Sziasztok! Meghoztam a kövit, bár szetintem ez enyhén szólva is sz@r lett, sajnálom! :/ Legközelebb jobb lesz, remélem :)
Ma van a nagy nap! De mindent csak szép sorjában. Kiengedtek a kórházból,
Harryvel együtt az 1D házba mentünk. Azóta, mióta meg akart csókolni egy szót
sem váltottunk egymással. Nagyon fájt, de valahogy kibírtam. Nem is ez a
lényeg. Alig láttam, teljesen magába fordult, komolyan aggódom érte, mellette
még a verseny is…. Ja igen, minden nap gyakoroltam a fiúkkal az Always with
You-t, és második dalkélt Demi Lovato-tól választottam a This is Me-t. Az
állandó próbák mellett sokat tanultam, Hilaryval voltam és persze hülyéskedtem
a fiúkkal. Nem voltam Mr. Peterson-nál, úgy döntöttem, most ebbe a nyomozósdiba
nem megyek bele, de a verseny után mindent kiderítek. Arról, hogy a 1D lesz a
zsűri, nem beszéltük. Ők nem említették és én sem akartam szóba hozni.
Chloe-val itt-ott találkoztam, volt amikor ő is ott volt a srácoknál és
hallgatta a próbámat. Tényleg mindenki tök rendes velem, nagyon jól esik, hogy
törődnek velem és segítenek. Csak egy baj van, Harry. Alig láttam őt az elmúlt
hónapban, pedig nagyrészt a házában voltam. Komolyan aggódom érte, mi lesz még
itt?
Épp a zongorám előtt ültem a nevelőotthonba, amikor Mrs. Kingslei szólt,
hogy látogatóm van. Én mondjuk arra számítottam, hogy Mr. Peterson, El, Chloe
vagy a 1D-ből a 4 srác közül jött valaki. Azért négy, mert Harryvel majdnem egy
hónapja nem beszéltem, ezért gondoltam, ő nem jön. Tévedtem. Mikor kimentem két
zöld szempárral találtam szembe magam, rakoncátlan hajtincsei össze vissza
lógtak, szokás szerint iszonyat helyes volt. Magam sem értem, mi ez. Szerelmes
lennék, vagy mi van?
- Szia! –köszönt nagyon halkan és szemét lesütötte.
- Szia. Gyere, ha akarod bemehetünk a szobámba, ott senki nem zavar.
–ajánlottam fel. Némán bólintott és
elindultunk. A szobámban már végre láthattam az egész arcát, és azt vettem le,
hogy nagyon, de nagyon szomorú. Fancsali képét látva átkaroltam és oda bújtam
hozzá. Viszonozta az ölelésem, ami jól esett, mert féltem, hogy haragszik rám,
és el fog lökni magától.
- Catrin! Én nagyon sajnálom, ahogy viselkedtem veled, és amit mondtam.
Valamint azt is, hogy meg akartalak csókolni. Össze voltam zavarodva és köszönöm,
hogy te ellen álltál.
- Rád nem tudok haragudni –mosolyogtam –de az utóbbi. Harry, én nagyon
kedvellek, és a csókkal nem lett volna semmi baj, csakhogy akkor abban a
helyzetben te nem azért akarták megcsókolni, mert szeretsz, hanem mert nagyon
bánatos voltál.
- Honnan tudod?
- Gondolom. –mondtam és ezúttal én sütöttem le a szemem. Többet érezne?
Irántam? Á, dehogy. –És mi van Taylorral?
- Szakítottunk. Soha többé nem akarom látni. Igazatok volt, sajnálom, hogy
nem hallgattam rátok. De Catrin, izé, én…. –kezdte, de megakadt. Oda mentem és megöleltem. Fogalmam sem volt, mit akar mondani, de ha nem
megy nem kell erőltetni.
- Shh. Majd ha készen állsz elmondod. – nyugtattam.
- Csakhogy én most szeretném tisztázni, mielőtt késő lesz. –mondta,
kifésülte a hajamat a szememből, mélyen a szememre nézett. Átkarolta a derekam,
magához húzott, egyre közelebb voltunk egymáshoz, és már az ajkaink között is
csak pár centi volt. Ez így nagyon romantikus meg minden, de nem történt semmi.
Megint. Sajnos Hilary rontott be a szobámba, amikor már majdnem megcsókolt.
Ijedten szétugrottunk és mind a ketten elpirultunk. Szerencsére a kislány
semmit nem vett észre, csak vidáman ugrált körülöttem, majd kérte, hogy menjünk
le a parkba.
- Kicsim, sajnos most nem lehet. Készülnöm kell a versenyre. De utána vagy majd holnap kimehetünk. Louis nemsokára itt van értem.
- Kicsim, sajnos most nem lehet. Készülnöm kell a versenyre. De utána vagy majd holnap kimehetünk. Louis nemsokára itt van értem.
- Azt a járatot törölték. –mosolygott huncutul Harry. –Én viszlek.
Nagyot néztem, de aztán elkezdtem öltözködni. Igyekeztem alkalomhoz illően
öltözni, ami az én ruhatáramból elég nehéz, de sikerült, sőt Harry még meg is
dicsért, hogy milyen csinos vagyok. Elindultunk. Az út némán telt, nem szóltam
hozzá, ő sem erőlködött, hogy beszélgessünk, ezért csak csöndben ültem és
magamban énekeltem a dalom, és gondolkodtam, hogy mikor mit kell lefogni a
zongorámon. Megérkeztünk a kultúrházba, Harry oda kísért Elhez és Chloehoz,
akik már vártak, azután elviharzott. Fura volt a hely, mivel át lett rendezve
direkt a versenyre. A színpad ugyan olyan volt, a nézőtér helyén 5 szék volt,
és előtte egy asztal a zsűrinek. Valamivel mögötte volt kb. 150 szék a
versenyzőknek és a kísérőknek. Megkaptam a listát, hogy hanyadik leszek.
Vicces, de engem raktak utolsónak, azaz 100.-nak. A lányokkal leültünk és némán
néztük az érkezőket.
- Jól vagy? Nem izgulsz nagyon? –kérdezte El.
- Egy kicsit. Majd mielőtt én jövök be kell vinnem hátra a zongorát, hogy
mindent be tudjanak rajta állítani a kezdésem előtt.
- Miért nem viszed most? –vágott közbe Chloe.
- Igaz. Valaki eljön velem? –néztem barátnőimre. Mind a ketten felálltak,
szóval csapatostul elindultunk. –El, te tudod, hogy a 1D lesz a zsűri?
- Igen. De neked ki mondta? Ja várj, a levélben volt, ugye?
- Aha. Izgulok. Ők már hallottak, sőt ők készítettek fel. Ez nem
igazságtalan mással szemben?
- Amíg senki nem tudja, nem lesz baj.
Ez nekem akkor sem tetszett, de már nem tudtam ellenkezni, mert az egyik
munkás megkérdezte, hogy mit akarunk ott. Átadtam a zongorát, elmondtam, hogy
mikor jövök meg hasonlók, bólogatott majd elküldött. Hát, oké. Leültünk és
vártuk a 15:00-t. Eljött! Nagyon izgultam, már mindenki itt volt, bevonult a
zsűri, leültek, majd Liam felállt és köszöntötte a versenyzőket.
- Jó napot kívánok mindenkinek! Szeretettel üdvözlöm a kedves versenyzőket.
Először mindenkit meghallgatunk, majd 20-30 perces várakozás után megmondjuk ki
a legjobb 50 versenyző, aki tovább jut! Most még csak mi vagyunk itt, de a
következő fordulót, már a TV-ben is benne lesz, de ezt majd az érintettekkel tisztázzuk.
Sok siker mindenkinek! Elena Summert kérjük a színpadra!- mondta és leült. A
háttérből egy barna hajú lány állt fel, kb. 16-17 éves lehet, remegő kézzel
elindult a színpad felé. Bemutatkozott, majd megszólalt a zene. Taylor
Swift-től énekelte a We Are Never Ever Getting Back Together. Összeségében
nagyon jó szám, de az előadójáról meg van a véleményem. Hátulról is jól láttam,
hogy Harrynek nem esik jól, hogy ezt énekli. Szegény. Mindegy, a lánynak
iszonyat jó hangja van! Remélem bekerül. Ez így ment szép sorjában. Mindenkit
meghallgattak, leültettek, majd elérkeztek az utolsó versenyzőhöz. Hozzám! Felmentem
a színpadra, bemutatkoztam, erre a fiúk csak mosolyogtak, én pedig majdnem
elnevettem magam, remek. Lou, Liam és Zayn édesen mosolyogtak, hogy ne
izguljak, Niall kacsintott egyet, de Harry semmi. Hjaj. Leszerepeltem mindenki
megtapsolt, a srácok állva tapsoltak, ami nagyon jól esett, lesétáltam majd
leültem.
- Remek voltál! –ölelt meg Chloe.
- Köszi.
*30 perc múlva*
A srácok felmentek a színpadra, Louis megragadta a mikrofont és elkezdte a
kiértékelést.
- Mindenkinek gratulálunk, fantasztikusak voltatok! Most elmondjuk annak az
50 emberek a nevét, aki bejutott.
Mindegyik srác mondott egy nevet, Elena is bejutott, aminek örültem, mert
tulajdon képen nagy aranyos, a szünetben váltottam vele pár szót, és a hangja
is lenyűgöző. Már csak egy hely maradt. Volt egy lány, aki
szintén jól énekelt. Harryn volt a sor, hogy közölje velünk. El megszorította a
kezem és vártuk az eredményt. Folyamatosan Harryt bámultam, hátha le tudom
olvasni az arcáról, hogy mi van, de semmi. Közömbösen meredt a papírra.
- És az utolsó, aki bejut….
Írjátok meg komiba, hogy szerintetek be jut-e? ;)
Talán Catrin?:D
VálaszTörlésohh leütöm Hilary-t.. csókolózzanak máár végree :"DD
VálaszTörlésÁhh biztos tovább jut. VAGYIS REMÉLEM. amúgy sztem nem lett rossz, de siess a következővel :)
hát Catrin jutott be am kövit és nagyon jó rész:)
VálaszTörlésnagyon jóó lett kövit, és sztem bejut :P
VálaszTörlésNagyon Izgalmas!! Csaaaváltozatosság kedvért Catlin lehet h ki esik de nem hinném!
VálaszTörlés