6. Rész~ Fény került az igazságra!

Sziasztok! Itt a következő. Remélem tetszik!! Igyekezni fogok, izgalmasakat hozni!! :))

Régi képek villantak be. Azt hiszem elájultam, és amíg nem voltam magamnál egy kis film játszódott le az agyamban. Ugyan ebben a házban, amikor még 4-5 éves voltam. Ott volt anyu, apu a nagyszüleim, és Mr. Peterson a feleségével. Épp szenteste volt, és ünnepeltünk. Fogalmam sincs, meddig lehetem magamon kívül, de amikor kinyitottam a szemem, már nem a sárga falas házban voltam, hanem egy teljesen idegen helyen, legalábbis elsőre azt hittem. Borzasztóan fájt a fejem és szédültem. Mikor elkezdtem mocorogni, egy roppant ismerős és selymes hang mondta a nevemet.

- Catrin! Catrin, fent vagy? –kérdezte a férfihang.

- Igen, de nem érzem túl jól magam. –mondtam, de nagyon halkan. Alig jött ki hang a torkomon. –Hol vagyok?

- Kórházban. Harry vagyok. – Oldalra fordítottam a fejem és megláttam a szomszéd ágyon Harryt, aki látszólag már sokkal jobban volt. –Szólok Mr. Peterson-nak, hogy felébredtél. –mondta és felkelt az ágyról. Már lenyomta a kilincset, de én közbe szóltam.

- Várj, van valami, amit tudnod kell…. Nem fog tetszeni és sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de…. –kezdtem. Azt akartam elmondani, hogy Taylor megcsalja, ám nem tudtam befejezni, mert Mr. Peterson jött be a kórterembe, Dr. Borel kíséretében.

– Catrin! Nahát, nem gondoltam, hogy így találkozunk legközelebb, de ettől eltekintve, örülök, hogy látlak! –szólt az orvos. –Tudod, mi történt mielőtt ide kerültél?

- Azt hiszem, igen. Mr. Peterson-nál voltam, és amikor leültem elájultam.

- Így volt? –nézett az orvos a mellette álló férfira.

- Igen.

- Remek. Akkor most arra kérlek, hogy gyere velem, megvizsgállak, utána visszajöhetsz, és ha ma éjjel nem lesz semmi baj, haza is mehetsz! Remélem nem baj, hogy Harry mellé kerültél. Gondolom nagyon jóban vagytok…. –kezdte, de gyorsan közbe szóltam, mielőtt elárulná, hogy én mentettem meg. Nem szeretném, ha tudná. Kimentem a szobából az orvossal, megvizsgált, és szerinte minden rendben velem. A folyosón megállított Mr. Peterson.

- Catrin, ha jól tudom, így hívnak. Csak azt szeretném kérdezni, hogy miért jöttél el hozzám? Persze, ha most pihenni szeretnél, vagy valami, akkor jó lesz holnap is, csak akkor majd állj meg nálam.

- Rendben. Akkor majd inkább holnap, mert most kimerült vagyok. –mondtam bocsánatkérően. Biccentett és elindult, gondolom haza. Visszabattyogtam a kórterembe, benyitottam, és hatalmas tömeggel álltam szembe. Ott volt a 1D, Eleanor és legnagyobb meglepetésemre még Mrs. Kingslei és Hilary is ott álltak.

- Sziasztok. –köszöntem halkan.

- Szia! Hogy vagy? Mi történt? Mikor engednek ki? –hadarta El, és közben átölelt. Ezt szép sorjában mindenki megtette.

- Már jól vagyok. Ha minden igaz, akkor holnap már hazamehetek. A részleteket majd elmesélem, de most fáradt vagyok. –címeztem az egész bagázsnak. Vették a lapot, a srácok elköszöntek, még Harryvel váltottak pár szót és elmentek, Eleanorral együtt. Még ott maradt Mrs. Kingslei és Hilary, akit felvettem és megöleltem.

- Catrin, ugye minden rendben lesz? –kérdezte remegő hangon. –Gyere már haza, nagyon hiányzol!

- Nyugi, Kincsem! Holnap ilyenkor már otthon leszek. Addig Mrs. Kingslei gondoskodik rólad. –mondtam, letettem és a nevelőmhöz fordultam. – Hilary, kérlek menj,beszélgess Harryvel, és pedig még váltok pár szót Mrs. Kingsleivel. –néztem Harry felé, akki mosolyogva jelezte, hogy persze, menjen csak. Jaj, de jó, most még kedves velem. De majd ha elárulom, hogy Taylor nem hű hozzá….

- Catrin, jól vagy? Mi történt? –faggatott a nevelőm. Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam, hogy fáradt vagyok, most hagyjanak? Mindegy.

- Kérem, majd holnap mindent részletesen elmesélek, de most tényleg pihenésre vágyom!-

Végre ő is felfogta, és Hilaryval elindultak, én meg befeküdtem az ágyba.

- Amúgy, hány óra? –néztem a mellettem fekvő Harryre.

- Délután 5. Te, mit akartál mondani? Amikor az orvos és az a férfi bejött?

- Ja, semmit…. –mondtam és lesütöttem a szemem. Nem volt erőm összetörni a szívét. Most nem. –Téged mikor engednek ki? –tereltem a témát, de nem sikerült.

- Ne terelj! Amúgy, akkor, amikor téged. Na ki vele, mi volt az a fontos dolog?

- Harry, szerintem nem tőlem kellene tudnod, de rendben. Szóval, izé, Taylor. Tudom, hogy ez neked most nagyon fog fájni, és hidd el, hogy én is nagyon-nagyon sajnálom, és bár ne kéne ezt mondanom, de…. –nyöszörögtem.

- Mondd már!

- Megcsalt! Amikor kórházba kerültél, aznap az egyik ismerősöm vitt haza. Az autóból láttam őt és egy férfit.

- Ez még nem jelent semmit. –mondta kicsit idegesen, de tudtam, hogy inkább szomorú és csalódott, mint mérges.

- Ez nem, de kéz a kézben sétálgattak, és az a srác puszit nyomott egyenesen Taylor szájára. –ennél a mondatnál, már nem nagyon bírta, és könnyes lett a szeme. Azt azonban gyorsan letörölte, hogy ne lássam.

- Hazudsz!

- Nem, Harry. Én igazat mondok. Persze, nem kell hinned nekem, de szerintem beszélj vele.

- Nincs bizonyítékod, csak féltékeny vagy!

- Tessék? Féltékeny? Harry, te nem látsz a szemedtől! Elvakított az a sok hülyeség, amit mondott, teljesen begolyóztál.

- Ezt a srácok mondták neked? Ők is mindig ezt szajkózzák. Elegem van már, senki nem érti meg, hogy szeretem őt, és boldog vagyok vele! –üvöltött.

- Nem Harry, csak próbáljuk felnyitni a szemed. Láttam, amit láttam! Elmondtam, tessék, de most már hagyj békén, szeretnék pihenni. –folytattam nyugodt hangon. Nem akartam, hogy az egész kórház tőlünk zengjen, de szemmel láthatóan ez őt nem-nagyon érdekelte, mert ő tovább kiabált.

- Persze! Tudod, mivel csinálnátok nekem jót? Ha leszállnátok rólam és a barátnőmről! –bántottak a szavai. Én tisztelem őt, és egyre jobban kezd megtetszeni, vagyis kezdett, de ezzel a viselkedésével, most eltaszított magától, teljes mértékben. Na tessék, már csak ez hiányzott, hogy ebben az egy hónapban miatta idegeskedjek, és ne tudjak a versenyre koncentrálni. Te jó ég! A verseny! Ő is tagja a zsűrinek! Jaj, nekem…. Elfordultunk egymástól, én aludni próbáltam, ő pedig véleményem szerint ez elmúlt 5 perc eseményeit próbálta elemezni, és azon gondolkozhatott, hogy Taylor, vajon tényleg megcsalja-e őt. Kis idő múlva az egyik nővér lépett a szobába, hogy megnézze, minden rendben van-e, mert kiabálást hallott, és hozott napi lapot Harrynek. A címlapon, pedig nem más mint…igen, mint Taylor állt, azzal a bizonyos férfival, akivel én láttam. Felpattantam az ágyról, Harry mellé léptem, és bámultam az újságot, vele együtt. Sírt. Ezt abból tudom, hogy az újságon könnycsepp alakú foltok jelentek meg. Leültem mellé, és megsimogattam a hátát, ő pedig, megölelt!! Hű, ez aztán furcsa. 2 perce még üvöltözik velem, hogy hagyjam őt békén, meg csak féltékeny vagyok, most pedig az én vállamon sír. Ez nekem kicsit magas. Borzasztóan jó illata volt, teljesen levett a lábamról. De most nem ez a lényeg. Harry összetört, ez szemmel látható. Most barátokra van szüksége, és mivel mindenki más hazament, én voltam az a bizonyos barát. Igaz, hogy a kapcsolatunk eddig nem alakult valami fényesen, de szüksége volt rám, ezért nem hagytam cserben. Még mindig ölelt, én pedig visszaöleltem. Nem tudom meddig, de egy jó ideig biztosan így voltunk, majd ellökött magától. Mélyen a szemembe nézett én pedig az övébe. Valamiért meg akartam csókolni, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Ő viszont nem így gondolkodott. Közelebb hajolt hozzám, a tenyerét az arcomra helyezte, megsimogatta, és meg akart csókolni, de én ellenkeztem. Nem helyes, most nem szabad! Ezt később még lehet, hogy megbánom, de most így látom jónak. Szó nélkül puszit nyomtam a homlokára és lefeküdtem aludni.

5. Rész~ Hilary

Sziasztok! Itt a következő. Úgy döntöttem, hogy próbálok rövidebb részeket írni, hogy legyen időtök sulikor is elolvasni, és ne okozzon gondot! Az ask.fm-re nem jöttek visszajelzések, de megcsináltam,itt a link ;) http://ask.fm/CatrinSwam Továbbá köszönöm, hogy 1 hét alatt elértük az 1000 oldalmegjelenítést, sőtt többet is!^.^ Jó olvasást! :)

Reggel fáradtan keltem. Az éjszaka nagy részében csak forgolódtam. Mr. Montes hívott, hogy nem tud jönni, mert beteg, ezért pénteken majd kétszer annyit tanulunk. Hurrá. Azért én fellapoztam a tankönyveimet, és átismételtem, amit legutóbb vettünk, valamit elolvastam a következő tanagyagot. A reggelit megint kihagytam, semmi étvágyam nem volt. Ennek még rossz vége lehet, de nem tudok mit tenni. Ma érkezett egy új lány a nevelő otthonba. Még nagyon kicsi, ha jól tudom 4 éves. Gondoltam benézek hozzá. Elindultam a folyosón, majd mikor a kislány szobájához értem, hallottam, hogy az egyik nevelőnő, akit mellesleg nem szeretek, mert mindig kiabál, és mérges, most is a kislánnyal ordítozott, aki keservesen sírt. Szerencsémre, vagy inkább a kislányéra, arra járt Mrs. Kingslei, ezért szóltam neki. Berontott a szobába, ahol egy szőke hajú gyönyörűség ült a földön és zokogott, fölötte pedig Mrs. Tonne állt és folyamatosan kiabált.

- Elég legyen! Mi történt? –kérdezte idegesen Mrs. Kingslei.

- Ez a kis taknyos nem akar óvodába menni és állandóan kiabál, hogy haza akar menni. –ripakodott ránk Mrs. Tonne. Úgy döntöttem, megkockáztatom és oda megyek a kicsihez. A két nevelőnő tovább veszekedett, majd Mrs. Kingslei hozzám fordult.

- Kérlek vigyáznál rá? Addig mi megbeszélnénk ezt az egészet. –mondta, szinte könyörögve. Mosolyogva bólintottam, és elhagyták a szobát.

- Szia! Hogy hívnak? –kérdeztem kedvesen. Ő először megszeppent, majd mikor látta, hogy én nem akarok neki semmi rosszat félénken válaszolt.

- Hilary…. Haza szeretnék menni, te tudod hol az anyukám? –kérdezte könnyes szemekkel.

- Nem drágám, de ne aggódj, utána járok. Gyere, felöltözünk.

- Nem! Nem akarok óvodába menni, ott bántanak. –mondta és elkezdett megint sírni.

- Rendben. Nem kell oviba menned. Akkor csak megmossuk az arcod, megfésülöm a hajad, és átöltöztetlek egy tiszta ruhába. –mosolyogtam. 

Úgy tűnt, hogy meggyőztem. Rendbe szedtem őt, de nem volt másik ruhája, ami nagyon érdekes, úgyhogy átmentünk az én szobámba, ami 2 ajtónyira van, és kerestem neki valamit az én régi ruháim közül. Kellemes, tavaszi idő volt, nem akartam, hogy melege legyen, de azt sem, hogy megfázzon, ezért igyekeztem pont jó ruhát választani neki. Vissza mentünk a szobájába, hogy nehogy bajba kerüljünk, amiért eljöttünk onnan, de elkéstünk. Bár rosszabb is lehetett volna. Szerencsére Mrs. Kingslei állt a szobájában.

- Mrs. Tonne-t egy hétig felfüggesztették. –mondta, majd a kislányra nézett, utána vissza rám –Ez nem a te ruhád volt?

- De, csak neki nincs másik, legalábbis nem találtam.

- Értem. Hogy hívják?

- Hilary.

- Rendben. Hilary, drágám. Kérlek most maradj egy kicsit a szobádban, addig mi Catrinnal beszélgetünk egy kicsit. De utána egyből visszajövünk.

- Neem! –tört ki belőle a sírás, megint. –Catrinnal akarok maradni, ő szeret engem! Az a csúnya néni folyton kiabált velem, nem akarom! –zokogott. Felvettem őt, és magamhoz öleltem. Mikor már kicsit megnyugodott eltoltam magamtól, de csak annyira, hogy lássam az arcát.

- Figyelj, az a néni most nincs itt. Hozok neked valamilyen játékot, azzal el leszel, és utána játszunk együtt. Sietek, oké?- mondtam kedvesen. Nem szólt csak szipogva bólintott. Bementem a szobámba valamit keresni neki, addig Mrs. Kingslei kint maradt vele. Sajnos nekem sem volt túl sok játékom, de találtam egy plüssmacit, ami a kedvencem, mert aputól kaptam és azt vittem neki ki. –Ez a kedvenc macim, ígérd meg, hogy vigyázol rá, hogy ne féljen, amíg én beszélgetek, rendben?- mosolyogtam bátorítóan. Megint nem szólt, csak elindult a szobájába. –Mi a baj? –kérdeztem aggódva Mrs. Kingsleitől.

- Hilary. Ma érkezett hozzánk, aggódom érte. Tudod, az apukája hozta őt be. Szülei elváltak és az apának ítélték a lányt. Az apja azonban nem akarta otthon nevelni, mert sokat kell dolgoznia, és nincs felkészülve a gyermekgondozásra. Viszont ígérte, hogy minden hónapban küld pénzt neki, hogy ne legyen rossz élete. Látogatni nem akarja őt, mert azzal csak rosszat tenne Hilarynak. Gondolom felmerült benned a kérdés, hogy akkor miért nem az anyjához került. Nos igen. Ő alkoholista, és itt-ott drogozik is. A bíróság úgy vélte, nála nem maradhat.

- Ez borzasztó! Szegény kislány. Én szívesen a gondját viselném. Nagyon fél a nevelőktől, Mrs. Tonne-nak köszönhetően, de úgy láttam, bennem bízik.

- Igen, te könnyebben szót értesz vele. Viszont, meg kell barátkoznia velünk is, mivel te is a nevelőotthon gyermeke vagy, rólad is gondoskodunk. Így nem tudom, mit szólna az igazgatóság. Sőt, neked most ott a tanulás és a verseny is! Catrin, sajnálom, de nem tartom jó ötletnek.

- A verseny és a tanulás mellett tudok vele foglalkozni. Csak annyit kérek, hogy hagy legyek vele minél többet. Ezt úgysem tilthatják meg, hisz az otthon gyermekeivel bármennyit együtt lehetek. Egyenlőre maradjunk ennyiben.

- Nem bánom.

- Köszönöm, köszönöm! –ugortam a nyakába. –Kivihetem őt a parkba?

- Igen, de időben legyetek otthon! –bólintottam és már bent is voltam Hilary-nál. –Szia! Már itt is vagyok. Van kedved sétálni? Kimehetünk a parkba, nincs messze.

- Mikor mehetek haza?

- Öm, most még nem. –mondtam és lesütöttem a szemem. Jaj, szegény. Oda sétáltam az ablakhoz és kinéztem. Esett. Akkor a sétának lőttek. –Figyelj, esik az eső, de ha délután jó idő lesz kimehetünk a parkba. Van kedved? –próbálkoztam megint az ötlettel.

- Igen, tessék itt a macid, nagyon vigyáztam rá. –szólt selymes hangon, oda jött hozzám és átadta a plüssállatot. Szemei ragyogtak. Hihetetlenül aranyos ez a kislány!

- Köszönöm szépen. Hilary, nekem most el kell mennem. Itt hagyom a macit, játsz vele. Sietek vissza és délután sétálunk egy nagyot. –mondtam, megsimogattam az arcát és puszit nyomtam a homlokára. 

Ő oda bújt hozzám, én pedig felvettem és megöleltem. Nagyon furcsa érzésem támadt. Valami azt súgta, hogy vigyáznom kell erre a kislányra és hirtelen fontossá vált számomra. Letettem, elköszöntem tőle és megkerestem Mrs. Kingsleit. Elkértem tőle Hilary adatait, és minden információt a szüleiről. Nagyon nem örült neki, de mivel megbízik bennem végül mindent elmondott én pedig gondosan leírtam. Sajnos kifaggatott, hogy mit akarok vele csinálni, kérte, hogy ne tegyem, de amit a fejembe veszek, abból nem engedek. Felöltöztem, és mivel elég hideg volt, kénytelen voltam meleg ruhába bújni. A zsebpénzemből, amit régóta gyűjtök, mivel elég keveset kapunk vettem el, és elindultam. Csípős, hideg szél csapta meg az arcomat. Az eső már csak szemerkélt, én pedig összehúztam a kabátom és elindultam. Két utcával odébb, egy gyönyörű családi ház állt. Nem is értem minek egy embernek ekkora ház, ha egyedül él benne. Kis hezitálás után becsöngettem a kapun lévő csengőn. Semmi.

„Talán nincs otthon” –gondoltam magamban. Nyújtóztam egyet, és láttam, hogy bent áll a garázsban egy autó. „Vagy csak nem akar velem beszélni. Egyáltalán jó helyre jöttem?” –gondolkoztam tovább, de közben becsöngettem másodszorra is. Egy jóképű, 30 év körüli pasas nyitott ajtót, esernyőt tartva a feje fölött. Kijött egészen a kapuig, majd kissé idegesen hozzám szólt.

- Segíthetek?

- Mr. Petersont keresem. A nevem Catrin Swam. Ön az? –kérdeztem. Amikor kimondtam a Peterson nevet, megint fura érzésem lett. Annyira ismerős volt ez a név, de nem tudtam, honnan.

- Én vagyok. Miben segíthetek? –furcsán nézhettem a kérdés hallatára, kicsit elgondolkodott, és hozzá tette. –Ja, persze, gyere beljebb.

Kinyitotta a kaput és bekísért a házba. Belül gyönyörű sárga falak voltak. Bevezetett a nappaliba, és megkínált egy csésze forró teával. Amíg készítette, a falon lógó képeket tanulmányoztam. Nagyon ismerős volt Mr. Peterson és a ház is. Mintha már jártam volna itt, de az nem lehet. Vagy mégis? A képeken Hilary volt és a felesége, de akadt olyan is, amin az egész család rajta van.

- Meghoztam a teát. Ülj csak le. –mondta bátorítóan. Úgy tettem, amint mondta, lehuppantam az egyik fotelba. Mikor a testem érintkezett a fotellal, hirtelen….

4. Rész~ Most mi lesz?

Szeretnék köszönetet mondani Tóth Rékának, akinek a fejléc köszönhető! Továbbá szeretném megkérdezni, hogy szeretnétek-e, hogy a blognak csináljak ask.fm-et, és ott tudok róla kérdezni? Aki szeretné, az írja komiba, hogy őt érdekli, és ha sokan szeretnék, akkor csinálok!
Itt a 4. rész, jó olvasást! Szeretlek titeket, drága olvasóim!♥

Nem tévedtem. Mikor kinyitottam az ajtót egy barna hajú lány feküdt a földön, körülötte papírok.

- Jaj, ne haragudj! Nem figyeltem eléggé! –mondtam és felsegítettem a lányt, amíg El összeszedte a papírjait. –A nevem Catrin Swam.

- Nekem Chloe Brateen. –mosolygott.

- Tessék, a papírjaid. –nyújtotta át Eleanor Chloe-nak.

- Köszönöm. Ti mit kerestek itt?

- A One Direction-nal vagyunk. –mondtam.

- Igen, téged ismerlek. Eleanor Calder. De, rólad még nem hallottam –szólt és felém fordult.

- Nos, én még csak kb. 2 napja ismerem a srácokat és csak elkísértem őket. És te?

- Itt dolgozom, részmunkaidős állás. Nagyon kell a pénz az egyetemre.

- Értem.

- Te melyik suliba jársz? Nem ismerlek és még soha nem láttalak sehol.

- Magán tanuló vagyok, Manchester-ben élek.

- Én is, hogy-hogy nem találkoztunk?

- Soha nem járok el sehova. Én nevelő otthonba nevelkedem már jó ideje. –Chloe nagyon kedves lány, amíg a fiúk interjút adtak végig beszélgettünk. A srácok kb. 4-kor végeztek, de utána még jött az autógramm osztás. Hát, jó fél órát még ott kellett töltenünk, addigra Chloe-nak is lejárt a munkaideje, de felajánlotta, hogy megvár minket, és addig beszélgetünk. Megegyeztünk, hogy majd holnap délután találkozunk az egyik kávézóban. Nagyon örültem, hogy most már vannak barátaim, hisz egyedül nőttem fel. A boldogságom nem tartott sokáig, mert egyszer csak sikítást hallottunk a rajongótábor felől. Mind a hárman oda rohantunk, és még a lélegzetünk is elállt. 2-3 eléggé mérges rajongó fa deszkával, műanyag flakonnal verték Harry-t és ilyeket kiabáltak:

- Hagyd el az a ***** Taylort! Utállak, amiért összejötték vele! Megöllek titeket, ha megint együtt lesztek!- szegény Harry, alig tudott elmenekülni, az őrök nem voltak a közelben, na igen, ilyenkor hol vannak? Mivel Harry végül nem tudott kijutni, mert össze esett, őrök sehol, én mentem a segítségére és teli torokból kiabáltam:

- Elég legyen! Nem látjátok, hogy eszméletlen! Hagyjátok őt! Az ő dolga, hogy kivel jár! –mire befejeztem a „mondókámat” Eleanor elment segítségért, és Chloe pedig hozzám sietett. Szerencsére pár pillanat múlva az őrök ott teremtek és kidobták a rajongókat, de azt a 3 lányt, akik Harryt püfölték bent tartották. A srácok és én bevittük Harryt az épületbe.

- Eszméletlen! Segítséget kell hívnunk! –mondta kétségbeesetten Niall. Paul nem várt tovább hívta a mentőket, mi pedig Harryt próbáltuk felébreszteni, de semmi. A homlokából folyt a vér, és teljesen merev volt.

- Még van pulzusa, de nagyon gyenge! Mikor jönnek a mentők? –kérdeztem már majdnem sírva.

- Mindjárt itt vannak. – mondta Paul, de ő is ideges volt.

- Leállt a szíve! Tud valaki elsősegélyt nyújtani? –kérdezte szintén pityeregve Chloe. Mindenki sírógörcs közepette bambán állt Harry körül.

- Majd én! –mondtam és fölé hajoltam. A nevelő otthonban volt egy képzés, amiben részt vettem. Ott tanították, hogy kell csinálni. Megkezdtem az újra élesztést, a srácoknak mindenük remegett, úgy figyeltek. Közben megérkezett a mentő is. Megvárták, míg befejezem az újraélesztést, sikeresen beindult Harry szíve. El sem hiszem, hogy sikerült!! A mentők ágyra fektették Harryt, majd bevitték a mentő autóba. Csak én mehettem velük, mivel én élesztettem újra, és akartak velem beszélni. A többiek külön autóval jöttek.

- Doktor Úr, ugye nem lesz semmi baja? –kérdeztem aggódva.

- Mindent megteszünk, de mivel sikeresen újra élesztetted, most már nincs életveszélyben. A kórházban majd többet tudunk mondani. –válaszolt az orvos nyugodt hangon.

Idegesen, az ujjaimat tördelve vártam a többieket Harry kórterme előtt.

- Végre itt vagytok! –szóltam és megöleltem El-t.

- Hogy van? –kérdezte idegesen Louis.

- Az orvos most vizsgálja. Remélem hamar felépül. Elnézést… - mondtam és arrébb  mentem. Nem tudom mi van velem. Eddig Harry közömbös volt számomra, de most…. Nagyon furcsa érzésem volt, hirtelen csak az lebegett a szemem előtt, amikor Haylor az ágyon fekve smárolt, és igen, beismerem, fájt! Most nagyon. Jaj, amikor ott feküdt a kezem között, mondhatjuk, hogy holtan, amikor szájból szájba lélegeztettem…. *Könnycsepp csurgott végig az arcomon*, valaki hátulról megfogta a vállam. Először azt hittem, hogy a 1D-ből az egyik srác, de mivel női kéz volt, ezt kizártam. Legnagyobb meglepetésemre Chloe volt az. Nagyon meglepett, észre sem vettem, hogy ő is itt van. Nem szólt semmit, csak szorosan átölelt, ami nagyon, de nagyon jól esett. Kis idő múlva az orvos lépett ki.

- Catrin Swam! –szólított, és végig nézett a kisebb tömegen, ami Harry kórterme előtt állt. Mikor meghallottam a nevemet, egyből oda rohantam. Nagyon meglepődtem, mert már nem csak az 1D és El volt ott, hanem 1-2 rajongó, fotós és riporter. Hihetetlen, még ilyenkor sem hagyják őket békén.

- É-én vagyok Catrin. –mondtam bátortalanul.

- Remek. A nevem Dr. Borel, Harry Styles kezelőorvosa vagyok. Te élesztetted őt újra, ugye?

- Igen. Doktor úr, mondja, hogy jobban lesz! Fel fog épülni?

- Szeretnék veled négyszemközt beszélni, ha nem bánod. –Némán bólintottam és elindultunk. Közben a fotósok kattogtatták a fényképezőket, de én csak egy lesajnáló pillantást vetettem rájuk és követtem az orvost. Komolyan, semmi együttérzés nincs bennük, ilyenkor is csak a pénzre tudnak gondolni. Visszatérve az orvoshoz, vajon mit akar tőlem? Egy ideig szótlanul mentünk egy hosszú folyosón, végül megérkeztünk az irodájába. –Catrin, amit tettél, hősies cselekedet volt, ha nem éleszted újra, akkor már nem itt fekszik.

- Doktor úr! Ne mondjon ilyet! –szóltam, de a mondat végére a hangom elcsuklott.

- Rendben. Megértem, hogy megrázott az eset, de nagyon bátor voltál. Nem gondolkodtál, hogy orvos legyél?

- Bevallom, régen az akartam lenni, de most már annyira nem vonz.

- Értem, ha meggondolnád magad, akkor utánam bármikor eljöhetsz. –szólt kedvesen. - Nos, Harry….

- Igen? –kérdeztem remegő hangon.

- Az állapotát stabilizáltuk, már nincs életveszélyben. Kisebb agyrázkódást is szenvedett, de rendbe jön.

- Köszönöm az információt. Mikor láthatom?

- Akár most is. Még nem ébredt fel, de látogatható. Visszakísérjelek?

- Jó lenne. –halvány mosolyt erőltettem és elindultunk. A kórterem előtt a fiúkat faggatták a riporterek a történtekről. Borzalmas. Mikor megláttak engem, egy riporter, TV-s és fotós is megjelent előttem és faggatott.

- Jó napot! Ön Catrin Swam, ha nem tévedek. Élő adásban van, kérem, árulja el, hogy történt a baleset? –szólt a riporter. Egy kis ideig hezitáltam, semmi kedvem nem volt sztorizgatni, meg senkinek semmi köze hozzá. Viszont TV nézőként én is tudni szeretném. Mindegy, az előző érv győzött. –Nos?

- Sajnálom, nem nyilatkozom. –mondtam közömbösen és arrébb álltam. A riporter még akaratoskodott egy sort, hogy válaszoljak, meg a többi, de nem érdekelt. A fiúk is hasonlóan szenvedtek a híradósokkal, ezért egyedül mentem be. Harry az ágyon feküdt, eszméletlenül. –Harry! –suttogtam és leültem mellé az ágyra. Megfogtam a kezét és sírni kezdtem. –Rendbe fogsz jönni, tudom. –mondtam majd puszit nyomtam a homlokára „búcsúzásképp”. - Angyalok! Segítsetek rajta, ébredjen fel, kérlek vigyázzatok rá! –imádkoztam hangosan és elindultam az ajtó felé. Csodák csodájára Harry mocorogni és motyogni kezdett, majd tisztán, érthetővé vált a nevem.

- Mm, Ca-Cat-Catrin! Catrin, itt-itt vagy? –kérdezte. Egyből visszafordultam és letérdeltem mellé.

- Igen, itt vagyok! Jaj, de örülök, hogy felébredtél!

- Mi történt?

- Ssh. Majd később mindent megtudsz, de most gyenge vagy. Pihenned kell. Szóljak valakinek? A bandából mindenki itt van, plusz El.

- T-Taylor? Ő hol van, beszélni akarok vele. –mondta nagyon halkan. Gyenge volt, alig tudott beszélni. Nekem pedig összeszorult a gyomrom. Taylor? Komolyan? Könnycsepp gördült végig az arcomon, de gyorsan letöröltem, mert nem akartam, hogy Harry lássa.

- Nincs itt. Ha mást nem akarsz látni, akkor pihenj, erősödnöd kell. Majd még benézek. –szóltam mosolyogva és elindultam, de Harry megfogta a kezem és visszahúzott. A gyomromban lepkék keltek életre, és szálldosni kezdtek minden felé. Mit jelenthet ez? Beleszerettem volna? Az lehetetlen.

- Várlak… - mosolygott, de aztán egyből álomba szenderült. Kimentem a többiekhez és elmeséltem mit mondott az orvos, és mi volt bent Harrynél.

- Haza szeretnék menni. Fáradt vagyok. Harryt úgyis csak Taylor érdekli, nincs értelme itt maradnom. –néztem  Loura, de Chloe megelőzte őt.

- Mi szívesen haza viszünk, apu nemsokára itt van. Persze, csak egy ötlet….

- Remek, és akkor Lou itt maradhat. Nem gond? –Louis bólintott, majd megölelt és a fülembe súgtam, hogy „köszönjük”. Tudom mire gondolt. Arra, hogy megmentettem Harryt. Nos, szívesen tettem. Elköszöntem a többiektől, majd elindultunk. – Amúgy köszi, hogy haza visztek!

- Szívesen. Elviszünk a nevelőotthonig, útba esik.

- Köszönöm még egyszer. Te hova jársz suliba?

- Londonba.

- Tényleg? Minden nap be ide, meg haza?

- Nem. Csak hétvégén járok haza. Hétköznap a nénikémnél lakom, ő londoni. Te nem akarsz gimibe járni?

- Nem nagyon.

Hazaértem a nevelőotthonba, berohantam a szobámba és elkapott a sírás. Csak sírtam és sírtam, egész estig. Nem volt étvágyam sem, ezért nem vacsoráztam. Mrs. Kingslei ezt nem nézte túl jó szemmel, szóval bejött a szobámba.

- Catrin, mi a baj?

- Semmi, miért? –mondtam, nem voltam túl meggyőző, de próbáltam a legjobb formámat hozni.

- Kihagytad a vacsorát, látom, hogy sírtál. Teljesen be van dagadva a szemed és vérvörös.

- Nincs étvágyam. Öm, allergia. Csak az miatt. Tüsszögök is.. Hapcii.

- Persze! Mindegy, majd ha akarod elárulod. Viszont hoztam valamit. Beneveztelek az énekversenyre és küldtek levelet az információkról. Tessék, bontsd ki! –láttam rajta, hogy izgatott, ezért habozás nélkül elvettem és kibontottam.

Ez állt benne: 

„Tisztelt Catrin Swam!

Az énekversenyről az információk:

A verseny 2012. Június 1-jén, pénteken lesz 15:00 órai kezdettel. Mind a 100 versenyzőt meghallgatjuk, de csak 50 juthat tovább. CD-n hozd a szám betétdalát, amit énekelni fogsz, vagy hangszert, amin játszani szeretnél. Lehet saját dal, vagy akár egy híres előadó slágere is. A lényeg, hogy 2 dallal készülj! A zsűri…. –olvastam hangosan, de itt megakadtam. Azt hittem, rosszul látok. Nem, az nem lehet! Lehetetlen! –A zsűri A One Direction tagjai, ők választják ki a legjobbakat. A válogató a manchesteri kultúrházban lesz megtartva. Sok sikert kívánunk!

Üdv, Szervezők!”

Mrs. Kingsles, aki eddig figyelmesen, csendben hallgatta, ahogy olvasom a levél tartalmát, most megszólalt.

- Tudod már, mivel lépsz föl?

- Igen, egy dalt tudok, a másikat majd El segít kiválasztani. Khm, most szeretnék egyedül lenni.

- Persze, persze. Már megyek is. Mr. Montes holnap jön órát tartani, ugye tudod?

- Igen. Eleanor is fog jönni?

- Tudtommal itt lesz, de ha nem, úgyis hív. Jó éjt!

- Értem. Jó éjt!- Mrs. Kingslei kiment, én pedig egyedül maradtam. Jaj, remélem, holnap lesz El, de egyedül. Beszélnem kell vele. Lezuhanyoztam, összerakodtam a szobámba és próbáltam megnyugodni. Nem-nagyon sikerül. Folyton az járt a fejemben, hogy a 1D zsűri, Harryvel mi lehet, és Taylor. Egy dög, mert mikor jöttünk haza Choe-val, láttam őt és másik sráccal és nem, nem lehet, hogy valamilyen rokona, mert kéz a kézben sétálgattak és a srác egy puszit nyomott a szájára (!!). Mást nem tudok rá mondani, csak annyit, hogy ribi. Szegény Harry, ha tudná…. Vajon elmondjam neki? Juj, majd holnap Eleanor-tól kérek tanácsot. Egy biztos, hogy Harry jobbat érdemel!

Dííj!

Díj, ettől a blogtól: http://catrinandharry.blogspot.sk/

Ezeknek a blogoknak:
Stupid LOVE : http://dreamrea.blogspot.sk/
Egy váratlan fordulat : http://egyvaratlanfordulat.blogspot.sk/
Love In London :http://loveinlondon0.blogspot.sk/
"The courses of true love never did tun smooth" : http://lolatommoandzayn.blogspot.sk/
"What does't kill you, makes you stronger..." :http://dreams-with1d.blogspot.hu/

3. Rész~ Bocsánat kérés

Sziasztok! Nagy nehezen, de elkészültem a következővel. Ez szerintem nem lett olyan jó, de ezt majd Ti eldöntitek! Szeretném megköszönni, a kommenteket, feliratkozókat, látogatókat! Ez nekem nagyon sokat jelent, főleg, hogy kb. 3 napos a blog és már több mint 400 oldalmegjelenítés volt!! :) Köszii!! Előre is bocsi, de a napokban nem lesz új rész, mert nem leszek otthon. Leghamarabb, majd valamikor vasárnap este esek haza, de után hozom az újabb részt! Jó olvasás, puszi ;)

Reggel, pontosabban hajnalban 5-kor keltem, mert nem tudtam aludni. Lezuhanyoztam és úgy döntöttem, hogy végig gondolom a tegnapi napot. Vagyis, a délutánt. Lássuk csak. Harry goromba volt, Taylor flegma, Niall pedig kedves és megvédett. Mondjuk én sem voltam az a „jó kislány”, nem is értem, hogy lehettem egyből ellenséges Taylorral. Ez nem én vagyok. Úgy határoztam, hogy elnézést kérek Harrytől és Taylortól is. A véleményem nem-nagyon változik, hogy Taylor egy vipera, de Harryvel nem akarok rosszban lenni, szóval majd játszom a megbánót. Már 6 óra is elmúlt, úgyhogy hallottam, hogy a nevelők járkálnak a folyosón, ők ilyenkor már ébren vannak és főznek, meg hasonló. Össze rakodtam a szobámba, hogy minél kevesebb dolguk legyen, majd oda mentem a szekrényhez, amiken az őrangyal szobraim vannak. Lehet, hogy hülyeség, de én hiszek az angyalokban, és hiszem, hogy velem vannak és védenek. Összesen 5 darab volt. 2-t anyutól, 1-t a nagyimtól, 1-t Eleanortól kaptam. AZ 5.-et én vettem magamnak. Egy ideig csak néztem őket, majd imádkozni kezdtem hozzájuk.

„Kérlek angyalaim, vigyázzatok rám, ne hagyjátok, hogy rossz irányba menjek! Legyetek velem mindig!” –mondta halkan. Imádkozásomat Mrs. Kingslei szakította meg.

- Jó reggelt. Remélem nem zavarok, csak láttam, hogy világít a lámpa, és gondoltam megnézem, hogy minden rendben van-e. –mondta kedvesen, de amikor meglátta, hogy az angyalaimnál vagyok, gyorsan folytatta. –Jaj, ne haragudj, nem tudtam, hogy …. Szóval, elnézést, nem is zavarok tovább. –azzal megfordult és el akarta hagyni a szobámat, de én utána szóltam:

- Semmi baj, már épp befejeztem. –ekkor visszajött és becsukta maga mögött az ajtót.

- Catrin. Az énekverseny….

- Indulok! –mondtam, mert láttam rajta, hogy megint győzködni akar.

- Tényleg? Ez remek! Ki beszélt rá? Eleanor és a barátai, akiknél voltál?

- Nem, csak gondolkodtam rajta és hát próba szerencse.

- Ez remek! Tudod már, hogy mivel lépsz föl?

- Nem, de ma úgyis megyek a One Direction-hoz, ők majd segítenek. –mosolyogtam, de láttam, hogy nem érti, ezért gyorsan folytattam. –Ahol tegnap voltam. Ők zenészek, biztos tudnak valamit ajánlani.

- Jaj, vagy úgy. Rendben Drágám, akkor majd délután találkozunk. Jó szórakozást. –mondta és kiment a szobámból. Kimentem a konyhába, de nem volt étvágyam ezért gondoltam halkan zongorázok, utána pedig úgy is jön Louis. Leültem és belekezdtem egy új dal írásába, aminek a címe Always with You lett. Épp, hogy befejeztem és megjelent Lou.

- Szia! Már vártalak. És most először pontos vagy! –kacsintottam rá.

- Szia, látom vicces kedvedben vagy. Te, hozd az egyik dalod kottáját és már mehetünk is.

- Miért?

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Na menj!

Nem kérdezősködtem tovább, hanem fogtam az új dalom és már indultunk is. Beszálltam a kocsiba és legnagyobb meglepetésemre valaki hátulról köszönt. Egyből felismertem a hangját.

- Neked is szia, Niall. –mondtam. Ekkor felhajolt és az arcán nagy meglepődöttség volt.

- Honnan tudtad?

- Felismertem a hangodat!

- Mehetünk? –kérdezte Louis. Nem feleltük, csak bólintottunk. Az utat végig hülyéskedtünk, szegény Louis, alig tudott az útra figyelni. Végül komolyra fordítottam a szót:

- Niall, nagyon köszönöm, hogy tegnap kiálltál mellettem, nagyon jól esett.

- Semmiség. Különben is, Taylor nem beszélhet így a barátomról. –mondta és rám mosolygott. Nagyon jól estek a szavai, tényleg. Megérkeztünk a házba, bementünk és leültünk a nappaliba.

- Hé, Catrin! Jó téged látni! –üdvözölt Zayn.

- Téged is. Mire kellett a dalom? –néztem Lou-ra.

- Ja igen. El, jöhetsz! –szólt, majd Eleanor lépett ki az étkező ajtón egy szintetizátorral a kezében. – A tiéd. Használd egészséggel. –folytatta Lou mosolyogva.

- Tessék? Miért kapom? Nem fogadhatom el!

- De. Amíg a nevelő otthonban laksz, lehet nálunk, hisz ott úgyis van. Ha majd elköltözöl onnan, akkor pedig viszed magaddal. –mondta Liam. Könnyes szemekkel megöleltem mindenkit. Nagyon meghatódtam, hisz 1 napos ismeretség után kapok tőlük egy szintetizátort. Alig hiszem el. –Mi a baj? Nem tetszik? –kérdezte Liam, amikor látta, hogy könnyes az arcom.

- Már, hogy ne tetszene! Nagyon köszönöm! Csak azért sírok, mert meghatódtam.

- Játsz valamit! De a saját dalaid közül. –kérte El. Én szó nélkül letettem az asztalra, leültem a kanapéra, körém a fiúk és játszani kezdtem a Always with You –t. A dal közepénél belépett a nappaliba Harry.
- Ki az, akinek ilyen jó hangja van? –kérdezte, de még nem látott engem. Amikor már teljesen bent volt nagyon meglepődött a látványtól. –Te? –abba hagytam a zongorázást, és kérdőn néztem rá.

- Miért? Kire számítottál?

- Senkire, csak furcsa. –mondta már kicsit gúnyosan.

- Harry, szeretnék veled beszélni. Most! –megvonta a vállát, és kimentünk a konyhába. –Figyelj, én sajnálom a tegnapi hisztimet. Rossz napom volt, nem tudom mi ütött belém. Nagyon bánt, én nem akarok veled rosszban lenni. Mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk és elfelejtenénk a történteket. –Harry egy ideg gondolkodott, ezért gyorsan hozzá tettem. –Természetesen Taylortól is elnézést kérek, amint alkalmam lesz rá. Na, szent a béke? –kérdeztem és a kezem nyújtottam felé. Kis hezitálás után, de mosolyogva bólintott és kezet ráztunk.

- Fátylat rá! –mondta és…megölelt, amire nagyon nem számítottam. Hihetetlenül jó illata volt, teljesen le vett a lábamról, majd mikor bele néztem gyönyörű smaragdzöld szemeibe, teljesen elolvadtam, de nem akartam, hogy lássa, ezért gyorsan tereltem a témát.

- Öm. Taylor-ral mikor tudok beszélni?

- Nemsokára. 10-re átjön.

- Remek. –vissza mentünk a nappaliba a többiekhez, ahol Louis éppen a zongorán játszott, valami csodálatos dalt. Leültünk a srácok mellé és hallgattuk a zeneszót. Amikor befejezte hangos tapssal jutalmaztuk.

- Köszönöm, köszönöm. - mondta kicsit nagyképűen. Majd felém nézett és így szólt: - Catrin, kérlek befejezed a dalt, amit játszottál? Még nem hallottuk a végét. Bólintottam, helyet cseréltünk és elkezdtem előröl játszani és énekeltem hozzá. A végén nekem is tapsoltak. Bevallom nagyon jól esett, hisz ők értenek a zenéhez, és jónak találják a dalom. Szuper érzés!

- Ezzel indulj az énekversenyen! –kiáltott El. –Ez fantasztikus. Mikor írtad?

- Ma reggel. Tényleg, srácok, tanács kellene. Manchester-ben lesz egy énekverseny és ha minden igaz, már be is neveztek, a részleteket még nem tudom, de dal kellene, amivel indulok. Valami ötlet? –néztem kérdőn a társaságra. Néma csend következett, majd valaki csöngetett. Harry felugrott és ajtót nyitott. Taylor volt az. Elnézést kértem a fiúktól és kimentem Harryékhez. Taylor elég furcsán és gonoszan nézett rám. Már épp mondani akart valamit, de megelőztem. –Taylor! Én szeretnék elnézést kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Nem tudom mi ütött belém, lehet, hogy csak fáradt voltam. Nagyon sajnálom, hogy veszekedni kezdtem veled. –mondtam és lesütöttem a szemem. Magamon éreztem a tekintetét, végül megszólalt.

- Nem esett jól, de most már mindegy, mert megtörtént. - kezdte elég undok stílusban, de Harry rászólt, hogy legyen kedvesebb. Ez szép volt tőle. Tay meglepődött, de aztán folytatta. –Rendben. Megbocsájtok. Én is bocs. –mondta és erőltetett egy mosoly, majd arrébb húzta Harryt.

„Bocs. Ennyi? Én kiteszem a lelkem a bocsánatáért ő meg ennyit tud kinyögni? Ő kezdett piszkálni, eleve neki kéne könyörögni. Vipera.” –gondoltam magamban és lett volna hozzá egy-két durva szavam, de nem akartam elkövetni azt, amit tegnap, úgyhogy hagytam, hagy turbékoljanak és vissza mentem a fiúkhoz, közben azon töprengtem, hogy vajon Harry mit láthat benne. Nem akartam, hogy lássák rajtam, hogy aggaszt a dolog, ezért mosolyogva, jó kedvűen tértem vissza.

- Meg van a megoldás! –kiáltott Niall, de olya hangosan, hogy rendesen össze rezzentem. –Szavaztunk és az lett a végeredmény, hogy az Always with You-t énekeld!

- Tényleg?

- Igen, szuper az a dal. Gyakorold sokat és azzal indulj! –bátorított Louis.

- Rendben. Öm, csinálhatok magamnak valamilyen kaját? Nem reggeliztem és így 10 után, már éhes vagyok. –mondtam.

- Persze, jut nekem is? –kérdezte huncut mosollyal Niall.

- Haha, természetesen! –nevettem. Ketten kimentünk a konyhába, a többiek a zongorán játszottak én pedig rántottát készítettem. –Mennyire vagy éhes? –kérdeztem, de aztán gyorsan folytattam. –Ez hülye kérdés volt. Akár mennyit csinálok, úgyis megeszed. –Niall egyet értően bólintott és megterített kettőnknek. Elkészült a „tízórai”, leültem Niallal szembe és enni kezdteünk.

- Catrin. Szeretnék valamit kérni. –mondta. Nem válaszoltam, csak olyan „mond nyugodtan, miben segíthetek” arcot vágva néztem őt. –Harry. Kérlek, beszélj vele, mond el neki, hogy Taylor csak kihasználja és, hogy mi hiányoljuk őt. – Hirtelen, még az étel is félre ment, úgyhogy majdnem megfulladtam. A nagy köhögésre Eleanor is kijött, majd adott egy pohár vizet és megveregette a hátamat. –Annyit nem ér meg, hogy megfulladj. –mondta Niall, huncut mosollyal, amikor látta, hogy jobban vagyok.

- Niall, szerinted rám hallgatna? Mert ha rátok, akik a legjobb barátai vagytok nem, akkor rám, aki mellesleg nem tett túl jó benyomást legelőször, arra miért is tenné? –Niall kicsit elszomorodott, mert rájött, hogy igazam van. Eleanor egy ideig némán nézett minket, majd megunta és kiment. –Nagyon sajnálom, de nem hiszem, hogy én vagyok a megfelelő ember, aki segíthet. Amúgy is, most békültem ki vele. Szerinted, hogy fogadná, ha most le akarnám beszélni arról, hogy Taylor-ral járjon?

- Igazad van, bocsi. Csak egy ötlet volt. –mondta és lehajtotta a fejét, majd újra enni kezdett. Mikor befejeztük elmosogattam és vissza mentem a fiúkhoz. TV-t néztünk, beszélgettünk, hülyültünk, szóval csak a szokásos. 11-körül Taylor és Harry lejöttek.

- Sziasztok! –köszönt Taylor búcsúzóul, nyomott egy csókot Harry szájára és elment. Harry bejött hozzánk és leült a kanapéra.

- Lassan készülődni kell az interjúra. – figyelmeztette a srácokat Harry.

- Igen, akkor én megyek. Öm, bele fér, hogy haza vigyél? –néztem Lou-ra.

- Miért kéne haza vinni, amikor eljöhetsz velünk az interjúra? El is jön. Hátul el lesztek, aztán vissza jövünk. Mit szólsz?

- Rendben, ha tényleg nem gond.

A srácok felmentek átöltözni én pedig végig néztem magamon. Szerencsére jó ruha volt rajtam, amivel nem hozom szégyenbe őket. 

Az interjú 3-kor kezdődött, de nekik már 2-ra oda kellett menni. El-lel gyorsan össze dobtunk egy kis spagettit ebédként. Asztalhoz ültünk, és neki láttunk. 5 perc múlva Niall kétségbe esetten ugrott fel.

- Jaj, ne! Leettem magam. –először mindenki komoran ült, majd kitört a röhögés. –Ez nem vicces. Most mit veszek fel?

- Ülj le és egyél. Majd utána választunk másikat! –mondta mosolyogva Harry. Tulajdon képen nagyon jó fej Harry is, amikor nincs Taylor. Ebéd után Liam és Niall felmentek ruhát választani, Eleanor és én mosogatni kezdtünk. 1-re mindennel kész voltunk, és elindultunk. Amikor megérkeztünk egy hatalmas épület állt előttünk. Fogalmam sem volt hol voltunk, mivel nem sűrűn jártam Lononban. Kiszálltunk, és egy kisebb rajongó tábor vett minket körül. Sokan fényképeztek, amíg Paul, a menendzser, az egyik őr segítségével félre nem lökte a lányokat és bekísért minket. Először engem is ellöktek, úgy, hogy ha Harry nem fogja meg a kezem, akkor elesek. Szólt, hogy én is velük vagyok. El-t már ismerték, de engem még nem. Bementünk, gyönyörű volt az épület belseje. Bevezettek minket egy szobába, ahol a srácok „felkészülhetnek” az interjúra. Jöttek sminkesek, fodrászok, hogy kicsinosítsák a fiúkat. Mi El-lel csöndben néztük őket.

- Itt az idő! –jött be Paul, és elkísérte a fiúkat az interjú helyszínére.

- Ha akarod körbe nézhetünk, hogy ne unatkozzunk itt. –szólt El.

- Oké. –kinyitottam az ajtót, ami kifele nyílik, és éreztem, hogy valakit fellöktem….

2. Rész~ Veszekedés Taylor-ral

Sziasztok! Itt az újabb rész, bocsi, hogy ma hozom, de tegnap végül nem tudtam feltenni. Szerintem senki nem számított ilyenre, de azért remélem tetszik! :))

Kiszálltam az autóból és tátva maradt a szám. Gyönyörű nagy sárgás ház állt előttem, amit őrök védtek minden oldalról. Mivel Louis-szal és Eleanor-ral voltam beengedtek. A belseje talán (!!) még szebb volt mint kívül.

- Gyönyörű, tágas házatok van. –ámuldoztam.

- Köszi, gyere, körbevezetlek!

Beljebb mentünk, ahol 4 srác 4 különböző dolgot csinált. Egy nagyon rövid hajú srác a TV előtt ült,  egy fekete hajú, akinek szőke melír volt a hajában a telefonján valami nagyon fontos dolgot csinálhatott, a nyelvét pedig kiöltötte. Elég érdekes látvány volt. A szőke hajú evett, és végül, de nem utolsó sorban a barna göndör hajú épp pakolt. Idegesnek tűnt.

- Srácok! Szeretnék mondani valamit, kérlek gyertek ide! –szólt Louis, amikor beértünk a nappaliba. Mindenki körénk gyűlt, kivéve egy embert. A göndörke volt.

- Nagyon fontos? –kérdezte idegesen.

- Hát, igen. –szólt Lou.

- Akkor bizonyára később is fontos lesz. Most mennem kell. –mondta olyan nyersen, ahogy csak lehetett.

- Állj csak meg! Nem beszélhetsz így mással. Mégis mit képzelsz magadról? Louis semmi rosszat nem mondott, megérdemelt volna legalább kicsit kedvesebb választ. –mondtam már én is idegesen.

- Ne is törődj vele Catrin! –szólt rám Eleanor. A göndörke mint aki semmit nem hall, vágott egy grimaszt, majd átvágva a nappalin és rajtunk elviharzott. Bele ment Louisba engem pedig kis híján fellökött.

- Ennek meg mi baja? –kérdeztem.

- Mióta Taylorral jár mindig ilyen. –mondta szomorúan a szőke melíres. Kérdőn néztem El-re, mivel Taylorról még nem mesélt.

- Majd később beavatlak. –szólt és leült a kanapéra.

- Akkor sem illik így beszélni a másikkal. –zártam le a témát. Mindenki helyet foglalt, majd a szöszi megszólalt.

- Amúgy te ki vagy? Rajongó nem lehetsz, mivel azok máshogy viselkednek és nem kezdik kioktatni a 1D egyik tagját a házában.

- Nem, én igazából azt sem tudom kik vagyok. Csak Louis ismerem, El-nek köszönhetően. A nevem Catrin Swam és Manchester-ben élek.

- Értem, akkor bemutatkozok! –szólt a szőke melíres. –Zayn Malik vagyok. –mondta nagyképűen, mégis kedvesen.

- Niall Horan. –szólt a szőke. És végül megszólalt a majdnem kopasz is:

- Liam Payne.

- Értem. Örülök, hogy megismerhettelek titeket!

- Catrin-nak csodaszép hangja van. Hallottam őt zongorázni. -mondta Louis.

- Mi is meghallgathatjuk? –kérdezte Liam.

- Persze, de kíséret nélkül nem tudok énekelni. És csak zongorázni tudok. Itt pedig nem láttam.

- Azért mert nincs is! –nevetett Zayn. –De Niall tud gitározni, az is jó, nem?

- De, csakhogy én nem ismerek semmilyen dalt, csak amit én írtam.

- Dalokat írsz? Az remek! –örvendezett Niall.

- Igen, de nem valami jók.

- Jaj, Catrin, ezt már megbeszéltük. Fantasztikusak a dalaid. Csak te nem látod be. –szólt rám Eleanor. Megvontam a vállam és próbáltam terelni a témát.

- Nem beszélhetünk másról? Például meséljétek el, hogy mi van a göndörkével!

- Harryről beszélsz? –kérdezte Lou. –Semmi…csak amikor New Yorkban voltunk össze ismerkedett Taylor Swift –tel, össze jöttek, és azóta, Harryt mint ha kicserélték volna. Alig van velük. Haza is úgy jött, hogy előbb Taylorral volt, és külön gépel jött. Most pedig Tay jött Londonba és szinte mindig együtt vannak. Velük pedig undok.

- De miért?

- Mert szemébe mondjuk az igazat. Szerintünk Taylor csak kihasználja. Azon kívül alig van velünk, mint ha nem is tartozna a bandához. Undok velünk meg ilyenek. Én nagyon jóban voltam vele, most már az is valami, ha normálisan tudunk egymásnak köszönni.

- Szörnyű lehet.

- Az is. –mondta szomorúan Niall.

- Meséljetek valamit magatokról. Valami vidámat! –próbáltam feldobni a hangulatot.

- Zayn kiöltött nyelvvel szokott Twitter-ezni! –monda nevetve Liam.

- Igen, azt már láttam! –mindenki hangosan nevetni kezdett.

- Azt mondta nem ismersz semmilyen zenét, ugye? –jött a kérdés Nialltól.

- Nem nagyon.

- Akkor betesszük az új albumunkat, a Take Me Home-t! –kiáltott majd oda ugrott a hangfalas zenelejátszóhoz és bekapcsolta. –Készítünk közbe palacsintát?

Az ötlet mindenkinek nagyon tetszett, ezért kivonultunk a konyhába. A fiúk elő szedtek minden féle édes masszát, amivel majd megkenjünk, mi pedig Eleanor-ral neki álltunk tésztát keverni.

- Ennyi elég lesz? –kérdeztem a fiúkat egy jó nagy tállal a kezemben, amiben a tészta volt. Liam Niall-ra nézett és határozottan megrázta a fejét. Erre mindenki felnevetett kivéve én. Nem értettem, mi folyik itt, de amíg további adag tésztát készítettünk El elmondta, hogy azért nevettek, mert Niall egyedül képes lenne megenni azt az egészet, és akkor már másnak nem jut. Kiderült, hogy Niall rengeteget eszik. Azt hittem, csak túloz. Tévedtem. Elkészültek a palacsinták, kb. 50 darab, abból csak Niall evett 25-t, szóval benyomta a felét. Az uzsonna vége felé már minden elő került. Volt az asztalon gumicukor, csokoládé, nyalóka…. Minden, amit el lehet képzelni, közben pedig vagy háromszor körbe ment a Take Me Home. Szuper dalok vannak rajta, nagyon tetszenek. Nagyon sokat nevettünk, hülyéskedtünk, és beszélgettünk. Egész jól megismertük egymást, vagyis jobban mondva én a fiúkat. Fél 5 körül kinyílt a bejárati ajtó és Harry lépett be rajta, kézen foga Taylorral. Azonnal lefagyott az arcunkról a mosoly.

- Sziasztok!- köszöntek egyszerre, majd felmentek az emeletre, gondolom Harry szobájába.

- Sziasztok! –köszöntünk vissza halkan, nem hiszem, hogy hallották. Ez után a jelenet után, már semmi sem volt a régi. A srácok már nem nevettek és nem akartak hülyülni sem. Elvették a kedvüket. Én és Eleanor neki álltunk mosogatni, amíg a fiúk TV-t néztek, Niall kivételével. Ő bejött hozzánk a konyhába a gitárjával és „aláfestő zeneként” gitározni kezdte az egyik dalukat.

- Akár segíthetnél is. –mondtam mosolyogva. –Jó nagy bordelt hagytatok a nyakunkba.

- Oké…. –mondta és nagy nehezen feltápászkodott a székről, letette a gitárját majd össze szedte a tányérokat az asztalról. –Éhes vagyok! –kitágult szemekkel, pislogás nélkül meredtem rá.

- Tessék? Félek, hogy nem hallottam jól. Azt mondtad, hogy éhes vagy? –kérdeztem csodálkozva. Ő nem szólt semmit, csak bólintott huncut mosollyal az arcán. –Hogy lehetsz éhes? Most ettél meg 25 palacsintát! El, ez normális? –néztem a barátnőmre.

- Normális embereknél aligha, de Niallnál igen. –nevetett.

- Ha segítesz össze takarítani a rumlit, akkor készítek neked valamit. -mondtam mosolyogva Niallnak. Ő nem szólt semmit, csak bólintott és beállt közénk. Én és El mosogattunk, ő pedig szárazra törölte az edényeket. Ezzel negyed óra alatt végeztünk Eleanor csatlakozott a fiúkhoz, én pedig neki láttam tükörtojást sütni Niall-nak. Nem értem, hogy bír ennyit enni. Nem sokkal az előtt, hogy befejeztem a sütést lejött Harry, de már nem abban a ruhában volt, amiben amikor mejött.

- Sziasztok. –szólt hozzánk közömbösen. –Ha végeztél, nekünk és sütsz, kérlek? Nekem és Tay-nek? –kérdezte és erőltetett egy mosolyt.

- Bocs, hozzám beszélsz? –kérdeztem. Én még nem felejtettem el a délutáni jelenetet, szóval elég tapló voltam.

- Igen, miért, szerinted kihez? –folytatta és lesajnálóan nézett rám. Úgy döntöttem, hogy nem kezdek vitatkozni, ezért nyugodt hangon folytattam:

- Igen, majd szólok, ha kész.

- Hozd fel kérlek a szobámba. Niall megmutatja hol van. –azzal ott hagyott minket. Jól hallottam? Azt mondta „kérlek”? Hű, ez haladás. Valahogy nagyon nem szimpi nekem ez a csávó. Elkészültem Niall adagjával, összesen 5-t sütöttem neki, majd neki láttam Haylor-énak.

- Szerinted mennyit csináljak? –kérdeztem Nialltól, aki már 2-t meg is evett. –Hú, ez gyors volt. -Ájuldoztam a látványtól. Nem semmi a gyerek.

- Szerintem…5-6, mivel ketten esznek. –igazat adóan bólintottam és tovább sütöttem.

- Huh, kész. Megmutatod a szobát? –kérdeztem Niall-tól, aki már el is fogyasztotta a tükörtojásokat. Közben pedig a két tányért tálcára tettem és vágtam hozzá kenyeret is.

- Persze. –elindultunk fel az emeletre, de tök sötét volt, Niall pedig nem kapcsolt villanyt, szóval majdnem hasra estem. Nem láttam hova, merre megyek, csak azt vettem észre, hogy már a szobában vagyunk. Harry az ágyon feküdt, rajta pedig Taylor és csókolództak. Hogy őszinte legyek nem volt túl szép látvány. Személy szerint majdnem hánytam.

- Khm. –köhintettem. Harry felnézett, de mint aki semmit nem lát vissza fordult Taylorhoz és simogatni kezdte a haját. –Khm! –köhintettem újra, de hangosabban. Ekkor Taylor unottan felnézett.

- Nem látod, hogy nem érünk rá? –kérdezte flegmán, mint ha valami királykisasszony lenne.

- Jaj, bocs, akkor a vacsorát, gondolom vissza vihetem. Hidd el, Niall szívesen elfogyasztja. Vagy borítsam a fejedre? –kérdeztem olyan hangnembe, ahogy ő reagált rám.

- Mégis mit képzelsz?

- És te? Mit gondolsz ki vagy te? Attól, hogy világsztár vagy, még lehet emberien viselkedni. –egy percig néma csend volt, a szava is elállt. Végül össze szedte magát és felállt, velem szembe. A szemei izzottak a dühtől, de én nyugodtan álltam előtte.

- Mondja ezt a konyhásnő?

- Tessék? Fogd a hülye vacsorád, mielőtt a képedbe vágom!

- Na jó! Te hogy is hívják! Szállj le Taylorról, semmi jogod így beszélni vele. –mondta Harry Taylort védve.

- A neve Catrin, és Taylor kezdte. Tanítsd meg a barátnőd viselkedni! –ripakodott rájuk Niall. Nagyon kedves tőle, hogy megvédett. Tényleg, tök rendes.

- Mi? Ellenem vagy? Ide hozzátok ezt a kis jött ment cafkát, kötekedik Taylorban és még véded?- ekkor már teljesen betelt a pohár nálam, és lekevertem egy gyenge pofont Harrynek. –Na mi van? A kiscica elő vette a karmait? Csak ennyit tudsz?

- Harry, elég legyen, vagy a legközelebbit én adom! –szólt Niall.

- Oké. Itt ennek vége. Niall, menjünk, ennyit nem ér meg. –szóltam, bele karoltam Niallba és kirángattam. Némán lementünk a nappaliba a többiekhez és mivel még csak 5 óra volt leültünk TV-t nézni. Nem sok mindent láttunk, mivel elmeséltük, hogy mi volt az emeleten aztán csak hülyültünk.

- Nagyon fura figurák vagytok ti! –nevettem.

- Már más is mondta. De Harry-vel jobb lenne, csak hát….

- Ne is beszéljünk róla! De nekem most mennem kell. Louis, kérlek haza viszel?

- Persze, menjünk.

- Holnap délután interjúra megyünk, de délelőtt nincs kedved átjönni? –kérdezte Zayn.

- Ha elengednek jövök! –mindenkit megöleltem, és Louval elindultunk. Az út csendesen telt. Nagyon a gondolataimba merültem, közben kapartam az ujjaimon a bőrt, és a körmöm rágtam.

„Hogy mondhatta rám, hogy cafka? Szemét! Hogy lehet azt a viperát Taylort szeretni?”- gondoltam magamban. Gondolataimból Lou zökkentett ki, aki rácsapott a kezemre. Nagyon meglepődtem.

- Mi van? –kérdeztem.

- Rossz szokás rágni a körmöd. –mondta mosolyogva.

- Értem.

- Mi a baj?

- Semmi, csak Harry, meg Taylor.

- Jaj, igen. Bocsánatot kérek a nevében. Nem értem hogy mert le cafkázni, és Taylor... Majd otthon elő szedem Harryt.

- Á, miattam nem kell veszekedni. Így is most haragszanak Niall-ra, amiért megvédett. Jut eszembe, holnap mikkor jössz értem?

- Fél 9? Hogy sok időnk legyen.

- Rendben, de el kell kérned Mrs. Kingslei-től.

- Nem gond!

Megérkeztünk Manchester-be, Louis-szal együtt mentünk a nevelő otthonba. Sikeresen kikért holnap délelőttre. Utána elment, én pedig bementem a szobámba és mivel hulla fáradt voltam lefeküdtem aludni.