*Catrin szemszöge*
- Harry….
Nekem most el kell mennem ruhát venni magamnak. –mondtam a karórámra pillantva.
Hú, jól elszaladt az idő. 2-re értünk ide, és már 4 is elmúlt.
- Oké, persze.
Elkísérhetlek? Ha akarod, elviszlek pár jó helyre.
- Azt
megköszönném.
Harryvel
elindultunk vásárolni. Hm. Milyen furcsán hangzik, főleg, mert nekem kell ruhát
venni. Mrs. Kingslei adott pénzt, elmondta, hogy majd minden hónapban kap
minden gyerek, ez által én is, és majd azt beosztom magamnak.
Beszálltunk
Harry kocsijába és elindultunk…valamerre.
- Amúgy, te
mivel foglalkozol? –kérdeztem.
- Énekes
vagyok. –mosolygott kedvesen.
- Várj! Te
vagy A One Direction egyik énekese, ugye? –tettetem a hülyét. Még szép, hogy
tudom, ki ő!
- Igen. Eddig
is tudtad, és most játszod az eszed, vagy most jöttél rá.
- Most jöttem
rá.
- Akkor ezek
szerint nem vagy Directioner.
- Nem.
- És
Directionator?
- Az sem. Nem
szerettem a bandád, de nem is utáltam.
- Értem. És
te?
- Tanuló
vagyok. Mancesterbe fogom a gimit folytatni, ez az utolsó év. A banda többi
tagjai is itt vannak, vagy csak te laksz itt?
- Egyedül
vagyok. A One Direction…úgy érzem, az utolsókat rúgja. Mostanában sokat
veszekedtünk, meg nem is tudom, valahogy nem voltunk egy hullámhosszon.
- De még van
remény, nem?
- Nem tudom.
- Miért nem
mész vissza Londonba, és beszéled meg a dolgokat a bandatagokkal? Elvégre, ők a
barátaid, nem? Ki másra számíthatsz, ha nem rájuk?
- Igazad van.
Csak, Louis nem érti meg, hogy nekem mennyit jelentett Catrin. Ő boldog. Az ő
szerelme, Eleanor még él, és virul és most is együtt vannak. De én egyedül
maradtam.
- Szerintem
meg kellene beszélnetek. Ne menjetek szét egy ilyen miatt.
- Gyere,
megjöttünk.
Kiszálltunk a
kocsiból, majd egy pláza előtt találtam magam. Bementünk egy ruhás üzletbe.
Harry leült az egyik próbafülke elé, és bámult ki a fejéből, míg én ruhákat
válogattam. De nem tudtam teljesen a ruhákra figyelni, mikor ott volt Harry.
Akkora kínt élek át percről-percre, mikor ott van mellettem, de nem ölelhetem
meg, nem csókolhatom. Végül, magam sem tudom, hogyan, de sikerül pár ruhát
összeszednem, amit tetszett, ezért elindultam felpróbálni őket. Összesen 5-öt
vittem be, abból Harrynek 2 nem tetszett, ezért keretem mást. Vettem
fehérneműt, pulcsikat, farmert, nadrágot, szvettert, meleg kabátot, sálat, cipőt,
pizsamát, meg ami kell. Mire visszaértünk a nevelőotthonba este 7 óra lett. És
mondanom sem kell, hogy a zsebpénzem háromnegyede elúszott. De ha egyszer
muszáj volt ezeket megvennem, akkor nincs mit tenni.
- Köszi, hogy
elkísértél!- mondtam.
- Nincs mit. Angela….
Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem! Azt hiszem, holnap hazamegyek, és
megbeszélek mindent a fiúkkal.
- Értem.
Örülök, hogy segítettem! –mosolyogtam kedvesen, de belül fájtak a hallottak.
Harry elmegy? Na ne!!!!
- Még délelőtt
benézek hozzád, ha nem bánod!
- Dehogy!
Gyere, engem itt megtalálsz!
- Oké. Akkor
jó éjt! –búcsúzott, és egy puszit nyomott az arcomra, amitől kirázott a hideg.
Álmodom, vagy tényleg kaptam tőle puszit? Juj, ez most jó jel? Ugye az?!
- Jó éjt,
holnap várlak! Szia! –intettem, és bementem a nevelőotthonba. A kezem majd
leszakadt a szatyroktól mire beértem a szobámba. Akkor kezdődhet a kipakolás.
Nem vett sok időt igénybe ez a feladat, mivel annyi ruhát azért nem vettem. Nem
tudtam mit kezdeni magammal, ezért, hogy ne gondoljak Harryre, Alicera, Tomra,
vagy a régi barátaimra felpattantam és elindultam a folyosón. Lassan elértem
Hilary szobájába, majd kis hezitálás után benyitottam. A kislány, akit fél éve
láttam utoljára, már nem is volt annyira kicsi. Egészen megnőtt a drágaság.
Hosszú szőke haja a vállára omolt, és épp azzal a plüssmacival játszott, amit
még én adtam neki. Legszívesebben egyből felemeltem volna, de megint csak nem
tehettem semmit.
- Te ki vagy? –kérdezte.
A hangja teljesen megváltozott, mióta utoljára hallottam.
- Öö, a nevem
Angela Frey. Ma jöttem a nevelőotthonba. És te ki vagy?
- Hilary.
Akarsz velem játszani?
- Persze!
Leültem mellé
a földre, és egy órán át el is voltunk. Jó érzés volt megint mellette lenni,
hisz ő az unokatestvérem. De ő soha nem fogja megtudni, hogy Catrin a rokona
volt. Akkor nem mondtam el neki, most pedig már nem tehetem. Hilary 8 körül
lefeküdt aludni, én lezuhanyoztam, és bebújtam az ágyamba, de aludni nem
tudtam. Csak forgolódtam az ágyamban a gondolataimmal küszködve. Folyton az a
bizonyos „Mi lett volna, ha….” kérdés járkál a fejemben. Hisz, ha nem megyünk
Párizsba, nem zuhanunk le, nem leszek angyal, nem ismerem meg Tomot és Alicet,
és akkor még mindig Harry barátnője lennék. Jó esetben. De mi lett volna, ha
úgy döntök, hogy leszek tovább angyal, és nem jövök a fölre vissza? Lehet, hogy
minden könnyebb lenne. Mert akkor már többé-kevésbé beletörődtem, hogy nem
beszélhetek a barátaimmal, nem érinthetem őket. Most, hogy itt vannak
mellettem, sokkal nehezebb megállni, hogy megöleljem őket. Így minden olyan
nehéz. De lehet, hogy minden így lesz jó. Nem tudom. Én már semmit nem tudok.
Hiányzik Alice és Tom is. Ha sikerül elnyernem Harry szívét, akkor őket már
soha többé nem látom. Ha viszont nem sikerült, akkor Harryt és a barátaim nem
látom soha többé. Miért…miért büntet engem így a sors? Mi rosszat tettem?
Születésemtől az egyetlen jó, ami történt velem, az Harry volt. De őt is
valamilyen szinten elvette. Csak tudnám, mit csinálok, csináltam rosszul.
Csak
forgolódtam. Nem jött álom a szememre, de őszintén nem is akartam nagyon
elaludni. Minek? Úgyis csak rossz álmok kerülgetnének.
Már elmúlt éjfél.
Aludnom kéne, hisz ha holnap jön Harry, akkor ne nézzek ki úgy, mint egy
élő-halott. Behunytam a szemem, és próbáltam szép emlékekre gondolni. Mikor
Harryvel Párizsban voltunk. Mikor sétáltunk a parkban. Mikor Louisszal először
találkoztam. Mikor Niall megvédett Taylorral szemben. Ezek mind olyan szép
emlékek. Bárcsak minden átélhetném még egyszer.
Nos, úgy gondoltam ha ilyekre
gondolok, akkor majd valamivel jobb kedvem lesz, és el tudok aludni. Tévedtem.
Az emlékek csak felsértették a szívemen a régi sebeket, és sírásba törtem ki.
Leszek én még életemben valaha teljesen boldog?
Leszek én még életemben valaha teljesen boldog?
gyorsan kövit:)
VálaszTörlésSzerintem annyira nem lett rossz, csak rövid.! :)) de gyorsan hozzál kövit. :D
VálaszTörléspfhúha! Imádom a blogod. A kedvencem, de tényleg. Nem tudom elképzelni hogy hogy találtál ki ilyen sztoriz de ehhez hasonlót még soha nem olvastam. Imádom az egészez. Siess a kövivel <3
VálaszTörlésRebeka Winkler-el teljesem egyetértek!! siess kérlek!! :D <3
VálaszTörlésNagyon gyorsan kovit!!! :)
VálaszTörlés