6. Rész~ Fény került az igazságra!

Sziasztok! Itt a következő. Remélem tetszik!! Igyekezni fogok, izgalmasakat hozni!! :))

Régi képek villantak be. Azt hiszem elájultam, és amíg nem voltam magamnál egy kis film játszódott le az agyamban. Ugyan ebben a házban, amikor még 4-5 éves voltam. Ott volt anyu, apu a nagyszüleim, és Mr. Peterson a feleségével. Épp szenteste volt, és ünnepeltünk. Fogalmam sincs, meddig lehetem magamon kívül, de amikor kinyitottam a szemem, már nem a sárga falas házban voltam, hanem egy teljesen idegen helyen, legalábbis elsőre azt hittem. Borzasztóan fájt a fejem és szédültem. Mikor elkezdtem mocorogni, egy roppant ismerős és selymes hang mondta a nevemet.

- Catrin! Catrin, fent vagy? –kérdezte a férfihang.

- Igen, de nem érzem túl jól magam. –mondtam, de nagyon halkan. Alig jött ki hang a torkomon. –Hol vagyok?

- Kórházban. Harry vagyok. – Oldalra fordítottam a fejem és megláttam a szomszéd ágyon Harryt, aki látszólag már sokkal jobban volt. –Szólok Mr. Peterson-nak, hogy felébredtél. –mondta és felkelt az ágyról. Már lenyomta a kilincset, de én közbe szóltam.

- Várj, van valami, amit tudnod kell…. Nem fog tetszeni és sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de…. –kezdtem. Azt akartam elmondani, hogy Taylor megcsalja, ám nem tudtam befejezni, mert Mr. Peterson jött be a kórterembe, Dr. Borel kíséretében.

– Catrin! Nahát, nem gondoltam, hogy így találkozunk legközelebb, de ettől eltekintve, örülök, hogy látlak! –szólt az orvos. –Tudod, mi történt mielőtt ide kerültél?

- Azt hiszem, igen. Mr. Peterson-nál voltam, és amikor leültem elájultam.

- Így volt? –nézett az orvos a mellette álló férfira.

- Igen.

- Remek. Akkor most arra kérlek, hogy gyere velem, megvizsgállak, utána visszajöhetsz, és ha ma éjjel nem lesz semmi baj, haza is mehetsz! Remélem nem baj, hogy Harry mellé kerültél. Gondolom nagyon jóban vagytok…. –kezdte, de gyorsan közbe szóltam, mielőtt elárulná, hogy én mentettem meg. Nem szeretném, ha tudná. Kimentem a szobából az orvossal, megvizsgált, és szerinte minden rendben velem. A folyosón megállított Mr. Peterson.

- Catrin, ha jól tudom, így hívnak. Csak azt szeretném kérdezni, hogy miért jöttél el hozzám? Persze, ha most pihenni szeretnél, vagy valami, akkor jó lesz holnap is, csak akkor majd állj meg nálam.

- Rendben. Akkor majd inkább holnap, mert most kimerült vagyok. –mondtam bocsánatkérően. Biccentett és elindult, gondolom haza. Visszabattyogtam a kórterembe, benyitottam, és hatalmas tömeggel álltam szembe. Ott volt a 1D, Eleanor és legnagyobb meglepetésemre még Mrs. Kingslei és Hilary is ott álltak.

- Sziasztok. –köszöntem halkan.

- Szia! Hogy vagy? Mi történt? Mikor engednek ki? –hadarta El, és közben átölelt. Ezt szép sorjában mindenki megtette.

- Már jól vagyok. Ha minden igaz, akkor holnap már hazamehetek. A részleteket majd elmesélem, de most fáradt vagyok. –címeztem az egész bagázsnak. Vették a lapot, a srácok elköszöntek, még Harryvel váltottak pár szót és elmentek, Eleanorral együtt. Még ott maradt Mrs. Kingslei és Hilary, akit felvettem és megöleltem.

- Catrin, ugye minden rendben lesz? –kérdezte remegő hangon. –Gyere már haza, nagyon hiányzol!

- Nyugi, Kincsem! Holnap ilyenkor már otthon leszek. Addig Mrs. Kingslei gondoskodik rólad. –mondtam, letettem és a nevelőmhöz fordultam. – Hilary, kérlek menj,beszélgess Harryvel, és pedig még váltok pár szót Mrs. Kingsleivel. –néztem Harry felé, akki mosolyogva jelezte, hogy persze, menjen csak. Jaj, de jó, most még kedves velem. De majd ha elárulom, hogy Taylor nem hű hozzá….

- Catrin, jól vagy? Mi történt? –faggatott a nevelőm. Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam, hogy fáradt vagyok, most hagyjanak? Mindegy.

- Kérem, majd holnap mindent részletesen elmesélek, de most tényleg pihenésre vágyom!-

Végre ő is felfogta, és Hilaryval elindultak, én meg befeküdtem az ágyba.

- Amúgy, hány óra? –néztem a mellettem fekvő Harryre.

- Délután 5. Te, mit akartál mondani? Amikor az orvos és az a férfi bejött?

- Ja, semmit…. –mondtam és lesütöttem a szemem. Nem volt erőm összetörni a szívét. Most nem. –Téged mikor engednek ki? –tereltem a témát, de nem sikerült.

- Ne terelj! Amúgy, akkor, amikor téged. Na ki vele, mi volt az a fontos dolog?

- Harry, szerintem nem tőlem kellene tudnod, de rendben. Szóval, izé, Taylor. Tudom, hogy ez neked most nagyon fog fájni, és hidd el, hogy én is nagyon-nagyon sajnálom, és bár ne kéne ezt mondanom, de…. –nyöszörögtem.

- Mondd már!

- Megcsalt! Amikor kórházba kerültél, aznap az egyik ismerősöm vitt haza. Az autóból láttam őt és egy férfit.

- Ez még nem jelent semmit. –mondta kicsit idegesen, de tudtam, hogy inkább szomorú és csalódott, mint mérges.

- Ez nem, de kéz a kézben sétálgattak, és az a srác puszit nyomott egyenesen Taylor szájára. –ennél a mondatnál, már nem nagyon bírta, és könnyes lett a szeme. Azt azonban gyorsan letörölte, hogy ne lássam.

- Hazudsz!

- Nem, Harry. Én igazat mondok. Persze, nem kell hinned nekem, de szerintem beszélj vele.

- Nincs bizonyítékod, csak féltékeny vagy!

- Tessék? Féltékeny? Harry, te nem látsz a szemedtől! Elvakított az a sok hülyeség, amit mondott, teljesen begolyóztál.

- Ezt a srácok mondták neked? Ők is mindig ezt szajkózzák. Elegem van már, senki nem érti meg, hogy szeretem őt, és boldog vagyok vele! –üvöltött.

- Nem Harry, csak próbáljuk felnyitni a szemed. Láttam, amit láttam! Elmondtam, tessék, de most már hagyj békén, szeretnék pihenni. –folytattam nyugodt hangon. Nem akartam, hogy az egész kórház tőlünk zengjen, de szemmel láthatóan ez őt nem-nagyon érdekelte, mert ő tovább kiabált.

- Persze! Tudod, mivel csinálnátok nekem jót? Ha leszállnátok rólam és a barátnőmről! –bántottak a szavai. Én tisztelem őt, és egyre jobban kezd megtetszeni, vagyis kezdett, de ezzel a viselkedésével, most eltaszított magától, teljes mértékben. Na tessék, már csak ez hiányzott, hogy ebben az egy hónapban miatta idegeskedjek, és ne tudjak a versenyre koncentrálni. Te jó ég! A verseny! Ő is tagja a zsűrinek! Jaj, nekem…. Elfordultunk egymástól, én aludni próbáltam, ő pedig véleményem szerint ez elmúlt 5 perc eseményeit próbálta elemezni, és azon gondolkozhatott, hogy Taylor, vajon tényleg megcsalja-e őt. Kis idő múlva az egyik nővér lépett a szobába, hogy megnézze, minden rendben van-e, mert kiabálást hallott, és hozott napi lapot Harrynek. A címlapon, pedig nem más mint…igen, mint Taylor állt, azzal a bizonyos férfival, akivel én láttam. Felpattantam az ágyról, Harry mellé léptem, és bámultam az újságot, vele együtt. Sírt. Ezt abból tudom, hogy az újságon könnycsepp alakú foltok jelentek meg. Leültem mellé, és megsimogattam a hátát, ő pedig, megölelt!! Hű, ez aztán furcsa. 2 perce még üvöltözik velem, hogy hagyjam őt békén, meg csak féltékeny vagyok, most pedig az én vállamon sír. Ez nekem kicsit magas. Borzasztóan jó illata volt, teljesen levett a lábamról. De most nem ez a lényeg. Harry összetört, ez szemmel látható. Most barátokra van szüksége, és mivel mindenki más hazament, én voltam az a bizonyos barát. Igaz, hogy a kapcsolatunk eddig nem alakult valami fényesen, de szüksége volt rám, ezért nem hagytam cserben. Még mindig ölelt, én pedig visszaöleltem. Nem tudom meddig, de egy jó ideig biztosan így voltunk, majd ellökött magától. Mélyen a szemembe nézett én pedig az övébe. Valamiért meg akartam csókolni, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Ő viszont nem így gondolkodott. Közelebb hajolt hozzám, a tenyerét az arcomra helyezte, megsimogatta, és meg akart csókolni, de én ellenkeztem. Nem helyes, most nem szabad! Ezt később még lehet, hogy megbánom, de most így látom jónak. Szó nélkül puszit nyomtam a homlokára és lefeküdtem aludni.