Kérlek, hogy kommenteljetek és mondjátok el, hogy mit gondolok róla, ez nekem nagyon fontos.
- Nem fogjátok
elhinni, hogy mi történt ma. –járkált idegesen Zayn. –A szüleim beírattak az
iskolába, ide Londonba, mivel nem fejeztem be.
Mindenki
ledöbbenten nézett rá.
- Ez annyira nem rossz, Zayn. Én is oda fogok járni jövőre. –suttogtam.
- Ez annyira nem rossz, Zayn. Én is oda fogok járni jövőre. –suttogtam.
- Oké, de az
más. Én nem akarok iskolába menni. Különben is, akkor mi lesz a bandával? Kevesebb fellépés lesz, nem lehet turné és…. –nem tudta befejezni. Láttam
rajta, hogy bántja a dolog és igaza van. Ha újra iskolás lesz, akkor a 1D nem
mehet sehova. Igaz, hogy csak az utolsó évről van szó, de akkor is, az 1 év!
- Nyugi,
haver. Megoldjuk. Befejezed a gimit és akkor majd bepótoljuk a turnét és
mindent. –vigasztalta Louis. Zayn csak mérgesen felvonult a szobájába, mi pedig
elfoglaltuk magunkat: Niall, Liam és Louis TV előtt ültek én és Harry pedig
felmentünk a szobájába beszélgetni. Persze ezt a srácok nem hagyták szó nélkül,
„húúú”-ztak egy sort, de minket nem izgatott.
- Igen? Valami
baj van? –kérdezte Harry.
- Nem, vagyis
de. Harry, én ezt nem bírom. Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb embernek
panaszkodom, de nincs kivel ezt megosztani. Sajnálom, hogy nem téged
választottalak, hogy nem lehetek veled.
- Catrin, ezt
már megbeszéltük. –ült le mellém az ágyra.
- Persze, de….
- Nincs de.
Figyi, ha kiszálltál volna a versenyből, akkor nem jártunk volna egyből. Lehet,
hogy a mi kapcsolatunk nem is működött volna. Én úgy gondoltam, hogy ha
otthagyod a versenyt, akkor találkozgatni, randizni kezdünk és minden kialakul.
- Tudom, de
most már ez sem lesz. Mindent elrontottam. –mondtam, arcomat a kezembe temettem
és sírni kezdtem. Harry magához húzott és kifésülte a hajamat a szememből.
- Még van egy
megoldás. –folytatta, szememben pedig felcsillant a remény.
- Mégpedig?
- Ha
titkoljuk.
Döbbenten
néztem Harryre. Hogy érti azt, hogy titkoljuk? Meg hát, hogyan akarja titkolni?
Ha meglátnak minket véletlenül közösen, akkor majd letagadjuk? Nem, ez nem jó
így, hisz, akkor hazudni kell a rajongóknak és előbb-utóbb úgyis minden
kiderülne és akkor csak még rosszabb lenne minden.
- Nem.
- Miért?
- Mert azzal
hazudunk a rajongóknak.
- Akkor nem
tudok mit mondani. De mi van akkor, ha titokban találkozgatunk, randizunk és
amikor már stabil a kapcsolatunk járni kezdtünk és felvállaljuk?
- Ez nem
hangzik rosszul. De hol találunk olyan helyet, ahol tudunk randizni úgy, hogy a
rajongók ne vegyék észre?
- Hmm.. a
szobámba nem szokta bejönni. –nevetett –Tudom, hogy nem olyan, mintha egy
hétköznapi sráccal lennél, de talán ez is megteszi.
- Nem Harry,
ez nem olyan. Ez sokkal jobb. –mosolyogtam, fölé hajoltam és megcsókoltam.
Olyan jó volt újra érezni a melegét, hozzá bújni, tudni, hogy velem van.
Teljesen bele zúgtam. Ez az igazság.
- Na, akkor
mit csinálunk? –kérdezte. Nem tudtam válaszolni, mert Niall rontott be a
szobába, kezében egy vizipisztoly volt.
- Támadááás! –kiáltotta és spriccelni kezdett. Harry és én felugrottunk és után eredtünk. Niall előttünk futott és hátrafele spriccelt. Kirohant a kertbe, ahol egy hatalmas medence volt. Harry gondolt egyet, felemelt és a vízbe dobott. Szerencsére nagyon szép, meleg nyári idő volt, ezért nem volt baj, hogy mindenem tiszta víz. Úgy döntöttem, megtréfálom Harryt és elkezdtem kiabálni.
- Támadááás! –kiáltotta és spriccelni kezdett. Harry és én felugrottunk és után eredtünk. Niall előttünk futott és hátrafele spriccelt. Kirohant a kertbe, ahol egy hatalmas medence volt. Harry gondolt egyet, felemelt és a vízbe dobott. Szerencsére nagyon szép, meleg nyári idő volt, ezért nem volt baj, hogy mindenem tiszta víz. Úgy döntöttem, megtréfálom Harryt és elkezdtem kiabálni.
- Segítség,
segítség! Nem tudok úszni! –természetesen leért a lában, de a víz a nyakamig ért,
szóval simán bele tudok fulladni. Harry gyorsan beugrott mellém a vízbe és
felemelt a víz fölé és a karjában tartott. Nekem se kellett több, a fejét
ledugtam a víz alá. Elengedett, majd feljött a víz fölé.
- Ezt miért
csináltad? –kérdezte kissé felháborodva, de a szemében ott volt a huncutság.
- Amiért te
bedobtál a vízbe. –nevettem, majd Niall is beugrott és lefröcskölt minket. A
nagy zajra, amit csaptunk a fiúk felfigyeltek és kijöttek az udvarra. Ők is
egyenként beugrottak mellénk. Hát, így telt a péntek délutánom. Hülyéskedtünk,
fürödtünk…. Mikor kimásztunk a medencéből, rádöbbentem, hogy nekem nincs másik
ruhám.
- Nyugi, adok egy pólót addig, amíg a ruháid meg nem száradnak. –szólt kedvesen Harry. Elmentünk lezuhanyozni, majd Harry, ahogy beígérte a kezembe nyomott egy szürke rövid ujjú pulcsit. Szerencsére nagy volt rám, ezért a combom nagy részét eltakarta. Gondoltam ez addig jó lesz, amíg megszáradnak a ruháim. Lementem és összedobtam egy gyors késői ebédet. Már 3 óra volt, csoda, hogy Niall eddig nem panaszkodott, hogy éhes. Az „ebéd” spagetti volt, mindenkinek ízlett, majd közösen leültünk filmet nézni. 5 óra lehetett és mindenki fáradt volt, nem is értem miért, úgyhogy elvonultunk pihenni. Mindenki a maga szobájában lazsált, én pedig Harryében „boldogítottam” őt.
- Nyugi, adok egy pólót addig, amíg a ruháid meg nem száradnak. –szólt kedvesen Harry. Elmentünk lezuhanyozni, majd Harry, ahogy beígérte a kezembe nyomott egy szürke rövid ujjú pulcsit. Szerencsére nagy volt rám, ezért a combom nagy részét eltakarta. Gondoltam ez addig jó lesz, amíg megszáradnak a ruháim. Lementem és összedobtam egy gyors késői ebédet. Már 3 óra volt, csoda, hogy Niall eddig nem panaszkodott, hogy éhes. Az „ebéd” spagetti volt, mindenkinek ízlett, majd közösen leültünk filmet nézni. 5 óra lehetett és mindenki fáradt volt, nem is értem miért, úgyhogy elvonultunk pihenni. Mindenki a maga szobájában lazsált, én pedig Harryében „boldogítottam” őt.
- Haza kellene
mennem. –mondtam szomorúan.
- Nem
aludhatsz itt? Kéééérlek! –nyöszörgött.
- Nem hiszem.
Egy próbát megér, de nincs telefonom, nem tudok hívni Mrs. Kingsleinek.
- Ez nem
akadály. –nevetett majd a mobiljáért nyúlt és a kezembe adta. 5 perces
győzködés után a nevelőnő belement, és ott aludhattam Harrynél. - Ez
fantasztikus! Akkor, mit csinálunk? –kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Amit akarsz.
Mindegy, csak veled legyek. –mondtam, majd ő lefeküdt háttal az ágyára én pedig
leültem mellé.
- Catrin!
Tudom, úgy beszéltük meg, hogy találkozgatunk meg minden és utána kialakul
valami, de nem bírok várni. Szóval…lennél a barátnőm?
Mélyen
belenéztem smaragdzöld szemeibe. Láttam, hogy ott pislákol benne a remény. A
remény, hogy igent mondok. Azonban nem válaszoltam rögtön. Elgondolkodtam.
Egyszer már volt lehetőségem vele lenni, elszalasztottam. Most, viszont azok az
okok, amik miatt nem kezdtünk járni, még nem szűntek meg. Ugyan úgy fenn áll a
veszélye, hogy kiderül, hogy együtt vagyunk és azzal minden tönkre mehet.
Viszont, ha most nemet mondok, akkor vajon lesz olyan erős a szerelmünk, hogy
ezt a csalódást még kibírja és mikor csillapodnak a kedélyek, újra
kibontakozzon? De ha igennel felelek, akkor lesz olyan szilárd a kapcsolatunk,
hogy leküzd minden akadályt? Nem tudtam. És még most sem tudom, hogy annó jól
döntöttem-e, de bele vágtam.
Imádom<3 Mikor hozzod az új részt? Siess:))
VálaszTörlésGyorsan írd meg a következőt, nagyon tetszik :D
VálaszTörlésNekem is ez lett a kedvenc részem imádom gyorsan kövit:)
VálaszTörlésNagyon joo.:)) siess a kovivel:D
VálaszTörlésAzta nekem is ez lett a kedvenc részem nagyon siess a kövive! :-)
VálaszTörlésSiesss a kövivel IMÁDOM A BLOGODAT <3
VálaszTörlésgyorsan kövit!!! <3
VálaszTörlés