Régi képek villantak be. Azt hiszem elájultam, és amíg nem voltam magamnál egy kis film játszódott le az agyamban. Ugyan ebben a házban, amikor még 4-5 éves voltam. Ott volt anyu, apu a nagyszüleim, és Mr. Peterson a feleségével. Épp szenteste volt, és ünnepeltünk. Fogalmam sincs, meddig lehetem magamon kívül, de amikor kinyitottam a szemem, már nem a sárga falas házban voltam, hanem egy teljesen idegen helyen, legalábbis elsőre azt hittem. Borzasztóan fájt a fejem és szédültem. Mikor elkezdtem mocorogni, egy roppant ismerős és selymes hang mondta a nevemet.
- Catrin! Catrin, fent vagy? –kérdezte a férfihang.
- Igen, de nem érzem túl jól magam. –mondtam, de nagyon halkan. Alig jött
ki hang a torkomon. –Hol vagyok?
- Kórházban. Harry vagyok. – Oldalra fordítottam a fejem és megláttam a
szomszéd ágyon Harryt, aki látszólag már sokkal jobban volt. –Szólok Mr.
Peterson-nak, hogy felébredtél. –mondta és felkelt az ágyról. Már lenyomta a kilincset,
de én közbe szóltam.
- Várj, van valami, amit tudnod kell…. Nem fog tetszeni és sajnálom, hogy
tőlem kell megtudnod, de…. –kezdtem. Azt akartam elmondani, hogy Taylor
megcsalja, ám nem tudtam befejezni, mert Mr. Peterson jött be a kórterembe, Dr.
Borel kíséretében.
– Catrin! Nahát, nem gondoltam, hogy így találkozunk legközelebb, de ettől
eltekintve, örülök, hogy látlak! –szólt az orvos. –Tudod, mi történt mielőtt
ide kerültél?
- Azt hiszem, igen. Mr. Peterson-nál voltam, és amikor leültem elájultam.
- Így volt? –nézett az orvos a mellette álló férfira.
- Igen.
- Remek. Akkor most arra kérlek, hogy gyere velem, megvizsgállak, utána
visszajöhetsz, és ha ma éjjel nem lesz semmi baj, haza is mehetsz! Remélem nem
baj, hogy Harry mellé kerültél. Gondolom nagyon jóban vagytok…. –kezdte, de
gyorsan közbe szóltam, mielőtt elárulná, hogy én mentettem meg. Nem szeretném,
ha tudná. Kimentem a szobából az orvossal, megvizsgált, és szerinte minden
rendben velem. A folyosón megállított Mr. Peterson.
- Catrin, ha jól tudom, így hívnak. Csak azt szeretném kérdezni, hogy miért
jöttél el hozzám? Persze, ha most pihenni szeretnél, vagy valami, akkor jó lesz
holnap is, csak akkor majd állj meg nálam.
- Rendben. Akkor majd inkább holnap, mert most kimerült vagyok. –mondtam bocsánatkérően.
Biccentett és elindult, gondolom haza. Visszabattyogtam a kórterembe,
benyitottam, és hatalmas tömeggel álltam szembe. Ott volt a 1D, Eleanor és
legnagyobb meglepetésemre még Mrs. Kingslei és Hilary is ott álltak.
- Sziasztok. –köszöntem halkan.
- Szia! Hogy vagy? Mi történt? Mikor engednek ki? –hadarta El, és közben
átölelt. Ezt szép sorjában mindenki megtette.
- Már jól vagyok. Ha minden igaz, akkor holnap már hazamehetek. A részleteket
majd elmesélem, de most fáradt vagyok. –címeztem az egész bagázsnak. Vették a
lapot, a srácok elköszöntek, még Harryvel váltottak pár szót és elmentek,
Eleanorral együtt. Még ott maradt Mrs. Kingslei és Hilary, akit felvettem és
megöleltem.
- Catrin, ugye minden rendben lesz? –kérdezte remegő hangon. –Gyere már
haza, nagyon hiányzol!
- Nyugi, Kincsem! Holnap ilyenkor már otthon leszek. Addig Mrs. Kingslei
gondoskodik rólad. –mondtam, letettem és a nevelőmhöz fordultam. – Hilary,
kérlek menj,beszélgess Harryvel, és pedig még váltok pár szót Mrs. Kingsleivel.
–néztem Harry felé, akki mosolyogva jelezte, hogy persze, menjen csak. Jaj, de
jó, most még kedves velem. De majd ha elárulom, hogy Taylor nem hű hozzá….
- Catrin, jól vagy? Mi történt? –faggatott a nevelőm. Nem voltam elég
világos, amikor azt mondtam, hogy fáradt vagyok, most hagyjanak? Mindegy.
- Kérem, majd holnap mindent részletesen elmesélek, de most tényleg
pihenésre vágyom!-
Végre ő is felfogta, és Hilaryval elindultak, én meg befeküdtem az ágyba.
- Amúgy, hány óra? –néztem a mellettem fekvő Harryre.
- Délután 5. Te, mit akartál mondani? Amikor az orvos és az a férfi bejött?
- Ja, semmit…. –mondtam és lesütöttem a szemem. Nem volt erőm összetörni a
szívét. Most nem. –Téged mikor engednek ki? –tereltem a témát, de nem sikerült.
- Ne terelj! Amúgy, akkor, amikor téged. Na ki vele, mi volt az a fontos
dolog?
- Harry, szerintem nem tőlem kellene tudnod, de rendben. Szóval, izé,
Taylor. Tudom, hogy ez neked most nagyon fog fájni, és hidd el, hogy én is
nagyon-nagyon sajnálom, és bár ne kéne ezt mondanom, de…. –nyöszörögtem.
- Mondd már!
- Megcsalt! Amikor kórházba kerültél, aznap az egyik ismerősöm vitt haza.
Az autóból láttam őt és egy férfit.
- Ez még nem jelent semmit. –mondta kicsit idegesen, de tudtam, hogy inkább
szomorú és csalódott, mint mérges.
- Ez nem, de kéz a kézben sétálgattak, és az a srác puszit nyomott
egyenesen Taylor szájára. –ennél a mondatnál, már nem nagyon bírta, és könnyes
lett a szeme. Azt azonban gyorsan letörölte, hogy ne lássam.
- Hazudsz!
- Nem, Harry. Én igazat mondok. Persze, nem kell hinned nekem, de szerintem
beszélj vele.
- Nincs bizonyítékod, csak féltékeny vagy!
- Tessék? Féltékeny? Harry, te nem látsz a szemedtől! Elvakított az a sok
hülyeség, amit mondott, teljesen begolyóztál.
- Ezt a srácok mondták neked? Ők is mindig ezt szajkózzák. Elegem van már,
senki nem érti meg, hogy szeretem őt, és boldog vagyok vele! –üvöltött.
- Nem Harry, csak próbáljuk felnyitni a szemed. Láttam, amit láttam!
Elmondtam, tessék, de most már hagyj békén, szeretnék pihenni. –folytattam nyugodt
hangon. Nem akartam, hogy az egész kórház tőlünk zengjen, de szemmel láthatóan
ez őt nem-nagyon érdekelte, mert ő tovább kiabált.
- Persze! Tudod, mivel csinálnátok nekem jót? Ha leszállnátok rólam és a
barátnőmről! –bántottak a szavai. Én tisztelem őt, és egyre jobban kezd
megtetszeni, vagyis kezdett, de ezzel a viselkedésével, most eltaszított
magától, teljes mértékben. Na tessék, már csak ez hiányzott, hogy ebben az egy
hónapban miatta idegeskedjek, és ne tudjak a versenyre koncentrálni. Te jó ég!
A verseny! Ő is tagja a zsűrinek! Jaj, nekem…. Elfordultunk egymástól, én
aludni próbáltam, ő pedig véleményem szerint ez elmúlt 5 perc eseményeit
próbálta elemezni, és azon gondolkozhatott, hogy Taylor, vajon tényleg megcsalja-e
őt. Kis idő múlva az egyik nővér lépett a szobába, hogy megnézze, minden
rendben van-e, mert kiabálást hallott, és hozott napi lapot Harrynek. A
címlapon, pedig nem más mint…igen, mint Taylor állt, azzal a bizonyos férfival,
akivel én láttam. Felpattantam az ágyról, Harry mellé léptem, és bámultam az
újságot, vele együtt. Sírt. Ezt abból tudom, hogy az újságon könnycsepp alakú
foltok jelentek meg. Leültem mellé, és megsimogattam a hátát, ő pedig,
megölelt!! Hű, ez aztán furcsa. 2 perce még üvöltözik velem, hogy hagyjam őt
békén, meg csak féltékeny vagyok, most pedig az én vállamon sír. Ez nekem
kicsit magas. Borzasztóan jó illata volt, teljesen levett a lábamról. De most
nem ez a lényeg. Harry összetört, ez szemmel látható. Most barátokra van
szüksége, és mivel mindenki más hazament, én voltam az a bizonyos barát. Igaz,
hogy a kapcsolatunk eddig nem alakult valami fényesen, de szüksége volt rám,
ezért nem hagytam cserben. Még mindig ölelt, én pedig visszaöleltem. Nem tudom
meddig, de egy jó ideig biztosan így voltunk, majd ellökött magától. Mélyen a
szemembe nézett én pedig az övébe. Valamiért meg akartam csókolni, de tudtam,
hogy ez nem lenne helyes. Ő viszont nem így gondolkodott. Közelebb hajolt
hozzám, a tenyerét az arcomra helyezte, megsimogatta, és meg akart csókolni, de
én ellenkeztem. Nem helyes, most nem szabad! Ezt később még lehet, hogy megbánom, de most így látom jónak. Szó nélkül puszit nyomtam a homlokára és lefeküdtem
aludni.
Imádom! ^^Következőt!
VálaszTörlésez nagyon jó:) kövit:)
VálaszTörlésJajj ez nagyon cuki *-*♥ légyszí minél hamarabb kövit ;)
VálaszTörlésHozd gyorsan a kövit kérlek olyan jó lett
VálaszTörlésNagyon jó lett :) kövit *-*
VálaszTörlésAz ajánlásomra tesóm elolvasta tegnap az egészet és a véleménye hogy nagyon jó, és hogy siess a következővel ;)
VálaszTörléshammar kövit!!!! imádom <3
VálaszTörlés