok! Sikerült egyetlen hét alatt mindent megtanulnod, kitűnő! Most már te is őrangyal lehetsz, és mivel ilyen ügyes voltál, választhatsz, hogy kire szeretnél vigyázni. –mondta Andrew. Gondolkodás nélkül rávágtam a választ:

- Harry Styles! –kiáltottam csillogó szemekkel.

- Hm, sejtettem. Tudom, hogy sokat jelent számodra ez a fiú. Nem bánom. Lehetsz az őrangyala. Most nagyon ki van bukva a halálod miatt. Jelenleg az lesz a feladatod, hogy megnyugtasd. Legyél sokat mellette, persze, ő nem fogja tudni, hogy ott vagy, de nagyon figyelj rá. Nem tudom, elég érett vagy-e a feladatra, Harry most kemény dió….

- Menni fog! –mondtam elszántan.

- Értem, ha ilyen magabiztos vagy, sikerülhet. De nagyon vigyázz, gondolom Alice már mutatott néhány trükköt, amit a földön alkalmazhatsz –nézett szigorúan barátnőmre –,de ezekkel óvatosan. Nem fedhetjük fel, hogy vannak angyalok. Nos, nem is húzom az időt, mostantól Harry Styles őrangyala lettél! És most nyomás, menj le hozzá, Alice majd segít és vigyázz rá! Sziasztok.

- Viszlát! –köszöntük egyszerre és elhagytuk az épületet.

- Oké, akkor most lemegyünk a földre! –szól Alice, megragadta a kezem, lehunyta a szemét és erősen koncentrált valamire. Nem kérdeztem semmit, nem akartam zavarni. Egy percen belül a földön voltunk az emberek között.

- Alice, mi van, ha meglátnak? Nem kéne elbújni? –kérdeztem aggódó hangon.

- Te butus! Az emberek nem látnak, attól, hogy mi látjuk őket! Gyere! –megragadta a karom és húzni kezdett Manchester utcáin. Várjunk csak! Miért itt vagyunk, ha Harry Londonban lakik? Nem sokkal később választ kaptam a kérdésemre, ugyanis a nevelőotthonomhoz érve megpillantottam a kocsiját. A „szívem” hevesen verni kezdett. Egy hétig csak egy üvegen keresztül láthattam onnan a magasból, most pedig újra láthatom élőben, bár ő ezt nem tudja. Alice átsuhant a falakon, én pedig utána. Ez nekem még kicsit furcsa volt, nem voltam hozzászokva, hogy csak úgy átmegyek a falakon, de ő ezt teljesen természetesen csinálta. Elérkeztünk a szobámba, ami legnagyobb meglepetésemre ugyan úgy nézett ki, mint a halálom előtt. Semmi nem változott. A ruháim, szekrényem, angyal szobraim, minden érintetlen volt. Majd az ágyra tévedt a tekintetem, ahol ott volt Ő. Harry ott ült magányosan, kezével eltakarta az arcát, válla rázkódott, tudtam, hogy sír. Hirtelen én is teljesen elszomorodtam és belőlem is kitört a sírás. Ott ült velem szemben, de én nem érinthettem meg, nem bújhattam hozzá, nem csókolhattam, nem súghattam a fülébe, hogy mennyire szeretem és, hogy vele vagyok, és soha nem hagyom el. Mindezt nem tehettem, ami még jobban elszomorított. Alice együtt érzően megszorította a kezem, megvárta amíg összeszedem magam, majd magyarázni kezdett.

- Oké, koncentrál Harryre annyira, amennyire csak tudsz. Mivel te leszel az őrangyala, majd fogod tudni, mi jár a fejében és érezni fogod, amit ő érez. Csak egyszer kell nagyon koncentrálni rá, aztán ha sikerül, akkor onnantól már mindig fogod tudni, hogy mire gondol. Gyerünk! –adta ki a feladatot. Bólintottam és nagyon Harryre koncentráltam. Egészen pontosan 3 percig szenvedtem, majd sikerült, amit Alice mondott és tényleg láttam a gondolatait és mindent éreztem, amit ő.

- Sikerült! –jelentettem be, mire ő elismerően bólintott.

- Oké, akkor most már én nem tudok neked segíteni. Itt maradok veled, ha szeretnéd, de most már magadnak kell rájönni mindenre. Ez szabály, innentől nem segíthetek. Vagyis, van amiben igen, de most arra kell rájönnöd, hogyan tudod őt irányítani. Tudom, kicsit ijesztően és bonyolultan hangzik, de ha ráérzel, hidd el, nem az.

- Egy kicsit? –kérdeztem kitágult szemekkel.

- Jó, talán nagyon, de menni fog. Figyelj, ha vissza akarsz jönni az angyalokhoz, akkor koncentrál arra a helyre, ha a földre, akkor pedig a földre, az emberekre. Itt a földön is tudod ezt alkalmazni, ha koncentrálsz egy emberre, vagy helyre, ott teremhetsz. Én, most hagylak fejlődni, ha kellek gondolj rám és jövök. Sok sikert, szia!

- De, Alice! –kezdtem, de addigra már sehol sem volt, klassz. Harry még mindig az ágyon ült. Már nem sírt. Közelebb mentem, mire ő felállt, amitől hátrahőköltem. Elindult felém, mintha látott volna, aminek örültem volna, de nem így volt. Keresztülment rajtam, majd az angyal szobraimhoz lépett. Egy ideig tanulmányozta őket, majd felemelte az egyiket. Hallottam a gondolatát, ami így hangzott:

„Catrin! Mindig is hittél az angyalokban, pedig ha léteznének, akkor most itt lennél velem. Ó, miért, miért hagytál magamra?”

Majd megszakadt a szívem. Annyira el akartam neki mondani, hogy én is angyal lettem, az ő őrangyala, és, hogy mindig vele leszek, de nem lett volna szabad. Azonban ekkor már nem bírtam magammal és megpróbálkoztam az egyik trükkel, amit Alice mutatott.  Erősen koncentráltam arra, hogy beszélni tudjak. Sikerrel jártam, mivel 2 perc után a saját hangom hallottam. Igaz, hogy nagyon halkan, de hallottam.

- Harry! Harry, Catrin vagyok! Én melletted vagyok, hidd el! –suttogtam. Ennyire volt erőm. Mivel még kezdő vagyok, ez nehezen megy, de sikerült! Jaj, igen. Vannak ilyen dolgok, hogy egy kicsit tudok beszélni, vagy szilárddá tenni valamelyik testrészem, ha nagyon koncentrálok. Ezekre a trükkökre célzott Andrew is. Harry megfordult. Ezek szerint hallotta.

„Catrin?! Hol vagy? Á, csak képzelődtem, ő nem lehet velem, mert meghalt. Hacsak, nem lett angyal. Hah, dehogy!” – gondolta Harry. Sejtettem, hogy ez lesz. Nem hisz a fülének, ami érthető, de nem mertem tovább próbálkozni.

Hirtelen érezni kezdtem, amit Harry érez. Szomorú volt, nagyon szomorú. Kínok gyötörték. Részben magát hibáztatja, amiért én meghaltam, mert ő vitt kirándulni. Büntetni akarja magát, ő is meg akar halni, mert abban reménykedik, hogy majd ott fent együtt lehetünk. Nem! Nem szabad hagynom, hogy kárt tegyen magában, valahogy meg kell nyugtatnom őt, fel kell nyitnom a szemét, hogy van miért élnie. De hogy csináljam? Alice! Alice, segíts!

- Mi a helyzet? –teremt mellettem barátnőm.

- Alice, de jó, hogy itt vagy! Tudom, hogy nem lenne szabad, de kérlek segíts! Mit tegyek? Harry magát okolja a baleset miatt, és néha olyan ötlete támad, hogy megöli magát.

- Ne vágj már ilyen fancsali képet! –szólt, mire kicsit megharagudtam.

- Mi? Te ezt nem értheted, Alice, nem tudod, milyen fontos nekem! –már szinte sírtam. Nem hagyhattam, hogy Harry hülyeséget csináljon.

- Ó, hidd el, Catrin, megértelek. Azért is, mert az őrangyalod voltam, és végig tudtam mit érzel, és ugyebár már nem vagyok, de még mindig belelátok 1-1 gondolatodba és érzésedbe. De nem csak ezért tudlak nagyon megérteni, hanem mert velem is ilyen volt. Pont ugyan ez történt velem és Liammal.

- Azzal a Liammal? –csodálkoztam.

- Igen, Liam Payneval. Az X-faktor után történt. Egy koncerten találkoztunk, elkérte a számom, majd minden nap hívott, találkozgatni kezdtünk. Beleszerettem. Szerelmem viszonozta, járni kezdtünk, de nem vállaltuk fel kapcsolatunkat a rajongók miatt. Nagyon szerettem, kimondhatatlanul. Aztán vége lett. –mondta, s a hangja egyre szomorúbb lett.

- Hogy történt?

- Autóbaleset. Ő vezetett. Belénk jöttek, én ott meghaltam, ő túlélte. Ő is pontosan így volt. Véget akart vetni életének, magát hibáztatta. Az őrangyala lettem, és segítettem neki. Próbáltam megnyugtatni, de ez nagyon nehéz volt. Aztán, kerestem neki egy barátnőt, Samanthat. Nehéz volt összeboronálni őket, de végül Liam belátta, hogy én már nem megyek vissza, ezért tovább lépett. Mikor már láttam, hogy boldog és boldogul egyedül is, ott hagytam. Még mindig szeretem őt, teljes szívemből. Gyakran meglátogatom, örülök, hogy boldognak látom, de hiányzik. Hihetetlenül! –nem bírta tovább és kitört belőle a sírás.

- Shh. És Samantha, vele mi lett?

- Még mindig együtt vannak. –szipogta.

- Mi? Én erről miért nem tudok?

- Senki nem tud róla, még a fiúk sem, csak ők ketten, én és most már te is. Titokban tartják, nem sokat mutatkoznak együtt, ezért keveset találkoznak, de mindezek ellenére szeretik egymást és kitartanak egymás mellett.

- Miért titkolódznak?

- Azt, nem szeretném elmondani. Tudod, még éltem teljes szívemből szerettem, emlékét megőrzöm, és bár én tudom, mit miért tesz, ezt úgy érzem nincs jogom megosztani senkivel. Ne haragudj!

-  Persze, semmi. Megértelek, és nagyon sajnálom!

- Nem kell. –törölt le egy könnycseppet az arcáról- Örülök, hogy boldog. Mással. Ha már velem nem is lehet. Szóval, koncentrálj rá, helyes útra kell térítened! Catrin, tudom, hogy nehéz lesz, neked nagyon, de kellene szerezni neki valakit, akivel beszél. Nos, az egyedüli ilyen ember jelen esetben Hilary. Csakhogy, ő egy kislány, akinek nem fog panaszkodni. Az lenne a legjobb, legalábbis számára, hogy kerítesz mellé valakit, aki jó esetben lány, hogy ha vele tud erről beszélni, lassan beleszeressen, és akkor újra boldog lehet. Más utata nem nagyon látok –mondta. Keserűen bólintottam. Tudtam, hogy igaza van, és tudtam, hogy Harry számára is ez a legjobb amit tehetek, még akkor is, ha belül megszakad a szívem. Ezért kínok között visszamentünk az angyalok közé, hogy tanácsot kérjünk Andrewtől.

21. Rész~ Két világ között

Sziasztok! Megmondom őszintén, több kommentet vártam az előzőre, de nem baj. Erről a részről annyit, hogy jobbat akartam írni, de sajnos nem skerült, remélem azért nektek tetszik! ;)

*Catrin szemszöge*

Az utolsó, amit hallottam a monitorok sípolása, utána minden elsötétült. Nem tudom, meddig lehettem a sötétben egyedül, de egyszer csak egy olyan helyen találtam magam, ahol a talaj hófehér volt, de nem láttam semmit. Amerre néztem, minden fehér volt. A „talaj”, ha nevezhetem így puha volt, vatta szerű. Azt hittem, felhőn állok, de arról minden bizonnyal leestem volna, de erről nem. Ez szilárd volt. Majd hirtelen a ruhámra tévedt a tekintetem. Az is fehér volt, mint minden más. Selyem egybe ruha volt, lábamon nem volt semmi. Megijedtem. Mégis hol a fenében vagyok? Meghaltam? De akkor miért nincs itt sehol egy arany-kapu, amit a mennyországba vezet, vagy egy fekete-kapu, ami a pokolba? Vagy ez itt a túlvilágon nem is így van, csak én képzeltem?

- Hahóó!!! –kiáltottam, hangom vízhangzott, de nem kaptam rá választ. Aztán hirtelen megnyílt alattam a föld. Hátráltam pár lépést, majd egy nagy Tv szerű kép rajzolódott ki. Hosszasan tanulmányoztam a földet, végül megláttam magam a kórházban, ahol próbálnak újraéleszteni. Utána észrevettem Chloet, Niallt, Zaynt, Liamet és Louist, ahogy az ablakon át aggódva néznek. Ekkor eszembe jutott Harry. Te jó ég! Mi történt vele? Hamar választ kaptam erre a csak magamban feltett kérdésre, ugyanis a következő képen ő volt. A kórházban aludt. Vagyis él, ez jó hír. Aztán újra magam láttam. Próbáltak újraéleszteni, de semmi. Próbáltam erősem arra koncentrálni, hogy visszamenjek a kórházba és felébredjek. Nem sikerült. Még jobban koncentráltam és akartam. Arra gondoltam, hogy vissza kell mennem Harryhez, Hilaryhez és a barátaimhoz. Már majdnem lemondtam róla, mikor éreztem, hogy újra fekszem. A kórházban voltam, de nagyon gyengének éreztem magam. A szemem egy pillanatra kinyitottam és halkan suttogtam egy nevet. Csak egyetlen nevet, többre nem volt erőm. A név a következő volt: Harry. Könnycsepp gördült végig az arcomon, majd lelkem kiszállt a testemből és végleg elhagyta ezt a világot.

*Kívülállók szemszöge*

Catrin nem a mennyben járt. Egy teljesen más világot látogatott meg, amíg élet-halál között lebegett. Ez a hely az angyalok területe volt. A szerelme Harry iránt akkora volt, hogy vissza tudott menni a földre egy másodperc elejéig, de utána már nem bírt ottmaradni. Ahogy kimondta Harry nevét, kilehelte lelkét és távozott az élők közül. Miután az orvosok közölték a hozzátartozókkal, hogy Catrin nincs többé, mindnyájan keserves sírásba törtek ki. Harry még nem tud semmit erről. Vajon mit fog tenni, ha megtudja élete szerelme már fentről néz rá? Mit fog kezdeni? Beletörődik, vagy valami teljesen más fog történni?

*Catrin szemszöge*

- Neeeem! Ez nem lehet!!- kiáltottam és sírni kezdtem. Most már biztos voltam abban, hogy meghaltam és soha többé nem mehetek vissza Harryhez. Megint azon a fura fehér helyen jártam. Miért vagyok én itt? Mit tegyek? Tettem fel magamnak a kérdéseket. Térdre estem, arcom a kezembe temettem és zokogtam. Keservesen zokogtam. Elvégre, ott voltam azon a helyen, egyedül. Mégis mit kellene tennem? Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de végül valaki megszólított.

- Állj fel! –hallottam egy kedves, női hangot. Felnéztem. Egy gyönyörű barna hajú lány láttam magam előtt. Ugyan olyan fehér ruhát viselt, mint én.

- Ki vagy te? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Egy angyal, akárcsak te. –válaszolt könnyedén. Ledöbbentem. Angyal? Mi? Én? De miért?

- Tessék?

- Jól hallottad, Catrin. –mosolygott.

- Honnan tudod a nevem?

- Mindent szép sorjában megtudsz, de most gyere velem. –mondta, felrángatott a földről és a kezemnél húzni kezdett egy ezüst kapu felé.

- Ki vagy te?

- A nevem Alice Black. Na jó. Mielőtt bemennénk –mutatott a kapu felé –bombázz meg a kérdésekkel, mindent elmondok.

- Oké. Hogy kerültem ide? Miért vagyok itt? Mi a feladatom? …. –hadartam.

- Egyszerre csak egyet! Szóval, úgy, hogy Andrew, aki az angyalok „főnöke” úgy döntött, hogy téged is angyallá tesz. Nem sok emberrel csinál ilyet. Te, mivel emberként sokat imádkoztál hozzánk, bevett közénk. Úgy kerültél ide, hogy halálod után nem a mennybe mész, nem pokolba, hanem hozzánk. Azt hiszem ez válasz az első két kérdésedre. A harmadikra majd ő ad választ. Egyéb?

- Nem tudom, még biztos lesz….

- Remek, akkor mehetünk! –szólt és beléptünk a nagy kapun. Amit ott láttam, az valami csodaszép volt. Élénkzöld fű, ezüstszökőkút, mindenfelé angyalok. –Gyere. –húzni kezdett egy épület felé. –Itt lakik Andrew. Bemegyünk és beszélünk vele. Csak nyugi. –bólintottam és beléptünk. Eddig annyi minden történt, hogy észre sem vettem, hogy tulajdon képen itt nem is járunk, sokkal inkább „siklunk” a levegőben. A testem sokkal könnyebbnek éreztem, mint mikor éltem. Tényleg! Én már nem tartozom az élőkhöz! Harry, vajon mi van most vele? Nem volt időm szomorkodni, mert már bent voltunk a nagy és szép szobában. Az íróasztal mögött egy idős ember ült. Ő volt Andrew.

- Catrin, Alice! Azt hittem, soha nem értek ide! –köszöntött kedvesen. –Üljetek le. Catrin! Nagyon sok mindent kell veled megbeszélnem. Először is, mostantól angyal vagy. Gondolom, ezt Alice már mondta. Nem a mennybe jutottál, hanem ide közénk. Amíg éltél Alice volt az őrangyalod, ezért most a segítőd lesz, amíg beleszoksz ebbe az új „életedbe”. Ha elég lesz 1 hét, hogy megtanulj mindent, akkor akár te is lehetsz őrangyal. Alice majd mindenben segít, ne aggódj. –hadart, majd a lány felé fordult –Alice, avasd be őt mindenbe. Mutasd meg a házát, meg úgy mindent, amit már említettem neked, mielőtt idejött. –újra rám nézett –Tetszeni fog az ittlét, ne aggódj! Most menjetek, ha bármi baj van, nyugodtan gyertek. Viszlát, később még találkozunk. – Felpattantunk és kiviharoztunk.

- Ez meg mi volt?

- Elmondta a legfontosabb feladatokat. Figyelj, neked ez még új. Elmegyünk a házadba és ott mindent elmesélek. –rövid séta után megálltunk és nagy ház előtt. Nem volt időm csodálkozni, beráncigált és már bele is kezdett a mondókájába. –Mint azt már Andrew is mondta, én fogok neked segíteni. Catrin, mostantól ez az új otthonod. Egy hetet kaptál, hogy megtanulj ezt-azt, amiben segítek, hidd el nem vészes és utána kapsz egy személyt, aki az emberi világban él, és rá fogsz vigyázni. Az őrangyala leszel.

- Mint te voltál nekem?

- Igen. Majd furcsa érzés lesz, először. Fogod tudni mit gondol, ott lehetsz mellette, de ő nem fog látni. Senki nem lát, ha lemész a földre.

- Lemehetek?

- Igen, de csak mint angyal.

- Ó. De elmehetek Harryhez?

- Khm..nos, ha lent vagy, akkor arra a személyre kell figyelned, aki miatt lementél, akire vigyázol, de lehet, hogy egyszer-kétszer meglátogathatod.

- Kit fogok kapni? Nem vigyázhatnék Harryre, hogy mindig vele lehessek?

- Nem tudom. Idővel kiderül. Most már, el kell őt felejtened, ha nem is teljesen, de muszáj lesz. Az angyali kötelességeidre kell figyelni. Körbevezetlek és közben még mesélek. Gyere. –kimentünk a házamból. Körbejártuk az egész „várost”, vagy nem is tudom, hogyan nevezik pontosan. Alice nagyon kedves lány, megígérte, hogy mindenben segít és mesélt, hogy mit kell tanulnom, milyen az angyali élet és még pár apróságot. Mikor már esteledett, ha lehet ilyet mondani, visszavezetett a házhoz.

- Menj, pihend ki magad, hosszú és fárasztó napod volt. Holnap jövök. Szia! –megölelt és elment. Sóhajtottam és bementem a házamba. Ez az élet, hasonlít az emberekéhez. Az angyalok is esznek-isznak, alszanak, igaz sokkal kevesebbet, mint az emberek. Most van először, hogy teljesen egyedül vagyok. Eddig pörögtek az események, de most minden megállt. A fejemben tisztáztam az egész napot, majd Harryre gondoltam. Akaratlanul is, sírni kezdtem. Remélem rá kell majd vigyáznom, hogy mindig mellette lehessek, még ha ő nem is tudja. Vele kell maradnom. Még csak pár órája, hogy meghaltam, de már hiányzik. Hogy éljek tovább így? Már ha ezt nevezhetem életnek. Nem, én vissza akarok menni hozzá a földre az emberek közé, vele akarok lenni! Harry szeretlek! Mostantól már soha nem tudom ezt mondani neki, nem simulhatok hozzá, nem ölelhetem meg, nem csókolhatom! Semmi, már csak egy emlék. Hogy fogom ezt feldolgozni? Vissza akarom kapni, nem tudok nélküle létezni! Miért??? Miért?? Nem szenvedtem még eleget? Amikor már olyan boldogok voltunk, erre meghalok. Nem, miért engem büntetnek? Miért?? Sírtam, sírtam és sírtam,  mást nem tudtam tenni….

20. Rész~ Mi lesz most?

Sziasztok! Sokan kommenteltetek, hogy ne haljon meg senki, nem fog senki meg halni és hasonlók, de ezt sajnos nem tudom megígérni.... :/

*Kívülálló szemszöge*

Harry és Catrin gépe lezuhant. Segítségükre a mentősök siettek, de már késő volt. Nem élte túl mindenki. Két ember nagyon súlyosan megsérül, őket azonnal kórházba szállították, és egy már ott a helyszínen meghalt. Ez az egy a pilóta volt. Szegény, kegyetlen halált halt, nyugodjon békében. Azonban a szerelmespár még jelenleg él, bár sérüléseik komolyak, jelenleg nincsenek életveszélyben. Ez hihetetlen… Catrin angyalai meghallgatták az imát, vagy ez még csak a kezdet és a java ez után jön?

*Chloe szemszöge*

Mikor kinyitottam a szemem, már nem Niall ölében feküdtem. Egyedül voltam a kanapén, nem tudtam, hogy hány óra lehetett, de nem volt olyan világos, mint mikor lefeküdtem. Elő halásztam a mobilom. 19:00. Eszembe jutott, ami a délután történt. Elszomorodtam, de már nem akartam sírni. Kikóvályogtam a konyhába, de nem mentem be, mert hallottam, hogy Zayn és Niall rólam beszélgetnek:

- Én csak azt kérem, hogy vigyázz veled! –hallottam Zayn figyelmeztető hangját.

- De Chloe más! Ő nem fog kihasználni!

- Ezt mintha már hallottam volna….

- Hope? Oké, de ő más volt!

- Ez is lehetne olyan más! Figyel, tény, hogy Chloe aranyos lány. És lehet, hogy ő tényleg nem olyan, mint a többiek, csak nem szeretném, ha összetörnél.

- Nem fogok. Megyek, megnézem őt. –azzal felpattant és az ajtó felé lépett. Összerezzentem, nem akartam, hogy rájöjjön, hogy mindent hallottam, ezért hátráltam pár lépést, összeborzoltam a hajam és igyekeztem nagyon kómás fejet vágni, hogy azt higgye, most ébredtem. Ez sikerült….

- Szia! Hát, te? Épp hozzád indultam!

- Igen? Nos, itt vagyok. A rendőrök telefonáltak már?

- Igen. A szüleid nem voltak ott a házban, amikor kirabolták. A rablás tegnap délután történt. A szüleidet még keresik, de nem voltak ott.

- Tessék? Akkor hol vannak?

- Nem tudom. Gyere. –kitárta a karját, hogy bújjak oda. Egy percig hezitáltam, Zayn szavai jártak a fejemben, de aztán nem bírtam és oda bújtam. Én soha nem fogom kihasználni Niallt. Soha-soha. Szeretem őt. Ha ez még nem is szerelem, de barátilag tuti.

- Niall, Chloe, Zayn! Gyertek gyorsan!! –kiáltott Liam a nappaliból. Bevonultunk, ahol szólt a TV. Épp a híradó ment. –Nézzétek. –mindenki engedelmeskedett. A TV-ben egy riporter volt épp valamilyen balesetről beszélt, a háttérben egy termőföld, rajta egy teljesen összeroncsolódott repülőgép. A riporter a következőket mondta:

- A Párizsból Londonba tartó magángép a Londontól nem messze elterülő termőföldön lezuhant. A járműn 3 ember utazott, közülük már egy, a pilóta ott életét vesztette. A másik két ember nagyon súlyosan megsérült, de jelenleg nincsenek életveszélyes állapotban. A mentők már úton vannak velük a londoni kórház felé. A túlélők közül az egyik a közismert és világhírű, Harry Styes, a másik pedig barátnője, Catrin Swam. Jelenleg ennyit tudunk róluk, de amint több információkhoz jutunk, értesítjük önöket. Továbbá az időjárásról…. –ekkor Liam kikapcsolta a TV-t. Mindenki kétségbeesett arccal bámult maga elé. Sírni kezdtem. Niall magához húzott, próbált erőt önteni belém, de nem járt túl sok sikerrel.

- Sss. Ne izgasd fel magad! –szólt.

- Mégis hogy ne izgassam fel, mikor két barátom lezuhant a repülővel és most kitudja, hogy élnek-e még.

- Jó, tudom. Én is ideges vagyok. Menjünk be a kórházba!

- Igen! –kiáltottuk egyszerre és a másik pillanatban már az autóban ültünk és elindultunk.  Villámsebességgel ott teremtünk és lerohantuk a recepcióst.

- Hoztak be 2 embert, akik súlyosan megsebesültek? Repülővel lezuhantak. Harry Styles és Catrin Swam. –kérdezte Liam.

- Igen. Éppen most műtik Harryt. Sok vért vesztettek mind a ketten. Catrin az egyik kórteremben van. Az ő állapotáról nem tudok semmit. Sajnálom. Most vizsgálja meg egy orvos, 56-os terem. –mondta, de nem hagytuk, hogy befejezte, elindultunk felkutatni a termet. Végül egy orvos segítségével oda találtunk. Az ablakon nem láttunk be, mert a függöny oda volt húzva.

- Mi lehet ott bent? –kérdeztem aggódva.

- Nem tudom. –felelt Niall. –Remélem hamarosan megtudjuk. Hé, mi itt maradunk, ti pedig tudjátok meg, hol van Harry! –fordult a srácok felé. Bólintottak, majd egy nővérrel elindultak megkeresni. Leültem az egyik padra, ami a kórteremmel szemben volt. Akaratlanul is kitört belőlem a sírás. –Chloe! Nyugodj meg. Mind a ketten erősek, túl fogják élni, hidd el!

- De mi van, ha nem? Harry műtétje rosszul is sikerülhet. És azt sem tudjuk, hogy most mi van Catrinnal, hisz a recepciós nem mondta! Niall, nem akarom őket elveszteni!! –sírtam és neki dőltem. Fejem a vállába fúrtam és tovább sírtam. Simogatni kezdte a fejem, majd puszit nyomott rá.

- Ssh. Reméljük a legjobbat!

Sírtam. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, hogy ide jöttünk, de én nem bírtam abba hagyni. Zokogtam, majd csak pityeregtem, aztán újra zokogtam. Aggódtam Harryért, Catrinért, szüleimért. Már attól féltem, hogy összeesem. Hisz, elméletileg pihennem kellene, mert agyrázkódást szenvedtem, de most eszem ágában sem volt erre gondolni. A legfontosabb a szüleim biztonsága és a barátaim egészsége volt. Még mindig Niall vállának voltam dőlve. Éreztem, hogy ő is bizonytalan és szomorú. Benne is benne volt a félelem és az aggódás. Azt hiszem elaludtam, mert mikor kinyitottam a szemem Zayn volt előttem. Ijedten felkaptam a fejem.

- Hol vagyok? Mi történt? Mi van Harryvel és Catrinnal? –kérdeztem bambán.

- Nyugodj meg! Harry műtétje sikeres volt! Túl van az életveszélyen. –mondta selymes hangján Niall.

- Ami Catrint illeti…. –kezdte Louis. Te jó ég! Mi történhetett? –Az ő állapota súlyosbodott. Kómába esett. –mondta halkan. Kicsit a megnyugvás kerített hatalmába. Fogalmam sincs miért. Talán, mert rosszabbra számítottam. Ekkor azonban jött a fekete leves. –De ez egyáltalán nem jó. Már azért sem, mert ha valaki kómába esik, nagy rá az esély, hogy nem kel fel. De nála rosszabb a helyzet. Műteni kell. De mivel kómában van, ez sajnos lehetetlen. –hajtotta le a fejét és letörölt egy könnycseppet. –Életben van, de nagy rá az esély, hogy nem éli túl! –mondta. Ekkor már szemmel láthatóan sírt. Azt hiszem, sokkot kaptam a hallottak miatt. Mi? Meg is halhat? Az nem lehet! Nem nem nem!!!

- Chloe! Chloe, jól vagy? Kérsz egy pohár vizet? –rángatott ijedten Niall. Nem feleltem, csak sírni kezdtem, megint. Hirtelen szédülés kapott el. Szerencse, hogy ültem, különben tuti, hogy összeesek.

- K-kérhetek vizet? Nem vagyok jól…. –szóltam rekedt hangon.

- Máris! –pattant fel Liam és elrohant. Louis leült mellém és magához húzott.

- Ez még nem biztos! Valamilyen csoda folytán felébredhet!

- E-Eleanor tudja? –szipogtam.

- Igen. Már úton van a kórházba. –bólintottam, közben Liam megérkezett a vízzel, amit egyből le is húztam. Láttam a fiúkon, hogy ők is nagyon el vannak kenődve. A folyosón uralkodó néma csendet egy kedves női hang törte meg.

- Ha gondolják, Harry Styles felébredt. Már látogatható. –mondta. Szinte egyszerre pattantunk fel és csörtettünk be a kórterembe. Az ágyon feküdt, nagyon gyengének tűnt.

- Hol van Catrin? –címezte nekünk a kérdést rekedt hangon. Összenéztünk a fiúkkal. Nem mertük elmondani, hogy az állapota súlyos. Azzal az ő felépülését hátráltatjuk. –Hol van? –kérdezte újra. Erre elsírtam magam, mire Niallal kijöttünk.

*Harry szemszöge*

Mikor Chloe elsírta magát tudtam, hogy nincs minden rendben. Az nem lehet. Nem halhatott meg! Nem, neki élnie kell! Akkor inkább én! Az életemnek úgysincs értelme nélküle. Akkor én is meghalok! Catrin…!

- Az állapota súlyos. –nyögte ki végül Liam.

- Ez mit jelent? Ezek szerint él? –sürgettem őket.

- Igen. De kómában van, ami nem jó, mivel műteni kell, de amíg kómában van nem lehet.

- Az lehetetlen! Nem, Catrin!!!!!! –kiabáltam, mire bejött egy nővér, kiküldte a fiúkat, nekem pedig nyugtatót adott. –Nem! Látnom kell! Catrin! Miért nem én vagyok abban a helyzetben, amiben ő van?! Catrin…! –ekkor elnehezedtek szempilláim és mély álomba merültem a nyugatótól.

*Chloe szemszöge*

 - S-sajnálom! Nem bírtam…- nyöszörögtem.

- Semmi baj. –nyugtatott Niall. –Mi van Harryvel? –fordult a többiekhez, akik idő közben kijöttek.

- Elaltatták, mert elkezdte kiabálni Catrin nevét. –szólt Zayn. Bólintottunk, majd benéztünk Catrin kórtermének ablakán, ami Harryé mellett volt. Az ágyon feküdt mozdulatlanul, teste tele volt sérüléssel. Hirtelen a monitor sípolni kezdett. Egy orvos azonnal ott termett a semmiből néhány nővérrel és berontottak hozzá. Lefagyva néztük a történteket. Nem volt erőnk ahhoz sem, hogy sírjunk. A gép egyre jobban sípolt. Ez a sípszó azt jelentette, hogy a szíve leállt. Nem, Catrin nem! Nem hagyhatsz el minket! Gondoltam magamban. Az orvosok megkezdték az újraélesztést, mi pedig aggódva, ijedten néztünk be az ablakon.

19. Rész~ Egy életnek vége szakad

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak most teszem ki az új részt, de nagyon sok dolgom van. Versenyre készülök, vizsgám lesz.. stb. De a lényeg, hogy most itt van és szerintem megérte várni. Jó olvasást! xx

*Catrin szemszöge*

Érdekes, hogy ha valamit rendbe hozunk, például egy kapcsolatot, és amikor minden rendben, akkor jön valami…és…durr. Vége. Csak tudnám, miért büntet minket ezzel az ég. Véleményem szerint nem akkora bűn, ha két ember szerelmes és boldogok együtt. Vagy mégis? Mikor már tényleg minden rendben volt köztem és Harry között, mikor már kezdtem elfogadni, hogy járunk, hogy ő világhírű, és engem mondjuk, csak Manchester lakossága ismer, akkor…jött a durr és úgy véltem, hogy mindennek vége szakadt….

***

Reggel Harry édes csókokkal keltett.

- Jó reggelt! –köszönt.

- Neked is!

- Hogy aludtál?

- Tekintettel arra, hogy itt voltál velem, remekül. Hány óra?

- Dél van. –mosolygott. Na, erre a mondatra egyből fölpattantam.

- Mi? Nem azt mondtad, hogy az első géppel hazamegyünk?

- De. De még várhatunk. Amúgy 4-kor fog menni egy Londonba. Azzal ráérünk hazamenni. Catrin, jól érezted magad tegnap? - fordította komolyra a szót.

- Ez miféle kérdés? Persze, hogy jól!

- Este is? –kérdezte kacéran.

- Este is. –mondtam és megcsókoltam. Lezuhanyoztunk és elmentünk egy fantasztikus étterembe ebédelni. Az órák csak úgy röpködtek a fejünk fölött és eljött a búcsú ideje. El kellett búcsúznunk ettől a csodás helytől, Párizstól. Igaz, hogy alig voltunk itt, de sok szép emlékkel térünk majd haza.

- Gyere. Hamarosan indul a gép! –figyelmeztetett Harry. Még egyszer utoljára visszanéztem Az Eiffel toronyra, Párizsra. Könnycsepp folyt végig az arcomon. Csak egyetlen egy könnycsepp volt, de tele volt érzelemmel. Vegyes érzelmekkel. Szomorú voltam, hogy haza kell menni, de örültem, hogy eljöhettem ide azzal, akit a legjobban szeretek.

- Ugye, egyszer még visszajövünk?

- Persze. Ha szeretnél, mindenképp. –mondta és könnyű csókot lehelt arcomra majd felszálltunk a gépre. Igen, ekkor még minden szép volt….

*Chloe szemszöge*

Reggel, mikor kinyitottam a szemem Niall láttam. A széken aludt a falnak dőlve. Nagyon rendes tőle, hogy egész éjjel bent maradt miattam. Lassan nyúltóztam egyet, majd eszembe jutott a csókunk. Még most is éreztem, ahogy ajkaink összeértek, ezért kirázott a hideg. Már nem azért mert rossz volt, épp ellenkezőleg. Fantasztikus volt. Mozgolódni kezdett, majd lassan kinyitotta a szemét. Két álmos szempár nézett rám.

- Hol vagyok? –kérdezte, nagyon kómásan.

- A kórházban.

- Jaj, igen. Azt hiszem elaludtam, pedig virrasztani akartam melletted….

- Miért tetted volna?

- Nem tudom. Nem akartam, hogy bajod essen.

- Itt a négy fal között a kórházban?

- Soha nem lehet tudni. –viccelődött, mivel mostanra már egészen éber lett. –Hozzak valamit?

- Ezt tőlem, vagy magadtól kérdezted?

- Öm. Azt hiszem is-is. –mondta, erre mindketten elnevettük magunkat. Megbeszéltük, hogy lemegy kajáért, amíg az orvos megvizsgál.

- Rendben, Chloe. Akár már most haza is mehetsz, de az iskolát egy ideig kerüld, itt az igazolás, és pihenj sokat! Jövő héten várlak vissza kontrolára. Addig otthon kell maradnod, aztán majd meglátjuk. Szia.

- Viszlát! –köszöntem el, nem vártam meg Niallt, hanem gyorsan összepakoltam és lementem hozzá. Nem lepődtem meg, mikor megtaláltam a bőfénél egy halom kajával a kezében.

- Hát te? Épp hozzád indultam. De így legalább nem kell annyit cipekednem. –mondta.

- Haza mehetek, de pihennem kell és jó ideig nem mehetek iskolába.

- Oké. Akkor ezt megesszük, és haza viszlek.

- Köszi! –megettünk mindent, amit Niall vett, megjegyezném, hogy nem volt kevés, és elindultunk haza, Manchester-be. Az úton nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk ki magunkból. –Khm. –köhintettem, mikor megérkeztünk a házunk elé és kiszálltam.

- Megvárom, míg bemész. –mondta. Úgy éreztem, hogy mindketten zavarban vagyunk.

- Oké. Köszi mindent. Majd beszélünk. Szia. –sarkon fordultam és bementem a kapunk. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy engem figyel. Benyitottam a bejárati ajtón majd ijedten visszafordultam és lerohantam Niallhoz. Könnyek szöketek a szemembe, majd szorosan megöleltem. Nem értette, hogy mi a baj, csak magához szorított.

- Mi a baj? –kérdezte ijedten. Nem tudtam felelni, mert még mindig sírtam. Ellökött magától, hogy a szemembe nézhessen. –Mi van, mond már!

- A-a-a. – nyöszögtem. Nem tudtam elmondani.

- Chloe! Chloe. Nyugodj meg, nem szabad, hogy felizgasd magad. Higgadj le és mond el, hogy mi van. –tudtam, hogy igaza van. Ha ideges leszek, akkor mehetek vissza a kórházba. Nekidőltem az autójának, mély lélegzetet vettem, majd kifújtam. Ezt addig csináltam, míg teljesen le nem nyugodtam. –Jól van. És akkor most mond, hogy mi történt.

- A- az. –szipogtam. –Az ablakok ki vannak törve a házba, minden fel van túrva, teljesen fel van fordulva a ház. A szüleim tegnap nem vették fel a telefont. És vissza sem hívtak. Úgy néz ki, hogy kiraboltak. Niall, ugye a szüleimnek nem lesz baja? –kezdtem megint sírni.

- Nem tudom. De azonnal hívom a rendőrséget. Majd ők körül néznek bent. – A rendőrök 5 percen belül ott voltak. Egy részük bement a házba, volt aki a kertet járta végig, és egy, aki engem és Niall faggatta.

- Mondják el, pontosan mi történt.

- Most jöttünk ide, mikor hívtuk magukat. Chloet hoztam haza a kórházból, bement a házba, de egyből visszaszaladt, mert megrémült. –mondta Niall, mivel látta, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy értelmesen el tudjam mondani a történteket.

- Ön szeretne még valamit hozzáfűzni? –nézett rám a rendőr. Csak megráztam a fejem, majd erőt vettem magamon és megkérdeztem.

- A szüleimnek nem lesz baja? Mikor végeznek a házkutatással?

- Amint tudunk. De kérem, vigye őt el innen, látom, hogy nagyon ideges. Különben sem éri meg itt szobrozni. Nem akarok senkit ijesztgetni, de a látvány, akár durva is lehet. –mondta Niallnak.

- Rendben. –biccentett, de ekkor rajtam már eluralkodott a pánik. Mi? Durva látvány? Mégis mi történt itt? Hol van anyu és apu? Látni akarom őket. Hisztizni kezdtem. Niall megfogott a derekamnál és beültetett az autóba, de én kinyitottam az ajtót és nem voltam hajlandó elmenni sehova. Mikor ezt 3-szor egymás után eljátszottuk, hogy ő beültet én meg kiszállok, rám csukta az ajtót és bezárta, hogy ne tudjam kinyitni. Beült mellém és elindultunk.

- Niall! Vigyél vissza, kérlek!!- siránkoztam

- Nem lehet, Chloe. Meg kell nyugodnod. Komoly bajod is eshet, ha itt maradsz. Haza megyünk hozzánk és ott megnyugszol szépen. Agyrázkódásod volt, nem lehetsz ideges, mert azzal az állapotodat súlyosbítod! Minden rendben lesz, vigyázok rád! –az utolsó mondatnál közel hajolt hozzám és puszit nyomott arcomra és el is fordult, hogy az útra nézzen. Normál körülmények között tomboltam volna az örömtől, de most semmi kedvem nem volt ilyenhez. Valamennyire megnyugodtam, mikor már a 1D házban a kanapén ülve szürcsölgettem a teámat, amit Niall készített. 

–Beszéltem a rendőrökkel. Egyenlőre nem találtak holttestet, sem levelet, semmi olyat, amit arra mutatna, hogy bántották, vagy bántani akarták a szüleid. –ült le mellém Niall. –Amint még többet tudnak, hívnak.

- Niall. Köszönöm, hogy mellettem vagy! –oda bújtam hozzá, ő pedig átölelt.

- Igazán nincs mit. Chloe, fontos vagy nekem. Soha nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Vigyázok rád és melletted leszek.

*Catrin szemszöge*

Csakúgy, mint Párizsba, haza is magángéppel utaztunk. Fejem Harry vállának dőlve pihent, az ő feje pedig az enyémre billent. Nem beszélgettünk, nem hülyültünk, élveztük a csöndet. Testünk teljesen egybefonódott. E szép, romantikus pillanatot az törte meg, hogy a gép elkezdett rázkódni. Harryvel összerezzentünk, majd meghallottuk a pilóta kétségbeesett hangját.

- Kedves utasaink! A gép technikai okok miatt kényszerleszállást indít. Kérem csatolják be öveiket és semmi esetre se álljanak fel! –mondta egy férfi hang. Engedelmeskedtünk, a gép egyre jobban rázkódott.

- Harry! Mi történik?!

- Nem tudom, de nyugodj meg. Kiváló pilótát fogadtam fel. Nem lesz semmi baj. –nyugtatott, de ő is épp oly ideges volt mint én. Jó ideig rázkódtunk és gyorsan haladtunk lefelé, majd egyszer csak egyenesbe jött a gép. Már nem zuhantunk és nem rázkódtunk.

- Huh. –sóhajtottam, de korai volt megnyugodni. Ami ez után jött borzalmas volt. De csak szép sorjában. Kb. 5 percig haladhattunk normál tempóban, szépen fokozatosan ereszkedtünk lejjebb. Mikor kinéztem az ablakon láttam, hogy már Anglia fölött vagyunk. Ekkor azonban újból rázkódni kezdtünk. Most már villámgyorsasággal zuhantunk a föld felé.

- Harry! –sikítottam.

- Catrin! Kérlek figyelj rám! Ha ezt nem élnénk túl, tudd, hogy teljes szívemből szeretlek! Mindig is szerettelek és szeretni foglak, még a túlvilágról is. Ha nem élném túl, de te igen, onnan fentről foglak figyelni és vigyázok rád!

- Nem! Nem akarlak elveszíteni! Ha meghalsz, megyek veled!

- Ne butáskodj!

- De! Nélküled nincs értelme az életemnek! De ne adjuk fel! Az angyalaim velünk vannak! Túl fogjuk élni! –mondtam, de ekkor már sírtam. Gyorsan imádkoztam magamban az angyalaimhoz, hogy mentsenek meg minket, és ha már engem nem is, de akkor Harryt. Harry közel hajolt, kezét az arcomra helyezte, és megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes csók volt és egyben az utolsó….

*Kívülálló szemszöge*

A gép villámgyorsasággal zuhant a földre, nem messze Londontól az egyik termőfölön. Nem robbant föl, ami kész csoda, de teljesen összetörött. Így ránézésre az utazók közül senki nem élte túl…. Vagy mégis?

Írjátok meg, hogy-hogy tetszett ez a rész, szerintetek hogy lesz a folytatás és hogy ha túléli valaki, ki lesz az!