10. Rész~ Szerelem vagy karier?

Sziasztok! Itt a kövi. Kérlek, hogy komizzzatok, mert volt már olyan bejegyzés, amire jött 7 komi, de most meg jü ha jön 2-3. Ha nem tetszik a blog, akkor szóljatok, akár e-mailt is írhattok, és igyekszem változatni! Köszi. E-mail: barbii03@gmail.hu

Másnap 9-kor bírtam csak felkelni. Szomorúság kerített hatalmába, szóval jól indult a napom. 10-re ott volt Mr. Montes.

- Szia Catrin. Hogy vagy? –kérdezte.

- Üdv. Voltam már jobban is. Beszélni akart velem?

- Igen. Catrin, figyelj. Nagyon értelmes és okos lány vagy. Amit most veszünk anyagot az már a végzős anyag. És tudom, hogy milyen jó hangod van, egy kis szerencsével megnyered a versenyt és híres leszel, de mégis azt mondom, hogy neked jövőre gimnáziumba kell járnod. Londonba!

- Tessék? Miért?

- Azért, hogy legyenek barátaid, végzős bálod és, hogy ismerkedj az iskolával, mert ha tovább szeretnél tanulni, akkor egyetemre kell járnod, mert azt már nem tudom neked megtanítani. Szóval ebben a hónapban még tanítalak, utána befejezzük és jövőre beíratkozol Londonba a gimibe! Ha szeretnéd elmegyek veled. De ne aggódj, engem bármikor felhívhatsz és segítek, jó?

- Persze, ha maga ezt így látja jónak….

- Örülök, hogy megérted. Hétfőn jövök, most viszont ha nem gond mennék. Szia!

- Viszlát. –köszöntem el és lerogyodtam az ágyamra. Még egy rossz hír, mi jöhet még? Hilaryvel kimentünk a közeli parkba és amíg ő hintázott én ott álltam mellette és bámultam ki a fejemből. Csak Harryre tudtam gondolni.

- Catrin! Ehetek fagyit? –kérdezte Hilary.

- Nem. Sajnos nincs nálam pénz, de holnap bepótoljuk.

- Majd én fizetek. –szólalt meg egy nagyon ismerős hang a hátam mögül.

- Harry! –örvendezett Hilary. Lassan megfordultam és a szemébe néztem.

- Mit keresel itt? –vontam felelőségre nyersen.

- Catrin, ez egy park. Nem tilthatod meg, hogy eljöjjek ide. –nevetett kínjában.

- Akkor mi megyünk, gyere Hilary. Majd holnap fagyizol.

- De Harry vesz nekem, ugye? –nézett fel a srácra, aki bólintott. –Látod? Kééééééérlek! –nyavajgott.

- Ügyes vagy. Most már Hilary is rólad fog beszélni és őt is elvesztem miattad. Köszi. –címeztem a leszúrást Harrynek, aki értetlenül bámut.

- Tessék?

- Mind egy. Hilary!

- Neee! Kérlek, csak egy fagyit!

- Jó, de csak egy, és holnap visszaadjuk Harrynek a pénzt. –szóltam és elindultunk a parkban lévő fagyis bódéhoz.

- Milyet kértek? –kérdezte Harry.

- Csokisat! –vágta rá Hilary én pedig szótlanul megráztam a fejem, jelezve, hogy semmit nem kérek, csak, hogy mehessünk végre. –Köszi Harry! –hálálkodott.

- Kicsim, ülj le a padra és ott edd meg, mert a végén még leejted. –kértem Hilaryt és én is le akartam ülni, de Harry odébb húzott. –Mi van? –kérdeztem és szúrós pillantást vetettem rá. Erősnek kell látszanom, nem szabad, hogy lássa, hogy teljesen kiborultam miatta.

- Catrin! Meg kell beszélnünk, hogy mi is történt tegnap. Látom, hogy szomorú vagy, ne titkold. Mindent látok a szemedben. –mondta. Zavaromban a földet kezdtem bámulni, mintha olyan érdekes lenne és csak megvontam a vállam.

- Nincs mit megbeszélni rajta. Kijelentetted, hogy nem lehet köztünk több ismerősi viszonynál és kész.

- Félre értesz. Én szeretlek, csak annyit mondtam, hogy ne járjunk, mert az neked lenne rossz.

- És mi van, ha azzal teszel rosszat, ha nem járhatok veled? Ha többé nem csókolhatlak, nem bújhatok hozzád, Harry…. –könnycsepp gördült végig az arcomon, de Harry letörölte.

- Hidd el, hogy legalább annyira fáj nekem, mint neked. Érted teszem, lehet, hogy most még nem érted, de idővel majd felfogod és hálás leszel.

- Mond el az igazi okot! –vágtam rá, mert láttam, hogy valamit titkol.

- Rendben. –adta meg magát –Az egyik tényleg ez, amit már tegnaptól próbálok megértetni veled. A másik pedig, hogy most te versenyben vagy a tehetségkutatón, és mivel én is zsűritag vagyok nem lenne jó, ha kiderülne, hogy ismerjük egymást, mert azt hihetik, hogy azért vagy bent. Érted már? Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak, és ha még van esély, akkor szeretném ha a verseny után újra kezdenénk tiszta lappal, megint és akkor akár lehet köztünk több is barátságnál!

- Most már minden összeállt. Én is nagyon sajnálom! És benne vagyok, de nem hiszem, hogy sikerülni fog. Ha akkor jövünk össze, miután kiestem, akkor is lennének durva pletykák.

- Teljesen igazad van! Akkor gyertek el most hozzánk, ott nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgokat!

- Rendben. Hilary, gyere!- intettem a padon fagyizó gyermek felé. Az út némán telt. Senki nem szólt semmit. Amikor megérkeztünk megkérdtem Louist, hogy vigyázzon Hilaryra, én és Harry pedig felmentünk a szobájába. –Igen? Mit szeretnél mondani?

- Catrin, ne legyél velem ilyen, én tényleg szeretlek!

- Persze, akkor vállaltad volna azt a sok kockázatot. –durcáskodtam. Tudtam, hogy igaza van, de annyira fáj, hogy nem lehetek vele. Miért ilyen nehéz az élet? - Bocs, igazad van, de annyira fáj és rossz, hogy nem ölelhetlek magamhoz, hogy nem csókolhatlak meg…. –mondtam és kitört belőlem a zokogás. Harry egy ideig nézett majd magához húzott és átölelt. Oda bújtam hozzá, annyira jól esett, hogy ott van nekem, de tudtam, hogy ez nem lesz így sokáig. –Sajnálom, csak –szipogtam –még soha nem voltam szerelmes, még soha nem fájt semmi ennyire. Vagyis de, a szüleim halála, de az már régen volt. –hebegtem, ő pedig még mindig magához szorított és simogatta a fejem.

- Figyi, mindig van másik út. Most még alig ismer valaki. Sőt, senki nem ismer, csak aki ott volt a versenyen. Még kiszállhatsz. Így is egyel többen vagytok. Simán ott hagyhatod a versenyt és akkor összejöhetünk. A döntés a te kezedben van! Rajtad áll minden. Én vagy a verseny?

Na, szerintetek, hogy dönt??